Kelet Magyarország, 2009. szeptember (66. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-12 / 214. szám
2009. szeptember 12,, szombat • Fesztivál az állatokért. Az Állatbarát Alapítvány idén is megrendezi a már hagyományossá vált rendezvényét. A Fesztivál szeptember 13-án lesz a Bujtosi Városligetben. A program állatos felvonulással kezdődik, amely a Korzó üzletház parkolójából 10 órakor indul a Bujtosi tóhoz. Országosan elsőként: új szakterület, piacképes tudás Nyíregyháza (KM) - A Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán egyre több szakmában megvalósítható a ma már nélkülözhetetlen elvárás, a holtig tartó tanulás igénye és követelménye. A nyíregyházi intézményben a már meglévő diplomájuk birtokában újabb képesítést, szakvizsgát tehetnek a korábban végzett, s már dolgozó hallgatók. Ráadásul a foglalkoztatás, az egészségügy és a szociális szakmák területén ezúttal is országos elsőként léptek, s indították útjára a közösségi munkás szakirányú továbbképzést, szakvizsgáztatást. Amint azt dr. Fábián Gergely dékán-helyettestől megtudtuk, a két féléves képzés szeptembertől indul levelező tagozaton. A képzésre azok jelentkezhetnek, akik általános szociális munkás, szociális szervező, szociálpedagógus szakon, a lineáris többciklusú képzési rendszerben szereztek oklevelet. Várják azok jelentkezését is, akik az orvos és egészségtudományi képzési területen vették át diplomájukat, egészség- ügyi szervezők, diplomás ápolók, védőnők vagy gyógytornászok lettek. A civil szervezeteknél, önkormányzatoknál, egyházaknál, területfejlesztési ügynökségeknél, de az élet más területein tevékenykedők is kiválóan kamatoztathatják a szakirányú végzettség nyújtotta előnyöket. Ugyancsak nagy érdeklődésre tarthat számot a szociál-gerontológus szakirányú továbbképzés is, hiszen elöregedő társadalmunkban egyre nagyobb szükség van az idősekkel foglalkozó szakemberekre. Dr. Fábián Gergely SZT. KORONA SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ '}j'}rFy7^Jnrrr7yTT^Yrt:jrsYryfyyYYrrlTTy Tavhő-bizottság: félreértés? Kavalkád. Pedagógusokkal telt meg tegnap a Sóstói Múzeumfalu, mert itt rendezték meg a VI. Országos Tanévnyitó Kavalkádot. A rendezvényen kiállítások és szakmai programok várták a tanárokat. (Fotó: Racskó Tibor) Nyíregyháza (KM) - Nyíregyháza polgár- mestere levélben közölte Kántor Józseffel, a Szent Korona Hívei Mozgalom elnökével, hogy civil szervezet nem vizsgálhatja a Nyírtávhő Kft. működését. Kántor József szerint ez azért meglepő, mert július 14-én, személyes találkozójuk alkalmával Csabai Lászlóné támogatta, hogy hozzanak létre egy civilekből álló bizottságot. Úgy gondolja, a városvezetés azért lépett vissza, mert a vizsgálat hiányosságokat tárt volna fel. A civilek ugyanis elkészítettek egy kérdőívet, amelyen többek között az alábbi kérdések álltak: ismeri-e a lakó a szolgáltatási szerződés tartalmát, választott-e a fogyasztói közösség tagjaként képviselőt, tudja-e, mi az a „költségosztó”. A felmérésből az derült ki, hogy a szerződést a megkérdezettek egyáltalán nem ismerték. Ezután, szeptember 4-én levelet kapott a polgármesterasszonytól, melyben ez állt: „Ön téved, ha azt gondolja, hogy a legutóbbi beszélgetésünk alkalmával abban állapodtunk volna meg, hogy lakossági fórum által megválasztott vizsgálóbizottság (civil szervezetként) vizsgálja az önkormányzat gazdasági társaságát. Az önkormányzat gazdasági társaságai rendelkeznek felügyelő bizottsággal, akik jogosultak a cégek ellenőrzésére, valamint a hivatal belső ellenőrzése gyakorolja ezt a jogát.” A polgármester azt elfogadhatónak tartja, hogy kiválasszanak egy lakóépületet, és annak anyagát megvizsgálja a hivatal Ellenőrzési Irodája. Arra azonban van lehetőség, hogy egy civilek által kijelölt független szakértő átnézze az erről készült anyagot. MINDENFÉLE /7 Hiányzó szakmákra kell képezni Az egyik hiányszakma az ács-állványozóké. Szükség van a jól képzett szakemberekre (fotó: km archív) ■ Kereskedelmi és iparkamarai szerepvállalás a szakképzési igények felmérésében. Nyíregyháza (KM) - A nyilvántartott álláskeresők száma az Észak-alföldi Régió gazdaságilag aktív népességének 20 százaléka. A régió munkaerőpiacának ismerete elengedhetetlen az állástalanok elhelyezkedését segítő szakképzések, átképzések tervezésében. Az ezen a téren végzett felmérésének eredményeit ismertette a Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tegnapi szakképzési fórumán az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság (RFKB) társelnöke. Nagyné Varga Katalin a kamara székházában tartott rendezvényen résztvevő vállalkozások számára a bizottság tevékenységéről is áttekintést adott. A 2009-ben végzett munkaerőpiaci felmérésről elmondta, hogy azt a vállalkozók körében, a vállalkozások méretére szabottan, az új OKJ- rendszerhez igazodva végezték. A felmérés a szakképzett munkaerő iránti igény felmérésére szolgált. Országosan az értékelhető kérdőívek száma meghaladta a 12 ezret, melynek több mint fele mikro-, kis-, és közepes vállalkozás volt. Jó úton haladva Idén a pályakezdők körében az iskoláról alkotott vélemény, a családi háttér iskolára gyakorolt hatása, és mobilitási kérdések éppolyan hangsúlyt kaptak, mint a jövőbeni tervek, így a továbbtanulási szándék, valamint a szakmából való kilépési arány. A felmérés az oktatás, a tudás minőségének csak korlátozott vizsgálatát tette lehetővé. Ugyanakkor az a következtetés is levonható, hogy szerencsére jó úton haladnak a valós gazdasági igények és a szakképzési kibocsátás tartalmának folyamatos közeledése. A 4 for Dance tagjai a felkérő oklevéllel (Fotó: Racskó Tibor) Táncos egészségnagykövetek Pólyában angolul? Nyíregyháza (KM) - A szív- és érrendszeri megbetegedések vezető halálok megyénkben is. Ezért nagyon fontos a rendszeres ellenőrzés és az egészséges életmód. Ezt felismerve szervezi meg évről-évre a Jósa András Oktató Kórház a Szív Világnapja rendezvényt. A tegnapi sajtótájékoztatón dr. Pikó Károly főigazgató elmondta: szeptember 27-én fél 10-től az Erdei tornapályán kardiológus, neurológus, szemész, dietetikus szakemberek tartanak ingyenes állapotfelmérő vizsgálatokat. A 4 for Dance lesz az egészségnagykövetünk. A Helen Doron által 25 éve kifejlesztett Helen Doron Early English egyedülálló nyelvoktatási módszer lényege, hogy az angollal már akár három hónapos kortól kezdik megismertetni a kicsiket, akik pontosan úgy sajátítják el azt, mintha az anyanyelvűket tanulnák. A Helen Doron nyelvórák hasonlítanak egy játszóházra: kis csoportokban oldott hangulatban tanulhatnak itt a gyerekek angolul. A legapróbbak az egyik szülővel vehetnek részt a foglalkozásokon. A kicsik észre sem veszik, hogy tanulnak, és ez „ masszív nyelvi alapokat ad. A | Helen Doronos gyerekek sokkal magabiztosabbak később az iskolai nyelvórákon is. A módszer lényege, hogy az órákon csak angolul beszélhetnek a tanárok és a gyerekek. Nincs stresszhelyzet, pláne számonkérés, csak dicséret, bíztatás. A speciális tananyagon és a rengeteg pozitív megerősítésen keresztül végül a gyermek az angol nyelv magabiztos használójává válik. Kutatások bizonyítják, minél hamarabb kezdi egy gyermek a második nyelv elsajátítását, annál jobb lesz felnőttként a kiejtése és a nyelvérzéke. (http://www.helendoron.hu, www.csodamatek.hu, Nyíregyháza: 06-20/3694751. ▲ Humorral a fogyasztásért Nyíregyháza (KM) - Szőke András népszerűsíti a helyi termékek fogyasztását a Tudatos Vásárlók Egyesülete fesztiválsorozatának első állomásán, szeptember 12-én, Nyíregyházán. Az egésznapos rendezvény célja, hogy megismertessék a városlakókkal a lakóhelyükön és környezetükben elérhető környezetkímélő, etikus és társadalmilag is progresszív fogyasztási lehetőségeket. A fesztivált a helyi iparosok és civil szervezetek bemutatkozásán túl, számos izgalmas és tartalmas program gazdagítja - így lesz például gabonaiskola vagy épp uborka kozmetika -, ismert és népszerű zenészek adnak koncertet. A fesztiválon mutatkozik be Nyíregyháza Vásárló Kalauza. A KELET VIGYÁZ... Mátyus István CM A DEBRECENI EGYETEM 2009 szeptemberében ismét indítja népszerű, megújult, posztgraduális szakirányú továbbképzéseit: >■ településfejlesztés ba/bsc, >• terület- és vidékfejlesztés ba/bsc, valamint »■ terület- és településfejlesztés ma/msc. A képzés kiemelten foglalkozik az uniós és hazai fejlesztési források megismertetésével, a pályázatkészítés és a forrásfelhasználás gyakorlati módszertanával. A jelentkezés alapfeltétele:- BA/BSc szakra egyetemi vagy főiskolai végzettség, - MA/MSc szakra egyetemi végzettség. A jelentkezési lap letölthető a https://portal.agr.unideb.hu/media/jellap0910_3794.doc eimről. > képzés helye, illetve további információk: Debmeenjgg^£mj^lv^ 40*32 Debrecen, Böszörményi út 1 38: i lie I et offl Ibi 1^508^ 3Í1:0^Q6I I »ZQ) I6Q0£Za 73 (Dorogi Zsuzsanna előadó) HIRDETÉSEK