Kelet Magyarország, 2009. szeptember (66. évfolyam, 204-229. szám)

2009-09-02 / 205. szám

2009. szeptember 2., szerda Fucsovicsék: győztes rajt Nyíregyháza (KM) - Megkezdte szereplését a Canadian Openen, vagyis az első kategóriás ITF junior teniszbajnokságon Fucsovics Már­ton. A kanadai Montreal melletti Repen- tignyben az első feladatot párosban kapta az NYVTC játékosa, és sikeresen oldotta meg, hiszen a szlovák Kovalikkal az oldalán magyar idő szerint keddre virradóra 7:5, 6:l-re nyer­tek a házigazdák párosa, Azargui és Blouin ellen. Marci egyesbeli első mérkőzése a lengyel Sawicki ellen lapzárta után ért véget. Tovább lépett. Czink Melinda 6:3, 6:4 arányban nyert az olasz Camerin ellen az amerikai nemzetközi teniszbaj­nokság első fordulójában. Fotó: epa> Kosárlabda 11. Grand Spedition Kupa férfi felkészülési torna, bujtosi csarnok: Debrecen-Szolnok, 17. Marso-Vagép NYKK-Kecskemét, 19. Az új szerelésben díszelgő NYTK a harmadik lett (Fotó: tudósítónktól) Jól sikerült főpróba Nyíregyháza (KM) - A szlovákiai Nagysároson tartotta bajnoki főpróbáját a Nyíregyházi TK NB I-es férfi tekecsapa­ta, amely számára a hétvégén indul a baj­noki szezon. Az NYTK rangos mezőnyben lépett fel, lengyel és szlovák elsőosztályú csapatokkal mérhette össze tudását a ragyogóan előkészített lemezes pályán. A mezőnyből kiemelkedtek a hazaiak, vagyis a Velky Saris csapatai, de közvet­lenül mögöttük az NYTK, nem a legjobb összetételben szereplő gárdája végzett. A nyíregyháziak számára tehát jól sikerült a főpróba és az új mez avatója. Nemzetközi torna. Nagysáros (Szlovákia) A csapatverseny végeredménye: 1. Velky Saris A 3504, 2. Velky Saris B 3429, 3. Nyíregyházi TK (Szlovenszki Tibor 607, Péter Dávid 584, Hacker Dezső 581, Finta Zoltán 551, Ráski János 544, Kastura Zsolt 538) 3405. $MLII KELET MAGYARORSZÁG Az egyik új szerzemény. Szarvas Gábor (Fotó: Racskó Tibor) ■ Szerdától péntekig a Marso-Vagép NYKK három hazai riválisa ellen meccselhet. Nyíregyháza (KM - B. T.) - Nagyjából a félidejénél tart a Marso-Vagép NYKK felkészü­lése: a munka augusztus 10-én kezdődött, az első, Szombathe­lyen esedékes bajnokit pedig október 3-ára írták ki. Éppen itt az ideje tehát, hogy megkezdődjön a felkészülési tor­nák sora, a következő három hétben ezek jelentik majd a fő eseményt az élvonalbeli férfi kosárlabda-csapat számára. Itt vannak a légiósok A debütálás mindjárt hazai pályán esedékes, szerdától pén­tekig ugyanis a bujtosi csar­nokban rendezik a 11. Grand Spedition Kupát, amelyen a nyíregyháziak sorrendben a Kecskemét, a Szolnok és a Debrecen, vagyis az élvonalbe­li mezőny Dunán inneni csa­pataival meccseinek. Ferenczi Tamás már arra a keretére szá­míthat, amelyet akár a bajnoki rajton is bevethet, hiszen a ten­gerentúli légiósok már a múlt héten megérkeztek, és vissza­tért a tartózkodásához szüksé­ges papírokat elrendező szerb Marko Pavlovics is. Nyílt lapok nélkül- A felkészülés elejétől kezd­ve amolyan vegyes mun­kát végeztünk, vagyis délelőt­tönként az erőgyűjtésé és a futásé volt a főszerep, az esti programba viszont labdás gyakorlások is kerültek - összegezte az eddigie­ket Ferenczi Tamás, az NYKK edzője.- Amikor kiegészült a létszám, akkor már a tak­tikai jellegű gyakorlások élvezték az elsőbbséget, per­sze a repertoár még nem teljes, támadásban és védekezésben is lesz még min dolgozni.- A mostani tornán már választ kaphatunk arra a kér­désre, hogy mi lehet a csapat erőssége, és mi az esetleges hiá­nyossága.- A felkészülési tornákat tekintve némileg más útra lép­tek a nyíregyháziak, mint tavaly, amikor a honi mezőnytől egy kissé „elbújva” inkább külföl­di edzőpartnereket keres­tek. Ezúttal viszont csu­pa NB I. A csopor­tos csapat lesz az ellenfél, ilyen­kor a trénerek még nyilván nem játszanak nyílt lapokkal.- Abból a szempontból mindenképpen hasznos számunkra ez a torna, hogy megtörjük a fel­készülés monotóniáját - így Ferenczi Tamás.- Ami az ellenfele­ket illeti, úgy tudni, még egyik riválisunk sem a teljes keretével érkezik, így az ered­mények valószínű­leg még nem a reá­lis bajnoki erőviszo­nyokat fogják tük­rözni.- Fontos az ered­ményesség, de nem elsődleges, így a ter­veink szerint a keret valamennyi játéko­sa kap majd lehe­tőséget a bizonyí­tásra. A továbbiak Mint jeleztük, a következő három hét a felkészülési tor­náké lesz. A hazai rendezé­sű viadal után a jövő héten szerdától péntekig Debrecen­ben lép fel az NYKK, azt köve­tően pedig szeptember 17-19. között Kecskeméten. Vagyis, mostani látogatói közül kettő­nek is élvezheti még a vendég­látását a felkészülési időszak­ban a Ferenczi-legénység. Dunán inneniek tornája Sikerekre éhes nyíregyházi Tigrisek ■ A tavalyi ezüstérmes ellen kezdik az I. osztá­lyú szereplést az ameri­kai focisták. Nyíregyháza (KM - M. L.)- Vasárnap sportágtörténeti mérkőzés lesz Nyíregyházán, a Tiszavasvári úti stadionban, hiszen első osztályú bajnokin lép pályára a Nyíregyháza Tigers amerikaifoci csapata. A meccsről, illetve a klub­ról és a bajnokságról kedden délelőtt rendeztek sajtótájékoz­tatót, amelyen Balogh Gyula elnök, Racskó András alelnök, játékos és edző, valamint Már­ton Tibor alelnök és játékos szol­gált információkkal. Amatőr alapon A klub négy esztendeje ala­kult egy baráti társaságból, előbb csak bemutatómeccseken játszottak, majd jöttek a tétmecs­csek és az elmúlt szezonban már nagy sikert értek el a másod- osztályú bajnokságban, hiszen veretlenül végeztek az élen, a döntőn a nyugati csoport győz­tesét, a zalaegerszegieket fektet­ték két vállra. Ennek eredményeként a veze­tésében megújult tigrisek az első osztályban kezdhetik az idei bajnokságot. A keret mintegy félszáz tag­ja hetente háromszor vesz részt edzésen, plusz legalább egyszer konditermeznek a játékosok. Igazi amatőr társaság, hiszen önmagukat tartják fenn, a tagdí­jakból fedezik a részvételi költsé­geket, a szereléseket pedig min­denki magának vásárolja meg. Egy alapkészlete pedig nem is olcsó, több tízezer forint. Az együttes legidősebb tagja már túl van az ötvenen, diáktól, vál­lalkozóig sokféle hivatással bíró játékos várja a rajtot. Az elsőosztályú bajnokság­ban három budapesti, egy győ­ri és a nyíregyházi csapat alkot­ja a mezőnyt. A négy fordulós alapszakasz után az első négy a rájátszásban folytatja, így a Tigersnek legalább egy meccset kellene nyerni ahhoz, hogy négy közé jusson. A rajt vasárnap 13 órakor kez­dődik a tavalyi ezüstérmes Buda­pest Cowboys ellen. Ez a talál­kozó jótékonysági mérkőzés lesz, hiszen a bevételt Batai Domini­ka gyógyulására ajánlják fel a tigrisek. (S3 S2h Helyi és nagyvilági sport. Esélyes. Sajtóérte­| sülés szerint Kubica, a í BMW Forma-l-es csapat | versenyzője esélyes arra, hogy pótolja a Ferrari- nál a balesetet szenve­dett MaSSát. (Fotó: EPA) Bodnárt várja a család ■ A debreceni futball- A csapat a temetés teljes költ­csapat a részvétnyilvá- nítás mellett a temetés teljes költségét átvállalja. Debrecen (FH) - Szi­lágyi Sándor, a DVSC-TEVA cégvezetője kedd délután meg­látogatta annak a férfinak a családját, akit a csapat játéko­sa, Bodnár László múlt pénte­ken elgázolt. Egy koszorút vitt a családnak, és csaknem negyed órát beszél­getett az elhunyt nővérével és bátyjával, nyilatkozni azonban nem kívánt. A családtagok elmondták, lel­kiekben sokat segített az, hogy a csapat vezetője eljött részvé­tet nyilvánítani és felajánlotta segítségét. ségét átvállalja, ezen kívül Szi­lágyi Sándor megígérte nekik, hogy Bodnár személyesen is elmegy hozzájuk. A debreceni szakvezető elmondása szerint a játékos eddig azért nem látogatta meg őket, mert még nem tudta fel­dolgozni a történteket. Ők már elengedték... Az elgázolt kerékpáros báty­ja azt mondta, Bodnárt is vár­ják, és szívesen beszélgetnek vele, amennyiben ez megnyug­vást jelent neki. Hozzátette: ők már elengedték testvérüket, és azt szeretnék, ha a játékos is megkönnyebbülne. sport.szon.hu Helyi és nagyvilági sport. Csertői Aurél büntetése Szombathely (MTI) - A Magyar Labdarúgó Szövet­ség (MLSZ) fegyelmi bizott­sága első fokon év végéig eltiltotta Csertői Aurélt, a Soproni Ligában szereplő Szombathelyi Haladás vezetőedzőjét. Erről a klub hivatalos honlapja számolt be. A szakembert azért bün­tették meg, mert augusz­tus 23-án a Videoton elleni bajnoki mérkőzésen a tele­víziós felvételek alapján megrúgta Bódog Tamást, a vendégek másodedzőjét, aki átment ellenfele tech­nikai zónájába. A fegyelmi bizottság Bódogot is eltiltot­ta október 31-éig.

Next

/
Thumbnails
Contents