Kelet-Magyarország, 2009. október (66. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-17 / 244. szám

2009. október 17., szombat KíllT PROGRAMOK /14 Jelenet a filmből (Fotó: KM-archív) Nász-ajánlat (The Proposal) Színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus vígjáték, 109 perc, 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett I ajánlott. . Amikor a sikeres és rettegett Margaret-nek azzal kell szembenéznie, hogy a bevándorlási hivatal ki akarja toloncolni Kanadába, hirtelen ötlettől vezérelve azzal rukkol elő, hogy épp házasodni készül, így semmiképp nem küldhetik vissza hazájába. Jegyese gyanútlan asszisz­tense, Andrew, akit éveken át gyötört és ugráltatott munkahelyén, í Szerencséjére Andrew beleegyezik, hogy részt vegyen a különös játék­ban, de csak bizonyos feltételek mellett. A szedett-vedett páros Alasz­ka felé veszi az irányt az újdonsült vőlegény családjához, ahol a min­dig talpraesett, magabiztos nagyvárosi lány egyik lehetetlen helyzetből a másikba csöppen. Bár nyakukban a bevándorlási hivatal, Margaret és Andrew kitartóan ragaszkodik a rögtönzött esküvőhöz még akkor is, ha nem minden alakul úgy, ahogy eltervezték. FILMAJÁNLÓ Stáblista Rendező: Anne Fletcher___________________________________ Szereplők: Sandra Bullock (Margaret Tate), Ryan Reynolds (And­rew Paxton), Mary Steenburgen (Grace Paxton, Craig T. Nelson (Joe Paxton) Ben Affleck (Fotó: KM-archív) I A rettegés arénája (The Sum of All Fears) Amerikai akcióthriller, 119 perc, 2002. október 17., TV2, 22.05, 16 éven aluliak számára nem ajánlott Jack Ryan (Ben Affleck) az amerikai titkosszolgálat, a CIA tanácsadója újabb veszélyes megbízatást kap. Az orosz elnök hirtelen meghal, szinte ismeretlen utódja nyugtalanságot kelt az amerikaiak között. Jack az egyetlen, aki közelebbről is ismeri az új elnököt és gondolkodását. Egy neonáci csoport szert tesz egy harminc éve eltűnt izraeli nukleáris fegyverre. Terveik szerint Amerika szívében, az amerikai foci kupadön­tőjén, a Superbowl éjszakáján robbantják fel a Baltimore-i stadiont. A merénylet gyanúját az oroszokra akarják hárítani, hogy összeugrasszák a két szuperhatalmat. Eljön a pillanat, amikor Jack Ryan egyedül áll az amerikai elnök és a háborút elindító vörös gomb közé. Stáblista Rendező: Phil Alden Robinson _____________________________ Szereplők: Ben Affleck (Jack Ryan), Morgan Freeman (Bill Cabot), Jamie Harrold (Dillon), Liev Schreiber (John Clark), James Cromwell (Fowler elnök) TEVEFOTEL M1 06.00 Híradó 06.10 6 órai tea 07.05 Főtér 08.00 Híradó 08.05 Sporthírek 08.10 Mézga család, Robotdirektor 08.35 Spuri 3. 09.05 A Black Rose vár titka, Éjszakai támadás 09.25 Ókori kalandok Vezúv titkai 2. 10.00 Autóguru 10.30 Stílus 11.05 Négy Alpok 12.00 Déli harangszó 12.01 Hírek 12.10 Design, A Leica fényképezőgép 12.40 Egészség ABC 13.10 Régi idők focija 14.35 Pom Poko - A tanukik birodalma 16.35 Extra - Kultúrháttér 17.05 Visszajátszás 17.40 Telesport Sport 7 18.35 A vadon bűvöletében 4. 4. sorozat 19.28 Föld TV 19.30 Híradó este 19.50 Sporthírek 20.05 SzerencseSzombat Luxor, Ötöslottó és Joker sorsolása 21.05 Poirot történetei- Randevú a halállal angol krimi, 2008 Poirot egyike azon személyeknek, akik részt vesznek a Keresztelő Szent János koponyáját kutató ásatáson. Az ásatás vezetője az extravagáns Lord Boynton és fia, Leonard. A vállalkozás finanszírozását a Lord undok, de annál gazdagabb amerikai neje vállalta magára... 22.40 Hírek- Időjárás-jelentés 22.50 Sporthírek 23.00 Néma bölcsők magyar dokumentumfilm, 2009 23.35 A boldogság színe magyar filmdráma, 2003 Rend.: Pacskovszky József 01.09 Műsorszünet M2 07.10 Gyermekműsorok 11.05 Derek, a fenegyerek 11.30 A mesemondó 12.00 Déli harangszó 12.01 Szabadlábon Zalában 5/2. rész 12.30 Tanuljunk szakmát- Szakképzési körkép Mechatronika 12.55 Hazai trófea 1. 13.20 Taijánok Csizma­országban, Umbria 13.45 Mesélő cégtáblák, Goslar ezüstbányája 14.20 De Gaulle a magánember 15.15 Világjáró, Japán 15.40 Fischer Annie zongorázik Chopin: e-moll zongoraverseny 16.25 A zenén túl Vásáry Tamás zenés beszélgetése Choipnről 17.25 A Nagyúr - gróf Bánffy Miklós 2. 18.20 Pestbeszéd 18.50 Zene az életem, Alison Moyet 19.20 Pufóka, A jéghegy Esti mese 19.40 A jazz születésétől napjainkig 20.30 Híradó este 20.50 Sporthírek 20.55 Időjárás-jelentés 21.00 Privát kopó magyar filmsorozat Fsz.: Kern András, Eszenyi Enikő, Cserhalmi György, Verebes István, Szabó Dani 22.10 Hol colt, hol nem colt Rend.: Bednai Nándor A JÓ a jutalmát, a GONOSZ a büntetését nyeri el a mesében, és természetesen a prérin is. Bednai Nándor által rendezett zenés filmben, találkozhatnak Koncz Gáborral, Harsányi Gáborral, Csákányi Lászlóval és a western- kocsma gyönyörű Örömlányaival, valamint, híres és hírhedt látogatóival. 22.40 Magyar bulizene 23.40 Játékfilm 02.10 Privát kopó, Az örökség 03.20 Nekem ne lenne hazám? RTL KLUB 06.25 Tini nindzsa teknőcök új kalandjai 06.45 Kölyökklub 08.45 Disney-rajzfilmek 10.00 Így készült Csiribiri 10.25 06-91-33-55-33 Hívjon! Játsszon! Nyerjen! 11.30 Házon kívül Heti magazin 12.00 RTL Klub Híradó 12.10 Autómánia Autósmagazin 12.50 Doki, Fő a biztonság 13.50 A dadus 13. VI. évad 14.15 Cobra 11, Rövid boldogság V.évad 15.20 Rejtélyek városa, Különös látogató 16.10 Négyen egy gatyában 18.30 RTL Klub Híradó Az RTL Klub hírmagazinja. Esti kiadás A műsor feliratozva is látható az RTL Klub TXT 199. oldalán. 19.00 Fókusz Plusz Magazin 19.30 Csillag születik Tehetségkutató show 2. rész 21.00 Mindhalálig amerikai akciófilm, 1996 Alain Moreau sokáig nem is sejtette, hogy valahol a világban él egy ikertestvére. De amikor rátalál, már késő, a férfi halott - meggyilkolták. Alain elhatározza, hogy kideríti, mi áll az ügy hátterében. Fivére személyiségébe bújik, és így próbál fényt deríteni a titokra. A nyomok New York orosz emigránsok lakta negyedébe vezetnek: Alain olyan világba száll alá, amely testvérét már kitaszította magából. Két dologra vágyik: bosszúra és igazságra. 22.50 Forma-1 Brazil Nagydíj- Interlagos Az időmérő edzés közvetítése élőben 00.25 Jópofa kofa, Micsoda csoda! 00.55 Fókusz Plusz Magazin (ism.) TV2 06.00 Tv2 matiné 09.35 414-es küldetés 10.15 Dinoszauruszok- A Föld ural 5. 10.50 Babavilág 11.20 Kalandjárat Az útitárs Kandász Andrea 11.55 Charly, majom a családban, Anyai aggodalmak 12.55 Hegylakó, Bátorság 13.55 Bajnokok Ligája magazin 14.25 A kiválasztott-Az amerikai látnok 21. 15.20 90210, Baleset 16.20 Rocksuli 18.30 Tények Hírműsor Feliratozva a TV2 Text 888. oldalán. 19.05 Magellán A TV2 tudományos és ismeretterjesztő magazinja 19.35 Sztárral szemben Az egész estés show-műsorban sportolók, vagy sportos sztárok mérik össze tudásukat, bátorságukat a civilekkel. 21.40 A rettegés arénája amerikai akcióthriller Jack Ryan az amerikai titkosszolgálat, a CIA tanácsadója újabb veszélyes megbízatást kap. Az orosz elnök hirtelen meghal, szinte ismeretlen utódja nyugtalanságot kelt az amerikaiak között. Jack az egyetlen, aki közelebbről is ismeri az új elnököt és gondolkodását. Egy neonáci csoport szert tesz egy harminc éve eltűnt izraeli nukleáris fegyverre. Terveik szerint Amerika szívében, az amerikai foci kupadöntőjén, a Superbowl éjszakáján robbantják fel... Közben: Kenósorsolás 23.55 Életfogytig amerikai vígjáték, 1999 01.45 Drága testek, Hiszel a varázslatban? 02.35 Kalandjárat (ism.) 06.10 Gazdakör 07.05 Európai népmesék a ládafiában 07.20 Magyar népmesék, 07.30 Lehet egy kerékkel több!, 07.35 Apró nyomozók, Melanie és a szörnyeteg 08.05 Vízibomba a kövér kandúrhoz 09.20 Cimbora 10.15 Aranyszarvas- Magyar századok 11.15 Divathét (ism.) 12.00 Déli harangszó 12.01 Vers 12.05 Isten kezében 12.30 Élő népzene Martin György nyomában 14.25 A bölcs hazája 15.15 Magyarország kincsei 15.20 Vadvirágos patika 15.40 Univerzum 17.00 Azeozin ember 17.30 Mese 18.00 HÍRÓRA 18:00 18.30 Kirakat Gellért Alpár műsora 19.00 Frank Ríva 9. 20.00 Állomás magyar tévéfilmsorozat, II. sorozat 20.30 A fiatalság színei olasz életrajzi dráma Umberto Boccioni tanulmányai során szinte minden nagyobb városban megfordult, végül Milánóba költözött. A film innen követi végig a neves olasz futurista festő életét. 1909-ben néhány fiatal művész, Boccioni, Luigi Russolo és Carlo Cárrá összejöttek Filippo Tommaso Marinetti lakásán, és ezen a megbeszélésen született meg az az avantgárd irányzat, a futurizmus, amely az egész művészet megújítását tűzte ki célul. 22.10 Lélek Boulevard szórakoztató műsor 22.40 Woodstocki napló amerikai dokumentumfilm sorozat 23.40 Dunasport Sportösszefoglaló HELYI TÉVÉK NYÍREGYHÁZI TV ATV 5.40 Műsorajánlók 5.45 Egye­nes beszéd 7.00 Jam 9.05 Jam Light 10.05 Többet ésszel! 11.35 Új mezőgazdasági maga­zin 12.05 Ebugatta 13.00 Köz­vetlen ajánlat 15.05 Tempó 15.30 Generációk 16.00 Csak természetesen 16.55 Híradó 17.00 Ékszer 17.25 A világ arcai 17.55 Híradó - amit a nap híreiről tudni érdemes 18.20 Zene-expressz 18.55 ATV Hír­adó 19.25 Zene-expressz 20.05 Fék nélkül - Michel Vaillant 21.55 Híradó 22.05 Zene- expressz 22.55 Késő esti híradó 23.05 700-as klub 23.50 Töb­bet ésszel! VIASAT3 6.00 Sabrina, a tiniboszorkány 6.30 Flipper legújabb kalandjai 7.45 Louie élete 8.10 X-Men Animated 9.00 Sabrina, a tiniboszorkány (ism.) 10.00 Flip­per legújabb kalandjai (ism.) 10.55 A tizedik királyság 11.50 A tizedik királyság 12.45 Segít­ség, gyerekeim vannak! 13.40 Nevess csak! 14.10 A nagy ház­eladás 15.10 Kézilabda Bajno­kok Ligája 18.55 Nyomtalanul 19.50 Az utolsó órában (ameri­kai filmsorozat) 20.45 CSI: New York-i helyszínelők (amerikai - kanadai krimisorozat) 21.35 Futballistafeleségek 22.30 Kígyóharapás 0.15 Holtsáv 1.10 Mindhalálig harcosok 3.10 Műsorszünet HÍR TV 7.00 Híradó 7.30 Soroló 8.05 Befutó 8.30 Kő kövön 9.30 Arcok a liftben 10.05 Különki­adás 12.00 Déli híradó 13.30 Negyedik 14.05 Garázs 14.30 BBC Hard Talk 15.05 Zöld öve­zet 16.05 Mentés másként 16.30 Európai híradó 17.30 Célpont 18.05 Sziluett 19.00 Híradó 19.30 Riasztás 20.05 Civil kaszinó 21.30 BBC Hard Talk 22.05 Arcok a liftben 22.30 BBC Híradó 23.05 Vetítő 23.06 Út Calarasiba EUROSPORT 8.30 Labdarúgás - FIFA U-20 világkupa, döntő 10.00 Labda­rúgás 2010 FIFA Világkupa selejtező 12.15 Labdarúgás - 2010 FIFA Világkupa selejtező, 13.00 Snooker - élő 15.00 Kerékpározás - élő 17.30 Asz­tali tenisz - Világkupa, Moszk­va, Oroszország, negyeddöntő - élő 19.00 Snooker - Világbaj­nokság, Prága, Cseh Köztársa­ság, 1. nap - élő 23.00 Labda­rúgás-Ma Egyiptomban 23.15 Forma 1 - A gyár 23.45 Harco­sok klubja - Küzdősport maga­zin SPEKTRUM 8.50 Rovarpletykák 10.05 Kíváncsi elmék 11.10 Egészsé­günk 12.10 Agyad eldobom 12.40 Fald fel Amerikát! 13.40 Új otthon 3D-ben 14.40 Állati rekordok 15.40 Kincsvadászat lan Granttel 16.40 Svindlerek 17.15 Zamat és zacc 18.20 A póráz két végén 19.05 Nagy ötletek kis bolygónknak 20.05 Rovarpletykák 20.25 Éltető molekula: az oxigén 21.25 Biro­dalmak és fénykorok 22.30 A szex forradalma 0.25 Dhani, a világ bajnoka mindhalálig RTL KLUB, 21.00 8.35 Téma 9.00 Szieszta - szóra-koztató magazin 9.30 Híradó 14.30 Divatest 15.30 Vidám Vasárnap 17.00 Novum, a jövő záloga H 17.30 Falatozó 18.00 Senora - a női magazin 18.30 Oxigén - kör­nyezetvédelmi magazin 19.00 Esti Gyors visszapillantó 20.30 Hírháló H 21.00 Házibuli Atti­lával és vendégeivel H 22.00 Sztárok a konyhában H 22.30 Night Club - turné H 23.00 Elsőrendű célpont - amerikai akciófilm H ZEMPLÉN TV 9.00 Előző nap délutáni adás ismétlése 13.00 Képújság 18.00 Aknay János tárlat 18.30 A japán teák világa 3. rész 19.00 Hír 7 19.20 Generaly Nyírség Rally I. rész 20.00 A cigándi víztározó... 20.35 Bemutatkozik a Cairo... 21.40 Hír 7 (ism.) 22.00 Kép­újság KÖLCSEY TV 7.00 Víg-kend 8.40 Váloga­tás a Faludy Ferenc Akadé­mia filmjeiből 9.00 Híradó 9.30 Munkakör 15.30 Víg­kend - ism. 17.15 Backstage 18.15 Most repül a kiskanál - konyhashow 18.40 Esti me­se 19.00 Kölcsey Krónika - heti események visszatekin­tője 19.30 Klikk - ism. 20.00 Film: Alázatosan jelentem /12/ 21.40 Kölcsey Krónika 22.10 Aszcendens - ism. 22.40 Köl­csey Krónika 23.10 Himnusz 23.15 Képújság Forrás: Mff? mozi tv színház MR1-KOSSUTH 6.00 Szombat reggel 9.05 Smink nélkül 10.00 Szombat délelőtt 12.01 Krónika 12.22 Történet, hangsze-relve 13.05 Kabaréklub 14.04 Világóra 14.35 G7 - Gazdasági magazin 15.05 Zöldövezet 15.30 „Ma­gyarországról jövök..." 16.04 Időt kérek 17.04 Jelenlét - Ro­mák és a közélet 17.30 Krónika 17.50 Sportvilág 18.04 Rend­szerváltoztatók - 20 év után 18.30 Mentés másként 19.05 Sportvilág 19.25 Határok nélkül - a kultúráról 19.50 Jó éjszakát, gyerekek! 19.55 A pacsirta 20.04 A Rádiószínház 21.48 Zene - Kossuth 22.00 Krónika 22.20 Sportvilág 22.30 Esti beszélgetés - a Földről 23.00 Hírek. KENÓ 23.04 Arcvonások 23.34 Tér-Idő MR2-PETÖFI 6.30 Hír-percek 7.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 8.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 8.03 Zene pihenéshez 9.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.00 Hírek. Időjárás. Közle­kedés 11.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 12.00 Hírek. Idő­járás. Közlekedés 13.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 14.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 14.03 Zene hétvégéhez 15.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 16.00 Hírek 17.00 Hírek. Idő­járás. Közlekedés 18.00 Hírek 19.00 Hírek. Időjárás 20.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 20.03 Selector 21.00 Zene hallgatáshoz 23.00 Akusztik 0.00 Himnusz 0.02 MR2 DJ Set 1.00 MR2 DJ Set 2.00 Zene hallgatáshoz MR3-BARTÓK 6.00 Muzsikáló reggel 6.04 Zene 8.00 Háló - A kultúra hírei 8.15 Zene 9.00 Hírek 9.04 Zene 10.00 Irodalmi Újság 11.00 Satie: Sport és szórakozás 11.16 A bolondo­kat kereső szamár 12.05 Hang­verseny délidőben 13.31 500 éve született Kálvin János14 00 Évfordulók nyomában 15.00 Hírek 15.05 Egy zenemű - több előadás 17.00 Felejthe­tetlen hangversenyek az MR archívumából 18.48 Bartók hangja 19.30 Hírek 19.35 Moni-uszko: A kísértetkastély - négyfel-vonásos opera 22.05 Operabarátok negyedórája 22.20 Hang-fogó 0.00 Elmúlt Zsámbék Jazz Openek legjava 1.00 Világsztárok Magyar-or­szágon 2.00 NOTTURNO MR6 A régió rádiója 8.00— 12.00 Hétvégi zenés magazin 8.00-9.00 Beköszö- nés, hírek, programajánló, ügye­let, sport, útinform. 9.00 Hírek Utána magazinok, élő beszélge­tések, riportok interjúk 10.00 Hírek Utána magazinok, élő beszélgetések, riportok interjúk 11.00 Programajánló Utána zene, zene, zene 12.00 MR1 Kossuth Krónika 12.15 Nótaszó 13.00 Kabaré 14.00 MR2 Pető­fi 17.30 MR1 Kossuth Krónika 18.00- 06 00 MR2 Petőfi Kígyóharapás VIASAT3, 22.30 SZT. ISTVÁN RÁDIÓ 5.00 Napköszöntő 7.00 Szentmi­se közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek Antióchiai Szt Ignác 8.05 Vendég­ségben Besenyötelken12.05 Egy­házi hírek 12.15 Evangélium, Szólj Uram! 13.05 Déli muzsika Környe­zetvédelmi műsor 15.30 Ökumené Testvéregyházak félórája 16.05 Kávéház 17.00 Gospel 17.30 A Régió Sportja 17.45 Daloljatok az Úrnak Egyházi énekek tanítása 18.00 Rózsafüzér Az egri baziliká­ból Portréműsor 19.00 Regionális hírek 19.15 Könyvek könyve a Szentírásról 19.40 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek Folytatá­sos regény 21.10 A zene mesterei Egy-egy korszak kiemelkedő egyé­niségei a zene világában. 23.05 Vatikáni rádió 23.20 Zenei össze­állítás tv.szon.hu ^ • A tv-műsort már a Szabolcs On-line-on is olvashatja! RÁDIÓK

Next

/
Thumbnails
Contents