Kelet-Magyarország, 2009. október (66. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-27 / 251. szám

2009. október 27., kedd ÜZENET Farkas László demecseri olvasónktól: Az életet igazán csak akkor élvezhetjük, ha van, akivel ezt az élvezetet megoszthatjuk. Mark Twain Egy vásárlóbarát üzlet Az embernek vannak kialakult szokásai utazáskor, vásárláskor, ezeket a végtelensé­gig lehetne sorolni. Évek óta, hetente kétszer, kedden és pénteken ugyan­abba a nyírmadai üzlet­be járok vásárolni. Szere­tek odamenni, mert párat­lan kedvességgel, figyelmes­séggel és tisztelettel fogad­ják az embert az üzletben. Az eladók előzékenyek a sok­szor siető, idegesítően kelle­metlen, ok nélkül megjegy­zéseket tevő vásárlókkal szemben is, sikeresen alkalmazzák az ilyen viselkedés kitűnő ellen­szerét, a kedves mosolyt és a nyugodt, hig­gadt hangot. Ezt nemcsak egy-két kereskedőnél tapasztalom, hanem mindegyiknél! Számom­ra a velük való találkozás örömünnep, alkalom arra, hogy váltsunk pár szót az elmúlt időszak történéseiről, gondjainkról, dolgainkról, mert a napi szükségletek megvásárlásán túl, bizony erre is szükség van ebben a rohanó, emberide­gen világban. Ez a gesztus pénzbe sem kerül, csak élni kellene vele, nem csak Nyírmadán, máshol is. Sok kereskedelmi egység növelhet­né a vásárlói számát, bevételét, ha megtanul­nák ezt! Itt van kiktől, és főleg mit tanulni. Érdekességként jegyzem meg, hogy a vezető­ket is látni az eladói térben, nem az irodában görnyednek a papírmunka felett, fontosabb­nak tartják a vevők igényeinek megismerését. Ezúton kívánok minden lelkiismeretes dolgo­zónak - vásárlótársaim sokaságával együtt - további sikereket! Király Attila, Rohod Születésnap: Panyolára özv. Szabó Gusztávnénak sok, boldog szü­letésnapot kíván erőben, egészségben: fia, menye és unokája Orsolya! 20/988-3791_____________________ Névnap: Fazekas Szabinának Nyirszölőbe! Névnapod alkalmá­ból nagyon sok szeretettel köszöntünk: Évi, Dorika, Tomika és Tamás! 30/380-4670 ___________________ Fazekas Szabinának Nyírszőlőbe! Boldog névnapot kívánnak szüleid és testvéreid: 20/627-3160 ________ Névnapmenü: 27. kedd: Szabina, Antonietta _____________________ 28. szerda: Simon. Szimonetta ____________________ 29. csütörtök: Nárcisz _________________________ 30. péntek: Alfonz, Stefánia ____________________________ 31. szombat: Farkas, Cseke _______________________ 01. vasárnap: Mindenszentek. Marianna ____________ MCI l' Jókívánságait születésnap, névnap, évfor­duló alkalmából SMS-ben a 90/612-222­es, emelt díjas (162 Ft+áfa) telefonszámra küldheti. Amennyiben 13 óráig ezt megteszi, a másnapi Kelet- Magyarországban megjelenik jókívánsága. A jókíván­ságot kjk (utána szóköz) betűkkel kell kezdeni. Király Attila Idősek napja Szakolyban Az Idősek világnapja alkalmából ünne­pi gálaműsorra hívta az időskorú lakosokat a szakolyi önkormányzat a Petőfi Sándor Műve­lődési Házba. A megjelenteket Szűcs Gabriel­la polgármester köszöntötte szívhez szólóan, könnyeket csalva sokunk szemébe. A gálamű­sorban fellépett Koós János és Dékány Sarol­ta, majd megtekintettük a Zemplén Táncegyüt­tes műsorát Sátoraljaújhelyről, őket a Tótágas Táncegyüttes követte, akik a Somogy megyei Szenna községből érkeztek. A fellépők óriási sikert arattak. Köszönjük ezt a szép estét vala­mennyi szervezőnek, a polgármester asszony­nak, a jegyzőnek és a két képviselő úrnak, aki megtisztelt bennünket jelenlétével. A Teleház és a kulturális intézmény munkatársai min­dent elkövettek azért, hogy jól érezzük magun­kat, elismerés a munkájukért! Szarka JAnosné és Vadon Péterné nyugdíjasok A lelkes, vidám közönség (Fotó: olvasónktól) KELET FÓRUM n olvasóink írjak Virágot a közin­tézményeknek Kedvenc napilapomon, a Kelet-Magyarországon keresz­tül szeretném felajánlani virággyűjteményem túlszapo- rulatát néhány közintézmény­nek: iskoláknak, óvodáknak, szeretetotthonoknak. Hobbi- kertész vagyok, írisz, sás­liliom, nárcisz és sok más virágom van. Az íriszek és sásliliomok egy részét szeretném elajándékozni. A virágok képei megtekint­hetők az interneten: www. iriszliget.hu. Érdeklődni a következő telefonszámon lehet: 20/211-5458. Bíróné Belicza Anna Idősek napja Gyarmaton Meghitten és vidáman ünnepeltük meg a fehérgyar­mati szociális központ szerve­zésében az Idősek napját. Dél­után a bentlakók és a nappali ellátottak (mintegy százötven Kocsordi halászlé Burgonya partin vettünk részt nemrégiben Hollóházán a kocsordi horgászegyesülete­ket és községünket képviselve. Megérkezésünk után hamar megismertük a házigazdákat és hemutatkozott a zsűri is. Az ismeretségből hamar barát­ság lett, amelyet 32 éves szat­mári szilvával pecsételtünk meg. Megismerkedtünk Hollóházával, a hegyekkel körbevett takaros településsel. Amikor hozzáfogtunk a főzés­hez, alaplevet készítettünk, majd a passzírozás után hal­szeleteket és krumplit raktunk ételünkbe. Örömünkre szolgált a sok kóstolásra éhes érdek­lődő. Mellettünk még 11 csa­pat vett részt a főzőversenyen. Mi is többféle ételt kóstoltunk meg a kakasherepörkölttől a krumplis lángosig, kósto­lót vittünk a mellettünk főző csapatoknak a mienkből. A „Kocsordi Csíkos Halászlé Gaz­dagon” nevű ételünk elkészül­te után máris nyertesnek érez­tük magunkat az asztal körül VELEMENYEK A SZON-ROL Internetes portálunkon, a Szabolcs Online-on olvasóink azonnal megírhatják véleményü­ket kommentár formájában. Ezekből válogatunk naponta. MÁZSÁS HARCSÁT FOGTAK TISZADOBON Egy ekkora állat már megérdemel­né, hogy szépen vissza engedjék, hadd menjen útjára, ha már eddig túlélte. ____________ MissMici Csak hogy megnyugtassak minden­kit, a harcsát a szállításig végig locsoltuk, életben is maradt, és vissza engedjük, csak nem folyóba, hanem egy nagy horgász­tóba. Egy ilyen öreg hal valóban megérdemli, hogy tovább élhes­sen! ______________________JAMERUS HAJLÉK ÉS MEGÉRTÉS NÉLKÜL Amit igazán nem értek, az az, hogy a nagypiac melletti nappali melegedő miért szinte kivétel nélkül romániai és ukrajnai itt lebzselőkkel van telel? Most a mieinknek nincs hely, vagy nem is akarnak bemenni. Azt látni, hogy a ház tele van láthatóan életerős emberekkel, akik itt élősködnek a nyakunkon. MILOSIFU ama.. ————mm— SSSSj^ www.szo n.hu tea b* További hírek, fotók és videók. Az elsődíjas ételből és a szatmári vendégszeretetből is ízelítőt adtak (Fotó: olvasónktól) jó ízűén falatozó emberek lát­tán. A zsűri végül első hely­re sorolta ételünket, de fonto­sabbnak éreztük, hogy ízelí­tőt adtunk az ott lévő embe­reknek Szatmárból, ételünk­ből, italunkból, vendégszere­tetünkből. Bakos Olivér volt a szakácsunk, az ő szájízét dicsé­ri a finomság, de nagy segít­séget jelentett csapatunk többi tagja is: Takács István, Zséder János Pista bátyánk pár­ja, Jakab László, Kovács Zsolt, Szabó Zoltán és persze jóma­gam. Jakab JAnos, Kraszna HE titkára fő) előtt Nagy Károlyné, az intézmény vezetője megnyitot­ta az ünnepséget, szeretettel köszöntve a jelenlévőket. Az időseknek főiskoláról érkezett művészek népdal­csokrokat és operett-dalo­kat énekeltek zenei kíséret­tel. Minket‘is felkértek közös éneklésre, így hamarosan mindenki szívvel-lélekkel csatlakozott az előadókhoz. Még a tolószékben ülő idős emberek is örömmel énekel­tek! Hatalmas tapssal köszön­tük meg a művészek előadását. A műsor után dr. Tilki Attila polgármester úr az idősek értékes mivoltáról beszélt, és méltatta a világnap jelentőségét. Virág­csokorral és ajándékkal köszöntötte a város leg­idősebb polgárát, a 97 éves Török Józsefné Juliska nénit, aki évek óta a szociális otthon lakója. Az ünnepség vendéglátással ért véget, mindenki kapott egy kézzel készített és festett gyógyszeres fadobozkát és egy szál virágot. A jelenlévők velem együtt ezúton fejezik ki köszönetüket a központ vezetőjének, gondozóinak és mindazoknak, akik közremű­ködtek abban, hogy ilyen jól érezhette magát minden idős ember. Tóth BAlintné klubtag, Kisar A három kulcs Kulcsok a kör­úti megállóban Olvasónk, Redella Sándorné két héttel ezelőtt Nyíregyhá­zán, a Ferenc körút 7. szám előtti buszmegállóban talált rá a képen látható kulcscsomóra. Aki elveszítette, szerkesztősé­günkben bármelyik munka­napon átveheti 8-16 óra között. Címünk: Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6., 1. emelet. KM SZERKESZTŐSÉG Tisztelt Olvasóink! ___ Ezen az oldalon a Kelet-Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehető­ségeinkhez mérten minden olyan írást megjelen­tetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. Ha a levelet részlete­iben találjuk ilyennek, azokat a részleteket ki­hagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem je­lenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részle­tében egyetértene az abban leírtakkal. Szerkesz­tőségünk nem késztet levélirásra és nem szervez levélírókat - csak a beérkező levelekkel foglalko­zunk. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekébenáltalában rövidítjük, az azonosmondan- dójúakat összevonjuk. Az oldalt civil vélemények számára tartjuk fenn, politikusok leveleit csak akkor közötjük, ha személy szerint szólították meg őket és erre kívánnak válaszolni. Ha olvasó­ink közül valaki nem ért egyet egy itt megjelent levél tartalmával, természetesen válaszolhat a levélírónak. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefonszám­mal is ellátott így telefonon leellenőrizhető, va ■ co lós feladóval rendelkező leveleket közöljük. AZ ENSZ nagydíja ai érszűkület kezeléséért Debrecenben, Nyíregyházán és Miskolcon már alkalmazzák Dr. Khaled Nashwan a WIPO aranyéremmel A z elhalálozási statisztikák élén világszerte a szív- és érrendszeri betegségek állnak. Érthető, hiszen az érszűkület, érelmeszesedés kialakulá­sában szerepet játszó három fő rizikó- faktor a tartós stresszhatás, a dohány­zás és a helytelen táplálkozás korunk­ban többnyire együttesen állandó jel­leggel jelen vannak. Mindezek eredmé­nyeként az érrendszer állapota fokozato­san romlik, és a kezdetben enyhe tüne­tekkel jelentkező betegség, súlyos, sok­szor elviselhetetlen fájdalommal járó, életet fenyegető állapotromlásban nyil­vánul meg. A verőérhálózaton keresztül jutnak el szerveinkhez a szervezetünk működéséhez szükséges anyagok. Ha az érrendszer bármely szakaszán vala­milyen okból szűkület alakul ki, akkor arra a területre nem jut elegendő táp­anyag és oxigén. Ha a beszűkült ér tel­jesen elzáródik, az artéria által ellátott szövet, szervrész elhal. A leginkább érintett területek a szív, az agy és az alsó végtagok. Ha az elzáró­dás folyamata viszonylag lassú, az elzá­ródott ér környezetében lévő mellékerek - az ún. kollaterálisok - átveszik annak funkcióját. Ezen a tudományos tényen alapul Dr: Khaled Nashwan találmá­nya, mellyel Magyarország színeiben eddig számos nagy díj at és rangot nyert el, legutoljára szeptemberben az ENSZ nagydíját (vagyis a WIPO aranyérmét). Ez nem meglepő, hiszen amióta alkal­mazzák ezt a készüléket, sok érszűkü- letes beteg menekült meg kínzó fájdal­mától, elkeseredettségétől és remény­telenségétől. A készülék az infra-, hall­ható és az ultrahang hullámok alkalma­zásával kezeli az érszűkületben szen­vedő betegeket. Serkenti a kolletarális (mellékerek) keringésképzését, ezál­tal a keringésromlás okozta tüneteket csökkenti vagy megszünteti. A kívána­tos hatás eléréséhez csupán 20 kezelésre van szükség. A napi egy kezelés 30-40 percig tart. A négy hétig történő kezelé­sek hétfőtől péntekig tartanak. A kezelé­seket orvosi vizsgálat előzi meg, melyet szakorvos végez. Ennek célja a keze­lések előtti állapot felmérése (doppler UH). A negyedik hét végén orvosi kont­roli-vizsgálat történik, melynek célja a kezelések utáni állapot felmérése és a szükséges jövőbeni teendők megbeszé­lése. Az érszűkület sokáig semmilyen panaszt nem okoz, később járáskor fára­dékonyság vagy a vádli tájékon görcs jelentkezik. A betegség jele még a ter­helésre vagy nyugalomban jelentkező végtagi fájdalom, sápadt-hideg, elszíne- ződött végtag, a végtag(ok) zsibbadtsá­ga, szexuális zavarok férfiaknál, fejfájás, fülzúgás, szédülés. A betegség romlása során a görcs egyre rövidebb távolsá­gok megtétele után lép fel, majd nyu­galomban is állandósulhat. Kockázati tényezői közül ki kell emelni a cukor­betegséget és a dohányzást, valamint a magasvémyomás és a megnövekedett vérzsír szintjét, továbbá a túlsúly, a moz­gásszegény életmód és a stressz is jelen­tős szerepet játszik a kialakulásában. Fontos az alsó végtagi érszűkület időben való felfedezése és kezelése, j Jó hír, hogy a magyar állampolgá­rok októbertől visszavonásig tovább­ra is 50%-os kedvezménnyel vehe­tik igénybe a kezelést. További fel­világosítás: www.medhungary.com vagy 06-30/694-4922,06-20/224-4401, ! 06-70/290-3216, 06-72/551-714. FÜRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents