Kelet Magyarország, 2009. június (66. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-04 / 129. szám

419766 419866 420538 420264 2009. június 4., csütörtök a főiskolai hallgatók ■ A gyakorlatokat kórházakban, iskolák­ban és börtönökben végzik a tanulók. Nyíregyháza (KM - P. I.) - A Debreceni Egyetem Egész­ségügyi Karán jelenleg több mint 2200 hallgató folytatja tanulmányait. Az államilag finanszírozott oktatás mellett mind népszerűbb a költségté­rítéses képzés is, hiszen olyan szakokat indított az intéz­mény, amelyekkel könnyű az elhelyezkedés. A karon négy alapszakon, hét szakirány­ban szerezhetnek diplomát az ország szinte minden részé­ből érkező hallgatók. Hunyadi Károlyné gazda­sági igazgató a kezdetek­től irányítja, szervezi és fel­ügyeli az intézmény gazdál­kodását.- Az intézmény minden dol­gozójának része van abban, hogy az egykori egészség- ügyi főiskola mára a Debre­ceni Egyetem önálló karává lett. Gazdálkodásunk mos­tanra részben önálló, ami azt jelenti, hogy egyéni költségve­tésből gazdálkodunk - mesé­li a gazdasági igazgató, hoz­zátéve: legújabb beruházásu­kat, az egykori GYIVI épüle­tének felújítását, átalakítását teljes mértékben saját pénz­ből végzik. A közel 200 mil­liót érő munkálatok a befeje­zéshez közelednek, a műsza­ki átadások, átvételek zajla­nak, s ha minden a tervek szerint történik, akkor az új tanévben már ide költözhet a dékáni hivatal, s itt kezdheti meg munkáját a titkárság is. Ezzel nemcsak az úgyneve­zett adminisztráció kerül vég­Hunyadi Károlyné (Fotó: amatőr) re méltó körülmények közé, de a megüresedett tanterme­ket, épületrészeket az oktatás­nak, a hallgatóságnak adhat­ják majd vissza. A költségvetés takarója Kár lenne persze azt hin­ni, hogy az átadás után majd kényelmesen hátradőlhetnek a főiskolai kar illetékesei. A pénzügyekért felelős Hunyadi Károlyné így folytatta: A gaz­dálkodás sosem volt könnyű, sőt, egyre nehezebb, mert az inflációt nem követi a költ­ségvetés. A mi helyzetün­ket tovább bonyolítja, hogy a törvény a külső előadókat nem, kizárólag a főállásúakat finanszírozza, nekünk pedig igen sok külső előadónk van, hiszen az egyes szakok terep- gyakorlatait a kórházaktól az iskolákon és hajléktalanszál­lásokon át a börtönökig foly­tatják hallgatóink. Ha ehhez még a növekvő energiaárakat, az épületek karbantartását is hozzávesszük... Ennek fényében csak addig nyújtózunk, ameddig a takarónk ér, és csak olyas­mibe kezdünk, amiről bizto­san tudjuk, hogy be is fog­juk fejezni. Napi menü LAGUNA Étterem-Söröző-Bowling Club Három az egyben, több mint 1000 négyzetméteren! Június 4., csütörtök Gulyásleves, barackos lepény csokiöntettel Menü étkezésre kedvezményes havi bérlet! Ára: 12 000 Ft/hónap Asztal- és pályafoglalás: 42/401-639, 401-643 Nyíregyháza, Pazonyi tér 9-10. Hitelkártyával és üdülési csekkel történő fizetési lehetőség! Ebéd rendelés 10.00-ig: 30/690-4207 75 Májgaluskaleves ~ A. : Bakonyi pulykatokány, tészta B. : Csirkemájrizottó C. : Sólet , D.: Burgonyafőzelék, sült virsli További kínálatunkról , érdeklődjön üzletünkben! VlkuL ^16^00-tól 17.00-ig 1-et fizet 2 kap akció! | Nyháza, Hősök tere 15. (OTP-átjáró) 1 É j T y, A felújított Volán konyha finom ételekkel, . változatlan árakkal újra várja. Etelkiszállítást, rendezvények lebonyolítását Is vállaljuk. Nyíregyháza, Korányi F. u. 12. Tel.: 42/523-398 Le Cheque Déjeuner Kft., Accor Services Magyarország Kft. és Sodexho Pass Hungária Kft. által kibocsátott utalványokat elfogadunk. A megújult környezetben 3 féle előfizetéses menüből választhat.^ A.: Lebbencsleves, töltött káposzta w-niií'mmrrnM B.: Lebbencsleves, rakott kelkáposzta C.: Húsleves, főtt hús, főtt burgonya, gyümölcsszósz KILÉT PROGRAMOK /16 H M2 1 RTL KLUB § f: TV2 . DUNA TV 05.20 Hajnali gondolatok (Ism.) 05.50 Nap-kelte 05.30 Top Shop 06.00 Segíts magadon! 05.35 Gazdakör 05.23 Kárpát Expressz 09.00 Natúra 06.00 Reggeli Feliratozva a TV2 Text 888. ol­06.00 Híradó, sport, időjárás-je­05.50 Nap-kelte 09.25 Vlsegrádról, a földi paradi­Ébresztőshow dalán. lentés 09.00 Keménykalap és krumpli­csőmből 10.05 Top Shop 06.25 Tények Reggel 06.20 Térkép orr: Éljen Bagaméri Elemér 09.55 Arborétumok 11.25 Disney-rajzfilmsorozat: Hírmagazin Integrációs magazin 09.55 Szomszédok 73. 10.10 Srpski Ekran Donald kacsa mozija 07.00 Mokka 07.00 Váltó 10.30 Szomszédok 74. 10.35 Unser Bildschirm 12.00 RTL Klub Híradó ATV2 reggeli magazinműsora Gazdasági Híradó (ism.) 11.10 Főtér 11.05 Kárpát Expressz Az RTL Klub hírmagazinja. 09.00 Stahl konyhája 07.10 Megyejáró, Győr-Sopron­12.00 Déli harangszó 11.30 Átjáró Déli kiadás 09.05 Babapercek Moson megye 12.01 Híradó délben 12.00 Déli harangszó 12.1006-91-33-55-33 09.10 Jóban Rosszban 987. (Ism.) 07.25 Kisenciklopédia, Plutar­12.10 Sporthírek 12.01 Híradó délben Hívjon! Játsszon! Nyerjen! Feliratozva a TV2 Text 888. ol­khosz (ism.) 12.20 Elisa di Rivombrosa 26. 12.10 Sporthírek 13.30 Fél kettő dalán. 07.30 Élő egyház 13.15 Rondó 12.15 Záróra Borhi Lászlóval Magazin a legjobb történetek­09.40 Kvízió délelőtt Vallási híradó 13.50 Roma fórum 13.00 Zöld Egyetem 0604 kel 10.15 Sztámyomozó 08.00 Rendhagyó történelemóra, 14.20 Átjáró 13.30 Tanuljunk szakmát - Szak­14.35 A szórakozott professzor Ennivaló történetek Trianon következményei 14.50 Múlt-kor képzési körkép 16.25 Második esély 17. 10.25 Teleshop | 08.40 Veszendő végeken 15.20 Szívtipró gimi, VI./15. 13.55 Segítünk - Munkaügyi kör­17.25 A harc törvénye. Bérelj 11.30 Apáca a pácban 09.30 Bűvölet 63. (ism.) 16.10 Kisváros, Díjugratás kép sógunt! 13.25 Kvízló 10.00 Bűvölet 64. (ism.) 16.50 Kisváros, Tolvaj húga 14.25 Magánbeszélgetések Egy különösen veszélyes, hír­Telefonos játék 10.30 Család-barát 17.30 Hírek 15.15 Egészségszervíz hedt japán bérgyilkos érkezik 14.35 Az áruló 69. 11.30 Kívánságkosár 17.35 Körzeti híradó 15.39 Üzenet/Patrin Los Angelesbe, akit egy helyi 15.35 Hal a tortán (ism.) 14.00 Híradó-14:00 17.45 Bűvölet IX/75. ; 15.40 Nap-nyugta maffiafőnök bízott meg. Feliratozva a TV2 Text 888. ol­14.10 Kalandozó 18.50 Életképek 4. 18.15 Élet-Víz Sammóéknak ki kell deríteni, dalán. 14.40 Rendhagyó történelemóra 19.28 Föld TV 18.35 Épített szépségek Miskolc ki a gyilkos célpontja. Amikor 16.40 Aktív 15.20 Mindentudás Egyeteme 19.30 Híradó este A szakma szavazott elsőként közelebb kerülnek az illető­ATV2 magazinműsora Somo­16.25 Trianoni megemlékezés Ka­A Híradó első kézből tájékoz­tatja a nézőket a fontos hírek­ről. Objektív, hiteles, szaksze­rű. 19.55 Sporthírek 20.00 Időjárás-jelentés Miskolcra és környékére utaz­tunk. 19.00 Caillou, Caillou új cipője 19.10 A Trianon szindróma 4. 19.30 Dublini doktorok 31. 20.30 Híradó este höz, váratlan meglepetés éri őket II. évad 18.30 RTL Klub Híradó 19.05112-Életmentők 5. 20.00 Fókusz gyi Zoltánnal és Czippán Anettel. 17.15JoshiBharat Mindenre van megoldás, csak akarni kell! 18.30 Tények posvárról 17.35 Kikötő 18.00 HlRÓRA 18:00 18.25 Térkép 19.00 Bűvölet 65. 20.00 Közbeszéd 20.10 Már egyszer tetszett! Szín­házibuli, 2. rész Kalmár Tibor sorozatában ezúttal az 1988-as szilveszteri műsorból láthatnak részlete­ket. Közreműködik: Mensáros László, Törőcsik Mari, Psota Irén, Szabó Sándor, Tábori Nó­ra, Csákányi László, Németh Marika, Haumann Péter, Agárdi Gábor, Koós János és sokan mások. 21.1024 Nicole Duncan úgy véli, az előzetes számítások hibásak voltak a vírus pusztító erejével kapcsolatosan, a halálozási arányt csaknem 95 százalékra becsüli... 22.00 Az Este Csütörtök 22.35 Számlával milliókért 22.40 Memento '89 22.55 Tűzvonalban 23.50 Euro-Taxi 00.20 Koncertek az A38 hajón, Fellép a Harcsa Veronika Quartet 21.00 Az igazság fogságában kanadai filmdráma, 2007 Monica Barrett hosszú ideje kerületi bíró, mígnem jelölik a Legfelsőbb Bírói posztra, Ám az érdekek bizonyos körökben nem ezt kívánják így, összees­küvés áldozata lesz. Egy ellen­sége felbérel egy férfit, hogy az csábítsa el és rontsa meg, hogy majd ezzel bizonyíthas­sák eddig makulátlannak vélt múltját és távolítsák el a leg­felsőbb bírói jelöltek sorából, 22.35 Én és a nagyapám magyar kalandfilm, 1954 00.05 Záróra Borhi Lászlóval 00.50 Az igazság fogságában 02.25 Sant' Angelo - Egy kórház hétköznapjai, Anyák-2. Danzi doktornak egy idős hölgy fiával van dolga, akit ki­rabolnak, majd rejtélyes körül­mények között a kórházba ke­rül... 03.15 Egészségszervíz 03.40 Segítünk 20.35 Barátok közt magyar filmsorozat, 1998, 4781-4782. Közben: RTL-hírek A műsor feliratozva látható a TXT 199. oldalán. 21.20 Az igazság nevében amerikai akciófilm, 2002 Gordy Brewer (Arnold Schwarzenegger) a Los Angeles-i Tűzoltóság parancs­noka egy röpke pillanat alatt mindent elveszít ami valaha fontos volt számára: fia és fe­lesége meghalnak egy terror­támadásban. A robbantást El Lobónak, a Farkasnak tulajdo­nítják, aki a kolumbiai polgár- háború hírhedt vezére... Utána: RTL-hírek 23.40 Európai idő EU-magazin 00.00 Reflektor 00.20 Infománia 00.55 Egy letűnt világ, A hatodik érzék 01.25 Műsorszünet 19.05 Áll az alku A játék-show 20.20 Jóban Rosszban magyar filmsorozat - 988. Lenke kérdőre vonja Füredit, az Alexával kapcsolatos megérzéseiről, de Füredi min­dent tagad. Margit mondja majd a beszédet az esküvőn, ami azonban nem teszi őt bol­doggá... 21.00 Halálosabb iramban amerikai - német akcióthriller, 2003 Az ex-zsaru Brian O'Conner sorra nyeri az illegális utcai autóversenyeket. Egyszer csak a volt kollégái látókörébe ke­rül, akik alkut ajánlanak neki: vagy kivonják a forgalomból, vagy segít elkapni Carter Veronát, a környék legna­gyobb kábítószer-kereskedő­jét... 23.00 Csillagközi romboló 00.00 Tények Este 00.30 Csillagközi romboló 32. 21.00 Gyulafehérvártól Trianonig magyar dokumentumfilm, 2003 Mi történt az erdélyi magyar­sággal a hűségeskütől a föld­birtokreformig, az iskolabezá­rásoktól, az egyházi vagyonel­kobzásig 1918. decemberi, és 1920. június 4. között? 21.40 Trianon legendái magyar dokumentumfilm, 2005 Rend.: Csendes Csaba 22.10 Világba hulló árvaság vol­tunk... magyar dokumentumfilm Trianon a Felvidéken, 2005 22.40 Váltó 22.55 Sport - Esti 23.00 Jó fiúk román akciófilm-sorozat, 2005, Mamut kontra sötétség 23.45 Eichinger Quartet magyar zenés film, 2008 00.15 Kikötő 00.35 Vers 00.40 Himnusz ATV 5.50 Műsorajánlók 5.55 Egye­nes beszéd 6.55 Jam 9.05 700- as klub 10.00 Változások 10.55 Közvetlen ajánlat 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 Hír­adó - Amit a nap híreiről tud­ni érdemes 12.10 Közvetlen ajánlat 13.50 Többet ésszel! 16.30 Vonalkód 16.55 Híradó 17.05 Fórum 17.55 Híradó 18.20 Fórum 18.55 ATV Hír­adó 19.15 Időjárásjelentés 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Hallo, itt vagyunk! 21.30 EP vá­lasztás 22.35 Világkép 22.55 Késő esti Híradó 23.05 700-as klub 23.45 Többet ésszel! 5.10 TV Dokik 6.00 Lety, a csú­nya lány 6.50 Veronica Mars 7.35 3 Fitt perc 7.40 San Fran­cisco utcáin 8.35 Halálbiztos diagnózis 9.25 Gyilkos sorok 10.15 Miért éppen Alaszka? 11.05 Topmodell leszek! (ism.) > 12.00 Segítség, szülő vagyok! (ism.) 12.50 TV Dokik 13.40 Halálbiztos diagnózis 14.30 Gyilkos sorok 15.20 Veronica Mars 16.1 Q Két pasi - meg egy } kicsi (ism.) 16.40 Joey (ism.) 17.10 Segítség, szülő vagyok! 18.00 Topmodell leszek! (ame- i rikai reality show) (ism.) 18.55 Szex és New York (amerikai víg­játéksorozat) 19.30 Pimaszok, avagy kamaszba nem üt a mennykő (amerikai filmsorozat) 20.00 Két pasi - meg egy kicsi (amerikai tévéfilmsorozat) 20.30 Joey 21.00 CSI: A hely­színelők 21.50 CSI: Miami hely­színelők 22.45 Különleges ügy­osztály 23.40 Start HÍR TV 8.05 Rájátszás 9.05 Kereszt- metszet 10.05 BBC Click 10.30 Fletó - Böszme 11.05 Vonalban 12.00 Déli híradó 12.30 Hungarorama, Közvetlen aján­lat 13.05 Lapzárta 13.30 Pa­letta 14.05 Befutó 14.30 GyógyHír 15.05 Vetítő 16.05 Arcok a liftben 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 Soroló 18.05 Vonalban 19.00 Híradó 20.05 Rájátszás 21.00 Híradó 21 21.35 Lapzárta 22.05 Fletó - Ideológus 22.30 Hírvilág EUROSPORT 8.30 Tenisz 9.00 Lovaglás - Nemzetek kupája bajnokság, Róma, Olaszország 10.00 Lab­darúgás - Toulon Nemzetközi U-23 fesztivál, Franciaország, csoportmérkőzés, Hollandia - Argentína 11.15 Tenisz - Fran­cia open, Párizs, negyeddöntő 14.00 Tenisz - Francia open, Pá­rizs, elődöntő - élő 18.00 Tenisz - A játék Mats szemével - élő 18.30 Labdarúgás 20.15 Lab­darúgás 20.45 Labdarúgás 22.30 Tenisz - Francia open, Pá­rizs SPEKTRUM 8.30 Új otthon 3D-ben 9.00 Átszab-lak 10.00 A póráz két végén 11.00 Svindlerek 12.10 Új otthon 3D-ben 13.10 A British Museum kulisszatitkai 13.45 Égig érő városok 14.20 Fagy-állók 15.15 Állati rekordok 16.10 Átszab-lak 17.10 Svind­lerek 18.20 Nigel Marven a sarkvidéken 19.20 A póráz két végén 20.20 Finnyások farmja 21.20 Testmatek 22.15 Pokol­gép a kocsiban 23.20 Ókori ta­lálmányok 0.25 Droghatás HELY! TÉVÉK NYÍREGYHÁZI TV 06.30 Híradó 07.00 Esti Gyors 07.30 Híradó 08.00 Es­ti Gyors 08.30 Nyílt tér 08.55 Híradó röviden 09.00 Flóra és Fauna - állatbarát magazin 09.30 Képújság 17.00 Kor Kontroll percek H 17.30 Hírek 17.35 Klikk- számítástechni­kai magazin 18.00 Híradó 18.30 Esti Gyors 19.00 Hír­adó 19.30 Esti Gyors 20.00 Téma 20.25 Híradó röviden 20.30 Hírháló H 20.55 Kite­kintő ZEMPLÉN TV 9.00 Előző nap délutáni adás (ismétlés) 13.00 Kép­újság 18.00 Európai parla­menti választás 2009 19.00 Hír 7 19.20 Európai par­lamenti választás 2009 20.20 Közérdekű magazin 21.40 Hír 7 (ismétlés) 22.00 Kép­újság KÖLCSEY TV 8.30 Híradó - Szabolcs-Szat- már-Bereg megye történéseivel, eseményeivel 9.00 Sulijáró 9.30 Képújság 17.00 Party-zóna 17:30 Hírek - Szabolcs-Szat- már-Bereg megye történéseivel, eseményeivel 18.00 Hírek 18.40 Eredményjelző - megyei sporthíradó 19.00 Híradó - Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megye tör­ténéseivel, eseményeivel 19.30 Harmónia - életmód magazin 20.00 Backstage - ism. 21.00 Korona Póker Night - pókerver­seny a Kölcsey Televízióban 22.00 Híradó - A megye tör­ténéseivel, eseményeivel 22.30 Party-zóna 23.40 Eredmény- jelző Forrás: mozi tv színház tv.szon.hu # A tV"m^SOrt 3 ^Za^°*CS ®n*'ne‘on 's olvashatja! Ml, 18.50 Életképek f Mai ajánlatunk: A„L.A CARTE AJ,'NJL "Előrendeléssel és házhozszállítással. A ■Menü: ■ 670 Ft.’ B ■ Menü: .750 Ft* Paradicsomleves, csirkemáj sörtésztában, _____párolt rizs_____ Paradicsomleves, káposztával töltött dagadó, tört burgonya ÉP llAl AJÁNLATUNK: Konyhafőnök ajánlata: Göngyölt pulykamell, vegyes köret, őszibarackbefőtt 960 Ft Bőség menü: Firenzei húsleves, natúr csirkemell sajtmártással, párolt rizs 1170 Ft ínyenc menü: Kelbimbóleves húsgombóccal tarka rizses hús, vargabéles szederbefőttel 1290 Ft Kímélő menü: Karfiolleves, Walesi húspogácsák, burgonyapüré 790 Ft HOZSZAIIItAS: tfaíÁÖ3333G[JCDS&GCD^g933 [TELEFON.: 42 444 200 • Részletes étlap: WWW.IRANYCOLORADO.hu 1 r Nyíri Fészek Étterem Nyháza, Rákóczi u. 26. T.: 42/310-916,20/444-7894 www.nyirifeszek.hu REKLÁMÁRON! f Hétfő: Kőrömpörkölt Kedd: Pirított sertésmáj Szerdai Töltött káposzta Csütörtök: Rántott köröm Péntek: Rántott sertésmáj Napi menü: Június 4.. csütörtök Tejfölös karfiolleves A.: Csirkemájpörkölt vajon párolt borsó.(700 Ft) B.: Bácskai rizses hús (700 Ft) C.: Sajtos rántott szelet, burgonya, sav. (700 Ft) Menükiszállítás szombat, vasárnap is! RÁDIÓK MR1-KOSSUTH 9.00 Napközben 10.30 Élhető világ 11.30 Vendég a háznál 11.58 Harangszöveg 12.00 Déli harangszó a jászalsószent- györgyi római katolikus plébá­niatemplomból 12.01 Krónika 12.30 Magánhangzó 13.04 Rádiószfnház 13.30 Tanúim lesztek! 14.05 Arcvonások 14.35 Tér-Idő 15.15 Közelről 15.45 Hétköznapi tudomány 16.15 Zöldövezet 18.03 Közéleti ütköző 18.15 Magán­hangzó 18.30 Határok nélkül 19.05 Sportvilág 19.25 Tetten ért szavak 19.30 Gyereksáv 19.30 Vacka Rádió 19.41 Já­nos a vitéz 19.51 Jó éjszakát, gyerekek I 20.04 Rádiószfnház 20.22 Az Acousticure Blu- egrass Band játszik 20.30 80. Ünnepi Könyvhét és 8. Gyer- mekkönyvnapok. MR2-PETŐFI 8.30 Hírek. Időjárás. Közleke­dés 9.00 Hírek. Időjárás. Közle­kedés 9.02 Sporthírek 10.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.03 Zene munkához 11.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 11.02 Sporthírek 12.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 13.00 Hí­rek. Időjárás. Közlekedés 13.02 Sporthírek 14.00 Hírek. Időjá­rás. Közlekedés 15.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 15.02 Sporthírek 15.03 Zene tanulás­hoz 16.00 Hírek. Időjárás. Köz­lekedés 17.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 17.02 Sporthírek 18.00 Hírek. Időjárás. Közleke­dés 19.00 Hírek. Időjárás. Köz­lekedés 19.02 Sporthírek 20.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 20.03 Kultúrfitnesz 21.00 Ze­ne hallgatáshoz 23.00 Passz- port 0.00 Himnusz MR3-BARTÓK 7.30 Hírek. Időjárás 7.33 Zene 7.40 Rejtvény 7.46 Zene 8.00 Hírek. Időjárás 8.04 Zene 8.16 Riport 8.20 Zene 8.30 Hírek. Időjárás 8.33 Zene 9.00 Hírek. Időjárás 9.04 Zene 10.00 Hang-fogó 12.00 Hírek. Időjá­rás 12.05 Hangverseny délidő­ben 14.00 A hét zeneszerzője: Johannes Brahms 15.00 Hírek. Időjárás 15.04 Muzsikáló dél­után 16.00 Ünnepi Könyvhét 2009 16.05 Zene 16.30 Rejt­vény 16.40 Zene 17.00 Hírek. Időjárás 17.04 Zene 18.00 Bu­dapesti beszélgetés Cecilia Bartolival 18.45 Bemutató - új felvételeinkből 19.00 Társalgó - a kultúráról 19.30 Hírek. Idő­járás 19.35 A Beethoven Kvar­tett hangversenye 21.10 Hang­fogó 23.00 Jazzlista 23.30 Ars nova 23.55 Hírek MR6 A régió rádiója 6.00 Beköszönés, hírek, műsor­ajánló 6.15 Aktuális téma a ré­gióból 6.20 Névnapköszöntő 6.25 Közlekedési hírek 6.30 Hí­rek 5 percben 6.38 Sporthírek 6.45 Aktuális téma a régióból 6.55 Ügyeleti hírek 7.00 MR1 Kossuth 180 perc 7.15 Aktuális téma a régióból 7.25 Közleke­dési hírek 7.30 Hírek 5 percben 7.38 Sporthírek 7.45 Lapszem­le 7.55 Programajánló 8.00 MR1 Kossuth 180 perc 8.15 Ak­tuális téma a régióból 8.30 Hí­rek 5 percben 8.38 Sporthírek 8.45 Aktuális téma a régióból 9.00-11.50 Délelőtti zenés ma­gazin 11.00-11.50 Hlróra 11.50 Ki nyer ma? 12.00 MR1 Kossuth Krónika 12.30 Nótaszó 13.00 MR2 Petőfi 17.30 MR1 Kossuth Krónika 18.00 MR2 Petőfi 21.00 Nótaszó SZT. ISTVÁN RÁDIÓ 9.30 Távol kép (MKR) 10.05 Délutáni találkozás (MKR) 10.45 Lélek szava 11.05 Cse­peredő Nevelésről mindenkinek 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium, Szólj Uram! Név­nap, Kalendárium 13.05 Nosz­talgiacsokor 14.05 Az erdő fo­hásza 14.35 Kertünkért (ism) 15.05 Templom-tér-kép (MKR) (ism.) 15.30 Hitvalló Felső tago­zatosoknak 16.05 Kívánságmű­sor 16.30 Iránytű Ifjúsági hang­magazin 17.00 Kora esti hír­mondó 17.30 A Régió Sportja 17.45 Egyházi hírek 18.00 Lorettói litánia Közvetítés az eg­ri Bazilikából 18.35 Közelkép 19.00 Regionális hírek 19.10 Mustármag Egyházi közösségek műsora 19.35 Esti mese 19.50 Lélek sava 20.00 Egyházfórum HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents