Kelet Magyarország, 2009. augusztus (66. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-31 / 203. szám
2009. augusztus 31., hétfő P Lehalkított „becsengők" Dankó Mihály danko@kelet.szon.hu I ermészetesen az nem hír, ha minden rendben megy, és szeptember 1-jén elkezdődik az iskolákban a tanítás. Az viszont igen, hogy ha probléma merül fel, és a diákok még plusz-kényszerszünetet kapnak. Úgy tűnik, az amúgy pattanásig feszült oktatásban még halmozódnak a gondok, hisz valljuk be, az elmúlt évtizedekben hatalomra kerültek itt próbáltak a legtöbb változtatást produkálni. Új és új ötletekkel jöttek elő. S közben éppen az veszett el, ami a legfontosabb lenne: a gyermek! Ismerjük a pedagógusok nehéz helyzetét, egyre inkább neveinek és nem oktatnak! Rengeteg a hátrányos helyzetű tanuló, nincs semmilyen fegyelmezési eszköz a kezükben. Sőt, sokszor még a szülők sem partnerek, s inkább az iskolát hibáztatják. Szóval mindezekre a terhekre jön, hogy az önkormányzatok nyakába vetette az állam a gyeplőt. Alig a felét fedezi az intézmények működésére adott pénz. Gazdál- kodja ki az önkormányzat! - mondják. Igen, de egyre kevesebb a helyi adó, mely pótolhatná a hiányt. Marad a spórolás. Eoben benne van az is, hogy elmarad az épületek felújítása. Mondhatnák, de van pályázati lehetőség! És ha nincs önerő? Sok településnek erőn felül kell áldoznia, hogy megmaradjon a jövőt jelentő oktatási intézmény. Vé gül nehéz és nem is lehet igazán bűnbakot keresni, ha nem csengetnek be megyénk egy-egy iskolájában. Mindenki kényszerpályán van, legfeljebb a gyerekek örülhetnek. Csakhogy mindezeket a kieséseket egyszer be kell pótolni! Várod már a tanévkezdést?- Bárcsak tovább tartana a vakáció! Egyáltalán nem várom az iskolakezdést. Sokat fociztunk a barátokkal, edzőtáborban voltam, néha elmentünk a családdal horgászni. Persze, az iskoláról sem feledkeztem meg, kötelező irodalmat olvastam - mondta a nyíregyházi Stadler Dániel. Arnóczki Gergely még hetekig élvezné a nyarat és a szabadságot: - Elhalasztanám az iskolakezdést, és buliznék még a barátaimmal. A vakációt többnyire a strandon töltöttük, szuper kis esti bulikkal fűszerezve - válaszolta a nyíregyházi fiú.- Én várom a tanévkezdést, de nem a tanulás hiányzik, hanem az osztálytársaimat szeretném újra látni. Nagyon jól telt a nyaram, Bécsben és a Balatonon voltam kirándulni. Közben az októberi nyelvvizsgára készültem - mesélte a nyíregyházi Gáspár Amanda. Stofa Anett számára Stadler Arnóczki Gáspár Dániel Gergely Amanda Stofa Anett Stofa Barbara Barta Patrícia újdonságokat tartogat az idei tanévkezdés: - Az idén új iskolába megyek, kíváncsi vagyok, milyenek lesznek az osztálytársaim, remélem, hogy nagyon hamar be tudok majd illeszkedni az új környezetbe - mondta a nyírteleki lány. Stofa Barbarának már hiányoznak a barátok: - Jól kijövök az osztálytársakkal, ezért már alig várom, hogy lássam őket - mesélte a nyírteleki kislány. - Kicsit furán hangzik, de én nagyon várom az iskolakezdést, hiányoznak az osztálytársaim és a kedvenc tanáraim. Számomra rövid volt ez a vakáció, két hónapig dolgoztam a strandon, azután a Balatonon és egy tánctáborban lazítottam egy kicsit - felelte a nyíregyházi Barta Patrícia. VILLÁMVOKS Ön elégedett megyénk közútjainak állapotával? Szavazók száma: 76, 2009. 8. 30. 19 óra Következő kérdésünk: Ön szerint szükség van arra a sok változtatásra, amely az utóbbi évtizedekben az oktatást érinti? Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Igen 7,89% Nem 92,11% .KELET HÁTTÉR /3 Hosszabb lesz a vakáció Szeptember végére készülnek el a nagysze- keresi iskola belső felújításával. Nagyszekeres, Csenger (KM) - Míg a nebulók önfeledten élvezték a nyarat, több általános iskolában is nagy volt a sürgés-forgás, ugyanis nagyszabású átalakításokat, felújításokat végeztek az intézményekben. Volt, ahol a júniusi jégkár okozott kárt az épületben, máshol pedig a nyáron égett le a tetőszerkezet. Összeállításunkban annak jártunk utána, a szeptember 1-jei tanévkezdésre készen állnak-e megyénk iskolái. Minden bizonnyal több ezer diák irigyli a nagyszekeresi kortársakat, ugyanis számukra még egy hónapig tart a vakáció. Ennek oka roppant egyszerű: a tervekkel ellentétben egy hónappal később, szeptember végére készül el a nagyszekeresi általános iskola belső felújítása. Az önkormányzat az Oktatási Minisztérium engedélyével egy hónappal csúsztatta a tanévkezdést. A hosszabb vakáció azért következhetett be, mivel az európai uniós támogatással készülő beruházás támogatási szerződését egy hónappal később írták alá, így a kivitelező csak július első napjaiban kezdhette meg a munkát. Az 1970-es években készült épületen már kicserélték a nyílászárókat, új tetőszer- kezet került az iskolára, korszerűsítették a teljes gépészetet, az akadálymentesítés érdekében a mozgáskorlátozottaknak mosdókat, liftet építettek. Az oktatási intézmény egy új A tankönyvek már megvannak, kedden kezdődhet az iskola (Fotó: Racskó Tibor) tanteremmel és egyéni fejlesztőhelyiséggel is bővül. Korszerűsítik a konyhatechnológiát. Bár a M ..................... Október első napjaira készen lesz az iskola, az udvar és a külső környezet rendbetétele november 15-ére fejeződik be. Karácsony Sándor tervek szerint október első napjaiban birtokba veszik a gyerekek az iskolát, az udvar és a külső környezet rendbetétele november 15-ére fejeződik be - tájékoztatta szerkesztőségünket Karácsony Sándor, Nagyszekeres polgármestere. Határidőre befejezték a munkát A csengeri Petőfi Sándor ÁMK és Könyvtár, Pedagógiai Szakszolgálat épületében is lázas munka volt a nyári hónapokban, a szakembereknek a tanévkezdésre sikerült befejezni a legfontosabb munkálatokat.- Az 1992-ben épült iskola teljes egészében megújult - tudtuk meg Mesterné Juhász Beátától, az ÁMK általános helyettes igazgatójától. - A kivitelező modernebbekre cserélte az ajtókat, ablakokat, a teljes fűtést korszerűsítették, s volt burkolatcsere is. Megújultak továbbá a vizesblokkok, a külső homlokzat hőszigetelését és új vakolást kapott. Az épületet akadálymentesítették: a bejáratnál rámpa épült, bent liften lehet feljutni az emeletre, s az ajtók is szélesebbek lettek. A mozgássérültek számára mosdó is készült. Az iskolával együtt a konyha és az étkezde is megújult a tanévkezdésre. Hozzájutottunk sok új eszközhöz is, amely főleg a sajátos nevelésű gyermekek oktatását segíti majd elő. A projekthez tartozik az udvar felújítása is. Ott majd kerékpáros KRESZ-tanpá- lya és műfüves futballpálya is épül. Szombatonként is tanulhatnak Egy hónapja teljesen leégett a felújítás alatt lévő oktatási épület tetőszerkezete. Sok munka van még hátra, mire teljesen készen lesz az iskola teteje Nyírmihálydiban (Fotó: sipeki Péter) latok miatt több hetet csúszik, ezért döntött a község vezetése az október elsejei iskolakezdés mellett. Nyisztor Ferenc polgármester elmondta: egy darabig úgy tűnt, a vis maior és az egy hónappal később kezdődő kivitelezés ellenére időre elkészülhet a beruházás, és ha újult erővel folytatják a munkálatokat a szakemberek, tanévkezdésre birtokba vehetik a gyerekek a megújult iskolát, ám nem így történt. Jelenleg is mintegy harmincán dolgoznak a Petőfi befejezésén, a „jómunkásemberek” hétvégi pihenőnapjaikat sem kímélik. - Az elmaradt tanítási napokat természetesen folyamatosan pótolni fogja a tantestület. Könnyen előfordulhat, hogy a diákoknak szombatonként is az iskolapadban kell majd ülniük, lefaragunk az őszi szünetből vagy a csúszással időarányosan, később tartjuk meg a tanévzáró ünnepséget jövő nyáron - tette hozzá a település első embere. Nyírmihálydi (KM - P. I.) - A diákok legnagyobb örömére egy hónappal később kezdődik a tanítás idén a nyírmihálydi Petőfi Sándor Általános Iskolában is. Az önkormányzati döntés oka természetesen nem az, hogy a nebulók kedvére tegye- ...................... Könnyen előfordulhat, hogy a diákoknak szombatonként is az iskolapadban kell majd ülniük. Nyisztor Ferenc .....................................••••» nek, ennél sokkal drámaibb: egy hónapja teljesen leégett a felújítás alatt lévő oktatási épület tetőszerkezete. A félmilliárdos pályázati forrásból elkezdett iskolarekonstrukció befejezése a helyreállítási munkáBerkeszen: kezdenek Berkesz (KM) - Mint lapunkban is beszámoltunk róla, a június 7-i jégvihar éppen telibe kapta a berkeszi általános iskola nyugatra néző ablakait. Mindegyik ablak megsérült, ezért a balesetek elkerülése érdekében az összes ablakot kiverték, majd fóliával befedték. Azóta sem sikerült az ablakokat újra beüvegezni, illetve kicserélni modernebb, korszerűbb változatra, ennek ellenére a tanítás a berkeszi iskolában is megkezdődik szeptember elsején. Természetesen nem használják oktatási célra a fóliás ablakú termeket, az iskola vezetése átcsoportosítva, szükségtantermeket kinevezve megoldja az oktatást ideiglenesen, míg használhatóak lesznek a nyugatra néző ablakok. így tanítanak majd többek között a könyvtárban, a számítás- technikai szaktanteremben, az ebédlőben. Karókkal rontottak az udvarra A rétközberencsi lakosokat egyelőre csoportos garázdasággal gyanúsítják. Dögé, Szamosbecs (KM) - Életveszélyes fejsérülésekkel került kórházba pénteken egy 18 éves dögéi fiú, miután családja dögéi házának udvarán bántalmazták. A megyei rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés miatt elrendelt nyomozásának jelenlegi adatai szerint augusztus 28-án egy 6-8 fős, karókkal és más ütő-szúró eszközökkel felfegyverkezett rokoni társaság rontott be az udvarra, és rátámadtak az ottaniakra. A fiatalemberen kívül két ott lakó nő könnyebben megsérült. A rendőrök eddig öt rétközberencsi lakost hallgattak ki, őket egyelőre csoportos garázdasággal gyanúsítják. Azt, hogy az életveszélyes sérüléseket ki okozta, és a tettlegesség- re miért került sor, még vizsgálják, a gyanúsítottak köre várhatóan tovább bővül. Összevágták. A Nyírerdő Zrt. sietett pénteken a nyíregyházi Vécsey Károly Általános Iskola segítségére, hogy a tanévkezdésre rend legyen az udvaron: az utóbbi idők valamelyik vihara ugyanis a ledöntötte az egyik fa ágát. További fotók: [g] www.szon.hu (Fotók: Sipeki Péter)