Kelet-Magyarország, 2009. április (66. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-25 / 97. szám

2009. április 25., szombat MEGYEI TŰKOR /9 HÍREK • Vígjáték. A demecseri Erkel Ferenc Művelődési Házban április 26-án 19 órá­tól a Budapesti Körúti Színház bemutatja A doktor úr című vígjátékot Koltai Róbert, Frajt Edit, Szabó Erika, Barát Attila szerep­lésével. Az utolsó bérletes előadásra jegyek elővételben kaphatók. • Diáknap. A tiszavasvári Váci Mihály Gim­názium a hagyományos április végi diák­napját tegnap rendezte meg az ifjúsági táborban. A fiatalok osztályonként főztek, ügyességi vetélkedőkön mérték össze ere­jüket, gyorsaságukat. Új igazgató Tiszavasvári (KM) - Új igazgató irányít­ja majd július 15-től a Tiszavasvári Középisko­la, Szakiskola és Kollégi­um elnevezésű intézmény- rendszert. A csütörtöki testületi ülésen a képvi­selők úgy döntöttek, hogy Szabó Zoltánt nevezik ki a vezetői munkakörbe. Döntöttek arról is, hogy ebben az évben változat­lanok maradnak a városi strand belépőjegyei. Lemondott a polgármester Biri (KM) - Az Euró­pa Parlamenti választás mellett időközi válasz­tást is rendeznek a nyáron Biriben, ugyanis Márton József polgármester egész­ségügyi okokra hivatkoz­va a napokban tisztségé­ről lemondott. Feladatát Horváth Mihály alpol­gármester látja el az idő­közi választásig, amelyet augusztus 7-ig kellene majd megrendez­ni - mond­ta el érdek­lődésünkre Gyirán Zol­tán, Biri jegyzője. Pálosi László Mi lesz a lerakóval? Balkány (KM) - Nyolc település pol­gármesterei talál­koznak április 27-én 8 órakor a balkányi polgármesteri hiva­talban, hogy meg­vitassák a szakolyi szilárdhulladék-le- rakó további sor­sát. Mint lapunk­ban már többször is foglalkoztunk vele, július 16-tól bezár­ják a hulladékle­rakókat, s csupán 3 térségi működik majd tovább. Épp ezt sérelmezi a Dél- Nyírség nyolc tele­pülése, ugyanis pár éve a jövőre gondol­va létrehozták nem kis anyagi áldozat­tal a szakolyi hulla­déklerakót, amely eredetileg 2015-ig kapott engedélyt - mondta Pálosi László polgármes­ter. Verseny fiatalnak, felnőttnek Nyírbogdány (KM) - A nyírbogdányi Szé­kely Elek Művelődési Házban a közelmúltban a PRO 4-ES Irodalmi Kör közreműködésével emlékeztek meg a költészet napjáról. Az emlék­műsor összeállításánál az Óda a fényhez című, vak és gyengénlátó költők és írók 1992-ben megjelent antológiája szolgáltatta az alapot, mely megrendítő, egyben felejthetetlen élményt nyújtott valamennyi jelenlévő számára. A dél­utánt szavalóverseny zárta, melyen külön cso­portban adtak tudásukról számot a felnőtt és az ifjú verskedvelők. Felnőttkorcsoportban a legsikeresebb előadónak Kardos Lászlónét ítél­te a zsűri, őt követte Németh Gyuláné és Iski Lászlóné. Ifjúsági korcsoportban a legjobbnak Hegyes Ariannát tartották. Az irodalmi rendezvény résztvevői Nyírbogdányban (Fotó: amatőr) Emlékezés verssel és virággal ■ Az önkormányzat és a gimnázium 1993 óta szervezi meg a költő emlékére a versenyt. Nagykálló (Bornemissza Andrea) - Az elmúlt hét végén tartották Nagykállóban a IX. Országos Ratkó József Irodal­mi Napok Vers- és Prózamondó Verseny országos döntőjét. Három kategóriában Az idén a döntőbe az ország több településéről és a határon túlról összesen 22-en kerültek be. A nagykállói önkormányzat és a Korányi Frigyes Gimná­zium Intézményegység tantes­tülete 1993 óta kétévente szer­vezi meg a 20 éve halott költő, Ratkó József emlékét idézve a vers-, énekelt vers és prózamon­dó verseny döntőjét a városban. A zsűri elnöke most is, mint 16 éve mindig, Nagy András Lász­ló rendező volt. A zsűritársak: Buda Ferenc, Serfőző Simon, a Hetek még élő alkotói, illetve Csíkos Sándor színművész-ren­dező, a zenei kategóriában pedig Dinnyés József. Az irodalmi napok pénteken este a versenyzők és a zsűrita­gok találkozójával, Sipos Bea és Faggyas László megzenésített versének bemutatójával kezdő­dött a Korányi Frigyes Gimnázi­um Intézményegységében. Más­nap délelőtt a versmondó ver­seny döntőjének első, délután második fordulóját tartották. Ezt követően a Ratkó család Munkában a zsűri tagjai, a barátok, a költőtársak és a verseny résztvevőinek tár­saságában a nagykállói teme­tőben emlékeztek Ratkó József­re versekkel, énekkel, majd Nagykálló önkormányzata nevé­ben Oroszné dr. Nagy Matild alpolgármester és Balogh Imre, Eredmények Ifjúsági kategória: A zsűri az idei versenyen Ifjúsági kategóriában nem osztotta ki az első helyezettnek járó díjat, II. helyezett Káposznyák Viktó­ria (Tiszavasvári), Matisa Petra Leona (Szabadka), III. Penyige Áron (Buda­E«tL _________________________ Felnőttkategória: I. helyezett: Herbály Jánosné (Bugac), II. helyezett Balogh az oktatási és kulturális bizott­ság elnöke megkoszorúzta a köl­tő sírját. Kirándulás Szabolcsra A nap az eredményhirdetéssel és gálaműsorral zárult, melyen a Tánc-lánc Színkör, a gimnázi­Ferenc (Inárcs), III. Birtok Ljli (Nyíregy- háza), Tóth Péter (Kunszentmiklós) A Közönségdíjat Káposznyák Viktória kapta, a Ratkó család díját - a költő egyik művének kiemelkedő előadás­módjáért - Orosz Sándornak (Békés­csaba) ítélték oda, a Korányi Frigyes Gimnázium különdíját Bába Ildikó (Nagykálló) vehette át. (Fotó: a szerző) um drámatagozatos diákjainak műsorát láthatta a közönség. Már hagyomány az is, hogy az irodalmi napok lezárása­ként egy megyei kiránduláson vesznek részt a döntő résztve­vői. Az idén Szabolcs községbe látogattak el, ahol a fölvárat, a Mudrány-kúriát és a reformá­tus műemlék templomot keres­ték fel. A vendégeknek Borsos Zsolt, a Korányi Frigyes Gim­názium magyar-történelem szakos tanára tartott élvezetes idegenvezetést megyénk névadó községében. kmt/ppefc.szon.hu • Nagykálló. A várossal kapcsolatos korábbi írások letölthetők. (PDF, 48 kB) A kormány csak végrehajtó ■ Bár Bajnai Gordon csomagjáról beszélnek, a megszorítást Brüsszel­ben Veres János írta alá. Nyíregyháza (KM) - Bajnai Gordon miniszterelnök hitelte­len, mert tagja volt a kormány­nak, s ugyanaz a politikai hát­tér van mögötte, amely az előb­bi kormányfő mögött is ott volt. Bár Bajnai Gordon csomagjá­ról beszélnek, a megszorító cso­mag elfogadását már március elején aláírta Brüsszelben az akkori pénzügyminiszter, dr. Veres János. Mindezt Mádi László, a Fi­desz országgyűlési képviselő­je mondta pénteken a nyíregy­házi sajtótájékoztatóján, amely­nek keretében az újabb MSZP-s csomag drámai hatásait ismer­tette. A politikus szerint a magyar kormány nem a helyzet ura, valójában az IMF irányít, kije­löli Magyarország mozgásterét, a kormánynak csak végrehajtó szerepe van. Szólt arról is, hogy a megszorítások következtében csökken az új lakások száma, ennek következtében pedig nő az építőiparban a munkanélkü­liek aránya. Közgazdászként azt fájlalja, hogy a Bajnai-csomag nincs szakmailag átgondolva: ha egy­két területen megszorítások is vannak, azért más területeken lehetett volna célként kitűzni fejlesztést. A csomag hibájának rótta fel, hogy az emberek nem lát­ják meg benne, mitől lesz jobb és mitől élénkül meg a ma­gyar gazdaság. Mint elmond­ta, kormányzati szintű megta­karításokról nemigen hal­lott eddig: nem hallott autó-, mobiltelefon-, bútorvásárlás befagyasztásáról, s az is elgon­dolkodtató, hogy a kormány megbízási díjakra százmillió­kat fizet ki. Dalol a Tisza-part Vasváriban ■ A bemutatkozó sze­replés után tájolókon­certek lesznek a város templomaiban. Tiszavasvári (KM) - Negy­venhárom éves múltra te­kint immár vissza a Tisza- parti dalostalálkozó Tisza- vasváriban. Az idei zenei ren­dezvényt április 25-én 14 órá­tól rendezik meg a Találkozá­sok Házában. A program 11 órakor a kórusok felvonulá­sával kezdődik a város főut­cáján, a városi fúvószenekar A Találkozások Háza Tiszavas- váriban és a városi mazsorettcsoport kíséretével. Az énekkarok bemutatko­zása 14 órakor kezdődik. Tájo­ló hangversenyek lesznek 18 órától Tiszavasvári templo­maiban, a belépés díjtalan. A fellépő kórusok Ádám Jenő Pedagógus Kórus (Mátészalka), Cantarella Kama­rakórus (Nagykálló), Erkel Ferenc Városi Vegyeskar (Fehérgyar­mat), Főnix Kórus Művészeti Egyesület (Záhony), Gaudemus Kórus (Nyíregyháza), Harmó­nia Kamarakórus (Nyíregyhá­za), Körkép Városi Vegyeskar (Újfehértó), Liszt Ferenc Városi Vegyeskar (Vásárosnamény), Makláry Lajos Városi Ének­kar (Hajdúnánás), Meglepe­tés Kórus (Nagykálló), Sibelius Vegyeskar (Tiszavasvári), Sze­rencsi Férfikar (Szerencs), Tinó­di Vegyeskar (Nyírbátor), Tokaj Város Vegyeskara (Tokaj), Városi Vegyeskar (Baktalórántháza), Zenebarátok Kamarakórusa (Mátészalka). ÜGYELETEK KISVÁRDA: Dr. Varga János állat- orvos. (Kisvárda, 30/299-2160) BAKTALÓRÁNTHÁZA: Dr. Róka István állatorvos. (Ramocsaháza, 06-30/292-1930) _____________ DEMECSER: A központi orvosi ügyelet telefonszáma: 233-144. KEMECSE: Az orvosi ügyelet szá­ma: 359-186).________________ IBRÁNY: Orvosi ügyelet száma: 200-118, 30/495-2339).Az ügye­letes állatorvos dr. Kulin Ferenc (Ibrány, 30/475-2306)._________ NYÍRBÁTOR: Az orvosi ügyelet száma: 510-440, 510-441). NAGYKÁLLÓ: Az orvosi ügyelet száma: 263-408) folyamatos az ügyelet._____________________ NYÍREGYHÁZA: Az állatorvosi ügyeletes dr. Terebesi Viktor (Nyír- egyháza, 06-30/457-4847). RAKAMAZ: A gyógyszertári ügye­let Rakamazon van. ___________ TISZAVASVÁRI: Az állatorvo­si ügyeletes dr. Kokas Gyula (Tiszavasvári, 06-20/4142-880). I Autók } VERESS flUTOKARPIT Autószőnyeg, üléshuzat, ponyva, ponyvatartó, ■ raktérkárpitozás, ülésjavítás Piaci árak a megyéből _________________________________________________ Áru Nyíregyháza Mátészalka Kisvárda Vásárosnamény Újfehértó paradicsom 700-1500 600-750 650-700 600-750 700-800 paprika ///? 100-150/db 100-140/db 100-110/db 60-150/db 100-150/db fokhagyma 50/db 800-900 800 (magyar) - 600-700 hónapos retek 150/cs 100 90-150/cs 150/cs 150-200/cs uborka, kígyó 400-500 300-450 400 400-500 400-500 száraz bab 600-800 500-600 600-650 700 600-700 gomba ^ 650 650 650-700 750 800 mák AWL 1000-1200 900-1000 1000 - 900-1000 dióbél ífBÉr; 800-1200 1000 800 - ­méz 800-12Ó0 800-1200 1200-1300 alma 50-120 80 50-100 120-180 100-160 sárgarépa 150-200 200 200-250 250 200-250 petrezselyem 400-500 200-400 300-350 350 400-500 burgonya, régi 50-120 80-120 80-100 73 70-120 napraforgó PO 250-350 300 200 újhagyma HiVX. 70-150/cs 60-100 60-100/cs 150-160/cs 100-130/cs vöröshagyma 150 100 120 120 100-120 lilahagyma - 200 250 karalábé 150-200 120-140 130-150 200 150-180 narancs 450-500 200-350 300 350 250-350 mandarin 500-650 450 - 500 ­kiwi y 350/doboz 200-300 700 320/doboz 250/doboz banán 400-600 400-450 500 550 450-550 citrom 500-600 400-500 500 400 400-500 tojás 25-30 28 25-33 32 22-25

Next

/
Thumbnails
Contents