Kelet Magyarország, 2009. június (66. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-30 / 151. szám
2009. június 30., kedd KIÜT JEGYZET átfk Az utolsó lövés Bodnár Tibor /^-06^ I tibor.bodnar@kelet.szon.hu Alig több mint két éve annak, hogy bebocsátást nyertem a Buús-birodalomba. Az ízlésesen berendezett legénylakás egyik szobája csak a futballról, a legendás kapus pályafutásáról szólt. Akkor volt hatvan éves Buús György, a jeles alkalom apropóján nagyokat sztorizgatott. Beszélt a terveiről és a szívfájdalmairól is, arról, hogy nem lehetett válogatott kapus és NB l-es edzó' Nyíregyházán. Napra pontosan egy éve azzal a hírrel hívott fel az életerős sportember, hogy ismét védett, egy nyíradonyi öregfiúktornán vezette győzelemre a csapatát, őt választották a legjobb kapusnak, pedig Csank Jani is ott volt a mezőnyben. Két és fél hónapja beszéltünk legutóbb, mint az utóbbi években mindig, most sem feledkezett el a Tibor-napról. Pedig akkor már nagy volt a baj. Nyíltan és őszintén beszélt a betegségéről, és arról, hogy meg akar gyógyulni, mert várják őt a titánok a Tiszavasvári úton. „Tudod, Tibikém, életem során számtalan nagy lövést kivéd- tem. Ha még ezt az utolsót kikaparom a jobb felsőből, akkor valóban kemény gyerek vagyok..." - mondta utolsó beszélgetésünk alkalmával. Llyuri bácsi! Ezt a labdát már nem lehetett védeni, mert kegyetlenül erősen eltalálták. És halálosan pontosan... Kaká jóslata Párizs (MTI) - Kaká szerint a Barcelona argentin labdarúgója, Lionel Messi a legesélyesebb arra, hogy megkapja az idei Aranylabdát. A Real Madrid frissen igazolt brazil zsenije ezt a L’Equipe című napilapnak adott interjújában jelentette ki. Az AC Milántól 67 millió euróért megszerzett Kaká arról is beszélt, hogy még mindig szeretne fejlődni, elsősorban bal lábával szeretne javulni, továbbá megemlítette, hogy a Milánóban töltött évek alatt rengeteget lépett előre taktikailag és fizikálisán. Doppingbajnok Berlin (MTI) - A korábbi doppingvétsége miatt kegyvesztetté vált Jörg Jaksche német kerékpáros szerint az idei Tour de France győztese bizonyosan a tiltott szereknek köszönheti majd sikerét. A volt profi bringás igennel válaszolt arra az újságírói kérdésre, hogy a szombaton rajtoló Tour nyertese doppingoló lesz-e. Szuper Levente Elkelt Budapest (MTI) - Szuper Levente a német profi jégkorong-bajnokságban (DEL) érdekelt Hannover Scorpionshoz igazolt, ugyanakkor ha július 15-éig az észak-amerikai profiligához (NHL) tartozó klub szerződést kínál neki, akkor a tengerentúlon folytatja pályafutását. A 64-szeres válogatott kapus hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy egyéves megállapodást kötött a DEL egyik élcsapatával. A Hannover az előző idény alapszakaszában második volt, a rájátszásban pedig az elődöntőig jutott. Nyerőcsapat. A címvédő Brazília nyerte meg a Dél-afrikai Köztársaságban rendezett, nyolcadik labdarúgó Konföderációs Kupát, miután a vasárnapi döntőben 0-2-ről fordítva 3-2-re legyőzte az Egyesült Államok együttesét. (Fotó: EPA) Ég veled, kapuslegenda! SPORT /10 Buús György életében a futball játszotta a főszerepet (Fotó: Balázs Attila) ■ Elhunyt Buús György, az első NB l-es nyíregyházi futballcsapat kapitánya. Nyíregyháza (KM - B. T.) - Egy héttel a hatvankettedik születésnapja után, vasárnap este elhunyt Buús György, a Komló, a Kaposvár, de mindenekelőtt a Nyíregyháza egykori kapusa. A később trénerként, kapusedzőként is bizonyító sportember volt a csapatkapitánya annak a gárdának, amely a szabolcsi megyeszékhely történetében először jutott az élvonalba. A fiatalokat pallérozta Az utóbbi hónapokban már lehetett hallani arról, hogy betegeskedik, pályatársai, tanítványai között aggodalomra adott okot az egészségi állapota. Vasárnap este hagyott itt minket. Hatvankét megélt évének java része a labdarúgásról szólt. Negyvenhat évvel ezelőtt, 1963 augusztusában védett először felnőtt bajnoki mérkőzésen, a Nyíregyházi Munkás csapatába Pokrovenszki Pál állította be a kapuba a Kecskeméten 1-0-ra elvesztett bajnokin. Tehetségére hamar felfigyeltek az NB I-es csapatok, még nem volt 17 esztendős, amikor Komlóra került, ahol tizenkét évet húzott le, aztán Kaposváron még kettőt. 1978-ban hazacsábították, így már ő állhatott a kapuban akkor, amikor 1980 augusztusában a Diósgyőr ellen története első NB I-es meccsére készülhetett a Szpari. Sérülés miatt 1981-ben hagyott fel az aktív sportolással, de vezetőként, edzőként tovább dolgozott. Még a halála előtt nem sokkal is tartott kapusedzést a Nyírsuli tehetséges cerberusainak. Hétfő reggel óta fekete zászló lobog a Városi Stadionban, a Nyírsuli épületének homlokzatán. Az épületen belül a Jonatán Kupa sikerei mellett mi más is lehetne a téma, mint a legendás kapus, az intézmény alkalSzületett: Nyíregyháza, 1947. június 22. Elhunyt: Nyíregyháza, 2009. június 28. Csapatai játékosként: Nyíregyházi Munkás (1963-64), Komló (1964-76), Kaposvár (1976-78), NYVSSC (1978-81). mazottjának halála. Neumann Gábor, a labdarúgó szakág vezetője a betegsége alatt is rengeteget volt Buús György mellett, miután a legendás cerberus két lánya a távoli Pécsen, illetve Münchenben él, ő segí(1985-87), Rakamaz (1987-88), NYV5C (1988-90), Hajdúnánás (1990-92), Nyír- egyházi FC kapusedző (1993), Nyíregyházi FC vezetőedző (1994), Nyíregyházi FC/Nyírtett be Buús György élettársának. Kezelésekre vitte, tartotta benne a lelket. Még szombaton is, a halál beállta előtt egy nappal. Hatalmas tartással- Több mint harminc éves barátság a miénk, ezalatt a három évtized alatt voltunk játékostársak, ő volt edzőm Nyírtelken, klubelnökként a főnöke voltam, amikor vezetővagy kapusedzőként dolgozott a nagycsapatnál - emlékezett Neumann Gábor. - Február környékén hívott fel azzal, hogy ő ilyet még nem mondott, de rosz- szul van, nem tudja megtartani az edzést. De csak a keddit, csütörtökön már ismét ott volt a pályán. Később aztán már eltiltották a munkától, sőt a gépjárművezetéstől is. Három héttel ezelőtt, hétfőn vittük be a kórházba, végig optimistán, hatalmas emberi tartással viselte a betegséget, ám előbb-utóbb szembe kellett néznie azzal, hogy gyógyíthatatlan kórban szenved. Temesvári Miklós, korábbi mesterünk, kollégánk is meglátogatta őt a betegágyánál. Buús Györgyöt családja, két lánygyermeke, fiú unokája és élettársa mellett a sportbarátok, egykori csapattársak és tanítványok is gyászolják. A nyíregyházi város vezetése érdemei elismerésül még életében átadta neki az Inczédy György Életműdíjat. Temetéséről később intézkednek. ség-Spartacus kapusedzö (1995-2003), közben vezetőedző (2001, 2003), Nyirsuii utánpótlásedző (2003-05), Nyíregyháza Spartacus kapusedző (2005-06), Nyirsuii kapusedzö (2006-). Edzőként, sportvezetőként: Honvéd AszBuús György pályafutása talos János SE (1981-82), NYVSSC technikai vezető (1982-83), Tatabánya pályaedzö Kocsis hajtja majd a Mándokot ■ Danes Béla érdemeit nem lehet vitatni - az új edző a Várda SE-től érkezik. Mándok (KM - K. T.) - Danes Bélának köszönik, Kocsis Jánost köszöntik a mándoki- ak. A megyei első osztályú fut- ballegylet a játékos-edző munkálkodásának köszönhetően a bajnokságban feltornázta magát az élcsapatok közé, miközben több fronton alkotott maradandót. A kettős szerepkörben dolgozó férfiú becsületesen tette dolgát, mindazonáltal a vezetőség a váltásra szavazott - az új tréner pedig attól a Várda SE-től érkezik, amely meghatározó tagja volt az NB III. Tisza-cso- portjának...- Most már hivatalos, Kocsis János lesz a csapat edzője - jelentette be Tóth Zoltán, a Mándok szakosztályvezetője. - Személyében tapasztalt szakvezetőt „igazoltunk”, aki fiatal kora ellenére az elmúlt két és fél évben sokat letett az asztalra Kisvárdán, egyértelműen ugyanilyen eredményes munkát várunk tőle itt is. Természetesen nem feledkezhetünk el megemlíteni Danes Béla érdemeit, akinek irányításával megnyertük a teremlabdarúgó Joma Kupát, a Magyar Kupában főtáblára kerültünk, és az utolsó pillanatokig harcban voltunk a bajnoki címért a megye egyben. Szóval, hálásak lehetünk neki, jár neki a köszönet. Ami a gárda közeljövőjét illeti: nos, a felkészülés július 6-án kezdődik, alig néhány nappal később már edzőmeccset játszik a Mándok. A tavaszi hadjáratban tevékenyen részt vett futballisták közül tizenegyen aláírták a folytatást garantáló szerződést, a többiek szerdáig gondolkozhatnak... No és az erősítésről is egyeztet a stáb, mert ne legyen kétsége senkinek, a dobogóra hajtó gárda acélosíta- ni fogja sorait! Legalábbis megpróbálja... Kocsis János már a mándoki jövőt fürkészi (Fotó: KM-sport) ■ A Kelet-Magyaror- szág ezen a nyáron is közli a kitűnő tanulók arcképét. Nyíregyháza (KM) - Bizonyára sok általános iskolás gyerek zárja jeles bizonyítvánnyal a tanévet, és erre méltán büszkék nemcsak ők, hanem a szülők, nagyszülők, rokonok is. Mi ehhez azzal tudunk hozzájárulni, hogy a Kelet-Magyarország- ban az elmúlt évekhez hasonlóan idén is szeretnénk közzétenni a kitűnő tanulók arckép- csarnokát. Miután alsóban még csak szöveges értékeléssel zárul a tanév, arra szeretnénk kérni a szülőket és gyermekeket, hogy az alsósok közül csak azoknak I a negyedikeseknek a nevét, fotó- s ját küldjék el nekünk a mellékelt kuponon, akik év végén már érdemjegyet kaptak a bizonyítványukba, és valamennyi osztályzatuk jeles. A felsősök közül természetesen ötödiktől nyolcadikig várjuk minden kitűnő év végi bizonyítvánnyal büszkélkedő diák jelentkezését! Várjuk a kupont! Töltsétek ki a mellékelt kupont, ragasszátok rá az arcképeteket, és az év végi bizonyítványotok fénymásolatával együtt küldjétek be a szerkesztőség címére: Kelet-Magyaror- szág, 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. A borítékra írjátok rá: Csupa ötös. A beküldési határidő 2009. július 31. A tiszta jeleseket bemutató fényképes oldalakat július elejétől folyamatosan közöljük a Kelet-Magyarországban. Töltsd ki ezt a kupont (csak eredetit fogadunk el), ragassz a megjelölt helyre egy arcképet, s kitűnő bizonyítványod fénymásolatával küldd el szerkesztőségünk címére: Infom Média Kft. Kelet-Magyarország 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. (1. em.) A borítékra írd rá: „Csupa 5-ös". Beküldési határidő: július 31. Ide ragaszd a fényképet! Családi név: Utónév: Helység/irányítószám: _________________________.__________________ Utca: _________________________________________________________ Iskola/osztály:__________________________________________________ Kedves szülők! A kupon beküldésével hozzájárulnak ahhoz, hogy gyermekeik fotóit felhasználhassuk az őszi tanévkezdéssel kapcsolatos közlekedési veszélyekre figyelmezte tő akciónk során.