Kelet Magyarország, 2009. augusztus (66. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-29 / 202. szám

2009. augusztus 29., szombat KILET HÁTTÉR /3 Sárgalázas csókjelenet Palicz István istvan.palicz@kelet.szon.hu Az autósoknak címzett rendőrségi tájé­koztatást olvasva a viccbéli nyuszika sze­rencsétlen sorsa jut eszembe, aki akkor is pórul járt, ha volt rajta sapka, és akkor is, na nem. A hírek pár napja még arról szól­tak: „éberék" ötvenezer forintra bírságol­nak minden sofőrt, aki a közlekedési lám­pa sárga jelzésénél áthalad. Az Országos Rendór-főkapitányság azóta cáfolta, illetve pontosította a sajtó értesüléseit, mondván: a KRESZ iránymutatásával összhangban gond nélkül átlibbenhetünk a „taxis zöl­dön", ha biztonságosan már nem tudunk megállni a fényisten színe előtt. A zsaruk csak akkor róják ki ránk a félhavi fizetést kóstáló közigazgatási bírságot, ha egyér­telműen, dokumentumokkal alátámasztva bizonyítani tudják lendületes áthaladásunk bűnös mivoltát. A szigorú intézkedés nemes célból, a balesetmegelőzés jegyében született, ám a hazai közlekedési morált ismerve nem csodálkoznék, ha ezután még több kocca­násról és ráfutásos csókjelenetről kapnánk hírt. A városban közlekedők jól tudják: szabad jelzést kapva konvojszerűen, höm­pölyögve indulnak meg az egymás mögött sorakozó gépkocsik, s mindenki azon van, hogy meglovagolja a következő zöldhullá­mot is. Ha a sárga színű fénytől és a való­színű büntetéstől megijedve a bátortala­nabbak ezután idő előtt a fékbe taposnak a lendületes áthaladás helyett, borítékolha­tó a betétlapok előkerülése. Eldönthetjük, hogy a karhatalomnak vagy a karosszériásnak fizetünk-e egy kisebb vagyont. Jól semmiképpen nem jár­hatunk. Új óvodát avatnak Kéken Kék (KM) - A tanévnyitó ünnepséggel együtt avatják fel Kék községben az új óvo­dát augusztus 31-én 11 órától A vendégeket Poór Sándor polgármester köszönti, majd Gaz­da László országgyűlési képviselő, a regionális fejlesztési tanács elnöke mond avató beszédet. A történelmi egyházak megszentelik és meg­áldják a gyermekintézmény épületét, majd az új tanévet Seszták Oszkár, a megyei közgyű­lés elnöke nyitja meg. Az ünnepség kulturális műsorral fejeződik be. Irodalmi és zenés össze­állítással kedveskednek a vendégeknek az óvo­dások és iskolások, majd a Kék Madár Nyugdí­jas Klub tagjai énekelnek népdalokat. Szabadtéri csillagok. Telt ház előtt, Vikidál Gyula és Kalapács József vendégszereplésével adta elő a Mandala Dalszínház csütörtökön az Egri csillagok című történelmi musicalt a Szabadtéri Színpadon. (Fotó: Sipeki Péter) Ön szerint lehet hatékonyan védekezni a parlagfű ellen? Szavazók száma: 95, 2009. 8. 28. 19 óra Következő kérdésünk: Ön elégedett megyénk közútjainak állapotával? www.szon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Százmilliók az aszfaltban A beruházások a régi­ók közötti fejlettségbeli különbségek csökkenté­sét segítik elő. Nyíregyháza (KM) - A köz- intézmények és a munkahelyek többsége a kistérségi központok­ban, a városokban és a megye- székhelyen található. A közutak rossz állapota nemcsak a köz­szolgáltatásokhoz való hozzáfé­rést nehezíti, hanem hátráltatja a gazdaság növekedését is. Ezért az unió kiemelten támogatja a 4 és 5 számjegyű utak korszerűsí­tését. A Észak-alföldi Régióban a projektek összköltségvetése 2 milliárd 200 millió forint. Javuló kapcsolatok A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében már elkészült a Tiszavasvárit és Haj­dúböszörménnyel, a Tiszalúcot Nagycserkesszel, a Rakamazt Tiszalökkel, valamint a Nyírpazonyt Orossal összekö­tő út, és a tuzséri bekötőút is. A Tiszalök-Tiszavasvári összekötő utat, valamint a Tiszavasvári-Hajdúböszörmény összekötő utat 11,2 kilométeren Pfojektinditás Augusztus 31-én Nyírbátorban a Nyírtura és Nyíradony, valamint a Nyírbátor és Nyíregyháza össze­kötő utak csaknem 30 kilométe­res szakaszának felújítási munká­latait kezdik meg egy projektindí­tó rendezvénnyel. Grafika: Észak-Magyarország, forrás: KSH Útépítések a megyében A régióban felújított utak közül 5 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található.- Tiszavasvári-Hajdúböszörmény Összekötő út,- Tiszalúcot Nagycserkesszel összekötő út,- Rakamazt és Tíszalököt összekötő, több mint 15 kilométeres út- Nyirpazony-Oros összekötő út- tuzséri bekötőút Szabolcsban, A már átadott projektek mellett további utak felújítása is elkezdődött a régióban.- Nyíregyháza-Dombrád összekötő út két szakaszán,- Székely-Baktalórántháza összekötő úton,- Hajdúnánás-Nyiregyháza összekötő út megyehatár és Nyíregyháza közötti szakaszán,- Balkány—Nyírmihálydi összekötő úton- Nyíregyháza-Nyírbátor- Nyírtura-Nyiradony. korszerűsítették, ami 40 ezer ember közlekedésére van köz­vetlen hatással. Az EU által finanszírozott, 429 millió forin­tos támogatási összegű projekt eredményeként hamarosan érezhető lesz, hogy javulnak a települések egymás közti, illet­ve a kistérségi központokkal való kapcsolatai is. Szélesítés, erősítés Megyénk észak-nyugati része jellemzően az M3-as autópá­lya Tiszavasvári közelében épült csomópontján keresz­tül csatlakozik a Tiszalúcot Nagycserkesszel összekötő út a gyorsforgalmi úthálózatra. Az autópályát az Észak-Magyaror- szágról érkező személy- és teher­forgalom többek között a most felújított úton éri el, amelynek burkolata még az autópálya épí­tésének idején, a megnövekedett teherforgalom miatt romlott le. A166 millió forintos beruhá­zás keretében a szakemberek pályaszerkezet-javítást végez­tek, kiszélesítették és megerő­sítették az útszakaszok burko­latát. Az árkok és átereszek tisz­títását követően kijavították és szabványosították az útszakasz­okon található autóbuszmegál­lókat. Már megkezdték a munkát Már tartanak a munkála- zát összekötő út megyehatár tok a Nyíregyháza-Dombrád és Nyíregyháza közötti sza- összekötő út két szakaszán, a kaszán, a Balkányt, Szakolyt Székelyt és Baktalórántházát, és Nyírmihálydit összekötő a Hajdúnánást és Nyíregyhá- úton. Eltűntek a keréktörő kátyúk az utakról 1 A lakossági panaszo­kat a lehetőségek sze­rint orvosolták, figye­lembe véve a kereteket. Nyíregyháza (KM) - A Nyír­pazonyt és Orost - 4-es- 41-es-t - összekötő út felújítása több mint kétszázhúszmillió forint­ból valósult meg, a műszaki átadásig azonban merültek fel problémák. A munkálatok ide­jén több olvasónk is kifogásolta, hogy szegélyezés csak hébe-hóba van, ha pedig esik az eső, a víz megáll mindkét oldalon. Dr. Tir­pák György, Oros önkormányza­ti képviselője lapunknak akkor azt mondta, korábban keréktö­rő kátyúk voltak ezen a szaka­szon, most pedig balesetmente­sen lehet rajta közlekedni - azt kérte, örüljön mindenki ennek az eredménynek és ne keressék mindenben a hibát. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője, Légrádi Veroni­ka kérdéseinkre azt válaszolta: „a lakossági panaszokat a lehető­ségek szerint orvosolták, figye­lembe véve az útfelújítás során engedélyezett kereteket”. ff...................... A községben élők és az ide utazók örömére kifogástalan lett az út minősége. Nyisztor Ferenc ...............................................ff Tiszalök és Rakamaz között egy több, mint 15 kilométeres szakasz újult meg, ám lakossá­gi panaszok itt is voltak. Spisák Vilmos, a tiszalöki polgármeste­ri hivatal építésügyi irodájának vezetője lapunknak azt mond­ta, a szennyvízberuházás miatt korábban fel kellett bontani az utat, többek között ez indokolta a felújítást. - A bejáróknál voltak gondok, emiatt nem egyszer for­dultak a hivatalhoz az emberek és bár az út nem az önkormány­zat fenntartásában van, képvisel­tük az érdekeiket és továbbítot­tuk aggodalmaikat a kivitelező felé - mondja az irodavezető. Megújult a Balkány és Nyírmihálydi közötti útszakasz is, a munkálatokkal kapcsolat­ban Nyisztor Ferenc, utóbbi tele­pülés polgármestere elmondta: a Nyírmihálydiban élők és oda utazók legnagyobb örömére kifo­gástalan lett az út minősége, így kiváló szakasz vezet az autópá­lya irányába. A KM Ön elégedett megyénk útjainak állapotával?- Vannak a környéken javí­tásra szoruló utak, nagyobb szakaszokat kellene megjavíta­ni, mert a kátyúk foldozása hiá­bavaló, azok hamar tönkremen­nek - válaszolta a nyíregyházi Zurinka Dávid. Nagy Miklósné, ha teheti bicik­livel közlekedik: - Én nem is annyira az utak, hanem inkább a járdák miatt neheztelek, mert azok is meglehetősen rosszak. Gyakran utazom Fehérgyarmat felé. Úgy tapasztalom, abba az irányba tűrhető az út minősé­ge, viszont Nyíregyháza és Deb­recen között egyenesen borzal­mas. Nem is értem, hogy tűrhe­tik két nagy város között ezt a rossz utat - mondta a nyíregy­házi lakos. Oláh Zsoltné örül a friss mun­kálatoknak - Én Sóstóhegyen lakom, arra épp mostanában újí­tották fel az utat, nagyon jó lett. Bár meg kell azt is mondanom, hogy Kemecse irányába kihagy­tak pár szakaszt, reméljük, azok­ra is hamarosan sor kerül. Zurinka Dávid A kátyúk foldozása hiá­bavaló, újra kikopnak. Nagy Miklósnéi A két szomszéd vár között borzalmas. Oláh Zsoltné Sóstóhegyen most újították fel. Horváth József Plósz László Veczán Emese Semmi eredménye nincs Ibrányban most újítják Több és szélesebb az ígéreteknek. fel az utakat. bicikliút kellene. Szállítási út volt Rakamaz (KM) - A Rakamazt és a tiszalöki 3612-es utat összekötő út 15 kilométeres egybefüggő szakaszát is azért kellett rendbe tenni, mert az M3-as autópálya Tiszavasvárihoz közeli csomópontjának épí­tésekor ezt az útszakaszt anyagbeszállítási útvonal­ként használták, így a bur­kolat állapota a rendkívüli teherforgalom miatt tönk­rement. A fejlesztés az úton fekvő Tiszanagyfalu és Tiszaeszlár lakosságát is közelről érinti. A több mint 400 millió forintos projekt során a pályaszerkezet javí­tása mellett kiszélesítették az útszakaszt, megerősítet­ték a burkolatot. Horváth József nem remény­kedik a mielőbbi útfelújítások­ban. - Már régóta tervbe van véve, hogy Fábiánháza utcái megújulnak, azonban még sem­mi eredménye nincs az ígére­teknek. Nagyon bízunk benne, hogy a közeljövő járható utakat hoz nekünk. Az ibrányi Plósz László sze­rint ráférne a város környék­beli útjaira egy kis javítás. - A mi településünkön most törté­nik az utak újjáépítése, örülünk neki, hogy sikerült megtenni ezt a lépést, eddig rossz minő­ségűek voltak, reméljük jó mun­kát végeznek. Veczán Emese (Nyíregyháza) meg van elégedve az útminő- séggel. - Az Orosi út melletti városrészben lakom, arra elég jó utak vannak. Szerintem a biciklisávok építésére és felújí­tására kellene nagyobb figyel­met fordítaniuk a szakemberek­nek, mert az a kevés, ami van, elég rossz színvonalúnak bizo­nyul.

Next

/
Thumbnails
Contents