Kelet-Magyarország, 2009. november (66. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-09 / 262. szám
2009. november 9., hétfő MEGYEI TÜKÖR /6 Hétvégi balesetek Nyíregyháza (KM) - Az esős idő, a csúszós útfelület és figyelmetlenség miatt több súlyos baleset történt megyénkben. Szerencsére egyik sem követelt emberéletet, de sok sérültet kellett kórházba szállítani. Szombaton Záhony felé tartott a 4-es főúton egy Hyundai kisbusz, s Nyírtass közelében a vizes úton egy balra ívelő kanyar után feltehetően túlkormány- zás miatt átsodródott a felezővonalon, majd frontálisan nekicsapódott egy szemből érkező kamionnak. A mentők két könnyű és egy súlyos sérültet vittek kórházba. Egy Opel haladt szombaton Kisvárdán a Tátra úton, amikor a Temesvári úti kereszteződéshez ért a jármű vezetője nem adott elsőbbséget a balról érkező autónak és összeütköztek. A Fiat a karambol miatt balra letért az útról és fának ütközött. A Fiatban utazó három személyt a mentők kórházba vitték. Egymás mögött haladt Nyírpazonyból Nyírtura felé szombat délben két autó. A hátul haladó ukrán rendszámú Opel vezetője előzni akart, majd amikor látta, hogy nem sikerül, fékezett. Az autó megcsúszott egy Fiat végének ütközött és keresztbe fordította. A Fiatban ülő két hölgyet a mentők kórházba vitték. Egy külföldi rendszámú Opel Corsa tartott Sóstóról Nyíregyháza felé szombat hajnalban. Az autó tisztázatlan okból felugrott a jobb oldali szalagkorlátra, fél kerékkel azon siklott, amíg le nem szakadt. Utána a bal oldalra sodródott, ahol belecsúszott a vízelvezető árokba. Az anyagi kár eléri a fél millió forintot. Egy kisbusz tartott Nyíregyháza felöl Sóstóra szombaton hajnalban. A gépkocsi előtt egy gyalogos bóklászott a jobb oldalon. A sofőr, hogy elkerülje a gázolást félrekapta a kormányt, a laza padkán megbillenő kisbusz felborult. Személyi sérülés nem történt. . További fotók és videó: www.szon.hu Makkal kereshetik a pénzt Erdősítésekben használják fel az átvett makkot, de jut majd belőle vadetetésre is. Nyíregyháza (KM) - Kiemelkedő az idei makktermés: jó, ha harmincévente egyszer van ekkora mennyiség. Innen jött az ötlet a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt-nél: a társaság úgy próbál segíteni a térség rászorulóin, hogy termés-felvásárlási programot hirdetett. November elejétől kocsányos-, cser- és vöröstölgy, valamint fekete dió makkot vesznek át Szabolcs- Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében. A makktermés most kiegészítő jövedelmet nyújt a rászorulóknak (Illusztráció: Sipeki Péter)- Az akcióban minden erdészetünk részt vesz, kollégáim felveszik a kapcsolatot a számba jöhető települési és kisebbségi önkormányzatokkal, hogy mindenütt segítsenek megtalálni, az igazán rászorulókat. Nem titkolt célja a kezdeményezésnek a nehéz körülmények között élő cigány származású családok átmeneti munkához és jövedelemhez juttatása. Elképzelésünket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója, Kamarás Miklós is jóváhagyta - ismertette az akció részleteit Kaknics Lajos, az erdőgazdaság vezérigazgatója. Tűzifával is segítenek A becslések szerint legalább négy héten át lehet még gyűjteni a makkot, ehhez érdemes felkeresni a területileg illetékes erdészetet. A kocsányos tölgy makkjának kilójáért 40, a csertölgyért 35, a vörös tölgyért 30, a fekete dióért pedig 8 forintot fizet az erdőgazdaság. A termést a társaság erdészetei vásárolják fel. A Nyírerdő Zrt. elsősorban a szaporítóanyag-termelésben és az erdősítésekben kívánja felhasználni a felvásárolt makkot, de jut majd belőle vadetetésre is. Nem előzmény nélküli a mostani program, tavaly télen az országban elsőként hirdette meg a társaság a szociális tűzifaprogramot. Összesen ötvenkét Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyei település élt az erdőgazdaság által felkínált lehetőséggel, és a rászorulók a piaci ár feléért jutottak tűzifához, öt hónap alatt több mint 7700 köbméter talált gazdára. Ezen kívül a társaság több alkalommal számítógépek adományozásával segítette a tiszadobi és a tiszalöki cigány kisebbségi önkormányzatot, valamint a Volt Állami Gondozottak Országos Egyesületét. A kisebbségi önkormányzatokkal együtt igyekszünk megtalálni az igazán rászorulókat. Kaknics Lajos Vendégek Komiból ■ A mostani látogatás a kétoldalú együttműködés további élénkítését szolgálja. Nyíregyháza (KM) - Roman Zenishchev, a Komi Köztársaság fővárosának, Sziktivkarnak a főpolgármestere vezette azt a küldöttséget, mely a hét végén járt Nyíregyházán. Seszták Oszkár, a Szabolcs megyei közgyűlés elnöke a szombati sajtótájékoztatón elmondta: ezt megelőzően megyénk képviselői jártak a távoli köztársaságban, ahol testvérmegyei megállapodást írtunk alá. Roman Zenishchev, hangsúlyozta, hogy az idő rövidsége miatt sok kérdést nem tudtak Sziktivkarban megbeszélni, azért fontos számukra a nyíregyházi látogatás. Több információt szeretnének a városról, a megyéről, hiszen a már korábban kialakított gazdasági, kereskedelmi, kulturális kapcsolatok élénkítése mellett a turisztikában rejlő lehetőségek is szeretnék kiaknázni. - Az építőiparban is nagy lehetőségek vannak - tette hozzá a főpolgármester. Úgy véli a válság lecsengése után ezen a téren komoly előrelépés lehet, mert Sziktivkarban a magyar építőipar számára tág tér nyílhat. tmieKKonyv. A nyíregyházi Wesselényi középiskola adott otthont november 5-7. között a Szakiskolai Fejlesztési Program Tanulmányi Versenyének, melyen 27 csapat 81 tanulója mérte össze tudását. A csapatok a ver seny végén emlékkönyvet készítettek. (Fotó: sipeki Péter) HIRDETÉS Praktikus I i M i'hyimMM ■■Hk i