Kelet Magyarország, 2009. június (66. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-30 / 151. szám
2009. június 30., kedd KELET • Előtörlesztés. Válság ide, válság öda, egyes pénzintézetek 30-40 ezer forintot kérnek el attól az adóstól, aki soron kívül akarja leróni tartozását, illetve nagyobb összeggel kívánja törleszteni egy részét. A különböző bankoknál ez az előtörlesztési díj a lakáshiteleknél és a szabad felhasználású jelzáloghiteleknél 0-5 százalék. Vihar után. Szakolyban a pénteki vihar elvonultával szomorú látvány fogadta a földjeikre kilátogató gazdákat. (Fotó: Elek Tamás) \----------------------------------------,----------Drágulnak az autók Nyíregyháza (FH) - Nem nyelik le az 5 százalékos áfaemelés terhét a kereskedők, így a jövő hónaptól már a 3 millió forintos árszintnél is legalább 100 ezer forinttal többe kerülnek az autók. Ha a regisztrációs adó nem csökken, akkor a júniusi mélypontnál is lejjebb, 4 ezer alá zuhanhat a havonta eladott kocsik száma - írja a Népszabadság. Az akciók ellenére minden eddiginél jobban, 70 százalékkal zuhantak az eladások júniusban a hazai autószalonokban, és sok autótelep kényszerült jelentős elbocsátásokra és bezárásra. A Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete azt szeretné, ha csökkenne a regisztrációs adó, ami valamennyire kompenzálná az áremelkedést. Egy 50 százalékos visszaesés 42 milliárd forintos mínuszt jelentene a költség- vetésnek. Egészségvédők. Vérnyomás-, vércukor- és kőleszterinmérés is volt sok egyéb ingyenes vizsgálat és életmód tanácsadás mellett a Boldog Jövő Alapítvány sikeresen megrendezett egészségnapján. (Fotó: olvasónktól) Képzéssel munkahelyekért Nyíregyháza (KM) - Uniós források felhasználásával képzési programokat tervez indítani a Perfekt Zrt. A TÁMOP 2.3.3 „Munkahely- megőrző támogatás munkaidő-csökkentéssel és képzéssel kombinálva” elnevezésű uniós pályázat a munkahelyek megtartására, bértámogatásra, illetve ehhez szorosan kapcsolódó képzésekre nyújt lehetőséget. A jelenlegi gazdasági helyzetben a vállalatoknak számos nehézséggel kell megküzdeniük: csökkenő bevétel, csökkenő megrendelések, emelkedő fenntartási költségek, fokozatos létszámleépítések, melyek manapság akár egyszerre lehetnek meghatározó tényezői a magyar gazdasági életnek. Éppen ezért a TÁMOP 2.3.3 „Munkahelymegőrző támogatás munkaidő-csökkentéssel és képzéssel kombinálva” elnevezésű pályázat célja, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak segítséget nyújtson a munkahelyek megtartásában, bértámogatásban, illetve az ehhez szorosan kapcsolódó képzések megvalósításában. A program előnye, hogy rendkívül komplex, így egy pályázat keretében van lehetőség mind a képzési támogatásra és az ahhoz kapcsolódó költségek elszámolására, valamint bértámogatásra. Tekintettel a válsághelyzetre az EU bizonyos feltételek teljesülése esetén akár 100%-os támogatást biztosít a kis-, és középvállalkozásoknak, így önrész nélkül is részt lehet venni a pályázaton. PÉNZVILÁG /12 Vigyázz, a pénzedre pályáznak Alapvető, hogy bevásárláskor legyünk képesek ellenállni a kísértéseknek. Nyíregyháza (KM - G. B.)- Ha valaki még nem hallotta volna mind erőteljesebb bírálóinak megfogalmazását, az utóbbi évtizedekben világméretű sikerágazattá avanzsált marketing tudománya nem más, mint egy pszichológiai módszerekre alapozott átverés-show. Egyszerűen fogalmazva: arra hajt, hogy akkor is költsék az emberek a pénzünket, ha nem akarják, vagy ha alig van nekik. A napi fogyasztási cikkek beszerzése, a vásárlás elkerülhetetlen a családok számára, de nem mindegy, mennyire vértezzük fel magunkat a pénztárcánk kiürítésére kitalált fondorlatok ellen. Alapvető, hogy legyünk képesek ellenállni a kísértéseknek. Erre többnyire (a kivétel erősíti a szabályt) azért mégis csak a nők képesek, úgy hogy - ha csak konkrét esetben, adott személyre vonatkozó ellenjavallat nincs - menjenek beszerezni a szebbik nem képviselői. Ettől függetlenül érdemes listát készíteni és azzal menni az ilyen-olyan „marketbe,, ahol persze minden trükköt bedobnak azért, hogy amíg sikerül rátalálnunk a keresett - az áruházon belül persze minden héten másüvé telepített - árucikkre, minél több nekik nagyon is eladó, ám számunkra fölösleges egyebekre essen a pillantásunk. A szemmagaságban lévő polcok különösen értékesek a kereskedők, és rend szerint a magasabb árfekvésű termékeket kelletve veszélyesek a gyanútlan vásárlók számára. A takarékos vevő inkább föntebb és lentebb keresgél hasonló, de olcsóbb áruk után. Nem szabad gondolkodás nélkül bedőlni a polcsorok végénél található, gyakran akciós kíná- latú pultnak sem, mert a leér>?............................................... . A nők sok esetben racionálisab- bak, mint a férfiak, ezért jobb, ha ők mennek bevásárolni. Bacsó Margit .......................................ff tékelt áruk mellé a kereskedők nem egyszer odacsempészik a nem akciós termékeket is. A postaládánkat eldugí- tó, egyébként környezetvédelmi szempontból fölháborítóan papírpazarló, bedobós áruházi újságokat sem árt alaposabban megnézni, hogy pontosan milyen márkájú és kiszerelésű termékek akciósak, és Sokat mondó... Takarékossági szempontból nem kis tartalék van az ártájékoztató cédulákon szereplő, tömeg egységre (általában 1 kilogrammra) vonatkoztatott egységárban is. Hasonló, de más-más cég által, más-más kiszerelésben készített termékek esetében ez alapján köny- nyen eldönthetjük, melyik az olcsóbb. Jó ha tudjuk, hogy mindig a hozzánk legközelebb eső termékek lejárati ideje a legrövidebb. Ezek háta mögött kutatva sokszor találunk későbbi lejáratú tejterméket, felvágottat, egyebet. Érdemes listát készíteni és azzal menni az ilyen-olyan „marketbe" (ÉKN illusztráció) hogy valóban jobban jövünk-e ki, ha nem egyet, hanem többet veszünk valamiből? Huncut megoldásokkal ilyen esetekben is találkozhatunk, miként a kasszánál is előfordulhatnak tévedésből kétszer is beütött árak, illetve lehúzott vonalkódok, vagy az akciósnak hirdetett termék teljes áron való számlázása, amelyet ha sikerül kiszúrnunk, jobb esetben sűrű elnézést kérés követ. Munka nélkül Nyíregyháza (KM) - A foglalkoztatottak száma 80 ezerrel csökkent, a munkanélkülieké 88 ezerrel nőtt márciusmájusban a tavalyi adatokhoz képest. Ebben az időszakban 3 millió 780 ezer ember dolgozott, az állás nélküliek 410 ezren voltak. Ez azt jelenti, hogy a munkanélküliségi ráta 9,8 százalékra nőtt 2008. hasonló időszakához képest - derül ki a statisztikai hivatal összesítéséből. A KSH felmérése szerint március-májusban a 15-64 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 748 ezer volt. Csaknem 80 ezerrel kevesebben voltak, mint egy évvel korábban. Az 55%-os foglalkoztatási ráta az előző év azonos időszakához viszonyítva 1 százalékponttal csökkent. A 15-74 év közötti munkanélküliek száma 88 ezerrel nőtt az egy évvel korábbihoz képest, így már 410 ezren voltak állás nélkül március-májusban. A munkanélküliségi ráta így 2,1 százalékponttal magasabb, mint 2008. azonos időszakában. 12,7 milliárd fejlesztésre Nyíregyháza (KM) - Az Európai Bizottság újabb két környezetvédelmi nagyprojektet, Nyíregyháza szennyvíztisztításának és csatornázásának fejlesztését, és a Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási Projektet is jóváhagyta. A nagyprojekt keretében több mint 12,7 milliárd forintos beruházással épül ki Nyíregyházán és térségében a még hiányzó szennyvízcsatorna-rendszer, újra üzemelni fog a nyíregyházi II. számú szennyvíztisztító telep, és a szennyvíziszap korszerű kezelésére megépítenek egy új komposztáló telepet is. ‘QUAESTOR Pénzügyi Tanácsadó Zrt. által kibocsátott Quaestor Ingatlan Kötvény elérhető, tájékoztató jellegű egységesített értékpapír hozam mutatója. A Kötvény Tájékoztatóját a PSZÄF 111/10.260/2001. sz. határozatában 2001.00.29. napján engedélyezte. Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek vagy befektetési tanácsadásnak, és nem helyettesíti a Kibocsátásról szóló Tájékoztató megismerését, mely megtekinthető a Kibocsátó és a Forgalmazó (QUAESTOR Értékpapír Nyrt.) székhelyén. A hozam 2009.03.11 napján került meghatározásra. Ne keresse tovább! Bankbetétek, állampapírok, befektetési jegyek. Modern Megtakarítási Formák Nyíregyháza, Rákóczi út 1. Tel.: (42) 509-040 pénzügyek k. ingatlan F- utazás ii telekom www.quaestor.hu HIRDETÉS