Kelet Magyarország, 2009. május (66. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-29 / 125. szám
2009. május 29., péntek KELET • Megszokott rendben. A Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy június 1-jén a hulladékszállítás a megszokott járatrend szerint történik. A hulladéklerakó telep és a Hulladékudvar zárva tart. MSZP-SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Megújuló utak, panelházak Nyíregyháza (KM) - Az önkormányzat évek óta rendszeresen részt vesz a TEUT-pályázaton, mely összefüggő úthálózati csomópontok korszerűsítését teszi lehetővé - emelte ki a hétfői közgyűlés döntései közül Jeszenszki András, a városi frakció helyettes vezetője. Az 1+1 alapú program 50 százalékos önerőt igényel, s ennek keretében 2005 és 2008 között 11 területen sikerült az útfelújításokat elvégezni. Idén 3 pályázatot ad be a város, az Ady Endre utca és térsége, a Nyírszőlői út és térsége, valamint a Garibaldi utca és a környező utcák újulhatnak meg 120 millió forint városi és ugyanennyi állami forrásból - tette hozzá a képviselő. A panelprogram kapcsán a város 16 400 iparosított technológiával épült lakásából 2010-re több mint 9 200 lesz túl az energiatakarékos felújításon. A frakcióvezető-helyettes szerint 2011- 2012-re minden pályázatot benyújtott lakás meg tud újulni. - Idén az első körben 16 háztömb, a másodikban 24 felújítása történik meg.- Kiverte a biztosítékot az a demagógia, ami a Kölcsey Hírmondó legutóbbi számában megjelent - fogalmazott az ellenzék városi frakció- vezetőjével készült interjúra utalva Aranyos Gábor. Az önkormányzati képviselő visszautasította azokat a vádakat, amelyek abban megfogalmazódtak. Azt mondta: vannak olyan ellenzéki képviselők, akikkel lehet és öröm együtt dolgozni, de az ilyen stílus kritikán aluli. Emlékezés a holokausztra Kisvárda (D. G.) - A holokauszt 65. évfordulójára a Kisvárdai Városszépítő Egyesület, a KALANIT Magyar-Izraeli Baráti Társaság kisvárdai szervezete, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és a Rétközi Múzeum megemlékezést rendez ma 17 órától az egykori zsinagógában. A bűnbánati istentiszteleten igét hirdet Iványi Tibor, a MET elnöke, imádságot mond Iványi Gábor, a MET alelnöke. Ezt követően a Bessenyei György Gimnázium és Kollégium műsorát tekinthetik meg a résztvevők. A műsorban közreműködik Balogh Anna középiskolás diák, Virga Gizella gimnáziumi tanár, Török Lívia középiskolás diák. Az egyedi képek a Korzóban láthatók (Fotó: Racskó Tibor) Minden hívásra építenek Nyíregyháza (KM - L. T. L.) - Építő jellegű kiállításmegnyitót tartott a Down Egyesület a Korzó Bevásárlóközpontban, ahol Mészáros Eszter édesanyjának verse után házigazdaként Magyar Zoltán üdvözölte a megjelenteket a második emeleti hídon. Kisari Károly egyesületi elnök felidézte a Down-szindróma világnapján a Vígszínházban rendezett nagy sikerű rendezvényt, ahol többek között fellépett Palya Bea, Szalóki Ági és Gryllus Vilmos. A játszóház és a kézműveskedés mellett a festőkatedrán kortárs festők és Down-szindrómás gyermekek alkottak közösen, a 70x100-as vászonra akrillal festettek. Az unikális műveket a Korzóban bárki megtekintheti, egy hónap múlva pedig zártkörű árverést tartanak, melynek bevételét szintén a nyíregyházi korai fejlesztő- központ létrehozására fordítanák. A 6 esztendeje működő Telekom adományvonal szóvivője, a Pro Caritate-díjas Katona Klári elmondta: „A Telekom adományvonal kedvezményezettje májusban és júniusban a Down Egyesület”. Az 1788-as számra elindított hívással 100 forinttal járulhat hozzá bárki, hogy létrehozhassanak egy korai fejlesztőközpontot. Minden hívás egy építőkő, erre érdemes alapozni. Jelenleg a Down-szindrómás gyermekek speciális fejlesztése csakis Budapesten oldható meg, ezért is van égető szükség a keleti régióban is egy ilyen intézményre. MEGYEI TÜKÖR /9 EP-VALASZTAS 2009 - SZERKESZTŐSÉGÜNK VENDÉGE VOLT SCHMITT PAL Magyarország többre képes ráadásul arra a metróberuházásra megy el, ami havonta 5 milliárddal drágul, anélkül, hogy megmozdulna a fúrópajzs. A felhasznált pénzek nem teremtettek új munkahelyeket, nem értékteremtő beruházásokra mentek el, hanem a lyukak betömködésére. Schmitt Pál (Fotó: Sipeki Péter) ■ A politikus szerint az előző ciklus az elmulasztott lehetőségek öt éve volt. Nyíregyháza (KM - Z. D. Z.) - A napokban szerkesztőségünk vendége volt Schmitt Pál, a Fidesz-MPSZ EP-listájának vezetője, akivel a kampányról, a magyar érdekek európai érvényesítéséről beszélgettünk. KM: Ön többször hangoztatta, hogy a június 7-ei választás elsősorban nem az unióról, hanem a belpolitikai helyzetről szól majd. Schmitt Pál: Meggyőződésem, hogy nem a 22 európai parlamenti hely elosztása viszi az embereket az urnákhoz, hanem az, hogy véleményt mondjanak a kormány munkájáról. Egy felelős politikust pedig meg kell, hogy érintsen az emberek véleménye, hiszen nyolcmillió ember szavazhat bizalmat a további munkához, vagy veheti vissza azt. Nem mi lennénk az egyetlenek: Schröder kancellár belebukott a 2004-es EP-választásokba, a portugál miniszterelnök szintén, a lengyeleknél hajszálon múlott, hogy nem lett földcsuszamlás. KM: Egy felmérés szerint a magyarok ábrándultak ki leginkább az unióból. Hogyan változtathat ezen a 22 képviselő, tud-e együtt dolgozni, mondjuk Schmitt Pál és Tabajdi Csabai? Schmitt Pál: Az Európai Parlamentben nincs kormány és ellenzék, ott ügyek vannak. Mi úgy gondoljuk, hogy a nemzeti érdekek megelőzik a pártlistákat, ezért mi magából a Néppártból is kiszavaztunk, például mezőgazdasági vagy energiaügyekben. Nem mondom, hogy egyeztetünk, de mindenki érzi, hogy a dolgok tiz- vagy tizenöt- millió magyarról szólnak. Mert ne felejtsük el, hogy a néppárti frakcióban a felvidékiekkel és az erdélyiekkel együtt már 18-an voltunk, ez annyi, mint a franciák delegációja... KM: Ezek szerint ők a legjobb szövetségeseik? Schmitt Pál: Annak idején még Pálfi István képviselőtársunk kezdeményezte, hogy határon átnyúló programokat finanszírozzon Európa, és lassan a képviselőtársaink mind megtanulják, hogy van egy Kárpát-medencei Régió, amelyben a képviselők összetartanak. A nemzet újraegyesítése - lélektani értelemben - már megtörtént az Európai Parlamentben. Persze, ez nem egy jogi állapot, hanem egy együttműködési lehetőség. KM: Valóban úgy látja, hogy az előző EU-ciklus az elszalasztott lehetőségek öt éve volt? Schmitt Pál; A tények makacs dolgok. 900 milliárdot hagytunk benn az első két évben, és a megszerzett források célszerű és hatékony elosztása is vitatható. Miközben, tegyük hozzá, az egész megszorítócsomag összesen 450-500 milliárd forintról szól. A támogatások nagy része Az a baj, hogy a kormány ráállt arra, hogy a fejlődés egyetlen forrása az európai pénz, de még az is teher, mert önerő is kell hozzá... Ráadásul az unióból mindössze a költségvetésünk 4 százalékát hjvhatjuk le, egy százalékot pedig be kell fizetni. Ezért, aki azt mondja, hogy minden jó vagy minden rossz forrása az unió, az nem mond igazat. KM: Elemzők szerint nem az MSZP a Fidesz igazi ellenfele, hanem a Jobbik, hiszen Önöknek nem lehet érdekük egy másik párt megerősödése a jobboldalon. Schmitt Pál: Értelemszerűen ők bennünket szidnak leginkább, mert tőlünk akarnak elvenni szavazókat. Ennek ellenére a Fidesz- ben a legritkább esetben beszélünk a Jobbikról, annál inkább az MDF-ről, akik cserbenhagyták a polgári oldalt és a polgári értékeket. GYERMEKNAPI PROGRAMOK MEGYÉNKBEN Nyireqyháza:Oros: ______________ Május 29-én, pénteken 11 órától gyermeknapi rendezvényre várják a városrész lakóit az orosi Herman Ottó Tagiskola udvarára. A programok között szerepel: tűzoltó-, harcművészeti, birkózó-, veteránautó- és biciklisbemutatóverseny. A gyermekeket érdekes és tréfás sportfeladatok várják (kakasviadal, célbadobó, lekvároskenyér-evő, limbó-, karaoke- és aszfaltrajzverseny, arcfestés stb.) A feladatokért cserébe zsetonokat kapnak a gyermekek, amelyeket értékesebbnél értékesebb ajándékokra válthatják be a szponzorsátorban, ________________________ Bujtos: ___________________________ A Jósa András Oktató Kórház gyermekrehabilitációs Osztálya és a „Kérlek, segíts..." Alapítvány a hagyományaihoz híven idén is megrendezi gyermeknapi ünnepségét. Május 29-én, pénteken a Bujtosi-tónál többek között a Mosolygó Kórház bábelőadása, lufi- és buborékfújó verseny, színező- és rajzverseny várja a gyerekeket és szüleiket. ___________________________ Esélycentrum:___________________ A mozgáskorlátozottak megyei egyesülete május 29-én 11 órától megyei gyermek- és ifjúsági napot szervez az Esély Centrumban (Nyíregyháza, Tiszavasvári út 41.) A rendezvény helyszíne megközelíthető a 40-es, a H40- es, valaminta 17-es és 23-as autóbuszjáratokkal. _______________________ NyírPlaza parkolója: ____________ A Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrum idén is megszervezi gyermeknapi rendezvényét. Május 30-án 11 órakor kezdődnek a programok a NyírPlaza parkolójában. Fellép a Dalszövő Zenekar, a Hang-Szín Tanoda, a Rege Együttes, a Futura Dance School, az Arsis Táncstúdió, a Kex BikeTrial Team, 17 órakor a 100 Folk Celsius, majd a Jonathán Gyermek, Ifjúsági és Tánc Közhasznú Egyesület mazsorettcsoportja, a Garage Fashion Show, a 2STEP hip-hop Dance, az East Side Enemx Break, a Vogue Modellügynökség, a Yamakasi Break, a Respect Tánciskola, de lesznek alkotósátrak, kvízjáték, este 9-kor tűzijáték. ______ Kálmánháza ____________________ A Nyírségi Segítőkéz Alapítvány egésznapos programsorozatot szervez az Élelmiszerbank támogatásával a kálmánházi teleházban. Május 30-án 10 órától játékbajnoksággal, ki mit tuddal és ügyességi versennyel, játszóházzal, filmvetítéssel kedveskednek a gyerekeknek. Pályajavítók, a virányosi vasúti átkelőnél zúzalékkövekkel erősítik meg a pályaszakaszt a MÁV munkatársai. (Fotó: Racskó Tibor) AUTOLICIT RRMRH ......-3 Hi Útjára indult az Autólicit! ■ Az Inform Média Kft. ismét egy kihagyhatatlan és szenzációs lehetőséget teremt... ... (Hajdú-bihari Napló, Észak-Magyarország, Kelet- Magyarország) olvasói és a hírportálok (HAON, 7j£^ BOON, SZÓN) illetve a www. ■ ; topauto.hu V/ látogatói számára. 2009. május 25-én (hétfőn) kezdetét vette az Autólicit, amelynek keretében új és használt járművek kerülnek árverésre. A kikiáltási ár akár a piaci ár 50%-a is lehet, így jelentős kedvezménnyel szerezheti meg Ön is álmai autóját! Az aukció folyamatos, az egyes járművek az oldalon való megjelenésüktől kezdve 5 napig vesznek részt az aukcióban. Amennyiben nem érkezik rá licit, újra indul az árverés. Kérdések-válaszok az Autólicitben Hogyan történik egy árverés? Ön bejelentkezik az autolicit. topauto.hu oldalon, és licitál a kívánt gépjárműre. Amennyiben egy jármű esetében egy másik ajánlattevő magasabb ajánlatot ad, akkor Ön e-mailen keresztül kap értesítést. így Önnek lehetősége van azonnal egy magasabb ajánlattal reagálni, és aktív marad az árverésen. Közvetlenül az árverés befejezése után (minden termék esetén egy meghatározott időpont) e-mailben tájékoztatást kap arról, hogy az Öné lett-e az árucikk. Az áru kifizetése után személyes tanúsítványt kap, amelyúj és használt gépjárműveket is kínálunk aukciós áron! lyel átveheti a terméket. Ez a gyors, biztonságos és egyszerű lebonyolításban segít Önnek. Hogyan tudhatok meg többet a felkínált árucikkről? Amennyiben az Ön számára nem elegendő a jármű leírásában található információ, akkor közvetlen kapcsolatba léphet a termék eladójával. Az elérhetőségek közül használhatja a telefonszámot vagy akár a címet is, és amennyiben szeretné megtekinteni az árut, akkor kérjük, látogasson el az eladó kereskedésébe! Hogyan tehetek ajánlatot a kívánt árucikkre? Adja meg azt a legmagasabb összeget, amelyet kész kifizetni a járműért! Az automata árverező az Ön által megadott legmagasabb összegig tesz ajánlatokat, azonban minden esetben csak olyan értékkel növeli az ajánlatot, hogy az árucikk árát a lehető legalacsonyabban tartsa a leütésig. Amennyiben egy másik licitáló (később) pontosan azt a licitmaximumot adja, mint Ön, Öné lesz a termék, a legmagasabb ajánlott áron. További kérdések esetén keresse fel az autolicit.topauto. hu oldalon az így működik és Gyakori kérdések menüpontokat! Sikeres licitálást kíván az Autólicit csapata! 408072 HIRDETÉS 1