Kelet-Magyarország, 2009. április (66. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-03 / 79. szám

2009. április 3., péntek KULIT HÁTTÉR 13 Szép esténk lesz, ha egyszer majd meg­öregszünk, sose veszekszünk, ülünk a kan­dallónál, s fogjuk majd egymás kezét... Amikor ez a sláger született, még idilli volt a kép, bár számomra ezzel együtt is sziru­pos. Mindegy, akár még hihettünk is vol­na benne. Ma azonban már meglehetősen naiv ember az, aki gondtalan öregkorról ábrándozik, különösen, ha a hazai nyug­díjrendszerre és a magán-, netán önkéntes nyugdíjpénztárakra bízza magát. A most nyugdíjba készülő' generációnak talán még nem kell aggódnia, de a mai negyvenesek­nek, mire elérik a nyugdíjkorhatárt, már nem biztos, hogy lesz miből fűteni a szo­bát. Emlékszem, amikor pályakezdő vol­tam, azt magyarázták nekünk, hogy vége a szocializmusnak, lássuk be, az ember­ről nem gondoskodhat pusztán az állam, vegyük kezünkbe a saját sorsunkat. Akko­riban a három pilléren nyugvó nyugdíj- rendszer lett a minta: állami nyugdíj, mel­lé kötelező magán-nyugdíjpénztári tagság, plusz még ott voltak szabadon választ­hatóan a „legfelelősebben gondolkodók­nak" az önkéntes pénztárak. Azt mond­ták, a három együtt már biztosan elég lesz a gondtalan öregkorra, kandallóval, tűzi­fával, nyugat-európai utazással, már ha az egészségünk engedi... Nem így alakult. Egyre gyakrabban jut eszembe, hogy aranyat kellett volna ven­nem az eddig befizetett pénzen, hiszen olyasvalamire gyűjtögettem, amit lehet, hogy meg sem érek. Vagy ha mégis, akkor még rosszabbul járok. MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT ^ TVTTT ...... . ...................................... Ön milyen nyugdíjra számít, ha eljön az idő? Az orosi Spitzmüller Tiborné háta mögött negyed évszá­zad ledolgozott esztendő áll: - Messze van még a nyugdí­jasélet, ki tudja, milyen reálértéke lesz a nyugdíjnak akkor? Pesszimista vagyok, szerintem nehezebb sorunk lesz, mint a mostani időseknek. Zsatkuné Szabó Mónika vállalkozó úgy véli, bölcsebb, ha az önkéntes pénztár helyett vala­milyen biztosabb megtakarítási formát választ az ember:- A kötelező befizetéseknek mindenképpen eleget kell tennünk, lehet magán-nyudíjpénztárba bankon keresztül, vagy az APEH útján az államkasszába - mondja. A nyír­egyházi Kelemen Sándor is pesszimista: -Több mint har­minc év van még hátra a nyugdíjig, ha egyáltalán meg­érem. Szerintem nevetségesen csekély összeget fogok Spitzmüller Zsatkuné Kelemen Tiborné Szabó Mónika Sándor Szabolcsi Kovács Antal Jánosné Anita Lászlóné kapni az akkori árakhoz viszonyítva. Magán-nyugdíjpénz­tár tagja vagyok, a levonások minden hónapban megtör­ténnek. Szabolcsi Jánosné így felelt: - Nem támaszkod­hatunk pusztán az állami nyugdíjra, mert abból felkopik az állunk időskorban. Ha lehet, már most takarékoskodni kell, és dolgozni, amíg bírjuk erővel. Kovács Anita (Nyír­egyháza): - A havi járuléklevonások mértéke nem kevés, s ez még legalább 30 évig így lesz. De ki garantálja, hogy a becsülettel ledolgozott évek után szép nyugdíjam lesz? Senki! Ez elszomorító... Antal Lászlóné 40 évesen nemet mondott a magánpénztárra, mert azt mondták, inkább a fiataloknak éri meg, ám munkahelye támogatásával egy önkéntes nyugdíjpénztár tagja lett. VILLÁMVOKS---------- V . . „ Ön jó ötletnek tartja, hogy közmunkások dolgozzanak kórházakban? Szavazók száma: 63, 2009. 4. 2. 19 óra Igen 42,86% I Nem 57,14% Következő kérdésünk: Ön megbízik a magán­nyugdíjpénztárakban?' BBB^^^^wwwIszonlhu^ Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Megérika nyugdíjat a pénztárak? Hiába fizettek éve­ken át a magán-nyug­díjpénztárba, most egy fillért sem kaptak. Nyíregyháza (KM) - Tizenkét éve léptünk be az önkéntes nyug­díjpénztárba - meséli egyik olva­sónk. - Biztattak, hogy a köte­lező mellett ez mennyi segítsé­get fog jelenteni idős korunkra. Mivel nehéz másként takarékos­kodni, belementünk. A szabály­zat szerint először tíz év után lehetett a „hozamot” felvenni, majd pedig kétévente. Azok jár­tak jól, akik ezt tavaly megtet­ték, nekünk ugyanis már csak a fele összeg járt. S még ennek is örülnünk kell! A befektetésről egyébként sohasem értesítettek, most látjuk csak, hogy milyen szörnyű, hogy az ember jövője ennyire bizonytalan. Olvasónk nincs egyedül a problémájával: V. István tíz éven át havi 2000 forintot fize­tett be az egyik önkéntes nyug­díjpénztárba. Néhány hónappal ezelőtt ment nyugdíjba, azonban a nehéz tőkepiaci helyzetre való hivatkozással a mai napig egyet­len fillért sem kapott.- Igyekszem megmozgatni minden követ, de egyre inkább úgy érzem, hogy jobban tettem volna, ha elköltőm ezt a pénzt, A fiataloknak, s a legifjabb generáció tagjainak lesz vajon nyugdijuk? (Illusztráció: Sipeki Péter) vagy felteszem a rulettasztalon a kaszinóban. Kicsi az esélye, de ott akár 36-szoros is lehet a hozam. Ráadásul, ha veszítek, akkor sem jártam volna rosz- szabbul, mint most. Pozitív hozam Elkeseredett olvasóinkkal elleniében a Pénzügyi Felügye­letek Állami Felügyelete nem látja ilyen borúsnak a helyze­tet. - A válság miatt hazánk­hoz hasonlóan a világ számos pontján negatív nyugdíjpénz­tári hozamokat értek el 2008- ban - mondja Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelet sajtószóvivője.- Az elmúlt tizenegy évben a magán-nyugdíjpénztárak a befizetéseket megőrizték, az időtáv egészében pedig pozitív hozamot értek el - mondja. - A magán-nyugdíjpénztárak célja, hogy tagjaik megtakarítása­it olyan befektetésekbe helyez­zék, melyek hosszú távon meg­őrzik, de inkább gyarapítják a reálértéket. A pénztártagok maguk dönthettek arról - tavaly év végén a pénztáraknak 2 mil­lió 949 ezer tagja volt -, hogy a portfolios rendszerek közül melyiket választják. A növe­kedési portfolió kockázato­sabb, a klasszikus kevésbé, a kiegyensúlyozott pedig e kettő között található - teszi hozzá a szóvivő.- A pályakezdőknek kötelező a pénztári tagság, azt dönthe­tik el, melyik pénztárat választ­ják és milyen portfoliót. Akik a nyugdíjba vonuláskor 120 hónap­nál hosszabb ideig voltak tagok, vagy a tb-rendszerből származó nyugdíj 25 százalékánál maga­sabb a pénztári járadékuk össze­ge, nem léphetnek vissza a tár­sadalombiztosítási rendszerbe »...................... A pályakezdők­nek kötelező a pénztári tagság, azt dönthetik el, melyik pénztárat választják. Binder István- derül ki. Miként azt is meg­tudtuk, hogy ez nem vonatkozik mindenkire: a fegyveres szer­vek hivatásos, a honvédség hiva­tásos és szerződéses állományú tagjai, valamint a rokkantsági nyugellátottak visszaléphetnek a társadalombiztosítási rend­szerbe. Hol van itt a biztonság?- A számlaegyenlegünket az interneten figyeltük, és arra döbbentünk rá, hogy egyre csak apad a kasszánk. Ha kive­hetnénk a pénzünket, az állam igényt tartana 36 százalék adó­előlegre, s be kellene fizetnünk 11 százalék egészségügyi hoz­zájárulást. Nekünk már az is „megérné”, ha legalább a befizetett összeget visszakap­nánk, de erre nincs esély. Én tíz, a férjem tizennégy éve tagja egy nyugdíjpénztárnak, elkeseredtünk a kialakult helyzet miatt. Pedig a nyug­díjpénztár honlapján ez olvas­ható: „A portfolió befekteté­seit szinte kizárólag biztonsá­gos állampapírok alkotják, így megtakarításai a nyugdíjjogo­sultság eléréséig egyenletesen, nagyobb ingadozások nélkül gyarapodhatnak”. Hol itt a biz­tonság? - kérdi hűséges szat­mári előfizetőnk. Ugyan, ez a legkevesebb...! ■ Az új dolgozó a ruhá­ját valóban ugyanabban az öltözőben teszi le, ahol a hölgyek. Anarcs (KM) - Nem min­dennapi problémával kereste meg szerkesztőségünket egy anarcsi olvasónk. - A polgármester úr hozott itt egy nagyon megle­pő, és számomra nehezen érthető döntést - mondta a középkorú András. - Eddig a konyhán öt hölgy dolgozott, most felvettek egy fiatalembert, akinek ugyan­abban a helyiségben kell öltöz­nie, mint az ott dolgozó asszo­nyoknak. Egészséges ez, szabá­lyosan járt el a település veze­tője? - tette fel kérdését előfi­zetőnk. Ha ez gond, megoldjuk Ezt kérdeztük Kalinák József­től is, aki elmondta: április else­jével egy fiatalembert vettek fel közmunkásként a település konyhájára, de eddig őt ezzel a problémával senki nem keres­te meg. A saját ruháját valóban ugyanabban az öltözőben teszi le, ahol a hölgyek - erősítette meg a polgármester. - Ameny- nyiben ez valóban gondot jelent a dolgozók számára, természe­tesen megoldjuk. Ez a legkeve­sebb - jelentette ki. A település első emberétől megtudtuk azt is, hogy a fia­tal pályakezdő szakácson kívül további harminckilencen áll­tak április elsejével munkába Anarcson. A közmunkások településren­dezési, parkszépítési feladatokat, illetve mezőgazdasági munkát végeznek. Mi a különbség? J J J jj yj'fj'j J ylYfWftjT.T, ,TTr.\ .V Önkéntes és/vagy kötelező... A két forma közötti alapvető különbségek néhány mondatban:________________- A magánpénztár a társadalombizto­sítási (kötelező) nyugdíjrendszer részét képező pénztár, ahol a magánszemé­lyek befizetései az állami nyugdíjrend­szertől elkülönülten, saját egyéni szám­lákon halmozódnak fel, illetve kamatoz­nak, majd a nyugdíjjogosultság meg­szerzésekor erről az egyéni számláról teljesítik a nyugdíjszolgáltatást a nyug- díjas részére. ______________________- Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár magánszemélyek vagy a mun­káltató kezdeményezésére munkaválla­lók által alapított olyan pénztári szer­vezet, melynek tagjai, vagy azok köze­li hozzátartozói részére szociális, vala­mint egészségügyi, egészségvédelmi szolgáltatást szervez és nyújt. Ennek egyik formája az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztár. HIRDETÉS Vagép NYÍREGYHÁZA Lujza u. 9. (42) 500-919 H-P: 8-17; SZ-V: 9-18 www.vagep.hu

Next

/
Thumbnails
Contents