Kelet Magyarország, 2009. június (66. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-26 / 148. szám

2009. június 26., péntek KELET MINDENFELŐL /2 HÍRCSOKOR • Vállalná. Egyértelmű 1* támogatás és erős felha­r talmazás mellett vállalná ü (§ az SZDSZ elnöki tisztségét Gusztos Péter (képünkön) ­— "'flr i»l olvasható a liberális politikus csütörtöki blogbejegyzésében. A küldöttek júliusban választanak új elnököt és ügyvi­vői testületet, a korábbi elnök, Fodor Gábor- pártja EP-választási fiaskója utáni - lemon­dása nyomán. • Nem felelt meg. Nem volt kellőképpen előkészített a többciklusú felsőoktatási kép­zési rendszerre való átállás - állapította meg az Állami Számvevőszék a felsőoktatá­si törvény végrehajtásáról szóló vizsgálatá­ban, amelynek eredményéről csütörtökön tájékoztattak. Az összegzés szerint a 2005- ben elindított alapszakok többségének kép­zési gyakorlata szétaprózódott, párhuza­mos képzés valósul meg, s a képzési szerke­zet a munkaerő-piaci prognózisok hiányá­ban nem felel meg az igényeknek. JEGYZET Az igazság pillanata Puskár Tibor tibor.puskar@inform.hu Mindenkinek megvan a véleménye arról, hogy pénzzel vagy hatalommal a háta mögött bármit megtehet-e az ember. Az is köztudott, hogy a magyarok szeret­nek feljelenteni. Sok a „fülemüle per". A politikai elit körül egyre gyakrab­ban kirobbanó ügyek kapcsán szerez­het tapasztalatot az ember arról, hogy a honatyák is könnyen botrányba keverhe- tó'k. Ugyanakkor védettek, nem vonhatók büntetó'eljárás alá, ha a Tisztelt ház nem függeszti fel a - zavartalan munkát biztosí­tani hivatott - mentelmi jogát. Éppen ezért a közvélekedés szerint számukra az „igaz­ság pillanata" általában nem jön el a bíró­ság előtt. Nem tudjuk meg, jogos volt-e a „támadás", vagy politikai sakk-játszma állt a háttérben. Most több országgyűlési képviselő is megtámadtatott. Az MDF elnökét és párt­társát, gyanúsítottként szeretné kihallgat­ni az ügyészség személyes adattal visz- szaélés és kényszerítés miatt az adatgyűj­tési üggyel összefüggésben az UD Zrt. által tett feljelentés nyomán. Azt nem tud­ni, hogy ezekben az ügyekben eljön-e az igazság pillanata. A közélet tisztasága min­den esetre megkívánná a tisztánlátást. Devizaárfolyam (2009.04.21.) PÉNZNEM árfolyam változás |P|j Euró 277,20 f-3,46 WM USA dollár 198,38 f-0,57 UJI Svájci frank 181,42 1-5,31 HŰ Angol font 323,60 f -5,79 | ff Román lej 65,68 ▼ -0,33 Ukrán hrivnya 25,80 1-0,18 — — Horvát kuna 37,88 f-0,57 máj Lengyel zloty 61,37 ▼ -0,34 További információk a valutapiacról: qazdasaq.szon.hu Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Bajnai Gordon: Egyértelművé tesszük, mi a bűn és mi nem ■ A válság ellen tett minden intézkedés arról is szól, hogy mi lesz a krízis után. Kovács Zsolt zsolt.kovacs@inform.hu Budapest (KM) - Jövő hét hétfőn újabb komoly mérföld­kőhöz érkezik a Bajnai-kormány. Június 29-én szavaz a parlament az adótörvényekről, illetve több más, válságkezelést szolgáló jog­szabályról. A miniszterelnök ennek kapcsán interjút adott a megyei lapoknak. KM; A Fidesz többször kinyi­latkoztatta: ha hatalom­ra kerül, a Bajnai-kormány eddigi válságkezelő intézke­déseit visszavonja. Ezt reá­lisnak tartja? Bajnai Gordon: Programunk arról szól, miként lehet Magyar- országot visszafordítani a sza­kadék széléről, továbbá a fele­lős és takarékos gazdálkodáson keresztül visszaszerezni a bizal­mat az ország iránt. E tekintet­ben az elmúlt 70 napban sikere­sek voltunk. Erősödött a forint, csökkentek az ország kockázati fokát kifejező kamatok, nőtt az ország iránti bizalom. Az is sokat nyom a latban azonban, hogy mit mond az ellenzék. Ezért az ő felelősségük is óriási. A mos­tani útról letérni és elkezdeni újra a felelőtlen költekezést, az játék a tűzzel. Az intézkedések - amelyekre a Fidesz azt mondta, hogy kormányra kerülésük után visszavonják - összességében a GDP 6 százalékával növelnék a hiányt. Ez a válság miatt álta­lunk számolt 4 százalékos hiány­nyal együtt már mínusz 10 szá­zalék, ami azonnali összeomlást jelentene. Ezért gondolom, hogy amit mondanak, az csupán kam­pányüzenet. KM: A kormánynak van-e vészforgatókönyve arra az esetre, ha mégsem a válság- kezelő programban tervezet­tek szerint alakul a gazda­ság helyzete? Bajnai Gordon: Az idén 6,7 száza­lékos gazdasági visszaeséssel szá­molunk. Ezzel együtt a költség- vetésben képeztünk tartalékot is. Ha a tervezettnél gyengébb is a növekedés, akkor a gazdasá­got egy bizonyos határig képesek vagyunk egyensúlyban tartani. A tartalékkal együtt mindenkép­pen tudjuk tartani a költségve­Budapest (MTI) - Várható­an csak ősszel foglalkozik az Országgyűlés mentelmi bizott­sága és a parlament Dávid Ibo­lya és Herényi Károly képviselők mentelmi jogának felfüggeszté­sével, amelyet azzal az indokkal kért a Háztól a legfőbb ügyész, tést. Nincs olyan információm, ami ezt megkérdőjelezné. KM: Hol tartunk most? A válság mélypontján, avagy kicsit feljebb, vagy még lefe­lé megyünk? Mikor lesz ered­ménye a válságkezelésnek? Bajnai Gordon: Óvatosak vagyunk. Mi még jövőre is azzal számolunk, hogy 1 százalékos lesz a hazai GDP csökkenés. Válságkezelésnek két eredmé­nye van. A rövid távú: megál­lunk a szakadék szélén és nem zuhanunk bele. Ezt szolgálták az elmúlt 70 napban meghozott intézkedések. A másik a hosz- szú távú: az ország megerősö­dik annyira, hogy képes lesz kilábalni a válságból és tartó­san fejlődési pályára áll. Az idei év nehéz lesz. 2011 lehet az első év, amikor gyorsulhat a növe­kedés. KM: Lesznek-e új munkahe­lyek?- ezt tartja ma minden­ki kulcskérdésnek. Bajnai Gordon: Most szerte Európában munkahelyek szűn­nek meg. Eddig 56 ezer munka­helyet tudtunk megmenteni álla­mi támogatással. Az pedig, hogy Magyarországon jönnek-e létre újak, az dönti majd el, hogy a vál­ságban ma mit tudtunk megten­ni. Csökkentjük például az adó­kat, a foglalkoztatás terheit, így elérjük, hogy Magyarországon érdemes lesz dolgozni és mun­kahelyeket teremteni. Magyar- ország most azt teszi, amit a vál­ságban kell. Hosszú távra hoz­zuk rendbe az országot. Ezzel a válság enyhülése után Magyar- ország ismét a gyarapodó, sike­res országok táborába léphet. KM: Hogyan kommentálja a Jobbik előretörését? Bajnai Gordon; A demokratikus pártok nem beszéltek elég világo­san bizonyos problémákról, pél­dául a közbiztonságról, a romák és nem romák együttéléséről. Ezt használta ki elfogadhatatlan nézeteivel a Jobbik. A demok­ratikus pártoknak karanténba kell zárniuk ezeket a szélsősé­ges eszméket, a felvetett valós problémákra pedig demokrati­kus megoldásokat kell találniuk. A válságkezelés részének tartom a közbiztonság széles értelembe vett megerősítését. Egyértelmű­vé tesszük, hogy mi az elfogad­ható és mi nem, mi a bűn és mi nem. Hétfőn lesz végszavazás a büntetőtörvénykönyv szigorí­tásáról; a bűncselekmény által hogy a két politikus megalapo­zottan gyanúsítható kétrendbe­li személyes adattal visszaélés vétségével, valamint egyrendbeli kényszerítés bűntettével - tudta meg az MTI csütörtökön. Az MTI úgy tudja, a mentelmi jog felfüg­gesztésére irányuló, az Ország­legfertőzöttebb 300 településén folyamatos rendőri jelenlétet biz­tosítunk. Magyarországon rend­nek kell lenni! KM: Az SZDSZ és az MSZP az EP-választás után válsá­gos helyzetbe került. Meddig számíthat ilyen körülmények között a támogatásukra? Bajnai Gordon: A kormány elszántsága nem megkérdője­lezhető: megyünk előre akkor is, ha az népszerűségvesztéssel jár. Egyértelműen megmondtam, hogy legfeljebb egy évig, de csak addig vállalom a kormányzást, ameddig világos parlamenti többség van a kormány és vál­ságkezelő programja mögött. Amint ez nincs meg, jobb alter­natíva az előrehozott választás. Ügyeskedésre, tili-tolizásra én nem vagyok kapható. KM: Záhony és térsége komp­lex fejlesztése a kormány kiemelt projektje. Ha ez meg­valósul, mit jelenthet a tér­ségnek, az itt élőknek? Bajnai Gordon: Záhony kitünte­tett jelentőségű eleme annak a kormányzati törekvésnek, hogy Magyarország logisztikai vezető gyűléshez beérkezett kérelem alapja az a tavaly augusztus 1-jén rögzített telefonbeszélge­tés, amelyet Tóth János, az UD Zrt. ügyvezetője és Csányi Sán­dor, az ÖTP elnök-vezérigazgató­ja folytatott. Az erről készült fel­vétel nyilvánosságra került. szerepet vívjon ki a tágabb régi­óban. Komplex gazdaságfejlesz­tési programjának eredménye­ként egy európai léptékű logisz­tikai, ipari térség jöhet létre az ukrán határszélen. A térség­ben több mint 27 milliárd forint értékben valósulnak meg vasúti és közúti fejlesztések, uniós for­rásból. A kapcsolódó támogatási szerződéseket június elején írták alá. Csak az építési munkálatok sok száz új munkahelyet jelente­nek a térségben. De nem csupán a jobb minőségű vasúthálózat, a megépülő elkerülő utak pozitív hatásait érezhetik majd a hely­beliek. A gyártási és raktározá­si beruházások, gép- és informa­tikai beszerzések támogatásával erősítjük a térségben működő kis- és középvállalkozások versenyké­pességét. Képzések indulnak az elérhető munkaerő felkészültsé­gének javítására, hogy még egy jó érvet tudjunk felmutatni a reménybeli befektetők számára. Becsléseink szerint az itt meg­induló beruházások rövid időn belül mintegy 1200 munkanélkü­linek adhatnak álláslehetőséget, a továbbiakban pedig 3400 mun­kahely megteremtésével, illetve megtartásával számolunk. KIRAGADOTT MONDAT Az MDF közleménye szerint „az ügyészség téves úton jár, ami­kor a lehallgatási botrány áldo­zataiból gyanúsítottakat akar faragni. A közlemény szerint az MDF elnö­ke kész a nyilvánosság elé tár­ni minden információt, amit az ügyről tud. „Alaposan gyanúsítható" MDF-es politikusok Robbanás után (Fotó: epa) Merényletek Legalább hat ember halt meg robbantásos merény­letekben csütörtökön Bag­dad egyik délnyugati város­részében. Előző nap legalább 72 ember halálát követel­ték pokolgépes merényletek, Szadrvárosban. 70 Hetven egyetemi tanárt vettek őrizetbe Iránban a kormányellenes tüntetések során - írta Mir Hoszein Muszavi ellenzéki elnökje­lölt (képünkön) honlapja. A weboldal szerint Muszavi szerdán találkozott a pro­fesszorokkal, akik valameny- nyien az iráni rendszer libe­ralizálását szorgalmaz­zák. Ezt követően vették őket őrizetbe. Ahmadinezsád (Fotó: epa) Megdöbbent Az iráni államfő, Mah-1 műd Ahmadinezsád csütör tökön felszólította Barack Obama amerikai elnököt, hogy ne avatkozzon be az ország belügyeibe. Obama korábban azt mondta: meg­döbbentette és felháborítot­ta az iráni elnökválasztást követő erőszak. „Vizsgálják ki!" A vitatott kimenetelű irá­ni elnökválasztás körülmé­nyeinek független és hite­les kivizsgálását követelte csütörtökön Strasbourgban az Európa Tanács (ET) Par­lamenti Közgyűlése. A 47 országot tömörítő európai intézmény parlamenti tes­tületé egyúttal felszólította az iráni hatóságokat, hogy tartózkodjanak a békés tün­tetők elleni erőszak alkal­mazásától, valamint köve­telte a június 13. óta őrizet­be vett több száz demonst­ráló - köztük politikusok és családtagjaik - szabadon bocsátását. A néhai és a mai észak-koreai vezetők képével tüntettek (Fotó: mti) Több tízezres tüntetés Több tízezres demonstráción ítélték el Phenjanban az Észak-Korea ellen a nukleáris programja miatt bevezetett nemzetközi szankciókat. A phenjani vezetés május 25-én bejelentette, hogy végrehajtotta második sikeres föld alatti kísérleti atomrobbantását.

Next

/
Thumbnails
Contents