Kelet-Magyarország, 2009. október (66. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-03 / 232. szám

2009. október 3., szombat HATTER /3 KIIIT Néhány évvel ezelőtt, addig sosem látott nagyszülő'- és dédszüló'vándorlás indult el Magyarországon. Szombathelyen élő nagypapa költözött Záhonyban élő unokájához, kisvárdai anyuka cserélte ott­honát debrecenire, és egy család minden életben lévő dédszülője döntött úgy, hogy nyolcvan évnyi vidéki élet után inkább egy hazai nagyvárosban szeretné leélni élete hátralévő részét. A sokezernyi kilométert felölelő hurcolkodásnál persze egyetlen­egy szekrénysor sem mozdult meg, moz­gás csak az okmányirodákban volt. Serce- gett a toll a papíron, alig győzték a munkát a dolgozók, az új helyre „költözők" pedig sokat hoztak a konyhára. A frissen bevezetett gázártámogatás mértéke ugyanis attól függött, mennyi az egy lakásban élők egy főre jutó jövedel­me, és jó magyar szokás szerint a legseré­nyebben azok töltötték meg családtagok­kal a lakást, akik a legkevésbé szorultak rá a támogatásra. Papíron beköltözők most is vannak, és a cél sem változott sokat: az adott településen élőknek járó kedvez­ményekre fáj a foguk. Az igazán bosszan­tó az, hogy a valódi tulajdonosnak kell bizonygatnia, hogy az odaköltözőkhöz semmi Köze, ráadásul fizetnie is neki kell, ha ismét csak azokkal szeretne együtt lak­ni, akiket ő választott. b hogy mit tennék, ha kiderülne, hogy az én lakásomban is laknak? Az sok min­dentől függ, de David Beckham esetében lehet, hogy elgondolkodnék azon, marad­hat-e. De szigorúan csak papíron. Ön mit tenne, ha kiderülne, hogy valakik bejelentkez­tek a lakcímére?- Először az okmányirodát keresném fel, ők biztosan tud­nak tanácsot adni. Ha sikerülne megtudnom az illegális lakcímbitorló nevét, eljárást indítanék ellene - válaszol­ta a nyíregyházi Szilágyi Sándor. Sebök Tímea a rend- fenntartó szervekhez és illetékes szakemberhez fordul­na. - Megpróbálnám kideríteni a hívatlan „lakó" kilétét, és azonnal feljelenteném - mondta el a tiszateleki fiatal lány. - Nem igazán tudom, hogy mit csinálnék ilyen hely­zetben. Tanácsot kérnék valakitől, aki eligazodik a bürok­rácia és a jog útvesztőjében - felelte a tiszateleki Vigh Eszter. Mogyorósi Sándorné szintén az okmányirodában érdeklődne. - Úgy tudom, hogy a lakás tulajdonosának aláírással kell hitelesítenie a lakcímbejelentő papírt, így Szilágyi Sebők Vigh Sándor Tímea Eszter Mogyorósi Mándy Mikitovics Sándorné Eduárd András érthetetlen, hogyan történhet meg ilyen. Nem elég ala­posak az ide vonatkozó törvények - jelentette ki a nyír­egyházi asszony. - A jogász ismerősömhöz fordulnék, ő meg tudná mondani, mi a megfelelő eljárás ezügyben, majd intézkednék. Szerintem számtalanszor ki sem derül, hogy illegálisan használják a lakcímünket - vélte a nyíregy­házi Mándy Eduárd. Mikitovics Andrásnak gyanús len­ne, ha például idegeneknek érkezne levél az ő címére. - Egyszer úgyis megjelenne a levél tulajdonosa, hogy vala­milyen mondva csinált ürüggyel kimagyarázza, miért ide küldik a dolgait. Ha bebizonyosodna az átverés... - vála­szolta sokatmondó tekintettel a nyíregyházi férfi. Sosem látott lakótársak ■ Amilyen könnyen kaphatunk néhány fiktív lakót, olyan nehéz tőlük megszabadulni. Nyíregyháza (KM - M. I.) - Hogyan lehet az, hogy a tudtom nélkül jelentkeztek be a laká­somba? - érdeklődött olvasónk, akihez engedélye nélkül jelent­kezett be néhány idegen. Ilyen valóban lehetséges? Sajnos, köny- nyebben, mint gondolnánk. Elsőre úgy tűnhet, hogy egy lakcímkártyával nem mehe­tünk sokra, de bizonyos segé­M ......................................... Az ügyeskedők inkább nem létező vagy nem lakóingatlanként nyil­vántartott címre próbálnak bejelentkezni. Falatovics Lászlóné ...............................ff lyek folyósításának feltétele az állandó lakcím. Banki hitelfel­vételnél és bizonyos juttatások­nál szintén előnyös lehet, ha nem egy kistelepülésen, hanem egy nagyobb városban vagy megye- székhelyen lakunk. Új és ideig­lenes lakcím létesítésekor, válto­zásakor, megszűnésekor a terü­letileg illetékes okmányirodához kell fordulnunk. Az okmányiro­dák eljárási rendje eltérhet egy­mástól. Míg Miskolcon a szállás­adónak is személyesen kell meg­jelennie az okmányirodán, addig például Szegeden egy aláírás is elegendő.- Korábban kértük a szállás­adótól a személyes megjelenést vagy a személyi igazolványt, de mióta működik a címlista, azóta ettől eltekintünk - tudtuk meg Nyíregyházán Zákány Lászlóné csoportvezetőtől. A megyeszékhelyen lakcímbe­jelentéskor minden esetben egy Idősek napja Nyíregyháza (KM) - Az ENSZ először 1991-ben rendezte meg az idősek világnapját, azóta minden év október 1-jén megem­lékezünk a Föld mintegy hatszázmillió 60. életévét betöltött lakójáról, köztük Magyarország több mint 2 millió szépkorú lakójáról. Az idősek világnap­ján mindazokat köszönt­jük, akik hosszú élet munká­ját és rengeteg tapasztala­tát tudhatják maguk mögött. Élettel teli böl­csességüket, szeretetüket, gondoskodásukat mind­annyian érezzük, hiszen ők neveltek és tanítottak minket, fiatalokat. Ez a világnap akkor lehet igazi tisztelgés, ha azok, akiket ünnepiünk mindig érzik a támaszt, a segítséget, a törődést. lakcímbejelentő lapot kell kitöl­tenie az igénylőnek, amelyet alá kell íratnia az őt ingatlanába fogadó személlyel is. Könnyen kijátszható? Továbbá szükségeltetik vagy egy tulajdonilap-másolat az adott ingatlanról vagy egy szerződés, amelyben a szállásadó engedé­lyezi a bejelentkezni kívánó lak­hatását.- Megesik, hogy az ügyfelek megpróbálnak ügyeskedni, de inkább a nem létező vagy nem lakóingatlanként nyilvántartott címre próbálnak bejelentkezni- mondja Falatovics Lászlóné okmányügyintéző. A lakcímbe­jelentő lapot megvizsgálva lát­hatjuk, hogy rengeteg személyes adatot kell megadnunk egy lak­címbejelentéskor, de a szállás­adónak mindössze az aláírásá­val kell igazolnia engedélyét. Egy aláírás - finoman szólva- könnyen kijátszható. Egy tulaj­donilap-másolat beszerzése sem nagy produkció, hatezer forin­tért bárki kikérheti. Ezek után pedig már csak kel­lően magabiztosnak kell lennünk az okmányirodában ahhoz, hogy befészkeljük magunkat valaki ingatlanába. Az okmányirodá­ban dolgozók szerint viszont aki­nek vaj van a füle mögött, azon meg is látszik. Ekkor jönnek a keresztkérdések, és előfordul, hogy személyesen behívják a lakás tulajdonosát. Csak pénzért törlik ki Amilyen könnyen kapha­tunk néhány fiktív lakótársat, olyan nehéz tőlük megszaba­dulni. Az eljárási díj jelenleg 2200 Ft, ráadásul a tulajdo­nosnak kell igazolnia, hogy az illető nem lakik nála.- Elvált pároknál gyako­ri az ilyesmi, de az elköltö­zött, vagy a nem fizető albér­lők esetében is így járnak el - magyarázza Falatovics Lászlóné - Az adatbázisban ekkor az illetőhöz a „lakcí­mén nem lakik” bejegyzés kerül, lakcímkártyáját pedig érvénytelenítjük. - Tavasz- szal bukott le egy kör, akik kimondottan arra szakosod­tak, hogy bejelentkeztek laká­sokba és hitelt vettek fel, igaz, ők a személyi igazolványtól kezdve mindent meghamisí­tottak. Vigyáznak ránk vagy megfigyelnek? ■ „Ha Gipsz Jakab a tit­kárnőjét ölelgeti a hátsó ülésen, majd tisztázza otthon a feleségével." Nyíregyháza (KM) - „Múlt­koriban olvastam, hogy kamerá­kat akarnak telepíteni Magyar- országon szinte minden város­ban és mindenhová! - háboro­dott fel internetes fórumunkon D. Fazekas Ágnes. - Tőlünk is kérdezték, hová kellene tenni még itt Nyíregyházán. Egy jog­államban miért van erre szük­ség? Nagyon nem értek egyet ezzel. Nem tetszenek a nagy áruházak állítólagos lopás elle­ni kamerái sem, hiszen min­den pénztárnál ott vannak a mágneskapuk! Mit akarnak még rólunk tudni?” „Én viszont támogatom a kamerák telepítését - száll vitá­ba Gacsályiné Takács Ágnes. - Nem egy tőlünk fejlettebb ország városaiban vannak kamerák pre­cízen elhelyezve akár 50 méte­renként is. Ez minket véd, nem ellenünk szól. Bizony, én a for­galmas csomópontokba még töb­bet szerelnék fel! Ilyen a buszál­lomás, vasútállomás, Búza tér, „Piros ház”, Arany János utca, sőt, a KGST-piac! Engem nyűgöd­Kelet-V@ rosvita L-na^—' |--------i/WNi--------1 Nyíregyháza tan őrizzenek csak, vigyázzanak rám! Ugyan, hol használnák fel ellenem és mit? Azt, hogy éppen gyalogolok a Kelet Áruháztól a „Piros ház” buszmegállójába?” Cservenyák Katalin a követ­kezőket írja: „Minél több kame­rát szerelnek fel, én majd annál nyugodtabban alszom. És meny­nyivel nyugodtabbak lennének az anyukák, ha tudnák, hogy a gyerekeket, ha egyedül jönnek haza az iskolából, akkor is kame­rák vigyázzák. Azt sem értem, miért sértett volna személyiségi jogokat, ami­kor Pesten szóba került, hogy a buszokra szereljenek fel kame­rákat a rongálások miatt, illet­ve a sofőrök védelme érdekében. Mit érdekel engem, hogy Gipsz Jakab nem a feleségét, hanem a titkárnőjét ölelgeti a hátsó ülé­sen? Ezt majd szépen tisztázza Gipsz Jakab az ő feleségével, ott­hon. Miért sérülne a kameráktól a demokrácia? Kamera előtt kicsit visszafogottabban viselkednének a parkrongálók, az autófeltörők. Például milyen jó lenne, ha tud­nánk, kik dobálták be Sóstón a tóba a sétány melletti szemét­szelencéket, padokat betontus- kóstul...” Idősek napja Az Egészség- ügyi, Szociális és Bölcsődei Igazga­tóság kötetlen házi ünnepséget tartott a Pacsirta utcai Idő­sek Otthonában, az idősek világnapja alkalmából. A ren­dezvény emléké­re a 97 éves Valenta Sarolta segítségével fát ültettek az udvaron. (Fotók: Sipeki Péter) Költözködés bútorcipelés nélkül Száraz Ancsa szancsa@inform.hu-. .... l j 1. »un Édes otthon - lehet, hogy nem csak ők laknak benne...? (illusztráció: ÉKN-archív) ■ GEBERIT A szaniter szereléstechnika területén Európában piacvezető nemzetközi konszern magyar leányvál­lalata. Geberit Kft. keresi új munkatársát az alábbi pozícióba: Elvárások: Feladatkör: • Értékesítésben szerzett • A Geberit konszern képvise­tapasztalat, kereskedői lete az adott régióban beállítottság * Napi, személyes kapcsolat­• Műszaki végzettség tartás a már meglévő és új (épületgépészet / felsőfokú ügyfelekkel (kereskedők, vi­képesítés előnyt jelent) szonteladói pontok, tervezők, • Épületgépészet területén kivitelezők, szerelők) szerzett gyakorlat előny • Új ügyfelek felkutatása, • Angol ésAragy német nyelv meggyőzése és partnerré alapszintű (kommunikációs alakítása az eladás növelése szint előnyt jelent) ismerete érdekében • Számítógép felhasználói • Csapatmunka a cég tervezői szintű kezelése (Word, részlegével és más területek Excel) üzletkötőivel • Élő kereskedői, kivitelezői, • Rendszeres jelentések a tervezői kapcsolatrendszer a piacról, tevékenységről területen előnyt jelent • Helyszíni műszaki szakta­nácsadás, oktatás kivitelezők j a, és tervezők részére HIRDETÉS Ön szerint romlott a közbiztonság az utób­bi időben a kisebb településeken ? Szavazók száma: 41, 2009. 10. 2. 19 óra Következő kérdésünk: Ön elképzelhetőnek tartja, hogy az ön címére is bejelentkezzen valaki az ön tudta nélkül? [^■pttpí//wwwlszonlht^^ Szavazzonl Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát.

Next

/
Thumbnails
Contents