Kelet-Magyarország, 2009. április (66. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-24 / 96. szám

2009. április 24., péntek KELET MINDENFELŐL /2 Nyomorba kerülnek a családok? RÖVIDEN • Bizakodnak, kételkednek. Az emberek negyven százaléka szerint az új kormány tervezett intézkedései elősegítik a gazda­sági válságból való kilábalást, fele viszont kételkedik ebben. Másfélszer annyian gon­dolják, hogy a program hosszú távon javí­tani fog az ország helyzetén, mint ahányan romlásra számítanak. JEGYZET A csomag keresztapái Szántó István istvan.szanto@eszak.boon.hu s Állítólag a Bajnai-csomag megszorító intézkedéseit még Veres János pénzügyérsé- ge idején szerkesztették. Majd Későlob kide­rült, hogy minden részletében megegyezik a pártsemleges Reformszövetség javaslata­ival. Újabban meg az a hír járja, hogy egy Gyurcsányhoz közeli belga cég rakta össze társadalmi munkában. Túl jól sikerülhetett, ha már most ennyien vállalják a keresztapa­ságot. Persze még arra is emlékszem, hogy két esztendeje a volt pénzügyminiszter is meghirdette: e-mailben várja a polgárok job­bító javaslatait a gazdaság fellendítésére. Hogy végül mi lett ebből, meg még mi vár­ható, azt már a tárcánkon érzékelhetjük. A helyzet faramucibb a szokásosnál. Hiszen mondhatjuk, ha a megszorítások­kal elérjük a költségvetés soha nem látott és még sosem ismert egyensúlyát, mind­annyian elégedettek lehetünk. Ám ennek ára van. Súlyos ára. S úgy, hogy még nem látjuk az alagút végén pislákoló fényeket. A megszorítások minden terhét aka­ratlanul vállalják a nyugdíjasok, a munka- vállalók, a munkanélküliek, a lakásrészle­teit nyögő gyermektelen és sokgyermekes családok. A népesség zöme ma is fizeti az építményadót. Ami nem más, mint a koráb­ban az adózott jövedelméből megszerzett ingatlan utáni sarc. Az új pénzügyminiszter ezt egy ingatlanadóval készül tetézni. A vizitdíj igazából kis tétel volt a költ­ségvetésben, ám az alkotmánybíróság jóvoltából csak elbukott a népszavazáson. Talán az ingatlansarcügyben is nyomják már a népszavazást követelő listákat. ■ A nagycsaládosok számára elfogadhatat­lanok a Bajnai-csomag válságkezelő tervei. Budapest, Debrecen (ÉKN - KHE) - Teljességgel elfogadha­tatlanok a családok és elsősor­ban a nagycsaládosok számára a bejelentett megszorító intéz­kedések - hangsúlyozta Szabó Endre, a Nagycsaládosok Orszá­gos Egyesületének (NOÉ) elnö­ke csütörtöki budapesti sajtótá­jékoztatóján. Mint fogalmazott, ennek következtében a gyer­mekeket nevelő családok száz­ezrei kerülhetnek a nyomor­szintre vagy az alá. A megszo­rító intézkedések közül a NOÉ szerint a legjelentősebb az áfa emelése, a családi pótlék meg­adóztatása és a gyermekgondo­?! ........................................................... A gyes és gyed megkurtításá­val még nagyobb teher rakódik a nagyszülőkre. Czibere Ibolya Mi lesz a családokkal? (felvételünk illusztráció) (Fotó: ÉKN-archív) zási ellátás megváltoztatása. Hogyan hatnak majd a különböző családokra a terve­„NEM LESZ DRÁMAI” zett intézkedések? - kérdeztük Czibere Ibolya családszocioló­gustól, a Debreceni Egyetem oktatójától. Elöljáróban hangsú­lyozta, nem tenne különbséget családok és családok között, és csupán olyan vélelmeket vázol, melyek a szociológia tudomá­nyából levezethetők. Később vállalják- A lakástámogatási kedvez­mények felfüggesztésével a fia­talok, akik eddig sem jutottak könnyen lakáshoz, most kényte­lenek lesznek még tovább együtt Tamás Pál társadalomkutató, szociológus szerint azonban egyetlen országban sem történtek olyan gyer­mekvállalási kedvet ösztönző intézkedések a '70-es évek­ben, mint hazánkban. Akkor a népi írók utódai kezdték el hangoztatni, hogy elfogy a magyar, és hogy mennyi gyermeket szülnének az anyák, ha lenne egy kis pénz hozzá. Az akkori kormány erre úgy reagált, hogy külön­böző kedvezményekkel és juttatásokkal ösztönözte a gyermekvállalási kedvet. Egy rövid ideig meg is ugrott a születések száma, de mint később kiderült, csak annyi történt, hogy előbb szülték meg.a gyermekeiket azok az anyák, akik egyébként is szültek volna.- Mindebből kiindulva a Bajnai-csomag véleményem szerint nem okoz majd drámai változást a családok életében - vélekedett a szakember. A gyer­mekvállalás beleillik a családok stratégiájába. A pénz ugyan hiányozni fog onnan, ahonnan most elveszik, de egyik európai országban sincs például olyan hosszú gyed és gyes, mint nálunk. A nagycsaládosok számára pedig a szociális védőháló megmarad - tette hozzá a szociológus. A lépésekről beszélgettek ■ A kormány meg akar­ja védeni a családok ott­honait, a kis- és közép- vállalkozásokat. Budapest (ÉKN -MTI) - Az MDF vezetőivel tárgyalt csütör­tökön Bajnai Gordon. A minisz­terelnök a találkozó után közöl­te: az MDF által képviselt irá­nyok sokszor egybeesnek azzal az iránnyal, amelyre a kor­mány szeretné az ország sze­kerét vinni. Bajnai Gordon elmondta: beszéltek arról, hogy milyen lépésekre van szükség, hogy a kormány a válságban megvéd­je a családok otthonait, hogy talpon tudja tartania kis- és középvállalkozásokat. Hozzátette: arra számít, hogy azokat a helyenként fájdalmas val még nagyobb teher rakódik a nagyszülőkre, hiszen a jelen­legi óvodai és bölcsődei férő­helyek számát ismerve nélkü­lük nem tudják megoldani a fia­talok gyermekeik elhelyezését. Ráadásul az 50-60 éves nagy­szülőkre egy másik teher is hárul, a saját idős szüleik gon­dozása. Ez nagy kihívást jelent számukra. A szakember kiemelte: a gyed és a gyed rövidebbé téte­lének az is következménye lesz, hogy a gyerekek hama­rabb kikerülnek a család­ból, az elsődleges szocializá­ciós közegből, ami a szegény, rossz körülmények között élő családok számára jelent csak előnyt. Családok száma ______ Borsod-Abaúj Zemplén megye Családok száma: ______207 636 Ebből 3 gyermekes: 14415 4 vagy többgyermekes: 5821 Hajdú-Bihar megye Családok száma: 153 583 Ebből 3 gyermekes: 10 973 4 vagy többgyermekes: 3273 Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Családok száma: 162 329 Ebből 3 gyermekes: 12 708 4 vagy többgyermekes: 4570 (A legutóbbi népszámlálási adatok alapján) Grafika: ÉKN, forrás: KSH élni a szülőkkel - mutatott rá a szakember. - Az együttélés terhet jelent a szülő számára, hiszen felnőtt gyermekét tovább­ra is el kell tartania vagy anya­gilag segítenie. Azonban teher a fiatal párok számára is, hiszen az első évek épp az összecsiszo- lódás évei, ami sokkal jobban megy, ha a szülőktől külön élnek. A hosszúra nyúlt együtt­élés következménye lehet, hogy a fiatalok még később vállalják majd az első gyermeket. A gyes és gyed megkurtításá­AZ ELEMZŐ SZERINT Fekete Sándor politológus (Miskolci Egyetem) A Bajnai-csomagnak - mint ahogyan általában a válság- kezelő csomagoknak - várhatóan jóval több vesztese lesz, mint nyertese - legfőképpen rövid távon. A magyar társa­dalom az elmúlt években elhitte, hogy a jóléti álíam kere­tei tovább bővíthetőek, ezért hihetetlenül keserű az ébre­dés: kijózanító például a 13. havi juttatások elvesztése, a családi pótlék befagyasztása vagy az áfa emelése. Az intézkedések több­sége a „látható" jövedelmeket sarcolja meg, céljuk a költségvetési egyen­súly megőrzése. Az adórendszer jövőbeni átalakításának lesznek nyertesei is, elsősorban azok a középosztálybeliek, akik bevallott, „tiszta" jövedelem­mel rendelkeznek (a határ 150 ezer forint körül alakul). A kormányzat azo­kat részesíti előnyben, akik nem a szürke- és a feketegazdaságban tevékeny­kednek, s éppen ezekből a zónákból próbálja „átcsábítani" az ott lévőket. A Bajnai-csomagot párhuzamba állítva a Bokros-csomaggal elmondható, hogy mindkettő egy gyors, „életmentő műtéti" beavatkozással kíván(t) haté­kony, egyértelmű eredményeket elérni - a legfőbb kérdés, hogy a veszte­sek meddig kívánnak elmenni a tiltakozás terén. lépéseket, melyeket a kormány javasol, és amikkel az MDF is egyetért, azokat az ellenzéki párt megszavazza majd. Kidolgozzák Kérdésre válaszolva az ingat­lanadó kapcsán azt mondta: a pénzügyminiszter még dolgo­zik a kormány 2010-es adója­vaslatain, ami körülbelül két hét múlva lesz kész. Hozzátette: a?:t tervezik, hogy nagyobb ingatlan vagyonoknál nagyobb, míg kisebb ingatlan értékeknél kisebb terhet rak­nak a családok vállára. Dávid Ibolya, az MDF elnö­ke újságíróknak azt mondta: beszéltek a párt- és kampány­finanszírozás tarthatatlansá­gáról, valamint új munkahe­lyek létesítéséről. A párt elnö­ke kiemelte: Magyarországon Bajnai Gordon könnyíteni kell a munkavál­laláshoz szükséges feltétele­ket. Hozzátette: javasolták a feltételek megváltoztatását az alkalmi munka és a részmun­ka területén, hogy új munkahe­lyeket lehessen teremteni. „Beteges ámokfutás" Tiszalök (ÉKN - MTI) - Megdöbbenésének adott hangot a tiszalöki roma­gyilkosság helyszínén a családot felkereső Juhász Ferenc, országgyűlési kép­viselő (MSZP) és Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke csü­törtökön. Kóka Jenőt szer­dán lőtték le, amikor éjsza­kai műszakba indult volna a tiszavasvári gyógyszer- gyárba. Kolompár Orbán az hangsúlyozta: az újabb döbbenetes eset után min­denkinek, így a politiká­nak is el kell gondolkodnia a hogyan továbbról és végre össze kell fogni a „beteges ámokfutás megállítására”. Varga Zoltán (Fotó: mti) Hatáskörök Nem elsősorban az önkor­mányzati rendszer szerkeze­tén kell változtatni, hanem meg kell határozni az ön- kormányzati hatásköröket, feladatokat és az ehhez ren­delt forrásokat - hangoztat­ta Varga Zoltán önkormány­zati miniszter csütörtökön. 20000 A Fidesz szerint húsz­ezer vasúti dolgozó mun­kahelye kerülhet veszély­be a MÁV-ot érintő megszo­rítások miatt - hangsúlyoz­ta Fónagy János, az ellenzé­ki párt szakpolitikusa. Az egykori közlekedési minisz­ter szerint a napokban kide­rült, hogy az MSZP-cso- mag megszorításai között a MÁV finanszíro­zását 50 milliár­dos, egyes infor­mációk szerint 80 milliárdos elvonás érint­heti. Szili Katalin (Fotó: MTI) Megindítja Szili Katalin házel­nök levélben tájékoztatta a Fidesz és a KDNP frakció- vezetőjét, hogy célja tovább­ra is a médiakuratóriumok létszámának csökkentése. Erről a házelnök számolt be a házbizottság csütörtöki ülése után. Az első Akár már májustól csökkenhet a miniszterek alapilletménye 15 száza­lékkal. A Bajnai-kormány benyújtotta az első tör­vényjavaslatát, amely- lyel a kormány azt kíván­ja demonstrálni, hogy a takarékosságot saját magán kezdi. Molnár Csaba kancellá­riaminiszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoz­tatón elmondta: a kabinet azt kezdeményezi, hogy hétfőn házszabálytól való eltéréssel, sürgősséggel tárgyalják és fogadják el az előterjesztést. Berlusconi a földrengés áldozatainak temetésén (Fotó: epa) Nyolcmilliárdot újjáépítésre Az olasz kormány intézkedéscsomagot fogadott el csütörtö­kön, amelynek értelmében nyolcmilliárd eurót költ a földren­gés sújtotta Abruzzo régió újjáépítésére és a károsultak segé­lyezésére. Ebből 1,5 milliárdot fordítanak az utóbbi feladatra, 6,5 milliárdot a következő három évben az újjáépítésre. Hazahozná a Vöröskereszt Debrecen (ÉKN) - Gyűjtést indított a Magyar Vöröskereszt a Bolíviában a múlt héten elhunyt Magyarosi Árpád holttest­ének hazahozatalára; a szervezetet az áldo­zat édesanyja kereste meg. Az adományo­kat a következő számlaszámra várják: 10300002-20329725-73513285. Devizaárfolyam (2009.04.23.) iggmK PÉNZNEM árfolyam változás fig Euró 297,20 J -0,74 üli USA dollár 227,88 j J -2,69 ITB Svájci frank 195,72 | ▼ -1,48-|j|| Angol font 332,11 | J -2,81 | 1 Román lej | 70,00 . | ▼ -0,11 **** Ukrán hrivnya | 28,13 | ▼ -0,46 SS Horvát kuna 40,02 | f -0,10 További információk a valutapiacról: aazdasag.szon.hu Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next

/
Thumbnails
Contents