Kelet-Magyarország, 2009. április (66. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-23 / 95. szám

2009. április 23, csütörtök MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN • Telefonon beszéltek. Bajnai Gordon miniszterelnök telefonon beszélt Jósé Manuel Barrosoval, az Európai Bizottság elnökével és Gordon Brown brit miniszter- elnökkel. A magyar kormányfő a két veze­tő európai politikussal véleményt cserélt a globális gazdasági válság fejleményeiről és kezelésének lehetőségeiről. A Kormányszó­vivői Iroda szerint Bajnai Gordon és beszél­getőpartnerei reményüket fejezték ki, hogy mielőbb személyesen is találkozhatnak. JEGYZET A bolív kapcsolat T.Szücs József tszucs@inform. hu Ha nem ilyen véresen végződik (kez- dó'dik?), talán ironikusan is felfoghatnánk szerepünket abban a nemzetközi ügyben, amelyhez hasonlóra nem is igen emlék­szünk. Szóval a bolíviai elnök belépte­tett bennünket ama országok sorába - ez a státus eddig csak a nagyhatalmaknak járt amelyek úgymond veszélyeztetik az országában gőzerővel dúló demokráciát. Aligha tudja bárki is pillanatnyilag, hogy volt-e, s ha igen, milyen bűnük az áldoza­toknak, mindenesetre az ártatlanság vélel­me azt mondatja velünk, hogy hozzájuk hasonlóan, immár minket magyarokat is beskatulyáznak azon államok közé, ame­lyek néhány ország szemében megérdem­lik a túszejetést, a szervezett állami terrort, sőt, a legkézenfekvőbb megoldás, ha egy­ből agyonlövik a hazánkhoz kötődő, oda­látogató személyeket. Hangsúlyozandó, mielőtt az illető akár a dohányzásra vonat­kozó helyi törvényeket megszegte volna, legyenek egyébként akár esetleg zavaros eszméi, céljai is. Már az is elég kellemetlen, ha egysze­rű zsebtolvajok áldozatává válik a külhon­ban a magyar. Most pedig immár az otta­ni államapparátus Iónét szitává. Nem elha­nyagolható különbség, hogy csak pénzün­ket veszik el, vagy akár az életünket is. A válságkezelésnek ára van... ■ Rövidtávon történel­mi mélypontra kerülhet az MSZP támogatottsá­ga, véli az elemző. Budapest, Miskolc (ÉKN - KHE) - Keddtől nyilvános a Bajnai-kormány válságkezelő programja. Ebben több, eddig be nem jelentett intézkedés is szerepel. A 39 oldalas dokumen­tumból kiderül: a program vég­rehajtását külön programiroda felügyeli majd, amelyet közvet­lenül a miniszterelnök irányít, valamint a kabinet konkrét vég­rehajtási határidőkkel cselek­vési tervet is készít, valamint hetente ülésező válságkabinetet hoznak létre a kormányon belül. A tervek szerint a cselekvési ter­vet kormányhatározatban ki is hirdeti a kabinet, a legfontosabb lépéseket pedig még az ország- gyűlés tavaszi ülésszakában elfogadhatja a parlament. Kiadáscsökkentés Elemzőket kérdeztünk a vál­ságkezelő csomag várható gaz­dasági, társadalmi és politikai Esküt tesznek a Bajnai-kormány tagjai (illusztráció) Hét éve javasolja Bizonyos elemeit elfogad­hatónak tartja a Fidesz a Bajnai csomagnak - mond­ta Tállai András, a párt országgyűlési képviselő­je az egyik tévécsatorna műsorában. Hozzátette: az adócsökkentés és járulék- csökkentést a Fidesz támo­gatni tudja, mivel a párt 7 éve az adócsökkentést javasolja. A Fidesz olyan intézkedéseket fog java­solni, amelyek a fogyasz­tás ösztönzését szolgálják, más külföldi válságkezelő intézkedések mintájára. hatásairól. Fazekas Csaba, a Miskolci Egyetem Politikatu­dományi Intézetének igazgató­M............................................ A magyar vállalkozások számára rövid távon nem hoz sikert a vál­ságkezelő csomag. Fazekas Csaba ja szerint a gazdaságban bizo­nyosan kedvezőek lesznek a kor­mány intézkedései, hiszen bár­a százalékon áll a Fidesz, J U 11-en az MSZP az összes megkérdezett körében, a Század­vég és a Forsense áprilisi felmé­rése szerint. a százalékos az MSZP, I ugyancsak az összes meg­kérdezett körében. j-ä százaléknyi választó sze- ÜJU rint alkalmatlan Bajnai Gordont a válságkezelésre, a meg­kérdezettek 29 százaléka bízik a rátermettségében - derül ki a Nézőpont Intézet felméréséből. „Még nem államközi kérdés" ■ Bolíviai komman­dósakció: Magyaror­szág szerint ez konzu­li ügy. Budapest (MTI) - Magyar- ország szerint a Bolíviában lelőtt és börtönbe került magyarok ügye továbbra is konzuli és nem államközi kér­dés - hangsúlyozta a külügyi szóvivő szerdán Budapesten. Szelestey Lajos ezt arra rea­gálva mondta, hogy a bolíviai elnök szerint Magyarország is terrorizmussal gyanúsított személyeket védelmez. A bolíviai kommandó­sok a múlt héten lőtték le a bolíviai születésű, bolíviai- magyar-horvát állampolgár­ságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert, és őrizetbe vették a magyar állampolgársággal rendelke­ző Tóásó Elődöt, valamint a bolíviai-horvát állampolgár Mario Tadicot. Eközben egy kedd este bemu­tatott, tavaly készült interjú­ban Rózsa Flores Eduardo azt mondta: szülőhelyéről, Santa Cruzból kérték fel, hogy segít­sen megszervezni az ország­rész védelmét, mert „kezdett olyan helyzet kialakulni, hogy félő volt, erőszakos cselekmé­nyekre kerülhet sor”. Elmon­dása szerint az őt megkere­sők célja az, hogy politikai eszközökkel, „de erőt felmu­tatva” elérjék Santa Cruz füg­getlenségének kikiáltását. milyen mértékű megvalósulá­suk is az állami kiadások csök­kentéséhez, ezáltal a külföldi befektetők bizalmának felkel­téséhez, a forint stabilizáció­jának elősegítéséhez vezetnek. Megerősítik továbbá az Európai Unió döntéshozóiban a magyar gazdaság támogatásának igé­nyét, ezáltal az EU-s források­hoz való hozzáférés lehetőségét. A magyar vállalkozások számá­ra azonban ennél jóval kisebb­nek ígérkeznek a sikerek, leg­alábbis rövid távon, jegyezte meg a szakember. A legnagyobb ár- Ha sikeresen végig tudja vinni az egyéves rövidített cik­lust a Bajnai-kormány, akkor annak talán társadalmilag lesz a legnagyobb ára - szögezte le Zárug Péter Farkas politológus (Miskolci Egyetem), amikor a válságkezelő csomag társadalmi hatásaitól érdeklődtünk. - Az elkövetkezendő egy évnek leg­alább 5-6 évre kiható társadal­mi hatása jósolható. A hitele­sek visszafizetési képességének romlása, az államkassza jövő márciusra történő kiürülése, a középrétegeknek a szegény rétegekbe történő lecsúszása és a családok szorított helyze­(Fotó: MTI) te mind olyan jelenség, amelyet csak egy hosszútávú program tudna helyrebillenteni - véle­kedett a politológus. Történelmi mélypont Kiszelly Zoltán politikai elemző a Bajnai-csomag politi­kai hatásaira világított rá. ................................................ Az elkövetkezen­dő egy évnek legalább 5-6 évre kiható társadalmi hatása jósolható. Zárug Péter Farkas- Rövidtávon történelmi mély­pontra (10 százalék alá) kerül­het az MSZP támogatottsága és a kormányra készülő Fidesz­nek már nem kell akkora meg­szorítással kezdenie - állította. - Átmenetileg erősödhetnek a protesztpártok, de a következő országgyűlési választáson sze­rintem a két nagy párt megőr­zi vezető helyét. Nagyobb kér­dés a kisebb parlamenti pártok (MDF, SZDSZ) sorsa, melyek­ről a szavazók június 7-én fog­nak dönteni. Megvan Bajnai Gordon gazdaságiminiszter-jelöltje ■ Még néhány napot igénybe vesz, amíg ki lehet majd nevezni a posztra. Budapest (FH) - Varga Ist­vánt jelölte Bajnai Gordon miniszterelnök a nemzeti fej­lesztési és gaz­dasági minisz­teri posztra - jelentette be a kormányülést követően Budai Varga István Bernadett kor­mányszóvivő. Varga István 2008. év végéig a Shell Hungary Igazgatóságának elnöke volt. Bajnai Gordon már felkérte Varga István a gazda­sági minisztérium vezetésére. A közjogi szakasz - így a jelölt bizottsági meghallgatása - még néhány napot igénybe vesz. Ezt követően lehet kinevezni. A TÉNYEK W79fWFrt ¥V, WrrrTS WfPWrJ Varga István a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi szakán vég­zett, és itt szerezte másoddiplomá- ját is gazdasági szakértő szakon. 2003-2009 között a Magyar Szén­hidrogén-készletező Szövetség igaz­gatótanácsának tagja, a Magyar Ásványolaj Szövetség alelnöke. A Magyar Üzleti Tanács a Fenntart­ható Fejlődésért Egyesület elnö­ke és tagja a magyarországi Brit Kamara vezető-testületének is. Tag az Autonómia Alapítvány kura­tóriumában, és a Transparency International mellett fejt ki tanács­adói tevékenységet. Török Zsolt (Fotó: www.mkogy.hu ) „Nem érik meg" Török Zsolt, az MSZP kép­viselője szerint a családok nem érzik majd meg a csa­ládi pótlék két évre történő befagyasztását, de az állam­nak jelentős megtakarítást jelent. Az MSZP kormány­zása alatt duplájára emel­te a családok támogatását - mondta tájékoztatóján. 200 000 A Fidesz szerint a nyil­vánosságra került válság- kezelő program „mélyen és súlyosan” munkahely­ellenes megszorító cso­mag, amelynek megvaló­sításához a kormány sem­miféle felhatalmazással nem rendelkezik. A cso­mag következté­ben körülbelül 200 ezer mun­kahely kerül veszélybe Magyarorszá­gon - mondta Szijjártó Péter szóvivő. FikJ Fodor Gábor (Fotó: ém) Hat pont Fodor Gábor SZDSZ-elnök bejelentette: pártja a társa­dalmi válság kezelésére hat pontból álló javaslatcsoma­got nyújt be a kormánynak. Ennek része az átfogó roma integrációs program kidolgo­zása, csak úgy, mint a lesza­kadó kistérségek felzárkóz­tatása, vagy az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. Baloldali elv Az MSZP a szociális biz­tonság megőrzésének bal­oldali elve alapján vállalja a válságkezelést - jelentet­te ki Lendvai Ildikó pártel­nök szerdán. Ugyan kényel­mesebb volna „elvitetni a balhét” egy időközi választá­sok nyomán létrejövő új kor­mánnyal, ám az átmenet­tel elvesző hónapok halálra sebezhetnék a gazdaságot - közölte. Ebben a helyzetben a kormány egyszerre szakér­tői és szocialista. Ugyan nem lebeg a pártok felett, de nem a pártnépszerűségi szem­pontok mentén fogja tenni, amit kell - tette hozzá. Nelson Mandela, az ország első fekete bőrű elnöke (középen) (Fotó: epa) Általános választások Dél-Afrikában Magas részvételi arányra számít a Független Választási Bizottság Dél-Afrikában, ahol szerdán parlamenti válasz­tásokat tartanak. A BBC szerint 1994, vagyis az Apartheid rendszer békés felszámolása óta ez a legszorosabb választá­si küzdelem az afrikai államban. KELET Gyűjtés, a hazahozatalért Budapest (MTI) - Gyűjtést indít a Vöröske­reszt a Bolíviában múlt héten megölt Magyaro­si Árpád holttestének hazahozataláért - mond­ta a Magyar Vöröskereszt kommunikációs igazgatója szerdán. Harrach Gábor arról is beszélt, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt vizs­gálja, nem sérülnek-e a Bolíviában fogva tar­tott Tóásó Előd jogai. A Magyar Vöröskeresz­tet Magyarosi Árpád édesanyja kereste meg. Devizaárfolyam (2009.04.22.) á|Lj§K PÉNZNEM árfolyam váltatífjé^^' HQ Euró 299,12 T -1,18 §Hf USA dollár 230,59 | J-0,02 Q Svájci frank 197,20 | Y-0,43 §|p Angol font ) 335,02 j ▼ -1,04 I I Román lej [ 70,21 j ▼ -0,33 Ukrán hrivnya 28,59 Y -0,32 □C Morvát kuna 40,40 [ .+0,13 iMi 'Min 2222 További információk a valutapiacról: aazdasaa.szon.hu Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next

/
Thumbnails
Contents