Kelet-Magyarország, 2009. április (66. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-21 / 93. szám

2009. április 21., kedd RÖVIDEN • Ismét lóról bukott Madonna. Megriasztot­ták a paparazzik, ezért leve­tette hátáról Madonnát a lova szombaton egy Long lsland-i lovaskiránduláson. Az énekes csak könnyebb sérüléseket szen­vedett. Kórházba szállították az eset után, de már kiengedték. Az ötvenéves dívának négy év alatt ez - legalább - a második lovas balesete. A mű veszélyes Mainz (MTI)- A műanyag dekorgyümölcsök veszélyeire hív­ta fel a figyelmet a németországi tar­tomány, Rajna-Pfalz fogyasztóvédel­mi minisztériuma. A valódival össze­téveszthető gyü­mölcsök főleg a kis­gyerekekre jelente­nek veszélyt, akik ha ezekből akár csak darabokat is lenyel­nek, megfulladhat­nak vagy belső sérü­léseket szerezhet­nek. A tartomá­nyi vizsgálat során több, forgalomban lévő dekorációs ele­met találtak, ame­lyet a kicsik valódi­nak hihetnek. Környezetszennyező túlsúly London (MTI) - A túlsúlyos emberek töb­bet esznek és szívesebben szállnak autóba, ezzel duplán ártanak a környezetnek - állít­ja egy brit tanulmány. Szerzői kiszámították: egy kövér személy évenként egy tonnával több szén-dioxid kibocsátásáért felelős, mint kar­csú embertársai, ez pedig - a túlsúlyosak szá­mával felszorozva - egymilliárd tonna plusz emissziót jelent. Az EU szerint az EU állampol­gárai személyenként átlag 11 tonna szén-dioxid légkörbe kerüléséért felelősek évente. A NAP VIDEÓJA Csalódott ragadozó a nap Talán ép- videója pen egy ilyen állat­ról formálták Garfield híres karakterét. Elfuse­rált becserkészés, kereket oldó áldozat, végül humo­ros, elterelő produkció zárja a műsort! Üq video,.szón.hu Gyerek. A zsiráfgyerek Dél-Korea egyik állatkertjének a lakója. (Fotó: epa) MEDER EGY MOSOLYT- Jean, feltette azt az 1000 frankot a 8-as lóra, amit adtam?- Igen, uram!- És mi történt?- A zsoké levette és megköszönte. További viccek: humor.szon.hu KELET Amerika szépe. Az Egyesült Államok szé­pének választott Kristen Dalton a szépségverseny döntőjében. (Fotó: mti) Fejre állt a rádiós: rekordot döntött Alessandria (MTI) -15 per­cen át beszélt és játszott le leme­zeket a 35 éves Stefano Venneri olasz rádiós műsorvezető fejen állva, ezzel világrekordot állított be egy alessandriai stúdióban. Venneri már amúgy is rend­szeresen szereplője a Guinnes Rekordok Könyvének, mivel korábban töltött már 135 órát egyvégtében a mikrofon előtt, ölelt meg 865 embert mindösz- sze 21 perc alatt, és lógott 20 méter magasban egy daruról zuhogó esőben. Mostani telje­sítménye után fogadta a polgár- mester gratulációját, s kijelen­tette, hogy rekordja „az egész város győzelme”, valamint hogy a közeljövőben igyekszik gyor­san visszahódítani a folyamatos műsorvezetés csúcsát, amelyet a múlt héten döntött meg egy német rádiós DJ. Anyja helyett vigyáztak Vagyikra a házőrzők Házőrző kutyáira bízta gyermeke nevelé­sét egy nő Kelet-Ukraj- nában. Kijev (FH) - A hároméves kisfiú sem ülni, sem járni, sem öltözködni nem tudott, amikor rátaláltak. A Komszomolszkaja Pravda hétfői beszámolója sze­rint a rendőrség egy névtelen telefonáló bejelentése alapján ment ki a napokban a 21 éves nő lakására Bergyanszkban. Miu­tán a kopogtatásra senki sem válaszolt, odabentről viszont gyermeksírást hallottak, betör­ték az ajtót. A lakásban égtek a lámpák, be volt kapcsolva a tévé és egy elektromos hősugárzó. Az ágy alatt egy kisfiút találtak, mindössze egy szál pelenkában. A nem sokkal később előállí­tott édesanyja bevallotta, hogy távollétében rendszerint a ház­őrző kutyákra bízta gyermekét. Az ebek befogadták Vagyikot, azt is megengedték neki, hogy a táljukból lefetyeljen. A gyerek nem hogy járni, de önállóan ülni sem tud. Beszél­ni nem tanult meg, csak nyüszít vagy morog. Orvosai azt mond­ják, kellő törődéssel utolérheti a kortársait a fejlődésben. Cikkcakkban hajtott a diplomata Medvegyev elnök Berlinben: nem maga vezetett (illusztráció) (Fotó: epa) Több mint 8000 köz­lekedési szabálysértést követtek el külföldi dip­lomaták az elmúlt évben. Berlin (MTI) - Egy hétfőn nyilvánosságra hozott hatósá­gi jelentés szerint a diplomaták „illetlen” viselkedése meglehe­tősen zavart helyzetbe hozta a külügyminisztériumot, amely az érvényben lévő nemzetközi egyezmények alapján csak a leg­ritkább esetben járhat el a sza­bály-, avagy törvénysértő, de diplomáciai kiváltságokat élve­ző külföldiekkel szemben. A beszámolóból kitűnt, hogy a szabálysértések elkövetésében elsősorban a sebességkorlátozás­ra fittyet hányó, száguldó diplo­maták jártak az élen. Csaknem 100 esetben súlyosabb közleke­dési baleset történt, s ezek mint­egy felénél a diplomáciai men­tességet élvezők még a rendőr­Az anyaméhben még minden nyugalmas: a magzat alszik. De mikor kezd el álmodni? Berlin (MTI) - Ennek a kér­désnek jártak utána német kuta­tók - juhembriók segítségével. Kiderítették, hogy az állatok agya százhat nap után kezd el ség kiérkezése előtt elhagyták a helyszínt. Értesülések szerint a „bűnös” országok listáját Sza- úd-Arábia, Oroszország, Kína és Egyiptom vezeti, sőt ezek az államok - legalábbis ebben a olyan jellegzetes és rendezett jeleket leadni, amelyeket álom­ként lehet értelmezni. Lehet, hogy kissé elrugaszko- dottnak tűnik egy birka agyá- • bői az emberére következtetni, és ezen kívül még álmokat is fel­ismerni, de a juh agya az első hónapokban igen hasonlóan fej­lődik, mint az emberé. Mivel a birkák százhatvan nap vemhes­tekintetben - immár rendsze­res „visszaesőnek” számítanak. A beszámoló nagy vitát és még nagyobb felháborodást váltott ki a berlini szenátusban,. A külügyminisztérium - mint séget követően jönnek a világ­ra, és nem kétszáznyolcvan nap után, mint az ember, így a juh- embrió százhat napos fejlődési stádiuma egy héthónapos embe­ri magzaténak felel meg. Ez a rendezett agyi tevékenység már jóval azelőtt felbukkan, hogy a magzaton megfigyelhető lenne az álomszakaszok alatt jellemző szemmozgás - írták a kutatók. kiszivárgott - elegendőnek tartja azt, hogy az elkövetett és regiszt­rált szabálysértéseket az adott ország külképviseleteinek tudo­mására hozzák. Ittasan a volánnál A diplomaták által elköve­tett közlekedési vétségek távol­ról sem új keletűek. Azonban az elmúlt években általában a sze­gényebb országok képviselői jár­tak az élen, s a leggyakrabban alkoholos befolyásoltság alatt. Mivel külön sofőrt nem tudtak maguknak megengedni, az alko­hol ellenére „kénytelenek” vol­tak maguk a volán mögé ülni. Az egyik „leghírhedtebb”’ eset még 2004-ben történt. Bul­gária akkori berlini nagykövete meglehetősen ittas állapotban, s feltűnő cikkcakkban közleke­dett. A diplomata több járművel ütközött, s egy rendőrt is elütött. Nem sokkal később a nagykövet elhagyta állomáshelyét. Álpincér tarolt Hoboken (MTI) - Egy magát pincérnek kiadó fiatalember 186 dollárt szerzett Hoboken váro­sában több étteremben is. A károsultak szerint a fiatal férfi két étteremben is pincérként lépett oda a vendégekhez. Udvaria­san megkérdezte a vacso- rázókat, kívánnak-e még valamit, mielőtt fizetné­nek, majd eltette a pénzt. Arról azonban nem szá­molt be a helyi rendőrség, hogy honnan ismerte az elfogyasztott tételek árát, valamint hogy a becsa­pott vendégek miért adtak neki pénzt a számla hiá­nyában. A birka agya árulkodott a babák álmairól Irány a Tisza. A vásarosnaményi Tamara türelmetlenül várja, hogy mielőbb fürödhessen a Tiszában. További képek és videó Tamaráról: [g] www.szon.hu (Fotó: Sipeki Péter) KI LIT-IMIW UTAZZON VELÜNK! imn.nnn

Next

/
Thumbnails
Contents