Kelet-Magyarország, 2009. október (66. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-05 / 233. szám

2009. október 5., hétfő MINDENFELŐL /2 Wwmmm ™ mfm • Tisztújítás. Újra Koszorús Lászlót, a Fidesz elnöki stábjának helyettes vezetőjét választotta elnökévé vasárnap a Fidelitas országos választmánya. Az ifjúsági szerve­zet alelnöke lett Radnóti Ákos, a győri szer­vezet elnöke, Oroján Sándor Heves megyei elnök, Magéra Tibor Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei alelnök, Balogh Gergely Fej­ér megyei elnök és Demeter Zita Borsod- Abaúj-Zemplén megyei alelnök. • „Erre lett kialakítva." Cáfolta az országos tisztifőorvos. Falus Ferenc, hogy az újinfluen­za elleni oltásokat nem a jelenlegi világjárvány ellen alakították volna ki. A Vasárnap Reggel­nek nyilatkozó gyermekorvos, Tóth Kálmán szerint ugyanis egy 1930-as években felbuk­kant törzsből állították elő a mostani vakciná­kat. Falus Ferenc szerint „szólásszabadság van, mindenkinek jogában áll felállni egy hordóra és azt mondani, amit akar". Stressztűrő­képesség Pap Gyula gyula.pap@inform.hu Az „álmoskönyv szerint" nem jelent jót a regnáló kormány számára az aktu­ális költségvetés elutasítása, talán sokan kerülnék a miniszterelnök helyében ezt a benyújtással járó, erősen egészségkárosító feszültséget - vagy legalábbis megfeleznék az impulzust, ahogy a korábbi kormány, ma az ellenzékben helyet foglaló képviselői tették annak idején. Ám úgy látszik „sze­reti a veszélyt" a - néhány vélemény sze­rint éppencsak - kormányzó jelenlegi veze­tő erő. A súlyos megszorításokat tartalmazó újabb büdzsét megpróbálják - a latolgatá­sok szerint eséllyel - átvinni a törvényhozá­son. „Természetesen" viták kereszttüzében született a vaskos dokumentumban megfo­galmazott javaslat, ha hinni lehet az infor­mációknak, hasonló méretű módosító indít­ványt terjeszt elő az ellenzék, nem beszél­ve a jóelőre beharangozott önkormányza­ti demonstrációról, mely a tervezet legna­gyobb vesztesének figyelemfelhívása egy­ben. Ha elfogadjuk, hogy az önkormány­zati rendszer valójában maga a társada­lom, a településeken élők összessége, köny- nyen elképzelhető, hogy mégsem lesz „sima ügy" az elfogadás. Mert ebben a körben már nagyon a stessztűrő-képességük hatá­rán élnek, s nem kevesen. „Köbe vésve?", „Bebetonozva?" ■ Holnap kezdődik az Országgyűlésben a 2010-es költségvetés általános vitája. Mire számíthatunk? - kérdez­tük az elemzőket. Szabados Gábor gabor.szabados@inform.hu ÉKN (ÉSZAK-KELETI NAPLÓ): Mennyire van „kőbe vésve” és „bebetonozva” a költség- vetés, lehetséges-e még raj­ta változtatni, s ha igen, miben? ÉKN: Van-e értelme demonst­rációkat szervezni, nyomás- gyakorlás céljából, vagy a költségvetést valójában a kényszer szülte, s így nincs igazi mozgástere a kor­mánynak sem? ÉKN: Számít-e meglepetésre a költségvetési vitában - mi lenne egyáltalán, amit meg­lepőnek tartana a költségve­tési vitában? ÉKN: A kényszerintézkedések dacára is jelentősen javult Bajnai Gordon politikusi megítélése a közvélemény­kutatás szerint. Hogyan befolyásolja majd a költség- vetési vita a kormányfő és a különböző pártok megítélé­sét, az ön véleménye szerint? Szomszéd Orsolya politikai elemző (Nézőpont Inté­zet): Bajnai Gordon a büdzsé fő számait véste kőbe a nyáron, az MSZP pedig erre rá is bólin­tott. A kormányfő stratégiai célja, hogy végig­vigye kemény intézkedéseit és olyan örökséget hagyjon maga után, aminek gazdasági eredmé­nyeit elismerik, az MSZP pedig felismerte, szá­mára egyetlen felmutatható teljesítmény a sike­res válságkezelés lehet, így mindenben támo­gatja Bajnait. Néhány részletkérdésben azon­ban még eszközölhetnek változást a szocialis­ták a számukra fontos területeken, például a közösségi közlekedés esetében.. Szomszéd Orsolya: A Nemzetközi Valutaalap­nak tett vállalások teljesítése érdekében 1000- 1200 milliárd forinttal költhet kevesebbet az állam, mint 2009-ben. A mozgástér szűk ami­att, hogy a kabinet tartani tudja a 3,8 száza­lékos GDP-arányos államháztartási hiány­célt. A kormány szerint a nemzetgazdaság tel­jesítménye a válsággal összefüggésben idén és jövőre összesen mintegy 7,5 százalékkal csök­ken, ezért az állam feladataira nagyságren­dekkel kevesebb pénzt lehet költeni. Tiltako­zások ennek ellenére minden évben vannak, pártok szervezésében is, így például most a Fidesz hívja a Kossuth térre a polgármestere­ket, amellyel igencsak nehéz helyzetbe hozhat­ja a szocialista városvezetőket. Szomszéd Orsolya: A költségvetéssel kapcso­latos egyeztetések lezárása után kezdődik a költségvetés általános vitája, vagyis miután a miniszterelnök már tárgyalt a pénzügymi­niszterrel, és a tárcákkal is lezajlottak a meg­beszélések. Ezek után meglepetések nem szok­tak történni. Szomszéd Orsolya: A költségvetés, jellegénél és támadhatóságánál fogva általában nehezen hasz­nálható ki pozitívan a mindenkori kormánypár­tok számára. Ahhoz, hogy a költségvetésről az állampolgárok számára is érthető vita keletkez­zen, a kormánynak meg kell mondania, miről is szól a költségvetés, azaz a költségvetésnek „arcot” kell adnia, e nélkül nem válhat átütővé a kormánypártok kommunikációja. Az egysze­rűbb, világos üzeneteket fogadják el inkább az emberek, ráadásul a hitelesebb féltől. A Fidesz egyszerűen veszélyesnek minősítette a büdzsét, míg az MSZP nem volt képes jól érthető szlogent hozzárendelni, így a pártok versenyhelyzetén a költségvetési vita önmagában vélhetően nem vál­toztat. Fazekas Csaba történész-politológus (Miskolci Egye­tem): A válságkezelő kormányzat egész tevékeny­sége az államháztartási egyensúly javítását cél­zó, a központi kiadásokat lefaragni akaró gazdál­kodásra, és annak megfelelő költségvetésre épül. Akármilyen módosítási elképzelés fogalmazódik meg, ez a gazdaságpolitikai irány nem változ­hat. Igazából a miniszterelnök csak egy számot vésett „kőbe”: a 3,8%-os hiánycélt, ebből nem fog­nak engedni, hiszen akkor nemcsak az európai pénzügyi körök nehezen visszaszerzett bizalma inogna meg, hanem az egész válságkezelő folya­mat válna értelmetlenné. E szűk határokon belü- li változtatás, kisebb átcsoportosítás elképzelhető. Fazekas Csaba: A gazdasági válság nem hagy mozgásteret egyetlen kormánynak sem, az álla­mi kiadások lefaragásának, a hiánycsökkentés­nek nincs alternatívája. E keretek között a kor­mány lehetőségei szűkösek, azonban azt igyek­szik legalább kihasználni. Még a költségvetés vitája előtt a kórházak demonstratív fellépése nyomán jelentősen megemelték az egészségügy finanszírozására szánt keretet. Mindez megerő­síti, hogy a kormány alapvetően irányokat jelölt ki a költségvetés számára és e tekintetben nem enged, a konkrét számok vonatkozásában azon­ban kompromisszumkész. Az oktatás vagy az önkormányzati szféra még lehet - persze nagyon is viszonylagos - „nyertese” a költségvetés vitá­jának. Fazekas Csaba: Nem hiszem, hogy a költségve­tés vitájában olyan érvet hallunk, amely még nem fogalmazódott meg, vagy olyan esemény történik, amelynek nem volt semmi előjele. A kormány felkészült arra, hogy minden pont tekintetében végig vitatkozza a költségvetést, és ellen tud állni a tervezetet módosító indítvá­nyokkal, vehemens tiltakozással „szétbombáz­ni” akaró ellenzéknek. Fazekas Csaba: Bajnai növekvő népszerűsége mögött elsősorban két tényező áll: szavahihető­sége (azt teszi, amit áprilisban megígért), vala­mint az, hogy a válság tényét és a válságkeze­lés szükségességét egyre többen ismerik fel. A költségvetés megszavazása mindkét tendenciát erősíti, ráadásul ninps is igazán veszíteni való­ja, maga jelentette be, hogy már most lemond a büdzsé elutasítása esetén. Az is tény viszont, hogy Bajnai népszerűsége jobb és nagyobb ütem­ben javul, mint a mélypontról nehezen mozdu­ló MSZP-é. A Fidesz a korábbiakhoz képest alig­ha tud újat mondani. Úgy tűnik, a költségvetés vitáját a hatalomra kerülésük előtti utolsó nagy támadásnak szánják, azt kommunikálják, hogy úgyis mindent visszacsinálnak, s ettől várják megítélésük stabilizálását. ír igen az Európai Unió reformszerződésére Dublin (MTI) - Túlnyomó többségében elégedetten nyilat­koztak európai vezetők az Euró­pai Unió reformszerződésének a második ír népszavazáson tör­tént jóváhagyásáról. „Köszön­jük, Írország” - mondta Jósé Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, miután szomba­ton a részeredményekből ismert­té vált: a pénteki ír népszavazá­son a többség igent mondott az Európai Uniót megreformáló lisz- szaboni szerződésre. Az Európai Bizottság elnöke szerint minden remény megvan arra, hogy a lisszaboni szerződést most már mindegyik tagországban hivata­losan is ratifikálják. Írországon kívül ezzel még Lengyelország és Csehország adós. Bajnai Gordon magyar miniszterelnök szerint az ír népszavazás eredményével egész Európa, így Magyaror­szág is nyert. Az MSZP mellett a Fidesz is közleményben gra­tulált a felelős ír döntéshez. Szollár Domokos (Fotó: MTI, Bruzák Noémi) „Garantáltan" Az önkormányzatok garan­táltan bekapcsolódhatnak a kényszerárverésre kerülő ingatlanok értékesítési folya­matába, hogy élhessenek a törvény által biztosított elő­vásárlási jogukkal - közölte Szollár Domokos kormány- szóvivő vasárnap. 5 év A Magyar Nemzeti Bank a devizahitelezés kockáza­tait érdemben csökkentő szabályozás mielőbbi meg­alkotását kezdeményezte a Pénzügyminisztériumnál - mondta Simor András, az MNB elnöke. A javasolt szabályozás szigorú jöve­delem feltételeket írna elő a hitelt kérelmezőknek. A gépjárművá­sárlásokhoz kapcsolódó hiteleknél 5 évben maxi­málná a futam­időt. „Vasutasnap" „Vasutasnapot” tartja Fidesz-KDNP az Ország- gyűlés hétfői ülésén: napi­rend előtti felszólalással, interpellációkkal és azon­nali kérdésekkel igyekez­nek felhívni a figyelmet a kormány vasutat érintő lépéseinek szerintük rom­boló hatására - jelentette be Fónagy János, a Fidesz szakpolitikusa vasárnap. „A legdurvább" Orbán Viktor pártelnök a Fidesz miniszterelnök-jelöltje, Gyürk András pedig a kam­pányfőnöke -jelentette be Szijjártó Péter. A Fidesz elnö­ki stábjának vezetője az MTI- nek adott interjújában közöl­te: az ellenzéki párt készen áll a választásra, de szocialis­ta részről minden idők „leg­durvább” kampányával szá­mol. Nyakó István MSZP szó­vivő erre úgy reagált: már elindította a Fidesz minden idők legdurvább kampányát; „a fideszes képviselők azt gon­dolják, bármit megtehetnek” - fogalmazott az MSZP szó­vivője. Felvonulók (Fotó: MTI, Kovács Tamás) Az állatok világnapján Több száz ember vett részt négylábú kedvencével a Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség rendezvényén, az Álla­tok Vüágnapja alkalmából rendezett vasárnapi felvonuláson Budapesten, ahol az állatok és a környezet védelmének fontos­ságára hívták fel a figyelmet. T ÁTTfP A 2010-es költségvetés kedden kezdődő parlamenti vitájáról Devizaárfolyam (2009.10.4.) , PÉNZNEM __________j árfolyam változás ^ Élg Euró 270,55 | +0,63 USA dollár 185,91 | +0,73 K J Svájci frank 178,86 +1,08 UH» Angol font | 295,67 | +0,14 | Román lej 63,32 Y -0,34 Ukrán hrivnya 21,91 j f -0,50 Horvát kuna 37,15 +0,00 fmmm Lengyel zloty 63,63 Y -0,28 ,”1™; További információk a valutapiacról: Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next

/
Thumbnails
Contents