Kelet Magyarország, 2009. május (66. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-05 / 104. szám
2009. május 5., kedd • Kómában. Egy ausztráliai edzőmérkőzést követően kómában fekszik Melbourne-ben Nagy András, egykori amatőr magyar válogatott ökölvívó. A futballhuliganizmus ellen Budapest (FH) - Lehetősége lesz rá a rendőrségnek, hogy ne járuljon hozzá egyes sport- rendezvények megtartásához, hogyha nem megfelelő a biztosítás - ismertette a Büntető Törvénykönyv (Btk.) tervezett változtatásait Draskovics Tibor rendészeti miniszter a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón. Az előterjesztés szerint a rendező felelőssége lenne gondoskodni a rendezvények lebonyolításához szükséges technikai és személyi feltételekről. Az úgynevezett kiemelt kockázatú eseményeknél - elsősorban focimeccseknél - kamerarendszert és egyéni jegykiadást ír majd elő a szabályzat a megfelelő biztonsági személyzet mellett. A rendőrség továbbá jogot kapna ahhoz, hogy ne járuljon hozzá a sportrendezvény megtartásához, ha nem garantált a biztonság. A változtatások nem azonnaliak lennének, a törvény ugyanis kétéves átmenetet biztosítana. Draskovics Tibor ugyanakkor leszögezte, hogy pluszpénzt a rendezvények szervezői nem kapnának a pluszbiztonsági intézkedésekre. f Róth Antal Edzőváltás Pécs (MTI) - Szerződést bontott Róth Antal vezetőedzővel a Pécsi MFC, amely a labdarúgó NB II. Nyugati-csoportjában a feljutásért küzd. A PMFC ebben az idényben egyedüli elfogadható eredménynek a másodosztályú bajnokság első helyének megszerzését tekintette, s a tulajdonos ezt nem látta biztosítottnak. A vezetőedzői feladatok ellátását Botos Antal veszi át. Hétközi forduló Nyíregyháza (KM) - A labdarúgó NB 1.17. fordulójának február végére kiírt mérkőzéseit a rossz időjárási körülmények miatt halasztották el. Ezt a bajnoki kört pótolják hétközben a csapatok: kedden a Haladás-Fehérvár és a Honvéd-MTK találkozóval indul a program. A további összecsapásokat szerdán rendezik, köztük a Siófok-Nyíregyháza Spartacus meccset. Szávay búcsúja Róma (MTI) - Egyesben már az első forduló a végállomást jelentette Szávay Ágnes számára a 2 millió dollár összdíjazású római salakpályás női tenisztornán. A magyar játékos hétfőn két sima szettben szenvedett vereséget a kilencedik helyen kiemelt dán Caroline Wozniackitól. A mérkőzés 1 óra 18 percig tartott. Tevez (balról) és a Manchester United 1-0-ra nyert hazai pályán a Labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első összecsapásán az Arsenal ellen: amennyiben a keddi visszavágón kiharcolja a továbbjutást,' akkor lehetőséget kap arra, hogy a BL 1992 óta íródó történetében elsőként megvédje címét. (Fotó: epa) Vasárnap esti, még nem közölt eredmény 14. Genoa-Sampdoria__________________3H _______I 13+1 találat 1 darab 21 294 400 forint 13 találat 1 darab 4 038 595 forint 12 találat 83 darab 38 120 forint 11 találat 1164 darab 2 720 forint 10 találat 9059 darab 580 forint ■ ' ..................4 MAGYARORSZÁG /9 Kiteljenek játszani és focizni! Tajti József megpróbálja talpra állítani a csapatot (Fotó: Mán László) ■ Tajti József a legtöl- töttebb játékosokkal akar sikeres csapatot kovácsolni. Nyíregyháza (KM - M. L.) - Hétfőn délután megtartotta első edzését Tajti József, a Nyíregyháza Spartacus új vezetőedzője. A gyakorlás előtt a klubvezetővel egy rövid megbeszélést tartottak az öltözőben, majd a zöld gyepen jöhetett a tréning. A gyakorlást követően a klubnál két éve mint szakmai igazgató ténykedő szakember készségesen nyilatkozott. M............................................... Gyenge egyéni teljesítményekből pedig nem lehet eredményes csapatjátékot kovácsolni. Tajti József .................................ff- Mivel láttam a csapat jó néhány mérkőzését, ezek alapján egyértelmű, hogy a sikertelenség miatt önbizalom nélkül játszottak a játékosok, a gyenge egyéni teljesítményekből pedig nem lehet eredményes csapatjátékot kovácsolni - kezdte Tajti József. - A legfontosabb feladat az, hogy ennek véget vessünk, leljünk rá az ide vezető okokra és változtassunk! Lényeges változtatásokra az idő rövidsége miatt nincs lehetőség. Célom az, hogy találjam meg a legtöltöttebb játékosokat, és merjenek játszani, merjenek focizni. Nem eredményekben, pontokban gondolkodom, a lényeg a sikeres csapat: védekezésben találjuk meg a leghatékonyabb felállást és ne kapjunk gólt, támadásban pedig minél többet szerezzünk. A hátralévő fordulókban a Szpari hírnevéhez méltóan kell szerepelünk - így Tajti József. A mester azt is elárulta, hogy vezetőedzőként ő dönt mindenben, így a felelősség is az övé. Csak nyárig tervez, mert erre a feladatra mondott igent. Nem vár sétagalopp a csapatra és Tajti Józsefre, hiszen a héten két meccset is játszik a Szpari, mindkettőt idegenben. Szerdán Siófokon, szombaton pedig Zalaegerszegen lépnek pályára. A tervek szerint szerda délelőtt indul útnak az együttes, és a siófoki meccs után maradnak a Balaton- parti városban, ott készülnek a hét végi, zalai vizitálásra. Sérültlista Szegény embert az ág is húzza... A Paks elleni mécsesén megsérült Goia, akinek a térde fáj. Ugyancsak nem százszázalékos állapotú Perényi, Minczér, Odrobéna. Imediashvili hétfőn nem is edzett, mert szombaton agyrázkódást szenvedett, Ramos kezén továbbra is ott a rögzítőkötés. Ami viszont örömteli: Cornaci már javában edz, és hamarosan pályára léphet. A végén a látványra (Fotó: Racskó Tibor) További fotók: £g] www.szon.hu ■ Az alsóházi rájátszásban második hazai győzelmét is megszerezte az NYKK. Nyíregyháza (KM - B. T.)- Nincs ezen mit szépíteni, a „lecsupaszított” kerettel, azaz légiós nélkül érkező kecskeméti csapat a mérkőzés első negyedében átfutott a sérülések után végre teljes csapattal játszó nyíregyháziakon. Pedig a férfi kosárlabda bajnokság alsóházi rájátszásában elvileg a Marso-Vagép NYKK-nak kellett volna jobban pörögnie, az ő végső helyezésük még kétséges, az Univer kilencedik pozíciója viszont már kőbe vésetett. A lassan négy éve egyetlen tétmeccset sem elmulasztó két kosarasnak, Saviénak és Sitku Ernőnek köszönhető, hogy korábban meglévő 11 pontos hátrányát a második etapban egy szemvillanás alatt eltüntette az NYKK. A csapatkapitány pedig mindenből példát mutatott: triplát dobott, zsákolt, lepattanózott, labdát szerzett, sprintéit. Mintha csak neki kellett volna bizonyítania, hogy szükség van rá a jövő évi csapatban is... A harmadik felvonásban már kijött ez a különbség, ami az elejétől várható volt. Az utolsó attak kivitelezésére két másodperce Marso-Vagép Nyíregyháza KK-Univer- Kecskemét 95-71 (17-25, 26-19,29-15, 23-13) Bujtosi csarnok, 250 néző, v.: Györffy, Jakab. Jurák. ___________________________ NYKK: Savic 14/6, Booker 4, Vujacsics 7/3, Sitku 28/9, Z. Helbich 10. Csere: Lekli 15, Siska 9/9, Farkas A.. 3/3, Nagy K. 3/3, Mohácsi 1, Makrai M. 1. Edző: Ferenczi Tamás. ______________________ Kecskemét: Tóth P. 15/3, Horváth Á. 19/3, Molnár A. 18, Szabó Zs. 11/3, Horti 4. Csere: Tornóczky, Kovács Á. 3/3, Dudás, is adtak maradt az NYKK-nak: Sitkunak ennyi idő is elég volt egy tripla behintésére. A húsz pont feletti különbség lehetőséget adott arra, hogy a kispadon ülők is a pályára kerüljenek (valamennyien be is találtak), így a házigazda is úgy fejezte be a meccset, mint a Kecskemét: öt magyar játékossal. Meg látványos kosarakkal és a rájátszásban aratott második győzelemmel. Csernai 1, Kónya Megbízott edző: Forray Gábor. _____________________ Az eredmény alakulása, 5. perc: 10-20, 13.: 27-25, 18.: 36-37, 23.: 52-45, 28.: 62-51, 34.: 81-62. _____________________ Mesterszemmel Ferenczi Tamás: - Rosszul kezdtük a mérkőzést, de örülök neki, hogy minden játé- kosomnak lehetőséget tudtam adni. Forray Gábor: - Jól játszottunk, a har- minckettedik percig akár a győzelemre is volt esélyünk, de kevesen vagyunk és sűrű a program, mindez a végén kiütközött. így is szép volt, fiúk! ■ Utolsó mérkőzésén vereséget szenvedett a becsülettel küzdő magyar válogatott. Bern (MTI) - Az élvonaltól búcsúzó magyar jégkorong-válogatott tét nélküli mérkőzésen 2-1-re kikapott hétfőn Németországtól a svájci világbajnokságon, Bernben. Pat Cortina együttese győzelem nélkül esett ki.- Szerettük volna jó eredménynyel zárni a vb-t, és a terveknek megfelelően játszottunk - értékelt Pat Cortina szövetségi kapitány. - A játékosok megérdemelték, hogy szerepelhessenek a világ legjobbjai között, de csak akkor lett volna esélyünk a bennmaradásra, ha mindenki a maximumot nyújtja. A szerződésem lejárt, nem rajtam múlik, hogy lesz-e folytatás. Szeretem Magyarországot, a magyar játékosokat, a szurkolókat. Mivel a dánok 5-2-re verték Ausztriát, velünk együtt a sógorok is kiestek. Horváth András (jobbról) szerezte a magyar együttes gólját a németek ellen (Fotó: EPA) r“l | l J- .A ^ ANGOL HASZNÁLTRUHA-KERESKEDÉS HIRDETÉS I 5