Kelet Magyarország, 2009. augusztus (66. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-08 / 185. szám
. 2009. augusztus 8., szombat FUTÁR Utazás Niagara Aki Clevelandba utazik, nem mulasztja el felkeresni a Niagara Falls-ot, amely közvetlenül határos Kanadával. A Fehér Há2 Naponta százezrek sétálnak el az elnöki rezidencia, a Fehér Ház előtt, mellyel szemben, az út túlsó oldalán gyerekek, kirándulók heverednek le ^fűrejj^^ süsni. — mi M Az amerikai átlagember büszke a hazájára, nagy becsben tartja a nemzeti lobogót. Angyal Sándor kelet@kelet.szon.hu Nagy ország, nagy távolságok. Egy példa: javasolja a vendéglátó sógor, ugorjunk át a lányához Cleveland másik végére, az új városrészbe. Oké, ugorjunk! Kimegyünk a sztrádára, elhaladunk jó néhány alul- és felüljárón, s mire odaérünk, a kilométeróra annyit mutat, mint amennyire Demecser van Nyíregyházától. Ez itt természetes, miként az is, hogy egy jó strandért, a világ egyik legnagyobb vidámparkjáért száz kilométereket kell megtenni. így történt ez, amikor első kirándulásra a Niagara Falls-hoz indultunk. Útba ejtettük a neves várost, Buffalot is, a bika jelképpel, amire igencsak kíváncsiak voltunk. Ám elég volt a városszéli, elkerülő autópályáról megszemlélni a környéket: annyi kihalt gyárat, rozsdamarta üzemet elképzelni sem köny- nyű. Régóta halódik itt az egykor virágzó ipar, amit az utóbbi idők gazdasági válsága csak tovább mélyített. Több elhagyott épület tetején valóságos kis erdők nőttek, zöldelltek. A Föld legnagyobb beltórendszere Ezek után megérkezni a Niagara Falls-hoz, óriási volt a kontraszt. Annyit előtanulmányainkból tudtunk, hogy északon az USA Kanadával együtt részesedik a Nagytavakból, amely 240 négyzetkilométerre terjed ki, és a Föld legnagyobb beltó-rendszere. A tavak közti szintkülönbséget csatornák és zsilipek hidalják át. Legnagyobb a szint- különbség az Erie és az Ontario közt, ahol a Niagara vízesés 49 méterről zuhog alá. A vízesés közelében igazi turistaparadicsom alakult ki, kitűnő infrastruktúrával, nemzetek étkezdéivel, közel tízemeletes parkolóházakkal, regényes sétányokkal, hangulatos teraszokkal. Kőha- jításnyira a kanadai határtól egy felvezető hídon jutottunk el a száz-kétszáz fős kis hajókhoz, bebugyoláltuk magunkat műanyag köpenyekbe, és úgy közelítettük meg a csodálatos és izgalmas látványt nyújtó nagy zuhatagot, integettünk a kanadai oldalon sütkérező turistáknak, akik szintén a járatukra vártak... Hazatérve Clevelandba gyors vacsorát követően kempingszékeket ragadtunk, és sötétedéskor kiautóztunk a közeli erdősligetes részre, ahol a Függetlenség Napja tiszteletére látványos tűzijátékot rendeztek. Voltunk legalább tízezren, a legtöbben leheveredWashington: a holdra szállás évfordulóján sokan keresték fel az űrhajós múzeumot tek a fűre, nassoltak és üdítőitalt fogyasztottak. Ott nem lehetett látni sörsátrat, szeszesitalbüfét, ott mindenki józanul emlékezett a nagy történelmi eseményre. (Leutánozhatnánk mi is!) Ha már itt tartunk: az amerikai átlagember büszke a hazájára, nagy becsben tartja a nemzeti lobogót. A büszkeség mellett - ahogy én láttam - optimisták is az emberek: náluk a jókedv természetes állapot. Mondok egy példát. Rokonunk csaknem húsz évet húzott le szerszám- készítőként, többek között a CHRYSLER autógyárban, amelynek fénykorában több tízezer dolgozója volt, a hatalmas parkolóban tűhegyet nem lehetett leejteni, annyi volt a munkába járók autórengetege. Most közvetlenül az épület tövében néhány járgány árválkodott, az ügyelet, meg a biztonságiak közlekedési eszköze. - Pedig micsoda remek munkásélet volt itt nem is olyan régen - emlékezett vendéglátóm, aki annyira szerette az itteni munkát, hogy nemcsak rengeteget éjszakázott, de ha kellett, szombaton és vasárnap is bejött, mert jól megfizették, néhány kivételtől eltekintve (például akik szerették ellógni a napot) jó munkatársakkal, köztük több magyarral volt körülvéve. Meséli, itt erős volt a szakszervezet, még a családtagoknak is sikerült kiváló egészségbiztosítást kivívniuk. Ám ha kellett - mert olykor kellett - szolidaritásból lemondtak a soros fizetésemelésről is, csakhogy ne bocsássanak el egyetlen munkást sem. Most valahol a parkoló túlsó sarkán magányosan árválkodik a kis szakszervezeti székház, egy gondnokféle sepreget és locsolja a kóka- dó virágokat. - Hát most ez is Amerika - sóhajt keserűen az egykori szerszámkészítő, majd hazafelé menet mondja, talán mégiscsak feléled ez a szép gyár, a központi kormányzat újabb forrást juttat a gyártáshoz, és sokak reménye szerint megint blokkolhatnak a munkába érkezők, s újra tele lesz az autóparkírozó is. Talán...
