Kelet Magyarország, 2009. június (66. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-23 / 145. szám
2009. június 23., kedd MINDENFELŐL /2 HÍRCSOKOR • Lehet más a képviselő. Helyettesíthető a megválasztott európai parlamenti képviselő személye, így például Habsburg György mehet Strasbourgba, illetve Brüsz- szelbe Bokros Lajos helyett a Legfelsőbb Bíróság hétfőn délután, állampolgári beadványra született döntése értelmében. • Visszautalva. Eddig 100 millió 800 ezer forint gyűlt össze abból, hogy az állami vállalatvezetők visszautalták 2008-as jutalmaikat - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. az MTI-t hétfőn. Több mint 70 állami cégvezető tett eleget Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök tavalyi kérésének, és utalta vissza tavalyi prémiumát. JEGYZET Bakasors, magyar módra Szántó István istvan.szanto@inform.hu Csak lett fó'bírónk. Solyóm László kitartó próbálkozása meghozta gyümölcsét. Harmadszorra, de megválasztották Baka Andrást a Legfelsőbb Bíróság elnökének. Igaz most is volt egy előzetes herce-hurca, de sebaj, ez a baLasors. Köztársasági elnökünknek igazából nem lehetett újdonság ez a parlamenti pártkomédia. Mélységesen együtt érezhetett jelöltjével, hiszen az ő megválasztása sem nélkülözte a drámai elemeket. Neki is lehettek álmatlan éjszakái a megválasztása előtt. Nem is felejti, kik okozhatták. Baka Andrást a szavazás előtt újra meghallgatták s ő ismét elmondta mit tesz, ha elfoglalhatja Justicia legbársonyosabb székét. Mindenkit megnyugtatott, hogy nem forgatja fel az igazságszolgáltatás lassan de biztosan őrlő gépezetét. S hittek neki. A tippmixen azért sokat nem mertem volna kockáztatni a választás sikerére. Ez a arlament a jelenlegi felállásban több mint iszámíthatatlan. A demokrácia jegyében történt kiválások, átülések, átszavazá- sok, a kulisszák mögött megkötött kisebb- nagyobb paktumok számában verhetetlen. A frakciókon belüli érdekellentétek, belső küzdelmek érdekes meglepetéseket szültek és szülhetnek még. Szerencsénkre Baka András önérzetét, büszkeségét legyőzve, sértődöttségét félretéve újra megmérette magát. Ezentúl Magyarországon ő képviseli a legmagasabb szinten a törvényességet, az igazságszolgáltatást. Remélem, gyorsan elfeledi, mikent próbálták elgáncsolni. S minden frissiben gratulálónak elhiszi a szívből jövő jókívánságokat. e PÉNZNEM árfolyam változás Jfe Hl Euró 278,18 _ 1 J-2.87 BH USA dollár 200,59 1 -1J1 Q Svájci frank 184,67 1 -1.15 §|§- Angol font 329,71 1 -1,29 | Román lej 65,97 T -0,59 ^ Ukrán hrivnya 26,29 1-0.22 Horvát kuna 38,24 1 -0,43 További információk a valutapiacról: qazdasag.szon.hu Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Főbíró, ötödik nekifutásra ■ Sólyom László szerint a közélet klímáját jótékonyan befolyásolja, hogy Baka András a főbíró. Budapest (MTI, FH) - A köztársasági elnök hétfőn a parlamentben azt követően mondta ezt újságíróknak, hogy az Országgyűlés megválasztotta főbírójelöltjét. Az egy éve méltatlanul húzódó M............................................... Biztos vagyok benne, hogy az egész magyar igazságszolgáltatásnak öröm ez. Sólyom László ■M probléma most megoldódott - fogalmazott az államfő. Hozzátette: biztos benne, hogy az egész magyar igazságszolgáltatásnak öröm ez. A következő hat év közéleti klímáját, egész Magyarország állapotát jótékonyan fogja befolyásolni, hogy Baka András a Legfelsőbb Bíróság elnöke - jelentette ki. Kiemelte: pozitívum az is, hogy „ma végérvényesen véget ért a Lomnici-korszak” (Lomnici Zoltán volt az LB korábbi elnöke - a szerk.). A főbíró megköszönte Baka András újságírók előtt megköszönte a támogató szavazatokat, a köztársasági elnökELÖZMÉNYEK VPWffWS Wfj 3 J O Sólyom László köztársasági elnök először 2008 áprilisának végén mutatta be a nyilvánosságnak Baka Andrást, mint főbíró-jelöltet. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács akkor nem támogatta Baka András jelölését, az ítélőtáblák elnökei viszont igen. Tavaly május 26-án végül nem kapott kellő többséget az Országgyűléstől: az akkori titkos szavazáson 170- en voksoltak igennel, 191 -en nemmel, tartózkodás nem volt. © Az államfő tavaly novemberben mutatta be új jelöltjét, Havasiné Orbán Máriát, a Győri ítélőtábla elnökét, aki szintén nem kapott bizalmat a parlamenttől tavaly december 8-án. Baka András a szavazás kihirdetése után letette ünnepélyes esküjét az Országgyűlésben (Fotó: mti, Beiiczay László) nek a bizalmát, valamint azt, hogy bíró kollégái befogadták. Újságírói kérdésre közölte: nyitottabb és hatékonyabb igazságszolgáltatást szeretne. Kiemelte: az igazságszolgáltatás nem zárt tevékenység, ezért minden olyan dolog, ami a nyilvánosságra tartozik, az nyilvános is lesz. Ez vonatkozik a tárgyalótermi nyilvánosságra és a bírósági igazgatás eddiginél nagyobb nyilvánosságára is - tette hozzá. Mint mondta, a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesi pozíciójára pályázatot fog kiírni, a pályázatokkal kapcsolatban kikéri a Legfelsőbb Bíróság teljes ülésének a véleményét, az államfőhöz benyújtandó előterjesztésnél pedig ezt a véleményt figyelembe veszi majd. O Sólyom László ezután megint Havasiné Orbán Máriát jelölte főbírónak, akit másodszor sem választottak meg március 9-én. O A Köztársasági Elnöki Hivatal május végén jelentett be, hogy Sólyom László régi-új jelöltje Baka András a főbírói posztra. Egy hete, június 15-én is szavazott az Országgyűlés másodjára Baka Andrásról, de nem kapott többséget, pedig a Fidesz- és az MSZP-frakció is úgy nyilatkozott, támogatják majd őt. © Sólyom László a múlt hétfői eredmény kihirdetése után úgy nyilatkozott, a parlament súlyos csapást mért az igazságszolgáltatásra és a jogállamiságra. Baka András pedig azt mondta, hogy a jogállam alapintézményeivel politikai játékot űzni, függetlenül a jelölt személyétől, elfogadhatatlan. A két nagy párt, a Fideszisaz MSZP egymást vádolták az eredmény miatt. O Másnap a Köztársasági Elnöki Hivatal közölte, hogy továbbra is Baka András a jelölt a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára. Az MSZP nyílt szavazást kezdeményezett az újabb főbíróválasztásra, de ezt végül a többi frakció nem támogatta, a harmadik nekifutáskor is titkos szavazás volt Baka Andrásról. A Fidesz- és az MSZP-frakciótól most hétfőn ugyancsak úgy nyilatkoztak előzetesen, hogy támogatják «yptöltet. Újságírói kérdésre közölte: nyilván lesznek személyi változások, mint mondta, fel kell állítani egy új csapatot, de szavai szerint számít azokra a régiekre, akik eddig is tevékenyen részt vettek a feladatok ellátásában. Átalakítások Baka András hangsúlyozta: a bírói képzés rendszerét bizonyos értelemben át kell alakítani, azaz, mint mondta, a képzést kötelezővé tenné minden bírónak. fQJJJjTenyek a szavazásról 2£Q képviselő vette fel a ■3021 hétfői titkos szavazáson a szavazólapot döntéshozó leadta a 30/ szavazatát a tegnapi titkos szavazáson 345 voks volt érvényes, 22 pedig érvénytelen volt a nem, és 309 az 30 „igen” szavazat az érvényes voksok közül „Blöff volt" Budapest (MTI) Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakció- vezetője elmondta, hogy a frakció által kitalált politikai blöff volt a hír, hogy utólag ellenőrizhető lett volna a szocialista képviselők főbírójelöltre leadott szavazata. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint az MSZP tehet arról, hogy egy évig nem volt elnöke az LB-nek: Baka Andrást már egy évvel ezelőtt is jelölte Sólyom László államfő, de akkor az MSZP nem támogatta. „Valamit nagyon félreértett..." Válasz és viszonválasz: lesz-e jobboldali együttműködés a szélsőségek ellen? Budapest (MTI) - Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerint nem Orbán Viktor kezét kérte meg, hanem az MDF nyújtott kezet a Fidesz felé a szélsőségesek elleni összefogás érdekében - írta hétfői közleményében a pártelnök. Dávid Ibolya, az MDF elnöke szombaton, a párt országos gyűlése után mondta azt: a Fidesz és az MDF együttműködése elengedhetetlen abban, hogy a következő időszakban a szélsőjobb további erősödését meg tudják akadályozni. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke hétfőn az MDF elnökének felvetésére azt mondta: „sose voltam még ilyen helyzetben, mindig én kértem meg M............... ...az MDF nyújtott kezet a Fidesz felé a szélsőségesek elleni összefogás érdekében. Dávid Ibolya a hölgyek kezét; még olyan nem volt, aki rám akarta volna magát erőltetni. Ez egy új helyzet. Szoknom kell.” Minderre Dávid Ibolya hétfői közleményében Orbán Viktornak válaszul azt írta: „valamit nagyon félreértett, hiszen én politikus és egyébként foglalt is vagyok, továbbá a viccek terén igényes. Nem az Ön kezét kértem meg, hanem az MDF nyújtott kezet a Fidesz felé a szélsőségesek elleni összefogás érdekében”. Mérsékelt út A közleményben úgy fogalmaznak: a Magyar Demokrata Fórum már egyértelművé tette, hogy a mérsékelt, konzervatív utat választja. Dávid Ibolya szerint a Fidesz válaszút elé érkezett: elzárkózásával a Néppárt által is elutasított szélsőjobboldal felé, vagy az MDF felé fordul”. Pelczné Gáli Ildikó (Fotó: ékn) Jelölve A Fidesz-frakció hétfői ülésén döntött arról, hogy az európai parlamenti képviselőnek megválasztott Ader János helyére Pelczné Gáli Ildikót jelöli az Országgyűlés alelnöki posztjára - jelentette be Navracsics Tibor frakcióvezető. 9,5 Nem változtatott a jegybanki alapkamat 9,5 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa hétfői ülésén, az elemzői várakozásoknak megfelelően. Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a döntést követően kifejtette: az alapkamat csökkentésére a kockázati megítélés javulásának fennmaradása esetén kerülhet J sor. Menetkészen (Fotó: MTI, Földi Imre) Útnak indítva Elbúcsúztatták hétfőn Tatán az afganisztáni szolgálatra induló közel 60 fős magyar-amerikai kiképző csoportot, amelynek tagjaira egyebek között az Afganisztánban augusztusban tartandó választások biztonságának garantálása vár. Fenyegető gárda Az iráni iszlám forradalmi gárda hétfőn figyelmeztette az ellenzékieket, hogy „a forradalmi módon fog szembeszállni” velük, ha tovább tiltakoznak az utcákon az elnökválasztás szerintük meghamisított eredménye miatt. Az ország legerősebb fegyveres milíciája felszólította a tüntetőket, hogy „hagyják abba a szabo- tálást és zavargásokat”. Mir Hoszein Muszavi, a vesztesnek nyilvánított egyik elnökjelölt vasárnap esti üzenetében fenntartotta a jogot a további tiltakozásra, visszafogottságra intve híveit. A tiltakozók (Fotó. MTI, Soós Lajos) Több száz katona demonstrált Több száz katona vett részt a Honvédszakszervezet demonstrációján hétfőn délután a fővárosi Kossuth téren. Az érdekképviselet a cafeteria-juttatások, illetve a szolgá- látteljesítéssel összefüggő „költségkímélő elemek”, így például a lakhatási támogatás megadóztatása ellen tiltakozott.