Kelet-Magyarország, 2009. október (66. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-16 / 243. szám
2009. október 16., péntek MINDENFELŐL /2 KELET HÍRCSOKOR > • Kevesebb vizsgálat. A jövő évtől bevezetendő vagyonadó - a nagy értékű ingatlanok és más vagyontárgyak megadóztatása - nem növeli, hanem csökkenti a vagyo- nosodási vizsgálatok számát, mivel a jövedelménél megtakarított adót így automatikusan befizeti az érintett személy - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter egy fővárosi konferencián. • Elvonás. Tragikus helyzetet teremt a jövő évi költségvetés az önkormányzatok számára a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének fideszes elnöke szerint. Odor Ferenc azt mondta: a tervezett 120 milliárd forintos elvonás hatásai leginkább a megyei és a kistelepülési önkormányzatoknál lesznek érezhetők, de máshol sem lesz olyan ellátási terület, ahol a pénzhiány ne okozna majd problémát. JEGYZET Problémák, megoldások Kiss József jozsef.kiss@inform.hu A sok borúlátó hír mellett néha azért akad biztató is: most például Szepessy Zsolt, Monok polgármestere - Összefogás néven - új pártot alapít. A vezetőség összetételéről egyelőre annyit árult el, hogy ő lesz az elnök (ezt egyébként az is kitalálhatta, aki nem politológus). A párt céljairól többet elárult. A párt „problémamegoldó" és „az emberek gondjaival foglalkozó" szervezet lesz. Probléma van bőségesen, az embereknek pedig ugyancsak sok gondja van, így az új pártra serény munkás évek várnak, amennyiben bekerülnek a parlamentbe (ezt a pártelnök szinte biztosra veszi). A pártelnök „megszüntetné a háborúskodást a politikában és a társadalomban", az „összefogást és az együttműködést" kívánja előtérbe helyezni még akkor is, ha ez utóbbiak szinte átfedésben vannak. A romákat például „türelemmel, szeretettel, szigorral" emelné fel. Ezek vállalható célok, a nagy kérdés a megvalósítás mikéntje. Könnyen lehet, hogy az Összefogás kampánya sikeres és vonzó lesz, akárcsak Szepessy Zsolt kocsmája, melyet a polgármesteri szék megcélzásakor nyitott Monokon. A kocsmában a vendégei ingyen ihattak. Óvatosságra intő viszont, hogy (a legendáriumra hivatkozó sajtóhírek szerint) amint megnyerte a polgármester-választást, bezárta a kocsmát. Másfélszáz párt, plusz egy új ■ Új pártot alapít Szepessy Zsolt, Monok polgármestere, az Összefogás Pártot. Budapest (EKN - KHE) - Új pártot alapít Szepessy Zsolt, Monok polgármestere. A munkáért segélyt programmal, majd Btk.-módosítási ötletével, végül a szociális kártya bevezetésével ismertté vált Szepessy Zsolt úgy véli, a 2010-es országgyűlési választásokon bejutnak a parlamentbe. A polgármester elmondta: nemrég tartották meg az alakuló ülésüket, amelyen őt választották meg elnöknek. Az új pártot problémamegoldó, az emberek gondjaival foglalkozó szervezetként jellemezte, és kerülte, hogy jobb- vagy baloldalinak nevezze. „Vissza kell adni az embereknek a létbiztonságba vetett hitüket; munkahelyeket kell teremteni; vissza kell állítani a közbiztonságot, meg kell oldani a cigányság helyzetét, azaz vissza kell őket vezetni a társadalomba” - fogalmazta meg a bejegyzésre váró párt vezetője a szerinte legfontosabb, megoldásra váró feladatokat. Közösségi élmény Milyen okai lehetnek annak, ha valaki új pártot akar alapítani? - kérdeztük Fekete Sándor politológustól (Miskolci Egyetem), aki úgy fogalmazott:- A pártalapításnak számos eltérő oka lehetséges, de az Szepessy Zsolt monoki polgármester a fővárosban jelentette be az új párt megalakulását (Fotó: mti, Bruzák n ) alapvető motivációja mindenképpen az, hogy valaki elégedetlen a fennálló pártstruktúrával, amelyben nem találja meg a neki tetsző politikai közösséget. Természetesen szerepet játszhat egy bizonyos csoport vagy téma fokozottabb képviselete, egy politikai „oldal” tudatos megosztása, de a figyelem- felhívás szándéka is egy konkrét problémára. Pártot alapítani leginkább akkor érdemes, ha jelentős a bizonytalanok, a politikától elfordulok aránya. Magyarországon jelenleg ez a helyzet - mutatott rá a politológus, hozzátéve: a párttagság mindig közösségi élmény, a A TÉNYEK: PÁRTFINANSZÍROZÉS O A pártok két jogcímen kaphatnak állami támogatást: közvetlenül, illetve alapítványaikon keresztül. A költségvetési törvényben erre a célra nagyságrendileg 4 milliárd forint áll rendelkezésre. O Közvetlen támogatásra azok a pártok jogosultak, amelyek a választások első fordulójában megszerezték a szavazatok legalább egy százalékát. A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény szerint a közvetlen támogatásra rendelkezésre álló keret 25 százalékát egyenlő arányban kell felosztani azok között a pártok között, amelyek országos listán mandátumot .szereztek az országgyűlésben. © A keret fennmaradó 75 százalékát az országgyűlési választások eredménye alapján a pártra, illetve a párt jelöltjeire az első érvényes fordulóban leadott szavazatok arányában kell elosztani azok között a pártok között, amelyek a szavazatok legalább egy százalékát megszerezték. O A pártalapítványok támogatása esetében megszorítás, hogy csak annak a pártnak az alapítványa kaphat pénzt, amelyiknek legalább két egymást követő országgyűlésben volt képviselőcsoportja. Q Az e fettételt teljesítő pártok alapítványainak alaptámogatása az évi képviselői alapdíj huszonötszöröse, illetve a kiegészítő támogatás képviselőnként az éves képviselői alapdíj 85 százaléka. (Forrás: Fekete Sándor) valakikhez tartozás biztonságának érzését nyújtja. Egy sikeres párt tagjának lenni örömteM li, lelkileg fontos tényező lehet, ám igazi, materiális előnyöket az jelenthet, ha valaki jóval többet vállal az egyszerű párttagságnál, s ezt később honorálják. Hátrányt jelenthet viszont, ha valaki bevallottan szimpatizál egy kevésbé népszerű párttal, hiszen emiatt könnyen megbélyegezhetik, környezete kizárTUDOTT RÓLA? A közvélemény-kutatások szerint három pártnak lenne esélye a parlamentbe kerülni, ha me lenne a választás.__________ A Szonda Ipsos októberi vizsgálata a biztos választók körében a Fidesz 65, az MSZP 17, a Jobbik 11 százalékos támogatottsáqát mutatja. _______________ A Medián szeptemberben ugyanezeket a pártokat, ugyancsak a biztos választókra vetítve 67, 18 és 10 százalékon állónak mérte. hatja. S az sem elhanyagolható, hogy a vereség kiábrándító, „íze” mindig nagyon keserű. Vannak pártok, amelyek a rendszerváltozás óta a parlamentbe is bekerültek, de azóta mintha eltűntek volna. Megosztottság Fekete Sándor ez úgy indokolt: „a hanyatlás elsődleges oka véleményem szerint a belső megosztottságban keresendő. Ezen politikai alakulatok vezetői nem voltak képesek félretenni személyes konfliktusaikat, nézeteltéréseiket, nem tudtak kellőképpen összezárni, s ez pártjaik bukásához vezetett. Az sem elhanyagolható, hogy a Fidesz és a Jobbik átvette a helyüket, s a palettáról kiszoruló erők nem tudtak megújulni, felvenni a kesztyűt.” Papírforma Magyarországon 2006-os adat szerint 154 párt működik - legalábbis ennyi van bejegyezve -, ebből 66 a fővárosban. Érdekességként megemlíthető, hogy nagyon sok roma-, kisgazda- és nőpárt létezik (legalábbis papíron), az országos politikai életben azonban egyik csoport sem tud önállóan megjelenni - emlékeztet Fekete Sándor elemző. cn jwnw**** M ikérdésW [3^21 ns gMMP A MÁV Zrt. vezetésében bekövetkezett újabb változtatásokat az indo- ikolja, hogy a vasúttársaság kritikus helyzetében a korábbinál operatívabb működésre van szükség. A kettős vezetés megszüntetése és az új igazgatósági tagok kinevezése ezt a célt szolgálják. % Miért távozik a MÁV vezér- igazgatója a posztjáról? © Távozása után mi történik a MÁV-nál? A távozó vezérigazgató feladatait Andrási Miklós elnök-vezérigazgató veszi át. A tapasztalt szakemberekkel megerősített igazgatóság kisebb létszámmal is eredményesen működhet. :%)A vezetőcserék nem hátráltatják-e a MÁV támogatásával kapcsolatos tárgyalásokat és a menetrendkészítést? mmmmmmtmtmmmmmmmmmmmm Nem, hiszen az igazgatóság tagjai elkötelezettek a csoport működésének hatékonyabbá és költségtakaré- kosabbá tétele iránt. Várhatóan a jövő héten megszülethet a döntés arról, hogy a közlekedési minisztérium az egyes települések között müyen közlekedési közszolgáltatást rendel meg 2009-2010-ben. Szent-lványi István (Fotó: ékn) Kinevezik? Nagykövetté nevezik ki Szent-lványi Istvánt - értesült az MTI. Mátrai Zsuzsanna, a Külügyminisztérium szóvivője annyit mondott, a szabad demokrata politikust október 12-én köztisztviselőként felvették a tárca állományába. 1,3-6,2 Szolgáltatónként eltérően 1,3 és 6,2 százalék közötti mértékben nő az áram vég- felhasználói ára november 1-jén a lakosságot, a kisfogyasztókat és a közintézményeket ellátó egyetemes szolgáltatói körben - közölte a Magyar Energia Hivatal. Az E.ON szolgáltatónál 6,2 százalék, a Démásznál 3,9 százalék, az Émásznál 1,3 százalék és az Elműnél 2,4 százalék lesz az áremelés átlagos mértéke. Heinczinger István (Fotó: internet) Távozik Távozik a MÁV vezérigazgatói posztjáról Heinczinger István, munkaviszonya közös megegyezéssel szűnik meg november 15-i hatállyal. A szaktárca közleménye szerint egy hónapos felmondási idejére járó munkabérén túl más juttatást, végkielégítést nem kap. „Példát mutat" Magyarország és Ausztria kapcsolata példát mutat Európának - ezt mondta Bajnai Gordon az ausztriai Kismartonban tartott osztrák-magyar kormányülés után újságíróknak csütörtökön. A miniszterelnök kiemelte: a heiligenkreuzi szemétégetővel kapcsolatban sem osztrák-magyar ellentétről van szó, hiszen a beruházás fontos, a helyszín miatt azonban joggal aggódnak a környéken lakók. Kiemelte, hogy bár tartományi ügyről van szó, kérte az osztrák kancellárt, segítsen megoldást találni. Magyar-osztrák szándéknyilatkozat (Fotó: mti, Kovács Attila) Együttes kormányülés Bajnai Gordon magyar miniszterelnök és Werner Faymann osztrák kancellár szándéknyilatkozatot írt alá az osztrák és a magyar kormány együttes ülését követően Kismartonban. A közös kormányülés napirendjén a gazdasági válság hatásainak enyhítését célzó intézkedések mellett a két ország EU-s együttműködésének lehetőségei szerepeltek. Pártot alapítani leginkább akkor érdemes, ha jelentős a bizonytalanok, a politikától elfordulok aránya. Fekete Sándor Devizaárfolyam (2009. io. 15.) PÉNZNEM ll árfolyam változás Euró 267,12 ( f -0,55 HH! USA dollár 178,75 || ^-0,87 CT Svájci frank 176,51 A +0,05 >§|§* Angol font 289,56 A +2-15 1 I Román lej 62,20 f -0,17 Ukrán hrivnya 21,95 T -0,04 H-JL Horvát kuna 36,81 A +0,06 Lengyel zloty 63,66 Y -0,01 ^595SJ További információk a valutapiacrólig^zdasag.szon.hu Grafika: EKN. Forrás. MNB