Kelet-Magyarország, 2009. november (66. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-05 / 259. szám
2009. november 5., csütörtök MEGYEI TÜKÖR /4 • Fogadóóra Dr. Vojnik Mária államtitkár, az 1. sz. választókerület országgyűlési képviselője soron következő fogadóóráját pénteken 10-12 óra között tartja Nyíregyházán, a Bocskai u. 25. szám alatti képviselői irodában. • Közmeghallgatás. A Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Közgyűlés november 19-én, csütörtökön 11 órától a Megyeháza Dísztermében (Nyíregyháza, Hősök tere 5.) közmeghallgatást tart a megyei önkormányzat intézményei által nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatos kérdésekről és egyéb közérdekű témákról. • Kincskeresők November 6-án, pénteken 9 órától „Kincskereső" versmondó versenyt rendez minden verset kedvelő és szerető Nefelejcs óvodásnak az orosi Herman Ottó Általános Tagiskola a könyvtárban. Kamattámogatottak Nyíregyháza (KM) - Május óta 30 mikro-, kis- és középvállalkozás, mintegy 18 millió forint kamattámogatást kapott a felvett 210 millió forintos mikrohiteléhez a nyíregyházi önkormányzattól - mondta Csabai Lászlóné polgár- mester. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a mikrohiteleket adó Primom Vállalkozásélénkítő Alapítvánnyal kötött együttműködési megállapodás szerint összesen 30 millió forint összegű kamattámogatással kívánják Nyíregyházán támogatni a kisvállalkozások kölcsönfelvételét. Kovács István, a Primom ügyvezető igazgatója közölte, hogy mikrohitelezésük nem csak a megyeszékhelyre, hanem a teljes megyére kiterjed, eddig több mint száz vállalkozásnak 610 millió forintot fizettek ki. - Olyan vállalkozásoknak, amelyek más formában nem számíthattak segítségre. További 65 hitelkérelem elbírálás alatt van, s arra számítunk, hogy a kihelyezett kölcsönök összege év végére meghaladja az egymilliárd forintot, ami az eddigi -17 éves működésünk - legnagyobb éves mikrohitel- forgalma lesz - mondta az igazgató. Czomba Csaba, az alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy a vállalkozások az Új Magyarország Mikrohitel Programban a beruházási hitelekhez 3,25 százalékos kamattámogatást kapnak 3 évig, forgóeszköz-kölcsönnél 1,5 évre szól az önkormányzat pénzügyi dotációja. Tárlat. Piszár András alkotásaiból nyílt önálló képkiállítás kedden a Hotel Centrálban. (Fotó: Racskó Tibor) „Velük is számolunk" Nyíregyháza (KM) - A hazánkban legálisan tartózkodó 3. országbeli bevándorlók integrációját, munkaerő-piaci beilleszkedését segíti az a program, melyet az Észak-kelet Magyar- országi Szenvedélybetegségeket Megelőző Egyesület és a Human-Net Alapítvány közösen indított el európai uniós támogatással. A nemzetközi tapasztalatcsere, az együttműködést erősítő program olyan segítséget nyújthat a hazánkba érkezőknek és a velük foglalkozó szakembereknek, amely megkönnyítheti a bevándorlók beilleszkedését és a társadalom hasznos szereplőiként élhetnek. - A nyolc hónapos projekt célja, hogy a tapasztalatok gyakorlati hasznosításával a bevándorlók a társadalom aktív tagjává váljanak, megtalálják azt a közösséget, ahol dolgozni tudnak és ne jelentsen problémát, hogy más a bőrszínük, vagy a vallásuk, a kultúrájuk - mondta a kerekasztal beszélgetést záró sajtótájékoztatón dr. Pénzes Mariann, az egyesület elnöke. Magyarország az unió többi tagállamához képest kevésbé érintett, megyénkbe pedig elsősorban Kárpátaljáról és Kínából érkeznek olyan unión kívüli bevándorlók, akik le akarnak telepedni a térségben. Közlekedési káosz lehet A külön buszsávok építése nem javítja majd a tömegközlekedés versenyhelyzetét. Nyíregyháza (KM) - Az útépítés, korszerűsítés ma már nem milliós, hanem milliárdos program Nyíregyházán is - írja a nyíregyházi V@rosvita levelezője, Lányi Botond. Mindez arról jutott eszébe, hogy mind az interneten, mind a polgárit .............................................. Az Egyház és Síp utca üres telkén van létjogosultsága egy mélygarázsnak. Dr. Lányi Botond ..............................................tt mesteri hivatalban harminc napra közszemlére tették a nyírségi megyeszékhely városi közlekedésfejlesztési tervét. A levél szerzőjének kisebb megdöbbenést okoz, hogy a 2001-ben elfogadott közlekedés- fejlesztési koncepcióban meghatározott feladatok végrehajtása mellett is erőteljesen nőtt a személygépkocsi forgalom a városban. Levélírónk szerint a buszsáv nem lesz jó megoldás (Fotó: KM-archív) „Mindez azt bizonyítja, hogy a hosszú távra meghatározott főút, gyűjtő út és kiszolgáló út hálózati hierarchiája sérül akkor, amikor anyagiak hiányában az útépítés nem tart lépést a városfejlesztéssel. így történhetett meg, hogy a nem teljesen kiépített kiskörútig jönnek személyautóval azok, akiknek a belvárosban van dolguk, illetve a Vay Ádám körúton nagy az átmenő forgalom - derül ki Kelet-V@rosvitaj Nyíregyháza a tervet készítő budapesti Pro Űrbe Kft. alig hat oldalas összefoglalójából. Vágyálom marad Érdemes nem csak tanulmányozni, hanem a korhoz igazítva aktualizálni is a közlekedésfejlesztési tervet, nehogy írott malaszt legyen például a parkolás szabályozására tett javaslat. A lebontott Egyház és Síp utcák üres telkén kialakult zsúfolt parkoló például azt mutatja, hogy a beépítésnél itt van létjogosultsága egy mélygarázsnak, vagy parkolóháznak - vélekedik a V@rosvita levelezője. Az ország, a város teherbíró képességének ismeretében Lányi Botond vágyálomnak minősítette azt a javaslatot, mely szerint a tömegközlekedés versenyhelyzetét javítaná, ha külön buszsávok épülnének a város frekventált területein. Azt viszont nagyon támogatni tudja, hogy kiépüljön az automatikus forgalomirányító központok azon rendszere, amely az adott útszakasz nagyobb átbocsátó képességét teszi lehetővé. Miss Nyíregyháza 2009 A szépségkirálynő választás az igazi szépségről és arányos formákról szól. Nyíregyháza (KM) - A szépség nem ismeri a kort, ezért rendezik meg a Miss Nyíregyháza 2009 szépségkirálynő választást három korcsoportban. A legfiatalabbak a minik (4-7 év), a kicsit idősebbek a tinik (7-14 év), míg a többiek a felnőttek (15-) között mérethetik meg magukat. Ez a verseny az igazi szépségről és arányos formákról szól. Milliós nyereményeső Ezért nem jelent gondot, ha a jelentkezők között valaki tettebb vagy alacsonyabb, mint ami a modelltrend, ha ez esztétikus, mert a formás test elengedhetetlen „kelléke” a versengésnek. Kell azonban a jó kiállás, a helyes testtartás és a maga- biztosság. Mi vár a versenyzőkre? Milliós nyereményeső. Korona, készpénz, külföldi és belföldi utazás, wellness hétvége, nyelviskolai tanfolyam, éves fitness- és szoláriumbérlet, luxuskezelések. Jelentkezni a megye egész területéről rövid önéletrajzzal, egy portré- és egy egész alakos fotóval 2009. november 13-ig lehet! E-mailen: az info@voguemodel. hu címen, levélben: 4401 Nyíregyháza Pf: 206. A borítékra rá kell írni: Miss Nyíregyháza. Itt a középdöntő Nyíregyháza (KM) - A középdöntőkhöz érkezett a nyíregyházi Ki Mit Tud? November 14-én és 21-én 14 órától mérik össze tudásukat a versenyzők a Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrumban. A tehetségek továbbjutásáról Oláh Ibolya, Pély Barna, Gerendás Péter, Maródi Attila és Puskás Tivadar döntenek. Adózási ismeretek diákoknak Nyíregyháza (KM) - Nevezéssel indul az APEH középiskolai vetélkedője, a RangAdó 2. A tavaly nagy sikerrel zajlott versengés célja a felnövekvő nemzedék adótudatosságának formálása, a tanulók adózási ismereteinek bővítése. A csapatok e hét november 2-től november 6-ig jelentkezhetnek a tudáspróbára a www.apeh.hu/rangado internetes oldalon. A tavalyi első vetélkedőre országosan 194 iskola 664 csapata nevezett, melyből régiónk 33 iskola 144 csapatával vett részt. A versenyrendszerben a tavalyihoz hasonló: három internetes forduló után a regionális, majd az országos döntő következik. Továbbra is 5 fős középiskolai csapatok nevezhetnek a vetélkedőre, a www.apeh.hu/rangado oldalon megtalálható jelentkezési lap kitöltésével. A RangAdó 2. első fordulójának feladatsora november végén jelenik meg, és egy hét áll rendelkezésre a kérdések megválaszolására. Gyerekház. Megnyi- [ tóttá kapuit a látogatók előtt Pusztadoboson a Kastélykerti Gyerekház. (Fotó: Bíróné Veres Krisztina) ......................