Kelet-Magyarország, 2009. október (66. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-03 / 232. szám
2009. október 3., szombat SPORT /10 Nagyobb tempót diktálni! Nyíregyháza (KM) - Hazai pályán nincs gond, most már idegenben is megvillanthatná oroszlánkörmeit a Nyíregyházi KSE NB I. B-s férdi kézilabda csapata. Erre szombaton délután (16) lesz alkalma a lencsés József, Varga Zsolt irányította nyírségieknek, hiszen Szegeden vendégszerepeinek. A Tisza Volán II.-Dorozsma a Tisza-partiak élvonalbeli klubjának a fiókcsapata, a legutóbbi fordulóban Ózdon nyert a 11 gólos Mészáros vezérletével.- Videóztunk, alaposan feltérképeztük a szegedieket. A szegediek közvetlen utánpótlása játszik a csapatban, ráadásul a rajtra erősítettek is, Kiss kapus és Malaczkai Izlandról tért haza, ott az élvonalban játszottak. Elsősorban a nyitott védekezést alkalmazzák, támadójátékukat a kontra és az egyszerű alapjáték jellemzi. Mivel fiatalok, hullámzó teljesítményt nyújtanak, ám bármire képesek lehetnek. Sérültünk nincs, a legutóbbi kerettel utazunk majd Szegedre. Célunk az, hogy a saját játékunkat produkáljuk, és bár a hazaiak sokat futnak, még nagyobb tempót szeretnénk diktálni, ebben is felül akarjuk múlni őket - vélekedett Lencsés József. Nem vár sétagalopp Szűcsékre (Fotó: km) Horgász Visszavágynak a bainoki elitbe ■ Bizakodva várják a szerdán esedékes rajtot a Marso-Vagép NYKK háza táján. Nyíregyháza (KM - B. T.) - A hétvégén hat mérkőzéssel kezdetét veszi az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság. A hetedik meccset szerdára halasztották, és azon mutatkozik majd be a Marso-Vagép NYKK, amely tehát október 7-én a Falco KC vendége lesz. Előtte még október 5-én, 17.45-től a bujtosi csarnokban tart szurkolói ankétot a klubvezetés. Az, hogy miként sikerült a felkészülés, úgyis a bajnoki - no meg a novemberben rajtoló Közép-európai Liga és Magyar Kupa - mérkőzések döntik el, de Ferenczi Tamás vezetőedzőtől elsőként az elmúlt hetek munkájának tapasztalatairól érdeklődtünk. Új versenykiírás- A tervezett munkát elvégeztük, és úgy érzem, jól sikerült a felkészülésünk - vágott bele a tréner. - Pozitívum, hogy a tavalyi évvel ellentétben ezúttal hamar szerződtettük a kiszemelt légiósainkat, és végül egyetlen egy csere történt, a saját kérésére távozó William Byrd helyére Jugoszláv Dasics érkezett. Ő már egy hete itt tartózkodik, belépésével kreatívabb lett a támadójátékunk. Összességében bizakodóak vagyunk a bajnokságot illetően. A bajnokságra új verseny- kiírás lépett életbe: minimum két magyar kosárlabdázónak a pályán kell tartózkodnia. Magyarán egyszerre maximum három külföldi foglalkoztatható, a tizenkettes keretbe viszont egy negyedik is benevezhető. A nyíregyháziak élnek ezzel a lehetőséggel, hiszen négy légióst Siska János és Szarvas Gábor felváltva oldhatja meg a feladatot, no meg a fiatalok, a centerposzton pedig még Lekli József vár bevetésre. Évről évre arról beszélnek a szakemberek, hogy mindig a soron következő ígérkezik a legkiegyenlítettebb bajnokságnak, azt hiszem, a mostanival kapcsolatban is fogjuk használni ezt a kifejezést. És vajon ebben a mezőnyben hol lehet a helye a legutóbb tizenegyedik, előtte viszont kétszer is a felsőházi elitben szereplő NYKK-nak? Magyarán mi a célkitűzés? (Dasicson kívül Don- ta Gennie, Jeffrey Ferguson és Marko Pavlovics) foglalkoztatnak, akik közül háromra meghatározó szerep várhat.- Jó szellemű játékosokról van szó, akik szakmailag és közösségileg is igyekeztek mihamarabb beépülni a keretbe, így pályán belül és kívül régen tapasztalható jó a csapategység- jellemezte légiósait Ferenczi Tamás. - Ami a magyarokra vonatkozó szabály változását illeti, a válogatott szintű játékosokat foglalkoztató csapatok nagy előnyben vannak, de bízom benne, hogy rajtuk kívül is lesznek olyan magyar játékosok, akik teljesítményükkel felhívják magukra a figyelmet- akár a mi csapatunkban is. Nálunk a magyarok közül Sitku Ernőt nem kell bemutatni, tudjuk, hogy mit várhatunk tőle, és ő nem szokott csalódást okozni, mellette a kettes poszton vannak bevethető honfitársaink, M.................... A vezetőség min- denféleképlpen azt szeretné, hogy kerüljünk be a legjobb nyolcba. Ferenczi Tamás- A vezetőség mindenféleképpen azt szeretné, hogy kerüljünk be a legjobb nyolcba, azért dolgozunk, hogy ez megvalósuljon - így a szakvezető. - El kell majd telnie négy-öt fordulónak, hogy lemérhessük, hol is a helyünk a mezőnyben. Fontos lenne a jó rajt, amihez elvileg adott a sorsolás, hiszen az átalakuló Falco elleni rajt után hazai pályán fogadjuk a szintén sok változáson átment Pécset, aztán pedig a Debrecennel játszunk, amely- lyel szemben idegenben sem vagyunk esélytelenek. ^^EF sport.szon.hu Helyi és nagyvilági sport. A Marso-Vagép NYKK csapatának bajnoki móvkősósei 2009/2010-es idény, alapszakasz November 29., vasárnap, 18:NYKK-Salgótarján Február 14., vasárnap, 18: Kecskemét-NYKK Október 7., szerda. 18.30: Falco KC-NYKK December 5., szombat. 18: Kaposvár-NYKK Február 20., szombat, 18:NYKK-Szolnok Október 11., vasárnap, 18:NYKK-Pécs ________ December 11., péntek, 18: Körmend-NYKK Február 27., szombat, 18: Albacomp-NYKK Október 17., szombat. 18: Debrecen-NYKK December 20., vasárnap, 18:NYKK-Sopron Március 6., szombat, 18:NYKK-Zalaeqerszeq Október 24., szombat, 18NYKK-Paks _________ Január 9., szombat, 18: Dombóvár-NVKK_______ Március 13., szombat, 18: Salqótarján-NYKK Október 31., szombat. 19: NYKK-Kecskemét Január 16., szombat. 18: NYKK-Falco KC _______ Március 19., péntek: NYKK-Kaposvár_________ November 7., szombat 18: Szolnok-NYKK Január 21., csütörtök, 18: Pécs-NYKK __________ Március 27., szombat, 18: NYKK-Körmend Nov. t4„ szombat, 18.30:NYKK-Albacomp Január 30., szombat, 18:NYKK-Debrecen Április 3„ szombat, 18: Sopron-NYKK _________ Nov. 22., vasárnap, 19: Zalaegerszeg-NYKK Február 6., szombat, 18: Paks-NYKK Április 10., szombat, 18:NYKK-Dombóvár A rivális MAFC a vendég ■ A nyíregyháziak a másodosztályban még nem kaptak ki a fővárosiaktól. Nyíregyháza (KM) - Amióta létezik a női kosárlabdázásban NB I. B csoport (vagy ahogy mostanában hívják amatőr NB I.), a MAFC tagja a mezőnynek. Tavaly ugyan a Ferencvárossal egyesülve, de ott volt a mezőnyben a műegyetemista csapat, ahonnan - immár újra „önállóan” - most sem hiányozhat. Ráadásul mivel újra a Keleti csoportba sorolták be, ezért már az alapszakaszban megmérkőzhet a Nyíregyházi FSE-NYKS-sel. Méghozzá szombaton 18.30-kor, amikor a főiskolás hölgykoszorú lesz a házigazda. Farkasinszki Gyuláné, a nyíregyháziak edzője bizakodó, hiszen amióta csapata a másodosztályban szerepel, még nem szenvedett vereséget a MAFC-tól, hazai pályán pedig most is esélyesnek számít. A Vasas-Csata II elleni idénynyitón elszenvedett vereségen (92-50) megpróbáltak túllépni a főiskolások, ezúttal egy egészen más stílusban kosarazó csapat vár rájuk a szombat esti meccsen. Megerőltető menet _ Két vereség után jöhetne már az első győzelem, nagy októberi menetelés. Nyíregyháza (KM) - Ettől biztosan jobb rajtban reménykedtek a Nyíregyházi Főiskola SE NB I-es női röplabdázói, hiszen a hazai nyitányon, majd idegenben is vereséget szenvedtek. A harmadik körben újfent itthon játszik Kolozsi János együttese, vasárnap (15) azt a Kaposvárt fogadják, amely alaposan bekezdett. A kaposiak mindhárom mécsesükét megnyerték, még csak szettet sem veszítettek. Az elmúlt szezonban mindkétszer legyőzték a nyíregyháziakat, így nehéz meccsre van kilátás.- Sajnos még mindig vannak sérültjeink és betegség utáni lábadozók, így csak közvetlenül a mérkőzés előtt derül ki, higy kiket lehet pályára küldeni. Az előjelek nem túl rózsásak, ám mégis bizakodó vagyok, mert legutóbb már voltak pozitívumok a játékunkban. A vasárnapi jó játék nem csak a Kaposvár ellen lenne fontos, az elkövetkezendő találkozókra is, hiszen októberben nagy menetelés vár ránk, nyolc tétmérkőzésünk lesz - vélekedett Kolozsi János, az együttes mestere. jj^Kv‘*‘^Tpo^zonlh!^— Helyi és nagyvilági sport. ALMA FUTÁS, CSENGEK Lelkesek voltak a gyerekek (Fotó: Szilágyi Sándor) Népes mezőny állt rajthoz a nemrégiben Csengerben rendezett Alma Futáson: a helyi, valamint a környékbeli iskolákból 1200 indulót regisztráltak. Eredmények,___________________________________ Óvoda. Fiú: 1. Szilágyi Patrik, 2. Farkas Adorján, 3. Hajdú Gergő. Leány: 1, Viski Fanni. 2. Szedlacsek Csenge, 3. Kapitány Zsófia. Általános iskola, 1-2. évfolyam. Fiú: 1. Samu Márk (Csengersima), 2. Farkas Zsolt, 3. Kemenczei Máté (Csengersima). Leány: 1. Adorián Zsanett, 2. Amik Viktória, 3. Farkas Gréta. ___________________ Általános iskola, 3-4. évfolyam. Fiú: 1. Juhos Viktor, 2. Farkas Oszkár, 3. Fehér Ákos Viktor. Leány: 1. Riskó Anett, 2. Körösi Klaudia, 3. Juhász Henrietta. _______________________________________ Általános iskola, 5-6, évfolyam. Fiú: 1. Adorján Márk, 2.2. Kovács Tibor Márk (Csengersima), 3. Szilágyi Kovács Norbert (Csengersima), Leány: 1. Juhász Leila, 2. Gellért Angelika, 3. Tejfel Kármen. Általános iskola, 7-8. évfolyam. Fiú: 1. Aranyos Roland, 2. Lakatos Jenő, 3. Gáspár Dávid. Leány: 1. Szabó Kitti, 2. Gaál Izabella, 3. Lakatos Andrea. _____________________________________________ Gimnázium. 9-12. évfolyam. Fiú: 1. Pankotai István, 2. csatai Balázs, 3. Pál Gábor Márk. Leány: 1. Tejfel Bettina, 2. Csontos Erika, 3. Jónás Orsolya. Ronaldo nélkül? Madrid (MTI) - Legnagyobb sztárja, Cristiano Ronaldo nélkül készül a Real Madrid a Sevilla elleni rangadóra, amelyet a spanyol labdarúgó-baj- , nokság 6. fordulójában rendeznek meg. HELYESBÍTÉS A múlt szombati „Triálos trükkök a szezonzárón'' (10. oldal) és a szerdai „Szezont zártak a triálosok" című cikkeinknél (10. oldal) a Pap Péter által készített fotóknál tévesen jelentettük a fotók forrását, ami helyesen: www.pappeter.hu . Hibánkért az érintett elnézését kérjük. KELET LABDARÚGÓ NB III. , 77 jj j j'j : j Tisza-csoport, 7. forduló (kezdés: 15) Szombat Tuzsér-Diósqyör II _____V.: Puskás Z. (Bodnár A„ Szűcs L.) Vasárnap Naqyecsed-Tiszalök ________V,: Karakó (Nagy F„ Csáki L.) Nyírmada-Nyh. Spartacus II V.: Kiss L. (Kis A., Szilágyi) Ibrány-Balkány_________V.: BendikT. (BendikG., Hadházi) Tiszakanyár-Ciqánd_____________V.: Tatár (Sápi, Orosz J.) Kótai-Létavértes V.: Kassai A. (Tóth T„ Vágási) Berettyóújfalu-Kemecse V.: Szabó I. (Kalász, Mező) LABDARÚGÓ MEGYEI I. OSZTÁLY Szi-Zo Sport-dr Zilahi csoport, 9, forduló 15, ifi: 13) Szombat Úifehértó-Tiszabecs________V.: Tömöri Gy. (Gergely S„ Éva) Tiszavasvári-Fehérqyarmat V.: Vida J. (Király A„ Kozma Zs.) Vasárnap j Szakolv-Nyírbátor________ V.: Kristán (Kocsis. Tömöri Gy.) j Nyírkárász-Nvírcsaholv _____V.: Kozics (Tordai, Tömöri L.) j Nvlrqyulai-Várda SE _______V.: Sándor Cs. (Sipos L., Kiss G.) Dombrád-Naqyhalász V.: Szabó J. (Szabó l„ Szilágyi L.) Rakamaz-Gyulaháza _______V.: Benkő R. (Vida J„ Kulcsár J.)1 Záhony-Mándok ________V.: Szabó Z. (Homonai, Kozma Zs.) Volán-Sényő-Nyírtelek V.: Gergely S. (Sinka, Éva) UBDMDQÓ MEQYEIII. OSZTÁLY 8. forduló (kezdés: 15, ifi: 13) Dfjözön-csoport, vasárnap Nvírluqos-Kdlyök SC__________V,: Király A. (Vitéz, Katonka) Vasmeqyer-Kálmánháza V.: Domoszlai (Henzsely, Szőnyi) Nagykálló-Nyírvasvári V.: Szűcs N. (Maleskovits, Fábián) Apagy-Nvírbogdány _________V,: Major (Tassv, Molnár S.) Levelek-Gávavencsellő V.: Kriser (Nagy Cs„ Katona G.) Kállósemién-Nyírmihálydi V.: Benkő P. (Fekete S., Gáspár) Máriapócs-Nyírpazony V.: Veres J. (Papp F., Schmidt K.) Nyiribrony-öfehértó V.: Takács A. (Hegedűs I Cs„ Krizsai) 2. csoport, vasárnap Fénveslitke-Jéke ______________V,: Lövei (Máier, Nemesik) Kék-Tiszamenti SE _________V.: Kormány (Nagy B„ Erdélyi) Vaia-Nvírtass _____________V.: Vida M. (Frindik J., Vámos) Pusztadobos-Pap _________V.: Szliiártó (Foqarasi, Szűcs T.) Alak-Petneháza _________________V.: Lippa (Csikós, Sági) Demecser-Rohod ______________V.: Józsa A. (Híres, Biricz) Anarcs-Komoró __________V.: Vascsák (Nagy J„ Kulcsár S.) Ujdombrád-Pátroha V.: Piskóczi (Labancz, Pokaraczki) 3. csoport, szombat__________________________________ Tyukod-Kocsord ________________V.: Kosa (Oláh I Z„ Tóth I.) Kölcse-Naqyszekeres __________V.: Kocsis (Sipos L„ Kristán) Vasárnap Szatmárcseke-Vámosoroszi V.: Ésik L. (Czene, Frindik Gy.) Tunvoqmatolcs-Nábrád V.: Galambos (Schmidt A., Lucsik) Porcsalma-Mátészalka V.: Biró Cs. (Moldván. Tóth I 2.) Nyírmeggyes-Sonkád V.: ésik I. (Szikora, Balogh J.) Tiszakóród-Tisztaberek V.: Rajzinqer (Vasas, Kozma M.) Nagydobos-Csenger V.: Gergely I. (Papp I., Máté) gW. fr ». _3v J[ „ ANagyhalosz Florexim Kft. Rétfcöi utcai borg ásztónál várjuk a horgászokat. r Csendes környezetben pihenésre, kikapcsolódásra vágyó családi és baráti társaságokat bográcsozásra, grillezésre igényesen kialakított hellyel várjuk. [HORMSMRSEMYj f" infq-20/2817-549 J HIRDETÉSEK