Kelet Magyarország, 2009. július (66. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-06 / 156. szám

2009. július 6., hétfő MEGYEI TÁJAKON /11 RÖVIDEN • Ajánlószelvény. Biriben augusztus 2-án időközi választáson dől el, ki legyen a köz­ség új polgármestere. A jelöltek július 10-én 16 óráig adhatják le az összegyűjtött ajánlószelvényeket, s utána már hivatalossá válik, hogy kik is szállnak harcba a polgár- mesteri székért. Kovács Nikolett (Fotó: ifj. Borsodi László) Csak három pontot veszített Levelek (Barnuczné Kozma Zsuzsa) - A Magyar Nyelvtudományi Társaság a tan­év végén az Eötvös Loránd Tudományegyete­men az idén is megrendezte a Kárpát-meden­cei helyesírási versenyt. A döntőben a hazai és a határon túli magyar általános iskolák 5-8. évfolyamos diákjai mérték össze anya­nyelvi tudásukat, ahol sikeresen szerepelt a leveleki Gárdonyi Géza Általános Iskola 7. osz­tályos tanulója, Kovács Nikolett. A 14 éves diáklány az egyéni döntő alapján VI. helyezést ért el, annak ellenére, hogy csak három pon­tot veszített az elérhető százból. Amire viszont méltán büszke lehet, az az, hogy a részt vevő megyék rangsorolásában az I. helyezés az övé lett. Nikolett könyvjutalommal, oklevelekkel tért haza fővárosunkból, ahol a verseny után a megérdemelt ünneplés nem maradhatott el a családi programból. Visszatértek Fábiánházán a régi fütésmódra Fábiánháza (KM) - Mint oly sok település, Fábiánháza is forráshiánnyal küzd. Az Állam*- kincstárhoz 40 millió forintos forráshiányt nyújtott be az önkormányzat, a község vezetői reménykednek a kedvező elbírálásban. Az energiaválságot figyelembe véve 2008 őszén az önkormányzat felújíttatta a széntüze­lésű kazánokat, s átálltak a szilárd fűtőanyag felhasználására. Jelentős költségmegtakarítást értek el ezzel a hatékonyabb fűtési móddal. Az út a munkához program keretében 40-50 főt foglalkoztat a fábiánházi önkormányzat. Most elsősorban a szakmunkásokat állítot­tak munkába, akik elvégzik az óvodában és az iskolában a nyári tisztasági festést. Korábban ezt a munkát vállalkozók végezték, így a mun­kálatok költségét sikerül megtakarítani. A töb­bi közmunkás árkokat tisztít, füvet nyír, par­kokat gondoz - tájékoztatta szerkesztőségünket Papp Tamás, Fábiánháza polgármestere. Az áldásosztás egyik pillanata (Fotó: a szerző) Áldásosztás motorosoknak Máriapócs (Palóczy Tímea) - A XI. Nyírbá­tori Rhythm & Blues és Motoros Fesztivált az idén Máriapócson, a RabócsiRingen rendez­ték meg a közelmúltban. A programnak része volt a motoros felvonulás is Nyírbátorban és Máriapócson, azonban az elindulás áldásosz­tással kezdődött. A több mint 300 résztvevőt Kapin István atya, a kegytemplom igazgató­ja áldotta meg. A felvonulásnak és az áldásosz­tásnak különös hangulata volt Máriapócson. Reméljük, sokan visszatérnek majd a kegyhely­re egyedül vagy családjukkal, barátaikkal. Lesz mag(a), juszt is az enyém A gazda, azaz Bagoly István szeme hizlalja Balkányban a rezisztens csillagfürt fajtát (Fotó: Galambos Béla) ■ A csillagfürt is fel­vételt nyert a kötelező­en választható talajvédő növények seregébe. Balkány (KM - G. B.) - Jó hír a nyírségi gazdálkodóknak, hogy a csillagfürt is bekerült az Európai Mezőgazdasági Vidék- fejlesztési Alapból (EMVA) nyúj­tott agrárkörnyezet-gazdálkodá- si (AKG) támogatások igény- bevételének feltételeiről szóló FVM-rendelet „Szélerózió elle­ni célprogramjába”. Módosító javaslat Az AKG-támogatások pályá­zatára eredetileg június végi beadási határidőt tartalmazó rendelethez több ésszerű módo­sító javaslat is érkezett. Hála egy szabolcsi mezőgazdász­M............................................... A másfél hektáros bejelentett szaporításból 2011 tavaszára lesz elegendő vetőmag a nyírségi gazdák számára. Bagoly István ...............................................M nak, köztük volt a savanyú ho­moktalajok bevált pillangós kul­túrájának, a nyírségi vetésfor­góban talajvédelmi szempont­ból szinte megkerülhetetlen csil­lagfürtnek a felvétele a kötele­zően választható növényfajok közzé. Bagoly István, a Balkányi Vetőmag Kft. ügyvezetője a megyei agrárkamara júniusi küldöttgyűlésén vetette fel az FVM jelen lévő államtitkárának az eredeti rendelet hiányosságát, s Forgács Barna akkor kijelen­Fecskelakás ■ A pályakezdő fiatalok és a nyugdíjasok lakás- feltételeit szeretné meg­oldani az önkormányzat. Tiszavasvári (Balogh Tamás) - A város pályakezdő fiataljai és nyugdíjasai számára, az élhető lakásfeltételeik meg­teremtése érdekében „fecske- és nyugdíjaslakás” program keretében egy-egy négylakásos lakóépületet kíván megépíteni Tiszavasvári önkormányzata - határozott erről a közelmúlt­ban a helyi képviselő-testület. A „fecskelakás” programban részt vehetnek azok a 40. élet­évüket még be nem töltött fiatal tette: a csillagfürt is bekerül az AKG-rendelet célprogramjába.- A módosított rendeletben már ott van az a csillagfürt is, ami nélkül savanyú homoktala­jokon nehéz megfelelni a pillan­gós vetésforgó kötelezettségnek - szögezi le elégedetten Bagoly István, aki nem csupán lelkes híve, de édesapja nyomdokain nemesítője is a Nyírség e klasz- szikus homokjavító növényé­nek. - Ez azért jó hír az itt gaz­dálkodóknak, mert így már be lehet, sőt állíthatom, érdemes is benevezni a minden bevitt hek­tár után 213 euró (mintegy 60 ezer forint) támogatással járó az ifjaknak házaspárok, akik közül legalább az egyik házastárs tiszavasvári lakos, kereső tevékenységet végeznek, nem rendelkeznek önálló lakással, és a pályázat elnyerésé esetén a „fecskelakás” bérleti díja és rezsije megfize­tése mellett legalább havi 10 ezer forint összegű lakáscélú előtakarékosságot vállalnak. A „nyugdíjaslakás” program meg­valósításával az önkormányzat elsősorban a Tiszavasváriban lakó, koruk, egészségi állapotuk miatt életvitelükben korlátozott nyugdíjas polgárok lakásfelté­telei javítását kívánja segíteni azzal, hogy a rászorulók részé­re életük végéig lakáshasznála­ti jogot biztosít. célprogramra. Erre a rende­letmódosítók most még július 25-ig nyitottak további lehetősé­get - teszi hozzá a nyíri homok mértékadó gazdájának számí­tó agrármérnök, aki természe­tesen „bepályázik” az AKG új, ötéves programjába. Lesz majd mag De ha már így felcsigázzuk a homoki gazdák kíváncsisá­gát a szélerózió elleni program iránt, jogosan merül fel a kér­dés: van-e, lesz-e elegendő minő­ségi vetőmag hozzá?- Lesz mag - állítja határozot­tan Bagoly István, készségesen kifejtve azt is: miből, milyen, s mikorra: - Azonnal egy rezisz­tens fajta nemesítésébe fogtunk, amikor 2005-ben Magyaror­szág összes csillagfürtje lefer­tőződött a görbüléses szárrot­hadás kórokozó gombájával. A sikeres szelekciós munkának köszönhetően ez év tavaszán 1,5 hektár bejelentett szaporí­tással rendelkezünk a szántó­földi rezisztenciával rendelke­ző Vajai 1-es csillagfürt fajtából. Jövőre ebből már 15 hektár sza­porítás lesz, így 2011 tavaszára a programhoz csatlakozó gazdák rendelkezésére áll majd a beteg­ség-ellenálló vetőmag. Felszámolás alatt lévő cégek a megyében ABYSS SPED Szállítmányozói és Spediciós Kft. (FEELING- INVEST Ingatlanforgalmazó Kft.) 4600 Kisvárda, Naqyboldoqasszony út 90. ________ FA-NAGYKER Kereskedelmi Kft. (KÁRPÁTHÁGÓ Kereskedelmi Kft.) 4400 Nyíregyháza, Búza tér 20________________________ F0NY-AQUA Környezetvédelmi, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 4400 Nyíregyháza, Tünde u. 11. G0LDID-P Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. 4495 Dögé, Szőlőskert u. 19. ___________________ HER-SZO CÁR Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 4336 Őr, Szabadság u, 9. __________________ JUKOS-VITA Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. 4495 Dögé, Szólőskert u. 17. _______________ K ARMEDAM GROUP Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 4400 Nyíregyháza, Bethlen Gábor u, 6. KRG-Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 4300 Nyírbátor, Báthory u. 8._______________ MALOM MEDIA Szolgáltató Bt. 4450 Tiszalök, Wesselényi u. 47. _______________________ NASKADAR-21 Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. 4600 Kisvárda, Gagarin u. 22. ______________ NIKOLEN Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. 4600 Kisvárda, Litki út 18. _______ OVEN NETWORK-LXII Kereskedelmi és Szolgál­tató Bt. 4600 Kisvárda, Litki íjt 18. Szmolár Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Bt. 4400 Nyíregyháza, Tompa M. u, 11.3/3. _______ TÉGLA-CSERÉP Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. 4400 Nyíregyháza, Virágfürt u. 36. __________ TOMINI-21N Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. 4600 Kisvárda, Gagarin u. 14. ______________ ÚJLAK 99 Építőipari Kft. (ÚJ BALATON Ingatlan- hasznositó, Ingatlanközvetítő és Ingatlankezelő Kft.) 4746 Szamostatárfalva, Ady Endre u, 81. .UNTER BAU 21” Építőipari Szolgáltató Kft. 4334 Flodász, Arany János u. 32. ________________ Várda Transz Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 4600 Kisvárda, Hármas út 2. _______________ VINAB Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. 4600 Kisvárda, Litki út 18. _____________________ X-TREND ALPIN Építőipari, Kereskedelmi és Szol- gáltató Kft. (TRIINFORM MAGYARORSZÁG Szolgál­tató Kft.) 4600 Kisvárda, Városmajor u. 10. Forrás: Heti Csődértesítő A Kelet bemutatja: Campus Fesztivál! 2^2 Válassza Ön is a Keletet! Használja ki előfizetői kedvezményeinket. Kedves Előfizetőink! Szeretettel meghívjuk Önöket a Campus Fesztiválra, 2009. július 22-26-ig a debreceni Nagyerdőre. Fellépők és elő­adók, többek között: THE RASMUS(FIN), MADCON(N), Tankcsapda, Kispál és a Borz, Quimby, CHUMBAWAMBA(UK) stb. 7 színpa­don több mint 200 fellépő, de itt lesznek még a Stand Up Dumaszínház tagjai, L’art pour fart és lesz még sok minden más is. A Kelet előfizetőjeként Önök, napijegyeiket 4800 Ft helyett 4500, Ft-ért míg a bérletet 12 500 Ft helyett 11 500 Ft-ért válthatják meg a Kelet szerkesztőségében. Teljes árú (nem keletes) heti- és napijegyek kaphatók az ismert jegyirodákban és a Ticket Express | fl J I 1 J hálózatában. Figyelem! A kedvezményes árú belépőjegyek korlátozott darabszámban kaphatók! l 1 4 4 4 További információ: www.campusfesztival.hu 1 n\»rimM HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents