Kelet-Magyarország, 2009. november (66. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-03 / 257. szám

2009. november 3., kedd Túléljük? Zajácz D. Zoltán zoltan.zajacz@kelet.szon.hu fvlost már valóban nem múlik el év, só't, évszak anélkül, hogy ne fenyeget­né valamilyen járvány az emberiséget. A madárinfluenza volt az elsó': a H5N1 nevét gyorsan megtanulta a világ, tanulmányok születtek arról, hol, milyen ütemben, hány embert fog majd megfertőzni, mennyi a várható halálos áldozatok száma, de aztán szerencsére rácáfolt a tudósok számításaira és egyszerűen megállt. Utódja, a H1N1 már agresszívebben ter­jeszkedett, hónapokig frusztrálta a világot, de aztán fellélegeztünk, mert megszületett a védőoltás. Igen ám, de ezzel csökkent a fenyegetettség érzése is, így elterjedt, hogy az oltás veszélyes is lehet, ezért az embe­rek többsége már be sem oltatta magát. Már éppen megnyugodtunk, amikor Ukrajnában eddig ismeretlen vírus ütöt­te fel a fejét. Amikor ezeket a sorokat írom, már 250 ezer embert fertőzött meg és 67 halálos áldozata van. Ez most jóval gyor­sabban terjed, mint az elődei, és nincs ellene vakcina sem. Honnan jön, hogyan jelenhetett meg ilyen hirtelen? Talán egy katonai laborból szabadították a világra? Mert ugye, közben összeesküvés-el­méletek születtek arról, hogy a nagyhatal­mak világháború híján így akarják meg­akadályozni a bolygó túlnépesedését. (Ami egyébként valós probléma, és sajnos be kell látnunk, egy kolónia létrehozása a Marson vagy a Holdon jóval többe kerül...) Engem viszont nem érdekel, ki akar megölni bennünket és miért. Egyszerű­en csak szeretném túlélni ezt is, önökkel együtt. MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT Az ukrajnai járvány miatt Ön beadatja magának az újinfluenza elleni vakcinát? Nyárádi Eszter (Nyíregyháza): Hallottam róla, hogy Ukraj­nában járványszerüen terjed az újinfluenza, és bevallom, félek, hogy hozzánk is „ellátogat" a betegség. Ennek elle­nére nem tervezem, hogy beoltassam magam a védőoltás­sal, mert tartok a vakcina mellékhatásaitól. A maholnap hatvan esztendős Dorogi Sándor odafigyel az újinfluenzá­val kapcsolatos kül- és belföldi hírekre. - Nem oltatom be magam, mert talán többet árt a szer, mint amennyit hasz­nál! Kerülöm a nagy tömeget, nehogy megfertőzzön egy vírushordozó, és gyakorta mosok kezet. A kótaji Hegyes István így válaszolt: Még soha nem voltam influenzás, remélem, ez így is marad. Szerintem a média felfújja ezt a járvány dolgot, a történéseknek nagyobb a füstje, mint a lángja! A borbányai Pacza Mihály nem látja értelmét Nyárádi Dorogi Hegyes < Eszter Sándor István Pacza Pázmány Hugyecz Mihály Zsanett Zoltán az oltásnak. - Úgy tudom, az újinfluenza terjedése miatt hamarosan minden suliban ingyen beoltják majd a diáko­kat és a tanárokat, szóval ha nagy a baj, megkapjuk a szé­rumot. Pázmány Zsanett (Pátroha): Sok érv szól a védő­oltás mellett és ellen is, nem tudom, bölcs lépés lenne-e beadatnom a vakcinát. A immunrendszeremre ráférne egy kis erősítés, ám ezt inkább vitaminokkal oldom meg, s remélem, elkerül az újinfluenza. A nyíregyházi Hugyecz Zoltán szerint pánikkeltésről van szó, a gyógyszeripar így akarja értékesíteni a sok oltóanyagot. - Szerintem töme­gesen fogják kérni a vakcinát, pedig felesleges. Csapon a csapból is „az" folyik A záhonyi határon dolgozóknak az egyenruha után, ma már a maszk és a kesztyű kötelező viselet (Fotók: Matey István) ■ A Szabolcs Online munkatársai Kárpátalján jártak utána az influen­zajárványnak. Nyíregyháza (KM, SZÓN, MTI) - Ukrajnában hétfőre elérte a 67-et az influenzajár­vány halálos áldozatainak szá­ma. Kárpátalján már hétezer­nél többen fordultak orvoshoz heveny felső légúti fertőzéssel és influenzás tünetekkel. A határátkelőhelyen a magyar vámosok gumikesztyűt és védő­maszkot viselve ellenőrizték az autósokat hétfő délelőtt.- Nem értem, hogy mi értel­me van ennek. A gumikesztyű ellenére ugyanúgy átmennek a határon az emberek, szaba­don terjeszthetik a betegséget - dohogott az egyik sofőr a Sza­bolcs Online munkatársainak, akik Kárpátaljára tartottak, hogy személyesen győződjenek meg a „vészhelyzetről”. Az ff ............................................ Amennyiben kell, akkor teljes határzár is lehet. Lesku Miklós .......................................... ukrán oldalon meglepve tapasz­talták, hogy a határigazgatási szervek képviselői nem hord­tak gumikesztyűt, csak maszk takarta el arcukat. „Csapon meglepően kevés emberrel találkoztunk, és sen­ki sem viselt védőmaszkot. Több mentőautót is láttunk az úton, ami megerősítette, hogy nincs minden rendben a szomszédunk­ban. Az egyik patikában meg­tudtuk, hogy a gyulladáscsök­kentőtől kezdve a fájdalomcsil­lapítón át a C-vitaminig min­dent visznek az emberek, pon­tosabban csak vinnének, ha idő­közben nem ürültek volna ki a polcok. Homik Bélával a piac­csarnok előtt futottunk össze. KIIIT A karjában tartott kisgyermek arca előtt maszk volt. A fiatal­ember elmondta, hogy a bátyja a kórházban fekszik tüdőgyul­ladással, előző nap éppen mel­lette halt meg egy fiatal csapi asszony. Nem tudni, mi lett vele. Angyelka Aranka, a piaccsar­nok egyik eladója is szájmaszk­ban beszélt, de bevallotta, hogy ostobaságnak tartja a viseletét, mert nem önmagában véd meg a fertőzéstől. Nem tudnak védekezni Varga Szilvia egy gyógyszer- tár előtt megjegyezte: A több­ség nem tudta eldönteni, hogy valós-e a veszély, vagy csak a média fújta fel a járványt. Egyébként a kárpátaljai han­gulatra a kettősség jellemző: az emberek nem a járvány érke­zésétől tartanak, hanem attól, hogy nem tudnak ellene véde­kezni, felkészülni” - áll a SZÓN helyzetjelentésében. A határon innen is foglalkoz­tatja az embereket a kialakult állapot. - Beszéltem az ungvári magyar főkonzullal, aki arról tájékoztatott, hogy a helyzet közel sem olyan súlyos, mint ahogy azt „tálalják” - reagált a fejleményekre Lesku Mik­lós, Záhony polgármestere. - A vírus főleg Kijev környékén ter­jed, Ukrajna nyugati régióiban nem jellemző a kór megjelené­se. Vannak ugyan influenzás megbetegedések, de ez nem a H1N1 altípusának felel meg. Ezt a csapi polgármester is megerő­sítette. Ha erőre kapna ezen a HÁTTÉR /3 vidéken is a vírus, az ÁNTSZ- szel együttműködve megtesszük a szükséges lépéseket. Ameny- nyiben kell, akkor teljes határ­zár is lehet. Az egyik záhonyi gyógyszer- tárban megtudtuk, hogy a pén­tek nyugodtan telt, hétfőre egy felbolydult méhkassá változott a patika, csúcsforgalom van. Hiánycikk a C-vitamin és a védő­maszk, ezekből keddre várható szállítmány. Egyre több fogy a gyulladáscsökkentő, vírusölő szerekből is. Tele van a hócipőjük Vakcinákra várnak a patikákban ■ Készlethiány van a patikákban, az EKI alig győzi teljesíteni a H1N1 elleni vakcina igényeket Nyíregyháza (KM - P. I.) - Tíz napja „könyörgöm” a védő­oltásokért. de mindhiába! - telefonált szer­kesztőségünkbe elkeseredetten a nyíregyházi Jósa András Gyógy­szertár vezetője, dr. Czövek Zsuzsanna. Elmond­ta: október 22-én adta le meg­rendelését a budapesti Egész­ségügyi Kerületgazdálkodási Intézetnek (EKI), ám a 20 adag H1N1 vírus elleni vakcinának se híre, se hamva.- Kérésemet október 26-án e-mailben is megerősítettem, hét­főn egész nap próbáltam elérni a gyógyszerellátó céget telefonon, de mindhiába, még csak válasz­ra sem méltattak. Az ukrajnai járvány hírének kirobbanása óta tömegesen keresik patikánkban a védőoltást, de egyetlen vakci­nával sem tudok szolgálni. Ukrajnai receptre tilos- Megkockáztatom: a megye- székhely több patikájában is készlethiánnyal küzdenek. A megyei ÁNTSZ - bár nagyon segítőkész volt - mindössze annyit tanácsolt, hogy küldjék újabb megrendelés-megerősítést e-mail-ben, ám ezzel aligha jutot­tam előrébb a probléma megoldá­sában - panaszolta a patikus. Lapunk megtudta: az EKI plusz szállítójárműveket állí­tott be mától, hogy teljesíte­ni tudja a patikák újinfluen­za elleni oltóanyag megrende­lését. A három kocsi kifejezet­ten 4 megye, Szabolcs-Szatmár- Bereg, Hajdú-Bihar, Békés és Csongrád megye ellátását segí­ti. Rendkívül nagy a patikák érdeklődése a H1N1 elleni vak­cina iránt, amit a gyógyszertá­rak csak európai uniós recept ellenében, maximum 1930 forin­tért árusíthatnak, tehát példá­ul ukrajnai receptre nem adhat­nak el oltóanyagot. A térítés- mentes vakcinákat a krónikus betegek és a kijelölt veszélyez­tetett csoportok nem a gyógy­szertárakban, hanem a házior­vosuktól kérhetik. Pirula. Varga Szilvia szerencsés, mert kapott gyógyszert a gyakorlati­lag teljesen kiürült pati­kában, ahol szinte min­den hiánycikk. Maszk. Homik Béláék mindent megtettek, hogy az üres gyógyszertárak ellenére legalább a 3 éves gyerme­küket védjék a vírustól, ha mással nem, egy szájmaszk­kal. Félelem a Vásártéren ■ „Attól félünk, nem­csak a portékájukat, hanem a betegséget is áthozzák a határon." Nyíregyháza (KM - P. I.) - Annak ellenére, hogy futótűz­ként terjed Ukrajnában a rejté­lyes vírusos tüdőgyulladás, a nyíregyházi Vásártéren tovább­ra is árulnak az Ungvár, Mun­kács és Beregszász környéké­ről érkező külföldiek. - Isme­rős árusokat és vadidegeneket egyaránt látni, szokásukhoz híven cukorkát, kávét, mosó­port és „egyebeket” árulnak hol a földön, hol egy-egy aszta­lon - meséli a nyíregyházi Erzsi­ké néni, aki nap mint nap kint kereskedik a KGST Piacon. - Mindenszentek napján kihalt volt a Vásártér, de szombaton és hétfőn is rengeteg árus és vásár­ló fordult meg itt. Attól félünk, nemcsak a portékájukat, hanem a betegséget is áthozzák majd a határon előbb-utóbb, aztán itt is áldatlan állapotok ala­kulnak ki. Mivel Ukrajnában a járvány által érintett megyék gyógyszertáraiban, patikáiban továbbra is hiánycikknek szá­mítanak az influenzaellenes sze­rek, nálunk próbálnak gyógy­szerekhez és védőoltáshoz jutni , a ukránok, beindult a vakcina­turizmus - tette hozzá a nyug­díjas asszony. IHLLÁMVOKS Ön szerint a Szpari képes jobb játékra? Szavazók száma: 33, 2009. 11. 2. 19 óra Következő kérdésünk: Ön szerint feszültséget gerjeszt az E.ON áremelése? USB www.szon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. hócipőjük a maszk viselésé­vel, de mivel" kötelezővé tet­ték a viselését, így ő is hord­ja. Kifejtette, hogy nem sok értelmét látja a maszknak, hiszen nincs olyan nagy vész, mint azt állítják” - tapasztal­ták a Szabolcs Online mun­katársai. „A határon nem kis megle petésünkre az egyik ukrár kiskatona bekéredzkedeti mellénk a kocsiba, és megkéri minket, hogy vigyük el Sala monig, mert kellene hoznia még néhány maszkot a kollé gáknak. Jurij tört magyarság gal elmondta, hogy tele van a

Next

/
Thumbnails
Contents