Kelet Magyarország, 2009. július (66. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-04 / 155. szám

2009, július 4., szombat MINDENFELŐL /2 KELET HB • „Nem kényszer." Miroslav Lajcák szerint Pozsony semmiképpen sem akarja rákény­szeríteni Budapestre Robert Fico miniszter- elnök magyarországi látogatását. A szlo­vák külügyminiszter pénteki nyilatkozatában Bajnai Gordon magyar kormányfő aznap reggeli szavaira reagált, aki szerint a magyar­szlovák kormányfői találkozót csak akkor lenne érdemes megtartani, ha a felek meg tudnak oldani egy problémát, vagy új, pozi­tív kezdeményezéseket tudnak tenni. • Megy, vagy marad? Nem tud Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti minisz­ter esetleges távozásáról a kormányszóvi­vő. A Magyar Hírlap pénteki számában írt arról, hogy távozik posztjáról a tárcaveze­tő. Szollár Domokos a pénteki kormányszó­vivői tájékoztatón azt mondta, furcsállná a lépést, elnézve az Igazságügyi és Rendé­szeti Minisztérium eddigi jogalkotási tevé­kenységét. A nemigen Tisztelt Ház T.Szűcs József tszucs@inform.hu A magyar parlament, a tisztelt Ház, a rendszerváltással ugyanúgy nem tudott élni, mint nagyon sok más közintézmény. A ki-bevonulásoktók kezdve, az „akasszá­tok fel" elszólásákon keresztül, a helyszíni közvetítésbe behallatszó káromkodásokig terjedő' változatos önleleplezó' ügyekkel a kezdetektől rombolja nem létező' tekinté­lyét. A pártállam bábszínházából így cir­kusz lett, bár a cirkuszokban igazán kemé­nyen megdolgoznak pénzükért a fellépők. A bohóctól a majomig. A magyar Országgyűléssel nekem nem is a látványosan tragikomikus külsősé­gek miatt van bajom. Sokkal inkább azzal, nogy egyenként jobbára értelmes és fel­nőttnek látszó emberek óvodai játékszer­nek tekintik a törvényhozást. Aki az erő­sebb, az a legeszementebb intézkedéseket is kihajthatta a két évtized során, aki pedig ■ éppen ellenzékbe szorult, annak coki, bár­milyen racionális ellenjavaslata is volt. (Már ha támadt kedve ilyesmivel fáraszta­nia magát.) Gyakorlatilag csak nemzetközi egyez­mények ratifikásála során születtek egy­hangú vagy azt közelítő törvények ennyi hosszú év alatt. S szinte minden más eset­ben a nem is titkolt pártparancs győzött a képviselői agyakban a kompromisszumok józanságának keresése helyett. Devizaárfolyam (2009.7.3.) PÉNZNEM árfolyam változás ■ Euró 271,22 +1,97 Sü USA dollár 193,85 1+2,80 1 Svájci frank 178,42 k+1,69 Hfl; Angol font 317,04 A+4,65 1 Román lej 64,49 á+0,48 Ukrán hrhmya 25,41 Á+0,37 mmmm Horvát kuna 37,08 A+0,T4 HM Lengyel zloty 62,02 ▲ +0,45 További információk a valutapiacról: gazdaság,szgtnhu Grafika: ÉKN. Forrás: MNB 3: Pelczné dr. Gáli Ildikóval, az Országgyűlés most megválasztott alelnökével „A lobbik a másik ellenfél..." ■ „A programunk a féle­lem nélküli biztonságra épül, és alapja a munka- otthon-család." Szabados Gábor szabados@inform.hu Budapest (ÉKN) - Az interjú apropója, hogy pár napja válasz­tották meg a parlament alelnö- kévé. Az új tisztségével kapcso­latos feladatairól-terveiről is kérdeztük Pelczné dr. Gáli Ildi­kót, a Fidesz alelnökét, miskolci országgyűlési képviselőt, parla­menti frakcióvezető-helyettest. ÉSZAK-KELETI NAPLÓ (ÉKN:) Gra­tulálok a megválasztásához. Pelczné dr. Gáli Ildikó: Köszö­nöm szépen. ÉKN: Azzal, hogy a parlament alelnöke lett, milyen mérték­ben nőtt meg a munkája? Pelczné dr. Gáli Ildikó: Ugyan­úgy hétfői-keddi napokon van jelen gyakorlat szerint még a parlamenti ülés, és amikor az elnök nem ülésezik, akkor az alelnökre hárul ez a feladat. Kevesen tudják rólam, hogy korábban is bizottsági elnök voltam... ÉKN: ...Ami együtt jár a ház­szabály alapos ismeretével? Pelczné dr. Gáli Ildikó: Alapszin­ten minden képviselőnek ismer­nie kell, de igen, ez is segít az új munkakörömben. Kicsiben ugyanaz, mint a parlament. És ne felejtsük: ott van a technikai háttér, ami jóval „szigorúbb”, mint például az önkormányza­ti üléseknél. ÉKN: Ott van minden tudniva­ló a monitoron? Pelczné dr. Gáli Ildikó: Nem erről van szó, hanem mondjuk arról, hogy a kétperces felszólalás letel­tével a technika elveszi a han­got a képviselőtől. ÉKN: Milyen célt tűzött ki maga elé parlamenti alel- nökként? Pelczné dr. Gáli Ildikó: Erősíteni és mélyíteni szeretném a magyar parlament nemzetközi kapcsola­tait. Ha lehetőségem lesz rá, ezen kívánok változtatni. ÉKN: Erről beszélt már Orbán Viktorral? Szili Katalinnal? Pelczné dr. Gáli Ildikó: Nem, de nem hiszem, hogy kifogásuk len­ne ellene. ÉKN: Ha majd jön a Fidesz- kormány, számít-e abban kormányzati szerepre? Pelczné dr. Gáli Ildikó: Nem. Fel­adatra, feladatokra igen, mint ahogy eddig is jutott szakpoli­tikusként: elsősorban a fejlesz­tésekhez kapcsolódó területeken és a család-nőpolitika-szociális kérdésekben. ÉKN: Ön szerint lesz előreho­zott választás? Pelczné dr. Gáli Ildikó: A nyár aligha hoz érdemlegeset, bár akár meglepetést is okozhat a szocialisták kongresszusa. Kér­dés, hogy ősszel össze tudnak-e állítani egy nem csak megszorí­tásokra épülő, hanem a gazdasá­gi növekedést beindító, ugyanak­kor a gazdasági válságot is keze­lő költségvetést. Félő - az eddi­gi tapasztalataim alapján is azt mondom hogy ez az MSZP- kormány is csak a megszorítá­sokig jut el. Változatlanul azt mondom: az MSZP-kormány alkalmatlan a maga keltette válság kezelésére, elveszítet­te a társadalom támogatá- / sát, ezért távoznia kell, már régen kellett volna. ÉKN: Van-e a Fidesz­nek programja a - hadd nevezzem így - cigánykérdés kezelé­sére? Pelczné dr. Gáli Ildikó: Volt 1998-2002 között is - amikor ez a kér­dés nem feszültséget keltett, hanem egy­szerűen csak megol­dást nyert és van ma is. A prog­ramunk a féle­lem nélküli biztonságra épül, és alapja a munka-otthon- család. Ezért tartjuk fontosnak az oktatást, és emelünk szót a kizárólag rövid távú pénzügyi szemléletből kiinduló bölcső­de-, óvoda-csoportösszevonás és -bezárás, valamint a kény­szerintegráció ellen. A szoci­alista kormány családellenes politikájával szemben mi támo­gatni fogjuk a családok életét, munkához juttatjuk az embe­reket. A gyerekeknek óvodába, iskolába kell járniuk, a szülők­nek pedig dolgozni... ÉKN: Honnan lesz munka? Illetve: a jelen program, az Út a munkához, benne a köz­foglalkoztatás, nem jó? Pelczné dr. Gáli Ildikó: Ez úgy ahogy van, megbukott. Ez nem igazi munka. Képzettségüknek megfelelő, valódi munkát kell kínálni az embereknek, közöt­tük a romáknak is... ÉKN: Akik között rengeteg a képzetlen. Iskolázatlan. Pelczné dr. Gáli Ildikó: Kétke­zi munkát kell nekik adni. Az építőiparban, a gyógynövény­termesztésben és -gyűjtésben, az olyan régi, hagyományos tevé­kenységekben, mint a kosárfo­nás, vályogvetés, vagy a kultú­ra ápolása... ÉKN: Lenne erre piaci igény? Pelczné dr. Gáli Ildikó: Máshol működik, nekünk is műkö­dött a polgári kormányzás ide­jén. Panaszkodás, botrány- és Pelczné dr. Gáli Ildikó: Mélységesen felháborít az, hogy az anyáktól a szocialisták elveszik a szabad választás lehe­tőségét. Visszaadjuk a gyest és a gyedet (Fotó: Mocsári László) feszültségkeltés helyett kormá­nyozni kell. ÉKN: Azé a kifejezést hasz­nálta, hogy kényszerinteg­ráció. Jogvédők nem egy­szer „meszelték el” például a miskolci önkormányzatot. Mondván, hogy szegregál... Pelczné dr. Gáli Ildikó: Fenntar­tom, amit 2002-ben is mondtam, hogy ez az erőltetett integráció senkinek se jó. Ellenkezőleg. ÉKN: Visszaállítják a gyes, a gyed eddigi rendszerét? És a 13-ik havi nyugdíjat? Lesz ingatlanadó? Pelczné dr. Gáli Ildikó: Mélysége­sen felháborít az, hogy az anyák­tól a szocialisták elveszik a sza­bad választás lehetőségét. Visz- szaadjuk a gyest és a gyedet. A gyes durva elvonása ráadásul a költségvetésben egyetlen fil­lér anyagi haszonnal se jár, nem beszélve a családokban, a tár­sadalomban okozott mérhetet­len kárról. A 13-ik havi nyug­díj kifejezést sem szeretem, mert véleményem szerint ez a nyug­díj része. Számomra természe­tes, hogy a nyugdijak reálérté­két nemcsak megőrizzük, hanem ahogy a gazdasági növekedés lehetővé teszi, növeljük. Nem lesz ingatlanadó. ÉKN: Hogyan teszik rendbe a gazdaságot? Válság van. Pelczné dr. Gáli Ildikó: Magyar- ország válsága leginkább a szo­cialisták válsága, a kormány válsága. A gazdaságban nagyon hasonló a helyzet ahhoz, mint amikor 1998-ban átvettük a kor­mányzást. Az 1998 és 2002 közöt­ti időszak eredményeit hozzuk vissza, amikor a ma már csak vágyálom fejlődés valóság volt az egész ország számára. A mi Széchenyi-tervünk, amit máig emlegetnek, sokaknak juttatott keveset, az Új Magyarország Terv keveseknek sokat. ÉKN: Mi a helyzet a Jobbikkal? Pelczné dr. Gáli Ildikó: A parla­mentben két ellenfelünk lesz, két középpárt: a szocialisták és a Jobbik. ÉKN: És helyben? Elképzelhe­tő, hogy ott szövetségek köt­tetnek a Jobbikkal? Pelczné dr. Gáli Ildikó: A helyi politika gyakran felülírja az országosat. Helyben nem pár­tokra, hanem emberekre sza­vaznak. Emlékszem például miskolci nagykoalícióra. ÉKN: Nyaralni megy a család? Pelczné dr. Gáli Ildikó: Sajnos, nem. ÉKN: A politika miatt? Pelczné dr. Gáli Ildikó: Az elnök­ség úgy döntött, hogy július­ban kell a képviselőknek eltöl- teniük a szabadságukat, nekem viszont akkorra több, hivatalos programom is van. Azért remé­lem, elmegyünk a családdal horgászni valahová, és talán egy kicsit a Balatonra is. Herényi Károly (Fotó: ÉKN) „Több a belépő" Herényi Károly szerint az MDF „mindenfele külö­nösebb megrázkódtatás nél­kül fogja ezt a váltást túlél­ni”, többen lépnek be a párt­ba, mint ahányan az elmúlt időszakban kiléptek. 15 Életbe lép a nyári kami­onstop a hétvégén - közölte a szaktárca. Egy tavalyi jog­szabály-módosítás következté­ben változott meg a kamion­stop időtartama; eddig júni­us 15-től szombat reggel 8 órá­tól vasárnap este 10 óráig til­tották meg a kamionok köz­lekedését nyáron. Most július 1-jétől, a hétvégén belül pedig szombat reggel helyett délután 15 órára tolódott a kezdet, de változatlanul vasárnap este 10 óráig tart. Bajnai Gordon (Fotó: Ádám János) „Sűrű nyár" Bajnai Gordon szerint akkor erősödhet meg végle­gesen a bizalom Magyaror­szág iránt, ha képes az eddi­gi részintézkedéseket hiteles, átfogó és hihető költségve­tésbe foglalni. Nagyon sűrű nyár, nagyon sűrű háromne­gyed év következik - mondta. Csak egy poszt Az MSZP elnöksége pén­tek délutáni ülésén elfogad­ta a párt szombati kongresz- szusára vonatkozó kompro­misszumos határozati javas­latot -jelentette be Lendvai Ildikó. A pártelnök leszögez­te: szombaton nem dönt a kongresszus személyi kérdé­sekről, de kibővítik a párt országos választási bizottsá­gát új tagokkal és november végén, december elején két újabb kongresszust is tart a párt, ahol lezajlik az elnök­ségi tisztújítás. Azok az ovb- tagok, akik kormányzati tisztséget is viselnek, lemon­danak erről a posztjukról. Terrorelhárító a robbanás helyszínén (Fotó: mtd Nagy erejű pokolgép Athénban Nagy erejű pokolgép robbant péntek hajnalban a görög fővárosban az amerikai McDonald’s hálózat egyik étterme előtt, és kisebb robbantások voltak két másik helyszínen is. Áldozat nem volt. A robbanás előtt ismeretlenek betele­fonáltak két napilap szerkesztőségébe, hogy figyelmeztesse­nek a merényletre.

Next

/
Thumbnails
Contents