Kelet-Magyarország, 2009. november (66. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-03 / 257. szám

2009. november 3., kedd KIÜT FÓROM /» Fibiné Deme Ágnes, nyíregyházi olvasónktól: Oly mértékben válunk szeretet­té, amilyen mértékben ismerjük a szeretetet. Chopra Borba szedett dézsma Az Örökzöld Nyugdíjas Egyesület nemré­giben, még igazi kellemes időben indult arra a kirándulásra, melynek Eger, Szilvásvárad, Szépasszonyvölgye volt az úti célja. Egerben először a Bazilikát látogattuk meg, majd egy kötetlen belvárosi gyalogos séta után a Bazili­ka alatti „Város a város alatt”-i pincerendszert csodáltuk meg, amely egy múzeum lesz, ami 2012-re alakul ki. Monumentális munka folyt és folyik ma is, bemutatva azt, hogy a rég­múltban az Egri Püspökség területéről begyűj­tött tizedet (dézsmát, amelyet borban szed­tek), rendkívüli precizitással hogyan helyez­ték el, s a különböző területekről érkezett hor­dókat, palackokat. Ezután Szilvásváradra veze­tett az utunk, ahol kis erdei vasúton felmen­tünk a Szalajka völgyébe, megnéztük a cso­dálatos „Fátyol vízesést”, a pisztrángos tava­kat, majd az erdei úton, 1 órás sétával visszaér­keztünk Szilvásváradra és tovább indultunk a Szépasszonyvölgyébe, ahol egy kiadós borkós­tolás után, vidám nótázás közben hazaérkez­tünk Nyíregyházára. Szabóné Szántó Éva Csodálatos Út volt (Fotó: olvasónktól) Névnapmenű: 03. kedd: Győző, Szilvia ______________________________ 04. szerda: Károly, Lina_______________________________ 05. csütörtök: Imre, Aranka ______________________ 06. péntek: Lánárd ______________________________ 07. szombat: Rezső, Csenqer _____________________ 08. vasárnap: Zsombor, Gotfrid ___________________ KELET Jókívánságait születésnap, névnap, évforduló r A *' alkalmából SMS-ben a 90/612-222-es, emelt díjas (162 Ft+áfa) telefonszámra küldheti. Amennyiben 16 órá­ig ezt megteszi, a másnapi Kelet-Magyarországban megje­lenik jókívánsága. A jókívánságot kjk (utána szóköz) betűk­kel kell kezdeni. A koszorúzók egy csoportja (Fotó: a szerző) Emlékeztek, koszorúztak A gulácsi nyugdíjas klub szervezésében tar­tottak megemlékezést, koszorúzást október 30-án a helyi Háborús emlékműnél. A jelenlé­vők megemlékeztek a Malenkij robotra elhur- coltakra és a hősi halottakra, abból az alka­lomból, hogy ez a szomorú esemény 65 évvel ezelőtt történt. Az emlékezők koszorúzás mel­lett gyertyát gyújtottak, alkalomhoz illő éneke­ket énekeltek és imádságokat mondtak el. Berki Karoly Csuka. Berecz László nyíregyházi hor­gász ezt az 5,8 kg-os csukát október 31-én fogta a tiszaberceli Kozma-tóban. (Fotó: Kozma István) OLVASÓINK IMÁK . J t J J J f J j J J J j j j j J j j j jWyv JS J j > J J J j j*‘j '• J j’ J j J * j J j ^ * s * vvvvjjjv vvv * v v V V v v V v v « «/ ^ 3" * ■ Jf* kJ -«/«/«» J* w ■|,jp JtT_ Csak a köszöne­tét fogadta el Szombaton a kisvárdai kis- piacon járva az autóm mellett felejtettem a kosaram, benne minden iratommal és pénztár­cámmal, nem kevesebb, mint 85 ezer forinttal. Amint ész­revettem, mi történt, rohan­tam vissza a piacra, teljesen kétségbeesésben, idegesen. Mint kiderült, egy fiatalember találta meg az értékeimet, aki irataim alapján a lakásomra sietett vele, hogy maradékta­lanul visszaadja nekem. Saj­nos elkerültük egymást, de ő ekkor sem adta fel: megtud­ta a telefonszámomat, és felhí­vott, így találkoztunk. Köny- nyes szemmel mondtam hálás köszönetét neki, amiért ilyen lelkiismeretesen, becsülete­sen járt el. Szerettem volna egy szerény pénzadománnyal vagy egy itallal is meghálál­ni jóságát, ám ő semmit sem fogadott el. Annyit sikerült megtudnom róla, hogy Ajakon lakik és Richárdnak hívják. Úgy éreztem, kedvenc napila­pomban, a hatalmas olvasótá­borral rendelkező Kelet-Ma1 gyarországban is megér pár sort a történetem, és jótevőm példás embersége. Kiss Károlyné Elvitték Több mint ötven éve vagyok az újság előfizetője, eddig soha nem kértem semmi szí­vességet a laptól, de most egy nagyon szomorú dolog történt velem. Szeptember 25-én, pén­teken venni akartam a tele­fonomra kártyát. Kivettem bankkártyával 10 000 forin­tot (OTP). 3500 forintért meg­vásároltam a piaci újságosnál a kártyát, majd kimentem a Búza téri piacra gyümölcsért és húsért. Utoljára egy idős házaspárhoz léptem, akik az asztal végén árulnak minden nap. Vettem egy csokor zöld­A tiszavasvári diákok Kísérhették Rudolfékat A Tiszavasvári Általános Iskola ifjú tanulói abban a fel­becsülhetetlen és örökké szó­ló élményben részesültek, hogy a Debrecen-Fiorentina labdarúgó BL-mérkőzésen Rudolfékat, illetve az olasz sztárcsapat játékosait felkí­sérhették a pályára. Az iskola vezetősége és a kísérő tanárok (Fotó: olvasónktól) ezúton köszönik a lehetőséget az „ittvan.org” alapítványnak, a MasterCardnak, valamint a tiszadobi gyermekotthonnak, hogy lehetővé tették számuk­ra, hogy ez megvalósuljon. Marozs László testnevelő kísérő tanár séget, lehajoltam, hogy bele rakjam a reklámszatyorba az árut, és valószínű a táskám mellé tettem a pénztárcát. Mellettem egy fiatalasszony állt, akit én otthagytam. Ő láthatta és fel is vette a tárcát. Amikor hazaértem, azonnal észrevettem, hogy nincs meg a pénztárcám, rohantam visz- sza. Az idős pár még ott volt, azt mondták, ők biztos visz- szaadnák, mert már volt ilyen. A dolog 10-11 óra között tör­tént. Szegény, beteges 81 éves özvegyasszony vagyok, aki­nek nagyon hiányzik az a kb. 7000 forint, mert annyi volt benne. Szeretném tudni, hogy nem gyötri a lelkiismerete az illetőt? Nyugodtan meg tud­ja etetni a családját az eltulaj­donított pénzből, és bele tud nézni a tükörbe? Mert ő tud­ta, hogy kié volt az a pénz­tárca. (Benne volt a nevem, a lakcímem, a telefonszámom, a lányom telefon- és mobilszá­ma is.) Bementem a piac iro­dájába is, sőt a biztonsági őrt is megkérdeztem, hogy nem adták-e le, de sajnos maradt a bánat. Nagyon-nagyon meg- éreznem ezt a veszteséget. Egy szomorú beteg néni Kamu az egész Nagy örömmel értesültem amikor 2000-ben felvettek a Záhonyi Vontatási főnökségre. Nagyon sok rossz és jó embert ismertem meg azóta. 2001-ben forgalmi vizsgát tettem. De az orvosi vizsgálatom után a kartonomra felkerült, hogy színtévesztő vagyok. Mégis forgalommal összefüggő mun­kát végeztem. Erre 2009-ben újra orvosira kellett mennem Debrecenbe, s mire visszaér­tem a papírral Záhonyba, már nem kellettem. Amiatt, hogy erre is felkerült a színtévesz­tő felirat. Akkor kérdem én miért alkalmaztak 8 éven át, és miért nézte ölbe tett kézzel a MOSZ ezt az egészet, hiszen kezdettől fogva MOSZ-tag vol­tam. Állítólag ők az érdekkép­viselet, s még csak egy együtt érző telefont sem engedtek el. Rengeteget gondolkodtam egy esetleges bírósági feljelen­tésben, mert valakinek felel­ni kellene a történtekért, de mindegy! Ezúton kívánok minden barátomnak jó mun­kát! Lakatos László Ki mit gyűjt? Ki mit gyűjt? nemzetkö­zi találkozót szerveznek Nyír­egyházán, a Zrínyi Ilona Gim­náziumban november 8-án, vasárnap 8-tól 13 óráig. Vár­ják a gyűjtőket és az érdeklő­dőket, papír-, fémpénz, bélyeg, telefonkártya, jelvények, képeslapok, régi fegyverek és használati tárgyak témában. Vancsisin János, főszervező VÉLEMÉNYEK A SZON-RÓL Tisztelt Olvasóink! Ezen az oldalon a Kelet-Magyarország- hoz érkező olvasói leveleket, fényképe­ket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan Írást megjelentetünk, amelynektartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért szemé­lyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyen­nek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Szerkesztőségünk nem késztet levélírásra és nem szervez levélírókat - csak a beérkező levelekkel foglalkozunk. A leveleket az élvezhetőbb olvasható­ság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az oldalt civil véle- m é n y e k számára tartjuk fenn, p o I i t i k u - sok leve­leit csak abban az esetben kö­zöljük, ha személy szerint szólították meg őket, és erre kívánnak válaszolni. Ha olvasóink közül valaki nem ért egyet egy itt megjelent levél tartalmá­val, természetesen válaszolhat a levél­írónak. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefon­számmal is ellátott, így telefonon leel­lenőrizhető, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük. Internetes portálunkon, a Szabolcs Online-on olvasó­ink azonnal megírhatják véle­ményüket kommentár formá­jában. Ezekből válogatunk naponta. VITAT okozott a fekvörendör Nekem azért nem tetszik a fekvő- rendőrös megoldás az iskolák előtt, mert kb. 7-től 8-ig, illetve 2-től 4-ig van ott gyalogos forgalom, ez 3 óra a 24 órából, a maradék 21 órá­ban viszont indokolatlanul van ott az a fekvőrendőr, és indokolatla­nul lassítja a forgalmat. Egy ilyen beruházás úgyis 10 x annyiba kerül, mint amennyibe kerülne, már lehet­ne akkor 2 x annyiból egy intelli­gensebb (mondjuk lesüllyedő) fek­vőrendőrt építeni, és akkor nem a beruházás 90%-át mutyizzák ki, hanem csak a 80%-ot. tutti -1 KIKAPOTT A SZPARI Egyre inkább nem csúfítják el a szurkolók a szép, felújított lelátó­kat! Milyen szépen mutat ez a sta­dion így, üresen! Csak így tovább, és meg lehet rendezni a meccseket a műfüves pályán! Természetesen, nézők nélkül! Ez már úgysem érde­kel néhány mazochistán kívül senkit sem! Közeledik a borsodi mumus! Nem a Diósgyőr! A Bocs! triplafékete - 3 55 © Ö* További hírek, fotókés videók. Szánjatok be ti is a LADIK-ba l Kedves hetedikes, nyolcadikos diákok! A Kelet-Magyarország az idén is meghirdeti számotokra a Lapot a diákoknak! elnevezésű, azaz a Ladik médiavetélkedőt. Jelentkezzetek ti is, és amennyiben sikeresen oldjátok meg a rátok váró írásbeli feladatokat (ezektől nem kell megijedni, hisz nem lesznek túl nehezek), értékes tárgyjutalmakat nyerhettek, a legügyesebb csa­pat pedig részt vehet az országos döntőn, ahonnan komoly pénz­jutalmat hozhat haza isko­lájának. Egyelőre nem kell mást tennetek, mint ötfős csapatokat alakítanotok, kitalálnotok valamilyen könnyen megnevezhető, szellemes csapatne­vet, és kitöltenetek a lapunkban megjelenő jelentkezési lapot. A felkészüléshez minden segítséget megkaptok, ezért kérjük, e-mail címeteket is tüntessétek föl az ezen az oldalon található jelentkezési lapon, amelynek beküldési határideje: november 15. Címünk: Kelet-Magyarország Szerkesztősége 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. U. 4-6 |f E | r 1 További információk: nyeki@inform.hu ‘, “ “ 7 ~ ““ TiillT *ün Iskola neve es címe: *».«;.%.*■.» ü«. Osztály: ..................... ■ Felkészítő tanár neve: Telefonszám:........................................................I E-mail: i Csapattagok: 1 ....................................................| 2......................................................1 3 ................................... I 4 ........................................................* 5 ..................................................... .. Adjátok meg a csapat fantázianevét, ami a vetélkedő folyamán a névjegyetek lesz: ■ Felkészítő tanár aláírása: ................................................................................I Iskolaigazgató aláírása:

Next

/
Thumbnails
Contents