Kelet Magyarország, 2009. augusztus (66. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-15 / 191. szám

3 2009. augusztus 15., szombat FUTÁR Utazás Atlantis Az Atlantis közel ezer szál­lodai szobája egy erkélyről megtekintve különösen este mutat lenyűgöző lát­ványt ________________ Vacsora A bahamai szálláshelyen több olyan étterem akad, ahol 45 dollárért mindenki annyit vacsorázik, amennyit bír. Amerika illúziók nélkül (Tudniillik a Bahamák angol fel­ségterület, s a visszaútnál szi­gorú az ellenőrzés.) Nekem aka­ratlanul is az jutott eszembe: nocsak, itt mi vagyunk a fehér hollók, s oda tartunk, ahol 1492. október 12-én a Bahamákhoz tartozó kis Watling-szigetnél érte el Kolumbusz Amerikát. Pontosabban: mi, ahogy már említettem, Nassauban értünk földet, s kiszállva a gépből, tes­tünkre tapadt az ing, olyan volt a hőség az Atlanti-óce­án szélén, Florida, Kuba és Hispaniola között. Transzfer kisbusz vitt bennünket a leg­alább ezerszobás, többfunkci­ós Atlantis Hotelba, s láthat­tuk a lenyűgöző tájat, meg a szegényebb részeket is, ahol a lakosság 85 százalékát kite­vő feketék és félvérek élnek. A sofőr bal oldali kormány­nál ült, de nem jobbra, hanem balra tartva vezetett, és jobb­ra előzött. Húsz lakott és sok lakatlan, kevéssé erdős korall- sziget képezi a világnak ezt a részét, ahol olyan természetes gyümölcs az ananász, a banán, a sokféle más déli ínyencség, mint nálunk az alma, a körte, a szilva. Villanyrendőrt sehol sem láttunk, mégis ritka erre­felé a karambol: udvariasak a közlekedők. Óriási itt az üdülőforga­lom: naponta ezrek érkeznek és távoznak. Bizony, itt is vár­ni kell, amíg a haza induló, főként amerikai vendégek után patyolattisztára takarítják a átöltözve kiugrottunk a legkö­zelebbi medencéhez (átlátszó­an kék színű víz hullámzott benne), s megéhezvén a közeli „melegéteK sátorban sült halat kértünk, az viszont nem volt drágább, mint idehaza. (Per­sze, újból ne felejtsük el, hogy az ameri­kai üdülővendégek „órabére” messze magasabb a mienknél, s nekik a bahamai kiadás sem annnyira megterhelő.) Ha már korábban a Char- lotte-i repülőtéren fehér hol­lónak nézett bennünket az útlevélkezelő, akkor elmondanám, hogy a szállodánkhoz tartozó vagy harminc meden­ce - no meg a száz méterre lévő, gyönyö­rű, fehér homokos ten­gerpart - központi hatal­mas éttermében annyi volt a fehér sirály, akár a vendégse­reg. A tengerközeiből idejártak ők is étkezni: tipegtek az aszta­lok között, alatt, sőt, jó néhány rászállt a vendégek vállára, és ott várta, hogy csippent neki valamit az új „gazdi”. A nagy kiterjedésű tengerpart mentén szinte egymást érik a meden­cék, s a felnőttek mellett főként a gyermekek igazi paradicso­ma a környék temérdek játék­szerrel, hatalmas csúszdákkal, ingyen napozóágyakkal. S hogy a lényeget ki ne felejtsem: amíg a légkondicio­nált szállodai szobánkból kiju­tottunk a medencékig, útunk vörös korallbarlangokon át vezetett, és a barlangok falában óriás akváriumban ezernyi halféle úszkált a legkisebbtől a közepes cápákig, ami akkor is lenyűgözte az embert, ha köz­ben érezni lehetett a nem min­dig kellemes halszagot. Esteled­vén a legtöbb vendég vacsorá­hoz öltözött, s elindult válogat­ni az éttermek között, miköz­ben kaszinókon, történelmi ereklyéket őrző helyiségeken át vezetett az útja. A legtöb­ben azt az étkezőhelyet keres­ték fel esténként, ahol 45 dollár akadt olyan hely, ahol élelmi­szert árultak volna (szupermar­ket vagy kis ABC szinte isme­retlen a környéken, legfeljebb néhány ajándékbolt szuvení­rekkel, töményitalokkal), Nyil­ván, ez a megoldás a szállodabe­li vendéglátás forgalmát ronta­ná, ezért tekintenek el tőle. Vacsora után jó néhányan sétára indultak a szállodával szemközti tengerpartra, ahol a kis ajándékbutikok szomszédsá­gában horgonyoztak a magán­hajók, a lenyűgözően szép jach­tok. Egyiknek, másiknak olyan szép ebédlőgarnitúra díszítet­te a fedélzetét, hogy beillett volna bármelyik kastély ele­gáns termébe. Az út mentén a kisebb mulatókból zeneszó szű­rődött ki, ami nagyon hasonlí­tott annak a zenekarnak a játé­kára, amely a Nassau-i repülő­tér csarnokában fogadja egész nap az odaérkezőket, s amilyet olykor a nyíregyházi Kossuth miként egyik írásomban már említettem, hogy kicsi a világ, mit ad isten, egyszercsak meg­szólalt mellettem egy kellemes, szép fiatalaszony, aki a férje mellett sütkérezett. - Önök ugye magyar? - kérdezte tőlem ott, a Bahamákon, kissé hibás kiejtéssel. Persze, hogy szóba elegyedtünk, s elmondta, neki a szülei vándoroltak ki, Atlan­tában élnek, ő már ott szüle­tett, de „egy kicsi” megtanult magyarul, ott az a két fiúcska az ő gyerekük, a férje ügynök egy mosóporcégnél, ő meg bolti pénztáros, még csak most jutot­tak el ide, a Bahamákra... Időnk lejárt, irány „haza” Cle- velandba, úgy, ahogy jöttünk, a szépséges Charlotte-n át. Most minden rendben zajlott, (nem úgy, mint a Bahamákra igye­kezve: egy kézipoggyászunk­ban nagyobb flakon drága), s mire mindezen túl­voltunk, a mi clevelandi jára­tunk nélkülünk indult el. Két órával később azért mégiscsak sikerült felszállnunk egy másik U.S Airways-ra... Talán nemcsak magán­ügy volt ez a vizit Ameriká­ban, mint ahogy sorozatom elején mondtam: a rengeteg szép élmény, emlék elegyítése nem mindig sikerült az illúzió­mentes benyomásokkal. Az egy más világ, hatalmas méretei­vel, eltérő szokásaival, boldog és kevésbé boldog lakosaival. Túl későn adatott meg a lehetőség erre a kiruccanás­ra, húsz évvel korábban sok mindent biztosan másképpen láttam volna. Haza indulva, miért tagadnám, örömet érez­tem. Ezt erősítette meg bennem Mária asszony, akivel a hazain­duló gépen futottam össze, — s mond­(9 ezer forint) befizetése mellett legalább vagy ötvenfé­le friss készítményből, húsok, köretek, gyümölcsök és torták, sütemények között lehetett válo­gatni, s mindenki annyit ehe­tett, amennyit bírt. Megfigyel­tük: a szállodakomplexumon kívül alig téren, vagy a nagy­piacnál lehet hallani dél-ame­rikai együttes előadásában. Amíg a család fiatalabbjai rohangáltak a medencék, a ten­gerpart között, magam öreg- urasan lehorgonyoztam a szál­lodához legközelebbi kismeden- cénél, félárnyékba, mert ott is gyorsan leéghet az emberfia. S hajlakkot találtak, emiatt ket­ten majdnem lemaradtak a gép­ről, miközben mi már a fedél­zeten ültünk, de az utolsó pilla­natban a malőr intézői is bees­tek az ajtón), a kellemes repü­lőtér olasz pizzériájában, olasz zene mellett finomat falatoz­tunk, s odébbról presszókávé illata ért el bennünket. Nosza, azt is kóstoljuk meg (nem volt ta, ő is magyar, itt él kint már régóta New Yorkban, de alig várja, hogy meglássa otthon a pesti családját. Sza­bolcsi kiejtésére célozva elárul­ta: ő valójában demecseri. Ott született. «es ■ m—«»» - mm szobát, melynek teraszáról lenyűgöző a panoráma, külö­nösen az esti kivilágításban. Itt nem lehet létezni légkondi­cionáló nélkül, no meg a jég­kocka sem hiányozhat a hűsí­tő italhoz. A szálloda minden szintjén több, kis külön „jég­kamra” áll a vendégek rendel­kezésére, ahol edényét minden­ki ingyen töltheti meg a frissí­tő kockákkal. Kánikulában ez nálunk sem volna haszontalan. A szoba ízlésesen berendezett, a minibár és a televízió, a sam­pon és a hajszárító az alapel­látáshoz tartozik, akárcsak a friss újság. Hanem az élelmet legfeljebb titokban lehet fel­vinni a szobába: étkezni ott a medencék környékén lévő sok­sok büfé, vagy a „szállodagyár” földszintjén sorakozó számta­lan étterem. No persze, ide nem takaré­koskodni járnak az üdülők, itt rendesen megkérik mindennek az árát. Amíg vártunk a szo­bánk előkészítésére, szomjun- kat oltani vettünk egy két és fél decis(!) kis üveg sört a büfében - potom 1500 forintnak megfele­lő dollárért. Aztán 1492. október 12-én a kis Watling-szigetnél érte el Kolumbusz Amerikát. Angyal Sándor kelet@kelet.szon.hu Ha már magyar rokonokat látunk vendégül a messzi Ame­rikában, akkor mi is kihasz­náljuk az együttlétet nyara­lásra, és „leugrunk” a Baha­mákra - árulta el a meglepetést keresztlányunk, akinek And­rás fia már régóta vágyako­zott a szubtrópusi tájra. Észak- Carolina felé vettük az irányt, Charlotte repülőterén száll­tunk át a szigetekre vivő járat­ra, elkerülvén a zsúfolt Mia­mit, ahonnan már csak egy ugrás a végcél, Nassau fővá­ros, a New Providence szige­ten. Mielőtt átrepültünk vol­na Florida fölött, a charlottei beszállásnál ránk csodálkozott az okmányokat kezelő: még elő­ször látott újfajta magyar útle­velet, a hozzá szükséges nyilat­kozattal, ami afféle vízum­pótló arrafelé.-u.

Next

/
Thumbnails
Contents