Kelet Magyarország, 2009. szeptember (66. évfolyam, 204-229. szám)

2009-09-04 / 207. szám

2009. szeptember 4., péntek KELET A majoránna (Majoránna hortensis) termesztése Borbélyné dr. Hunyadi Éva egyetemi adjunktus DE AMTC Növénytudományi Intézet A magyar majoránna különleges minőséget képvisel az exportpiacokon. Morzsolt, szárré­szektől mentes herbája a magyar konyhának is kedvelt fűszere. Többek között szélhajtó, bél­puffadást enyhítő és gyulladáscsökkentő hatás­sal is rendelkezik, ezért emésztést serkentő tea­keverékeknek is alkotórésze. Hideg- és fagyér­zékeny, tápanyagigényes. Gyökérzete sekélyen helyezkedik el, ezért vízigényes, biztonságos termesztéséhez öntözést igényel. Gyorsan mele­gedő, humuszban gazdag, jó vízgazdálkodású, középkötött, löszös csernozjom jellegű talajo­kon termeszthető. Március második felében vethető, 40-48 cm sortávolságra, 6-8 kg/ha vetőmagnormával. Kelése lassú, egyelést és többszöri kapálást igé­nyel. Termesztése palántaneveléssel is történ­het, ekkor nagyobb a kézimunkaerő-igény, de lényegesen kevesebb vetőmag szükséges (1 kg/ ha), és biztonságosabb. A palánták kiültetése csokrosan (10-20 db palánta) is történhet. Július elején, közepén virágzik. Ekkor taka­rítják be, majd szeptember végén, az újbóli virágzáskor van a második kaszálás. A levágott friss anyagot azonnal szárítani kell, majd mor- zsolás és tisztítás következik. A várható ter­méshozam 1,8-2,5 t/ha morzsolt drog. Majoránna (Fotó: Archiv) EGY HALLGATÓ TOLLÁBÓL... A lovak bűvöletében Varga Csaba V. éves, MTK általános agrármérnök Néha az az érzésem, úgy telt el az utób­bi öt év, mint egy pillanat. Mintha most len­nék gólya. Az biztos, ha újra kezdeném, a tudo­mányos diákköri dolgozatomat készíteném el először és a nyelvvizsgámat tenném le sok­kal hamarabb, de még most sem késő. Van ami olyan régen kísér bennün­ket, hogy nem tudjuk ponto­san az idejét, mikor is akad­tunk a nyomára. így vagyok én a lovakkal. A középiskolá­ban is mezőgazdaságot tanul­tam, érettségi után először egy közraktárban dolgoztam, majd '“(Fotó a“c” um) e%y lovászaihoz kerültem, ahol néha hetven lovat is gondoz­tam. Ők döntötték el a sorsomat. Mellettük egy­re többet és többet akartam tudni a lóról, és amikor az elhatározás megerősödött bennem, akkor jelentkeztem az agrárra. Minden, amit csak lehetett, a lóval hoztam kapcsolatba. Még a kötelező testnevelést is lovaglással teljesí­tettem, hisz az aztán átmozgatja az embert. A Gidrán lótenyésztésről írom a diplomamun­kámat is. Ezzel is hangsúlyt adva a saját érté­keinknek és azoknak is megadva a tisztele­tet, akik ezen értékeket megteremették a mai ember számára és igazi nemzeti kincset tud­tak hátrahagyni maguk után. Nehéz ezt meg­fogalmazni, de azok, akik az agrárágazat vala­melyik részét tanulják, művelik, oktatják, olya­nok, mint egy család. A régi középiskolai taná­raim is ezt az érzést adták tovább számomra a tudásukkal együtt, és itt az egyetemen is ezt a segítőkészséget és nyíltságot tapasztaltam. Aki ilyen irányú érzéseket szeretne megélni, állí­tom, hogy az itteni légkör ebből mindent meg­ad neki. A törődést egymás iránt, a segítőkész­séget, a közös tanulást, amikor együtt veszünk át valamit. Ebben rejlik az egyik legfontosabb eredmény titka, a helyes önismeret. A lovak is erre tanítanak. Egy kisgyereket is érdekel a kutya és a ló, és ezt a szeretetet, kíváncsisá­got kellene táplálni benne, hogy a közelükben maradjon és célja legyen a természetbe simult élet. Ez lesz neki akkor mindennapos, ez segít majd neki helytállni ott, ahová kerül. Ez lesz az élete. ÉRTÉK ÉS TUDÁS / II Dr. Sárvári Mihály, a tanár Dr. Sárvári Mihály (Fotó: Avar) ■ A mi évfolyamunk vezette be a népviselet­be öltözött sárgulási fel­vonulást. Avar László „Az Egyetem Tangazdasá­gából hívtak meg az Agrárra. Bocz Ernő, a Növénytermesz­téstan tanszékvezető professzo­ra invitált, mert üresedés tör­tént náluk. Az addig félállás­ban ott dolgozó Magyar Gábor - aki engem is tanított - elment Nádudvarra, az akkor alakuló KITE-be. A sors szomorú finto­ra, hogy ő akkor halt meg, ami­kor én megkaptam az egyete­mi tanári kinevezésemről szó­ló hivatalos értesítést. A Debreceni Agrártudomá­nyi Egyetemre Ceglédről indul­tam el. Ott dolgozott az édes­anyám a Ceglédi Állami Gaz­daságban, főszakács volt. Már ez is afféle családi indíttatás­nak számított, de az igazi elha­tározást a technikumi tanárok adták meg. Közülük többen is a debreceni Agráron végeztek és nagyon szépen, meghatóan, főleg dicsérve szóltak az alma materükről. A DATE hallgató­ja 1969-74 között voltam. Kollé­giumban laktam, akár a hall­gatók döntő többsége. Családi­as légkörben éltünk, minden­ki mindenkit ismert, legalább a köszönés erejéig. Ez nem szá­mított csodának, hisz az 1-5 évfolyamon kb. 550 hallgató tanult. Szakmai körök Akkoriban kezdtek működ­ni a különböző szakmai körök. Kötelezőség nélkül mindig telt ház volt. Akkori sikeres, neve­zetes és talán híres szakembe­rek jártak ezekre előadást tar­tani, tőlük sokat hallgattunk a gyakorlati dolgokról. Élmény­számba ment, ha az agráros néptánccsoport fellépést tar­tott, a színházterem ilyenkor mindig szűknek bizonyult. Nem hagyhatom ki az emléke­im sorából a színjátszó csopor­tot, a különböző kiállításokat. A tanári kar iránt ben­nem különös viszony ala­kult ki. Szerettem tanulni, s mint ilyen, tiszteltem az okta­tóimat. Úgy éreztem akkor, s ma is ez a véleményem, hogy ők valóban szerették a szak­májukat, a mezőgazdaságot, az oktatást. Szívvel, lélekkel azon voltak, hogy legjobban adják át mindazt, amit ők tud­tak. A mindig tisztelt taná­raim közül név szerint csak Bocz Ernőt említem meg: ő volt az évfblyamfelelős taná­runk, és ő hívott meg az Agrárra dolgozni. A mi évfolyamunk vezette be - s ez máig élő hagyomány - a népviseletbe öltözött sárgu­lási felvonulást. Hozzáteszem, volt vezető, aki morgott miat­ta, de a többség mellé állt. Iga­zi meglepetést keltett, amikor Debrecenben megjelentek az agrárosok: ki lóháton, lovas kocsin, szereken. Volt egy csa­csifogat is. Erre csak az ülhe­tett fel, akinek sok utóvizsgá­ja gyűlt össze. Az oktatás maga a siker A diploma megszerzésekor minden végzősre öt állásaján­lat szerepelt a hirdetőtáblán. Én 3 éven keresztül, a jó tanul­mányi eredményeim folytán Népköztársaság Ösztöndíjas voltam, dolgozni pedig jobb­nál jobb helyekre hívtak. Végül, a feleségemmel közö­sen - aki csoporttársam volt - maradtunk Debrecenben, az Agráregyetem Tangazdaságá­ban. (Ő a mai napig ott dogo­zik. Lányom orvos, fiam ügy­véd, de szeretik a mezőgaz­daságot!) És jött Bocz profesz- szor úr ajánlata. Együtt kezd­tem tanársegédként azzal a dr. Nagy Jánossal, aki most az Agrárcentrum elnöke. Az oktatás számomra maga a siker. Több évtizedes pályá­mon igazi elismerésből töb­bet is kaptam. Kitüntettek az Arany Sándor-díjjal, megkap­tam a Debreceni Agrár-felső­oktatásért emlékérmet. A leg­nagyobb dolog a hallgatóktól jött: az Év oktatója díjat 2003- ban és 2007-ben is nekem ítél­ték oda. Zöldenergia-előállítás A kutatásban rám bízták az Országos Egységes Műtrágyá- zási Tartamkísérletben szerep­lő hajdúböszörményi telep irá­nyítását. Az ottani kísérletek­ből nagyon sok tudományos eredmény született. Legújab­ban a zöldenergia-előállítás (kukoricából bioetanolt) gaz­daságossá tételén dolgozunk azokkal, akik nálam TDK-znak, akik PhD-jukat az irányításom alatt készítik. Sikeres tanítványomnak tar­tom és már hallgató kora óta emberileg is nagyra értékelem Váradi Istvánt. O a nyíregyházi Agroker fehérgyarmati alköz­pontjának vezetője. Váradi István, a tanítvány helyi tsz-ben. A mátészalkai Esze Tamás Gimnázium mate­matika tagozatán érettségiztem, s 11 hónapos katonai szolgálat (Kalocsa) után lettem agráros hallgató, Debrecenben, 1979-ben. Annak rendje-módja szerint végeztem, bár a közben történ­tekre nagyon szomorúan emlék­szem vissza. Nem az egyetemmel, nem a tanulással, még csak nem is a viselkedésemmel volt baj. Az édesapám még 1978-ban, az édesanyám 1980-ban meghalt, s én egyedül maradva nősül­tem meg, szintén 1980-ban. A Csaholci Tsz ösztöndíjasaként végeztem. Ennyiben tehát az én egyetemista sorsom eltérő a szokásos­tól, de a minden­napjaim ugyan­úgy teltek, mint az övék. Legfeljebb a felelősségem volt más ter­mészetű. Korán váltam felnőtté, de az ■ Az Agrár, a 70-es évek elején olyan egye­tem volt, amire büszke volt, aki oda járhatott. Avar László „Az élet úgy hozta, hogy még kezdő egyetemista koromban megnősültem. A feleségem a Tanítóképzőbejárt, én az Agrár­ra, Debrecenben. Mint házaspár, a DATE Kollégiumában kaptunk külön szobát, s az első gyerme­künk ott, oda jött a világra. A nagybátyám emlegette is, nem kis malíciával, hogy ő 30 éves korára lehetett egyetemista, a lányom pedig egyből oda­született. Az Erdőhá­ton, Kisszekeresen jár­tam általános iskolá­ba, sőt, a mai napig ott élek a családom­mal. A mezőgazda- sági kötődés nálam nem lehetett kérdé­ses, hisz édesanyám pénztáros, édesapám pedig takar- mányos volta Váradi István (Fotó: Avar) egyetemisták szokásos bulija­iról én sem hiányoztam. Élet­re szóló kapcsolatok születtek mind az Agráron, mind a Kol­légiumban. Végzés után az ország legke­letibb részébe mentem vissza a tsz-ekbe. Ez az a bizonyos Erdő­hát, benne Kisszekeres, Tiszta­berek, s Rozsály, ahol már tsz- elnöknek is megválasztottak. Aztán jött a rendszerváltás, s a mai napig nehezen felfogható következményeivel. A Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Agrár­kamarához kerültem, mint gaz­dajegyző dolgoztam ott 1995-97 között. Ekkor egy szakmai rendezvényen összetalálkoz­tam Kovács Károllyal, a Nyír­egyházi Agroker vezérigazga­tójával. Ő hívott, én pedig jöt­tem ehhez a céghez. Az igaz­gató megbízott a 7 regionális alközpont egyikének, a fehér- gyarmatinak az irányításával, vezetésével. Ehhez az alköz­ponthoz tartozik Csenger és Vásárosnamény térsége is. Mindennel foglalkozunk, ami csak kellhet a mezőgazdaság­ban. Vetőmagot, növényvédő­szert, műtrágyát csakúgy érté­kesítünk, mint zsákot, csepeg- tetőt az öntözéshez, vagy fűnyí­rót. Gépértékesítésben az MTZ és a Messey Ferguson trakto­rok forgalmazása kiemelt keres­kedői vagyunk. Ha bárki ránk nyitja az ajtót és szakmai taná­csot kér növényvédelemben, az sem gond. A gépbeszerzéshez elkészítjük a pályázatot, sőt, az egész akciót a bankokon keresz­tül levezényeljük. A gazdának csak a 20 százalék saját erőt kell felmutatni, a többi a mi gon­dunk. Azzal is a gazdák prob­lémáin enyhítünk, hogy Máté­szalkán terményszárító és -táro­ló üzemet működtetünk. Ugyan­itt létrehoztuk az Első Szatmári Almafeldolgozó Kft.-t (ESZAT), amelyik a térségben a második a léalmafeldolgozók sorában, mert évente 50 ezer tonna ipari almát vásárolunk és dolgozunk fel. Ez is jó üzlet a gazdáknak, mert mi előfinanszírozzuk a termelést, ők pedig léalmával törlesztenek. Az Agrár, a Kollégium nemcsak egy korszak, annál sokkal töb­bet jelent. Ha tehetem, s igyek­szem, hogy tehessem, eljárok a rendezvényeikre, legutóbb a Farmer Expo megnyitóján is ott voltam. A tanáraimra büsz­ke vagyok. Említhetem például Szász Gábort, Bocz Ernőt, Tóth Gyulát, Vágó Imrét, Szepessy Istvánt, vagy Helmeczi Balázst, akinél, mint növényvédős, a dip­lomadolgozatomat készítettem. Egyetemista koromban még fia­talnak számított az emberséges Sárvári Mihály (a gyakorlatve­zetőm), Kátai János, Nagy János, a Pepó fivérek, Béri Béla, Berde Csaba, vagy Jávor András. Örü­lök, hogy valamennyien a szak­ma elismert tekintélyévé nőtték ki magukat.”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents