Kelet Magyarország, 2009. május (66. évfolyam, 102-126. szám)

2009-05-16 / 114. szám

f 2009. május 16., szombat KIÜT SPORT /13 Szettvesztés nélkül kellene nyerni a Csepel ellen Nyíregyháza (KM - M. L.) - Vasárnap dél­után (17) nosztalgiázhatnak egyet a Szőnyeg­szalon NYFRK és a Csepel férfi röplabdá- zói a bujtosi csarnokban. Egykoron mindkét együttes elődje meghatározó szerepet játszott az élvonalban, most az NB I. 9-13. helyéért meccseinek az érintettek. A nyíregyháziak szá­mára az utolsó előtti, a szigetországiaknak az utolsó bajnokijuk lesz a rájátszásban.- Eddig négyszer találkoztunk a csepeliekkel, kétszer mi nyertünk, kétszer pedig ők. Vasár­nap szeretnénk a javunkra dönteni ezt a pár­viadalt, már csak azért is, mert amennyiben sikerül szettvesztés nélkül nyernünk, akkor az utolsó, győri meccsünk eredményétől függet­lenül a kilencedik helyen zárnánk. Jó hangu­latban és bizakodva zárjuk a hazai búcsúmecs- cset, amelyen a győzelem a célunk - fogalma­zott Szilágyi Botond, a nyíregyháziak rutinos feladója. A csepeliek ellen szükség lesz Szilágyi Botond pontos passzaira (Fotó: Mán László) Az utolsó penzum előtt Nyíregyháza (KM) - Vasárnap (15) befejezi a bajnoki szezont a Pensum- Nyíregyházi FSE NB I-es női röplabda­csapata. A nyíregyháziak a 9-12. helyért mérkőznek, pontosabban a tizedik helyért küzdhetnek, mert a kaposváriak már biz­tosan a négyes élén zárnak. Hangula­tos búcsú vár Síposékra, hiszen a férfi­bajnokság döntőjében a Kaposvár-Kecs- kemét találkozó előmeccsét játszhatták, és a somogyiak győzelmükkel aranyér­mesek lehetnek. Persze, a nyíregyházi­akat a saját mérkőzésük érdekli, hiszen győzelem esetén megszerezhetik a tizedik helyet. Ami nem lesz könnyű, ráadásul reggel hétkor indul útnak a csapat, tehát fárasztó nap elé néznek.- A mérkőzésen az lesz a legfontosabb, hogy bebizonyítsuk: nincs akkora különb­ség a két együttes között, mint ami volt a hazai találkozónkon, amikor a kaposvári­ak 3:0-ra nyertek. A teljes kerettel készül­hettünk a zárómérkőzésre, és bízom a sikeres szereplésben - summázott Kolozsi János edző. Az állás Röplabda, női NB 1., rájátszás a 9­-12. helyért 9. Kaposvár 5 4 1 14:4 9 10. Pensum-NYFSE 5 3 2 9:9 8 11. Palota-Bölhoff 5 2 3 9:13 8 12. Veszprém 5 1 4 6:12 6 Leggyorsabban a megye focijáról! SPORT.SZON.HU Hogyan játszik a Szpari, nyerni fog a Bakta, mi történt az NB lll-ban, melyik volt a legizgalmasabb meccs a megyei I. osztályban, milyen eredmények születtek a megyei II. három csoportjában, ki rúgta a forduló gólját, volt-e balhé? Mindent megtudhat a leggyorsab­ban, tudósítások, fotók és videók. Csak kattintson hét végeken, vagy hétközi fordulókon a SZON-ra. KEIE 1, Győzedelmes búcsúra készülnek Erdősék szeretnének visszavágni az NYKSE őszi, balassagyarmati vereségért. Nyíregyháza (KM - M. L.) - Szombaton este egy feledhető sze­zon zárására készül a nyíregy­házi KSE NB I. B-s férfi kézilab­dacsapata. A nyírségiek hullám­zó teljesítménnyel szerepeltek a pontvadászatban, aztán a hajrára összekapták magukat, és bebizto­sították a bennmaradást. Olyany- nyira, hogy az utolsó meccs ered­ményétől függetlenül a kilence­dik helyen zárnak. Szombaton (17) az a balassa­gyarmati együttes vendégeske­dik a bujtosi csarnokban, amely az őszi mérkőzésen 35-240-re nyert a nyíregyháziak ellen. Azon a találkozón a nógrádiak­nál Babicz vitézkedett, hiszen egymaga tizenegyszer zörgette meg a nyírségiek hálóját.- A héten a terveknek megfele­lően gyakoroltunk, és bizakodva várjuk a bajnokság zárómeccsét. Szeretnénk győzelemmel búcsúz­ni, ehhez hatékonyan kell véde­keznünk, és eredményesen befe­jeznünk a várhatóan hatos fal elleni támadásainkat. Döntő lehet az is, hogy mennyire sike­rül semlegesítenünk Babiczot, a vendégek gólgyárosát - véleke­dett Lencsés József, a nyíregy­házi edződuó tagja. A hazaiaknál ismét lehetősé­get kapnak a fiatalok, elsősorban Erdős és Molnár. Kovács Ákos is pályára lépett volna, ám meg­sérült. Az sem elképzelhetetlen, hogy a kapuba állhat a szintén fiatal Gadnai is. mmmmmammmmmmmmmmmmmnammmmmmmmm ......... sport.szon.hu CS3 Helyi és nagyvilági sport. Lencsés József (balra) magyaráz a fiatal Erdősnek (Fotó: Mán László) ALDI tájékoztató ÖRÖMTELI GRILLEZÉS A AZ ERKÉLYEN ÉS A K FÍF Elektromos grillsütő* • 230 V - 50 Hz, 2 000 W *4 műanyag állóláb (hőálló) 7 999 Ft/db • lakkozott fém ház • fokozatosan szabályozható termosztát • acéldrótból készült, krómozott grillező • fröccsenésvédelemmel ellátott mikrokapcsoló biztonsági funkcióval felület, állítható magasságú (2 fokozat) • kábel (140 cm) hálózati csatlakozóval hah! Tapas tálak, U részes* minőségi porcelánból, két különböző kivitelben: szögletes vagy ovális. 1 alátéttel és 3 tállal, mosogatógépben mosható vasárnap @ PEDRO ROMERO Spanyol brandy* Solera-eljárással készült brandy Jerez de la Frontera- ból, melyet 3 évig Limousin- tölgyfahordókban 36 % alkoholtai 0,7 l/üveg bah'. Serrano sonka* levegőn szárított spanyol specialitás, kb. 11 hónapig érlelt, hűtőpultban kapható 100 g/csomag hah! ; hohl Spanyol desszert* spanyol desszertek - Creme Catalana. Fián Caramelo vagy Natillas - készítéséhez *:* i, FUN CARAMELO Spanyol szószok* hagyományos spanyol szószok - ideális burgonyához, grillezett húshoz vagy mártogatni, különböző ízekben 300 m l/üveg W Wtk fald Spanyol szószok, duopack* r T’VT7^ **** ív . hokd (Mt« ^ ti 240 g/183 g vagy 40 g/doboz jellegzetes spanyol szószok elkészíté­séhez. 6- 8 adaghoz, különböző ízekben 2 x 30 g vagy 2x25 g/doboz 8 316,67/9 980 Ft/kg megtalálja az „0, heten» „,egie'e.-ta)eR°Z I "’US“'? % I SAJAT KEZŰLEG IS KÖNNYEN FELSZERELHETŐ r easy Szúnyogháló­roló ablakra* alumínium rolókazetta beépített fogóval és üvegszálas műanyag hálóval, az időjárás viszontagságainak ellen­álló. kiváló minőségű anyagokból, szorító és csavaros rögzítési lehetőség, keretszín: fehér vagy barna méret: 130 x 160 cm (tetszés szerint rövidíthető) 1199 Ft/készlet ~ , BIKEMATE Kerékpár-nyeregtáska & szerszámkészlettel, 18 részes* 3 gumileszedővei, csavarkulccsal, multi- * funkcionális szerszám láncszegecselővei. HC1 gumijavító-szett ragasztóval j ál I ff Szúnyogháló ablakra alukerettel* antracit színű üvegszálas műanyaghálóval, az időjárás viszontagságainak ellenálló, kiváló minőségű anyagok­ból. fúrás és csavarozás nélkül felhelyezhető, minden szokványos keretvastagsághoz illeszkedik, keretszín: fehér vagy barna max. 130 x 150 cm-es ablakokhoz SAJÁT KEZŰLEG IS KÖNNYEN FELSZERELHETŐ 5 999 Ft/db SAJÁT KEZŰLEG IS KÖNNYEN FELSZERELHETŐ easy! Szúnyogháló ajtóra lamellás nehezékkel* a készlet részét képező ragasztószalag segít­ségével tartósan rögzít­hető, illetve bármikor levehető, fehér vagy antracit színben max. 100 x 220 cm-ig easy Szúnyogháló 9 999 Ft/db ajtóra alukerettel* antracit színű üvegszálas műanyag hálóval, az idő­járás viszontagságainak ellenálló, kiváló minőségű anyagokból, ergonómikus fogantyú az egyszerű és gyors záráshoz, keretszín: fehér vagy barna, minden szokványos ajtószélességhez max. 100 x 210 cm-ig eásyt »or jv: Ablakra szerelhető pollenháló, 3 darab/csomag* méret: kb. 150x130 cm 3 darab/csomag ~ • ­easynome Ablakra szerelhető rovarháló, 2 darab/csomag* méret: kb. 150 x 130 cm 2 darab/csomag w 349,50 Ft/db vYVYw.aldi-hungary.hu Ajka • Baja • Balatonlelle • Bonyhád • Budakeszi • Budaörs • Budapest, X. kér. • Budapest, XVI. kér. • Cegléd • Dabas Debrecen 2x • Dunaföldvár • új! Dunaharaszti, Jedlik Ányos u. 1. • Dunaújváros • Esztergom • Fót • Gárdony • Gyula Hajdúböszörmény • Halásztelek • Hatvan • Hódmezővásárhely • Jászberény • Kalocsa • Karcag • Kazincbarcika • Keszthely Kiskunhalas • Kisvárda • Miskolc • Mohács • Mosonmagyaróvár • Nyíregyháza 3x • Pápa • Pécs • Piliscsaba • Siklós • Siófok Szeged • Szentes • Székesfehérvár • Szombathely 2x • Törökbálint • Veszprém 2x HIRDETÉS J V w

Next

/
Thumbnails
Contents