Kelet Magyarország, 2009. augusztus (66. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-07 / 184. szám
2009. augusztus 7,, péntek KILÉT • Nyírbátori Zenei Napok. Augusztus 14. és 23. között 43. alkalommal rendezik meg a zene ünnepét Nyírbátorban. A fesztiválon a magyar zenei élet olyan kiválóságai is fellépnek, mint Kocsis Zoltán vagy a Liszt Ferenc Kamarazenekar. Augusztus 20-án és 21-én az István, a király című rockoperát mutatják be a Társulat művészeinek előadásában. Félrelépés. Augusztus 8-án, szombaton 21 órától A miniszter félrelép című bohózatot láthatják a vígjátékkedvelők a Mandala Dalszínház előadásában Nyíregyházán, a Szabadtéri Színpadon. (Fotó: Palicz István) Koncert a templomban (Fotó: Kádár Brigitta) Az EWALD kvintett sikerei Fehérgyarmat (Kádár Brigitta) - Az idén immár 6. alkalommal rendezték meg a Szatmári Rézfúvós Zenei Fesztivált, amelyen a rézfúvós zenei élet nemzetközileg is elismert kiválóságai léptek fel. Július 21-én az EWALD rézfúvós kvintett koncertezett a római katolikus templomban, ahová az együttes már hazajár fellépni. Az együttes fennállásának 13 esztendeje alatt számos hazai és nemzetközi díjat „besöpört” már, itthon pedig tavaly elnyerték a Prima Primissima Alapítvány Junior díját, a Prima Junior-díjat, amelyben a fehérgyarmati fesztivál elismerése is benne van - mondta Bakó Levente művészeti vezető. A kvintett soraiban vendégművészként a Royal Fanfare Ensemble alapító tagja, Komlóssy Gábor trombitaművész is fellépett. Levente amerikai turnéjuk tanulságaként beszélt arról, hogy legyünk büszkék magyarságunkra, hagyományainkra. Mások és mégsem. Fotóriporter kollégánk, Sipeki Peter országos hírnévre szert tett kiállítása újabb állomására, a nyíregyházi Váci Mihály Művelődési Központba érkezett. (Fotó: Racskó Tibor) KULTÚRA /8 zi zsűrijét ebben az esztendőben Jókai Anna írónő vezeti. Az afrikai zene csillaga, Oumou Sangaré Maliból érkezik hozzánk Budapest, Nyíregyháza (MTI) - Augusztus 28. és szeptember 5. között már nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre Nyíregyházán a VIDOR Fesztivál, azaz a Vidámság és Derű Országos seregszemléje, amely mára az egyik legnagyobb hazai összművészeti rendezvény lett, 9 nap alatt 70 helyszínen, mintegy 400 program zajlik. Tasnádi Csaba fesztiváligazgató a budapesti sajtótájékoztatón elmondta, a programsorozat gerincét hagyományosan a színházi seregszemle adja: idén többek között a budapesti Katona József Színház, Pintér Béla és Társulata, a Radnóti, az Örkény és a Miskolci Nemzeti Színház lép fel egy-egy vígjátékkal, illet»................................................ A Kossuth téren két koncertet, majd egy-egy új T- s magyar filmet 1 tekinthet meg a Tasnádi Csaba ......................*................... M ve könnyedebb hangvételű darabbal, míg a Művész Stúdióban bábszínházi előadások kaptak helyet. A színházi zsűrit Jókai Anna írónő vezeti. A fesztiválon azoknak is szórakozási lehetőséget kívánnak nyújtani, akik a színházi produkciókra nem jutnak be, ezért a programok 90 százaléka ezúttal is ingyenes lesz. A Kossuth téren szokás szerint mindennap utcaszínházi előadásokat, két koncertet, majd általában egy-egy magyar filmvígjátékot tekinthet meg a közönség, többek között a Kaméleont, a Papírkutyákat vagy a Made in Hungáriát. Zenészlegendák A tavaly 150 ezer nézőt vonzó VIDOR Fesztivál zenei felhozataláról Szabó Tamás program- igazgató számolt be. Elmondása szerint idén is sikerült igazi világzenei csillagokat Nyíregyházára csábítaniuk, így fellép az egyik legnevesebb afrikai énekesnő, a mali Oumou Sangaré, a Django Reinhardt-féle gipsy swinget képviselő holland Trio Rosenberg, a Gotan Projectből is ismert argentin „tangókirály”, Juan Carlos Cáceres, az „olasz cigány bulizenekar” Acquaragia Drom, valamint spanyol guineai és török előadók. A hazai zenei életet olyan formációk képviselik, mint a Sebő Együttes, Bognár Szilvia és Zenekara, a Csík Zenekar és Lovasi András, de igazi különlegességnek ígérkezik az Oláh Gipsy Allstars fellépése is, ahol a Romano Drom, a Szilvási Gipsy Folk Band és a Ternipe mintegy 15 zenésze együtt muzsikál a főtér színpadán. Gulácsy-kiállítás A programigazgató a képzőművészeti programok közül kiemelte az Antal-Lusztig gyűjteményből válogatott Gulácsy Lajos- tárlatot, valamint Fehér László kortárs festőművész kiállítását. A Megyeháza előtt tánc(Fotó: internet) ház, a megyei könyvtárban irodalmi kávéház, a múzeum udvarán Éjszakai Dumaszínház kap helyet - említett néhány kísérő- rendezvényt. Szabó Tamás megjegyezte, a fesztivál Suli-buli programja során 14 iskolába viszik el a világzenét, egyben toleranciára is nevelve a fiatalokat, az Ovi-buli programban népzenei műsort kínálnak az óvodásoknak, de a fesztivál kórházakba, szociális intézményekbe, sőt, még börtönökbe is ellátogat. A VIDOR költségvetése 2009- ben 95 millió forint, ezt hozzávetőleg egyharmad-egyharmad arányban biztosítják a fenntartók (a város és a megye), a Nemzeti Kulturális Alap, valamint szponzori és jegybevételek. VIDOR - ismét világsztárokkal ■ A fesztivál színháA VIDOR számokban mmi 9 napig tart a vidámság és derű fesztiválja. 3 kontinensről érkeznek a fellépők. pannon ne mondjon le arról, ami igazán fontos csökkentse költségeit inkább a Mesterhármassal A Mesterhármas szolgáltatással 9,90 Ft-os percdíjért hívhatja az Ön által kiválasztott három legfontosabb üzleti partnerét. Üzleti előfizetőinknek szóló Ajánlatunkat kizárólag az ÁS7F hon meghatározott üzloti tarifákkal rendelkező ügyfolmnk vehetik igénybe. A szolgáltatás havidíja 600 Ft előfizetésenként, és az adott üqyféls/ámon lévő összes plőfi/otésro meg keli rendelni. A kedvezményes percdíj csak belföldi, normál díjas. Pannon hálózaton belüli hívásokra vonat Rozik. A kedvezményes hívások a tarifacsomag lebeszélhetöségébe nem tartoznak bele. Az ajánlat az ÁS/í - ben történő módosításig érvényes. További részletek az ASZF -ben és a Pannon üzleteiben. Inlovonal: *36 20 200 0000. www.pannon.hu/uzteti 7fih /Uv helyszínen zajlik majd a IDOR, ebből 38 vidéki. A /»koncert szórakoztatja I fcOmajd a vendégeket, 25 különböző helyszínen. 1 OAezer látogatóra számíta- I ÖUnak a szervezők. I program várja a közönséget a VIDOR ideje «II“ ^közreműködője lesz 1 jUUa fesztiválnak. <| / /»/»közülük művész, aki I UU fellép majd valamilyen produkcióban. Japánok is ropják Nyíregyháza (KM - L. T. L.) - Augusztus 15-21-ig már hetedik alkalommal rendezik meg a megyeszékhelyen a Nyírség Nemzetközi Néptáncfesztivált. Ázsiából három, Európából öt csoportot várnak, a legtávolabbról Japánból és Tajvanról érkeznek. A házigazda a Nyírség Táncegyüttes lesz, Nyíregyházáról a Margaréta, az Igrice és a Szabolcs, Tiszavas- váriból a Kör-Karéj Táncegyüttesek szórakoztatják az érdeklődőket. A tánc-lánc augusztus 16-án, vasárnap este a Kossuth téri fesztiválnyitóval kezdődik, másnap 15 órától ugyanott folytatódik a program bemutatókkal, táncházakkal, ételkóstolókkal és vásárral, 21 órától a szabadtérin elevenedik meg a Világok Tánca. Augusztus 20-án 17 órától a városháza előtt kezdődik a zárógála. w/w.pannon.hu/uzleti ELADÓ