Kelet Magyarország, 2009. augusztus (66. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-15 / 191. szám
3 2009. augusztus 15., szombat FUTÁR Utazás Atlantis Az Atlantis közel ezer szállodai szobája egy erkélyről megtekintve különösen este mutat lenyűgöző látványt ________________ Vacsora A bahamai szálláshelyen több olyan étterem akad, ahol 45 dollárért mindenki annyit vacsorázik, amennyit bír. Amerika illúziók nélkül (Tudniillik a Bahamák angol felségterület, s a visszaútnál szigorú az ellenőrzés.) Nekem akaratlanul is az jutott eszembe: nocsak, itt mi vagyunk a fehér hollók, s oda tartunk, ahol 1492. október 12-én a Bahamákhoz tartozó kis Watling-szigetnél érte el Kolumbusz Amerikát. Pontosabban: mi, ahogy már említettem, Nassauban értünk földet, s kiszállva a gépből, testünkre tapadt az ing, olyan volt a hőség az Atlanti-óceán szélén, Florida, Kuba és Hispaniola között. Transzfer kisbusz vitt bennünket a legalább ezerszobás, többfunkciós Atlantis Hotelba, s láthattuk a lenyűgöző tájat, meg a szegényebb részeket is, ahol a lakosság 85 százalékát kitevő feketék és félvérek élnek. A sofőr bal oldali kormánynál ült, de nem jobbra, hanem balra tartva vezetett, és jobbra előzött. Húsz lakott és sok lakatlan, kevéssé erdős korall- sziget képezi a világnak ezt a részét, ahol olyan természetes gyümölcs az ananász, a banán, a sokféle más déli ínyencség, mint nálunk az alma, a körte, a szilva. Villanyrendőrt sehol sem láttunk, mégis ritka errefelé a karambol: udvariasak a közlekedők. Óriási itt az üdülőforgalom: naponta ezrek érkeznek és távoznak. Bizony, itt is várni kell, amíg a haza induló, főként amerikai vendégek után patyolattisztára takarítják a átöltözve kiugrottunk a legközelebbi medencéhez (átlátszóan kék színű víz hullámzott benne), s megéhezvén a közeli „melegéteK sátorban sült halat kértünk, az viszont nem volt drágább, mint idehaza. (Persze, újból ne felejtsük el, hogy az amerikai üdülővendégek „órabére” messze magasabb a mienknél, s nekik a bahamai kiadás sem annnyira megterhelő.) Ha már korábban a Char- lotte-i repülőtéren fehér hollónak nézett bennünket az útlevélkezelő, akkor elmondanám, hogy a szállodánkhoz tartozó vagy harminc medence - no meg a száz méterre lévő, gyönyörű, fehér homokos tengerpart - központi hatalmas éttermében annyi volt a fehér sirály, akár a vendégsereg. A tengerközeiből idejártak ők is étkezni: tipegtek az asztalok között, alatt, sőt, jó néhány rászállt a vendégek vállára, és ott várta, hogy csippent neki valamit az új „gazdi”. A nagy kiterjedésű tengerpart mentén szinte egymást érik a medencék, s a felnőttek mellett főként a gyermekek igazi paradicsoma a környék temérdek játékszerrel, hatalmas csúszdákkal, ingyen napozóágyakkal. S hogy a lényeget ki ne felejtsem: amíg a légkondicionált szállodai szobánkból kijutottunk a medencékig, útunk vörös korallbarlangokon át vezetett, és a barlangok falában óriás akváriumban ezernyi halféle úszkált a legkisebbtől a közepes cápákig, ami akkor is lenyűgözte az embert, ha közben érezni lehetett a nem mindig kellemes halszagot. Esteledvén a legtöbb vendég vacsorához öltözött, s elindult válogatni az éttermek között, miközben kaszinókon, történelmi ereklyéket őrző helyiségeken át vezetett az útja. A legtöbben azt az étkezőhelyet keresték fel esténként, ahol 45 dollár akadt olyan hely, ahol élelmiszert árultak volna (szupermarket vagy kis ABC szinte ismeretlen a környéken, legfeljebb néhány ajándékbolt szuvenírekkel, töményitalokkal), Nyilván, ez a megoldás a szállodabeli vendéglátás forgalmát rontaná, ezért tekintenek el tőle. Vacsora után jó néhányan sétára indultak a szállodával szemközti tengerpartra, ahol a kis ajándékbutikok szomszédságában horgonyoztak a magánhajók, a lenyűgözően szép jachtok. Egyiknek, másiknak olyan szép ebédlőgarnitúra díszítette a fedélzetét, hogy beillett volna bármelyik kastély elegáns termébe. Az út mentén a kisebb mulatókból zeneszó szűrődött ki, ami nagyon hasonlított annak a zenekarnak a játékára, amely a Nassau-i repülőtér csarnokában fogadja egész nap az odaérkezőket, s amilyet olykor a nyíregyházi Kossuth miként egyik írásomban már említettem, hogy kicsi a világ, mit ad isten, egyszercsak megszólalt mellettem egy kellemes, szép fiatalaszony, aki a férje mellett sütkérezett. - Önök ugye magyar? - kérdezte tőlem ott, a Bahamákon, kissé hibás kiejtéssel. Persze, hogy szóba elegyedtünk, s elmondta, neki a szülei vándoroltak ki, Atlantában élnek, ő már ott született, de „egy kicsi” megtanult magyarul, ott az a két fiúcska az ő gyerekük, a férje ügynök egy mosóporcégnél, ő meg bolti pénztáros, még csak most jutottak el ide, a Bahamákra... Időnk lejárt, irány „haza” Cle- velandba, úgy, ahogy jöttünk, a szépséges Charlotte-n át. Most minden rendben zajlott, (nem úgy, mint a Bahamákra igyekezve: egy kézipoggyászunkban nagyobb flakon drága), s mire mindezen túlvoltunk, a mi clevelandi járatunk nélkülünk indult el. Két órával később azért mégiscsak sikerült felszállnunk egy másik U.S Airways-ra... Talán nemcsak magánügy volt ez a vizit Amerikában, mint ahogy sorozatom elején mondtam: a rengeteg szép élmény, emlék elegyítése nem mindig sikerült az illúziómentes benyomásokkal. Az egy más világ, hatalmas méreteivel, eltérő szokásaival, boldog és kevésbé boldog lakosaival. Túl későn adatott meg a lehetőség erre a kiruccanásra, húsz évvel korábban sok mindent biztosan másképpen láttam volna. Haza indulva, miért tagadnám, örömet éreztem. Ezt erősítette meg bennem Mária asszony, akivel a hazainduló gépen futottam össze, — s mond(9 ezer forint) befizetése mellett legalább vagy ötvenféle friss készítményből, húsok, köretek, gyümölcsök és torták, sütemények között lehetett válogatni, s mindenki annyit ehetett, amennyit bírt. Megfigyeltük: a szállodakomplexumon kívül alig téren, vagy a nagypiacnál lehet hallani dél-amerikai együttes előadásában. Amíg a család fiatalabbjai rohangáltak a medencék, a tengerpart között, magam öreg- urasan lehorgonyoztam a szállodához legközelebbi kismeden- cénél, félárnyékba, mert ott is gyorsan leéghet az emberfia. S hajlakkot találtak, emiatt ketten majdnem lemaradtak a gépről, miközben mi már a fedélzeten ültünk, de az utolsó pillanatban a malőr intézői is beestek az ajtón), a kellemes repülőtér olasz pizzériájában, olasz zene mellett finomat falatoztunk, s odébbról presszókávé illata ért el bennünket. Nosza, azt is kóstoljuk meg (nem volt ta, ő is magyar, itt él kint már régóta New Yorkban, de alig várja, hogy meglássa otthon a pesti családját. Szabolcsi kiejtésére célozva elárulta: ő valójában demecseri. Ott született. «es ■ m—«»» - mm szobát, melynek teraszáról lenyűgöző a panoráma, különösen az esti kivilágításban. Itt nem lehet létezni légkondicionáló nélkül, no meg a jégkocka sem hiányozhat a hűsítő italhoz. A szálloda minden szintjén több, kis külön „jégkamra” áll a vendégek rendelkezésére, ahol edényét mindenki ingyen töltheti meg a frissítő kockákkal. Kánikulában ez nálunk sem volna haszontalan. A szoba ízlésesen berendezett, a minibár és a televízió, a sampon és a hajszárító az alapellátáshoz tartozik, akárcsak a friss újság. Hanem az élelmet legfeljebb titokban lehet felvinni a szobába: étkezni ott a medencék környékén lévő soksok büfé, vagy a „szállodagyár” földszintjén sorakozó számtalan étterem. No persze, ide nem takarékoskodni járnak az üdülők, itt rendesen megkérik mindennek az árát. Amíg vártunk a szobánk előkészítésére, szomjun- kat oltani vettünk egy két és fél decis(!) kis üveg sört a büfében - potom 1500 forintnak megfelelő dollárért. Aztán 1492. október 12-én a kis Watling-szigetnél érte el Kolumbusz Amerikát. Angyal Sándor kelet@kelet.szon.hu Ha már magyar rokonokat látunk vendégül a messzi Amerikában, akkor mi is kihasználjuk az együttlétet nyaralásra, és „leugrunk” a Bahamákra - árulta el a meglepetést keresztlányunk, akinek András fia már régóta vágyakozott a szubtrópusi tájra. Észak- Carolina felé vettük az irányt, Charlotte repülőterén szálltunk át a szigetekre vivő járatra, elkerülvén a zsúfolt Miamit, ahonnan már csak egy ugrás a végcél, Nassau főváros, a New Providence szigeten. Mielőtt átrepültünk volna Florida fölött, a charlottei beszállásnál ránk csodálkozott az okmányokat kezelő: még először látott újfajta magyar útlevelet, a hozzá szükséges nyilatkozattal, ami afféle vízumpótló arrafelé.-u.
