Kelet-Magyarország, 2009. április (66. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-15 / 88. szám
2009. április 15., szerda KELET u*ar**aa«CAa KÖZBIZTONSÁG /6 KÖZBIZTONSÁG Próbára tették tudásukat Nyíregyháza (KM) - Mint azt már hírül adtuk, Nyíregyházán rendezte meg a közelmúltban a XV. Közlekedésismereti Verseny országos döntőjét a megyei Rendőr-főkapitányság és az országos, illetve megyei Balesetmegelőzési Bizottság. A versenyen az ország minden megyéjét, illetve a fővárost képviselte egy-egy negyedikes és nyolcadikos diák, akik a korábbi válogatókon a legjobbnak bizonyultak. A gyerekek első nap KRESZ-ismere- teiket mérték össze, majd biciklis ügyességi pályán tették próbára tudásukat, a városi forgalomban pedig a szabályos kerékpáros közlekedést pontozták a bírók. Végül megszülettek az országos döntő eredményei. Csapatverseny: ( I. Zala megye: Révész Ferenc, Cseke Lengyel Gyula, II. Vas megye: Singer Erik, Forró Ingrid, III. Baranya megye: Hernádi Bence. Tamás Dóra__________________ Egyéni összetett verseny: 4. osztályosok ______________________________________ I. Gulyás László (Pest megye), II. Tamás Dóra (Baranya megye), III. Bajzáth Imre (Jász-Nagykun-Szolnok megye), IV. Franku Csilla (Szabolcs-Szatmár-Bereq megye) ________________________ 8. osztályosok:______________________________________ I. Révész Ferenc (Zala megye), II. Forró Ingrid (Zala megye), III. Mihálku Dávid (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye), IV. Hernádi Bence (Baranya megye)___________________________________ Különdíjak: 4. osztályosok ______________________________________ KRESZ: Cseke Lengyel Gyula (Zala megye) _________________ Ügyességi: Gulyás László (Pest megye) _____________________ j Szabályossági: Szabó Balázs (Hajdú-Bihar megye) ___________ 8. osztályosok ______________________________________ KRESZ: Révész Ferenc (Zala megye) ________________________ ügyességi: Mihálku Dávid (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) Szabályossági: Turzó Kristóf (Fejér megye) ESEMÉNYEK KÉPEKBEN Legelő égett Balkány-Ordastanyán. A helyszínre érkező szakolyi önkéntes lánglovagok azonnal megkezdték, s egy óra alatt befejezték a tűzoltást a mintegy kéthektáros területen. Szabadnapos tűzoltó jelzett egy melléképülettüzet Ibrányban. Hamar sikerült kiűzni az épületből a „vörös kakast", ami azért is lényeges, mert a közelben két további melléképület és egy szalmakazal is volt. A dolgozók hiába vetették be a porral oltó készülékeket, a lángok erősebbnek bizonyultak a mátészalkai MÉH-telepen. A dolgozók erőgépekkel húzták szét az autókat, mialatt a tűzoltók az oltást végezték. Elkapták az enyveskezíí párost A tűzoltók áramtalanították az összetört autót (Fotó: Holes István) ■ Egy eredményes felderítésről és egy húsvéti balesetről kaptunk hírt Máriapócsról. Máriapócs (KM) - Április 9-én bejelentést tett Kállósemjén polgármestere, hogy reggelre a település főutcájára elhelyezett virágosládákat, utcatáblákat és szemeteskukákat ismeretlenek összetörték, felborongat- ták, valamint két közlekedési táblát is kihúztak. A Máriapócsi Rendőrőrs munkatársai a bejelentéstől számított három órán belül előállították a két feltételezett elkövetőt! Az eljárás során kiderült, a két helybelinek nem ez volt az első bűncselekménye Semjénben: két hete a mozi épületébe törtek be, három hónapja egy fagyizó ajtaját próbálták kifeszíteni, tavaly szilveszterkor egy raktárépületből loptak benzint, egy éve pedig a vasútállomáson egy lámpát tulajdonítottak el. Az enyveskezű párost garázdaság, rongálás, lopás és a közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt vonják felelősségre. Az elkövetéskor még fiatalkorú gyanúsítottak beismerő vallomást tettek - tudtuk meg Varga Zsolt r. hadnagy, őrsparancsnoktól. Lehet, hogy ittas volt? Vasárnap egy középkorú házaspár szenvedett balesetet Mária- pócson. Ford Mondeójukkal tartottak Kállósemjén irányából Nyírbátor felé. A férfi Máriapócsnál elveszítette uralmát a járműve felett, és a jobb oldali padkának ütközött. Ijedtében reflexszerűen visszarántotta a kormányt, így áttért a bal oldalba, letért az úttestről, és néhány kisebb fát kidöntve, a tetején átfordulva, a domboldalon állt meg. A nyírbátori tűzoltók előbb áramtalanították a járművet, majd csőrlővel húzták vissza az úttestre. A férjet vérvételre, az asszonyt könnyű sérülései miatt vitték kórházba a mentők. www.erstebank.hu Erste Vonal: 06 40 555 444 Akciós kamat az első 6 havi kamatperiódusban ERSTE Nálunk Ön az első. BANK Kamat: ebkni Ilyen kamat nem csak Mátyás királynak jár! Erste KamatBiztos Betét Ha Ön is olyan megtakarítási formát keres, amellyel kedvező kondíciók mellett vonzó kamatot érhet el, válassza az Erste KamatBiztos Betétet! * Az Erste KamatBiztos Betét: 6, illetve 12 havi ismétlődő forint lekötött betét, ahol a kamat az első kamatperiódusban évi 11%, EBKM 12 havi futamidő esetén: 11,15%, 6 havi futamidő esetén 11,47%, a minimum leköthető összeg 100 000 Ft. Betétlekötési akció: 2009. március 16-tól visszavonásig. A Bank a kamatok megváltoztatásának jogát az akció ideje alatt is fenntartja. A betét elhelyezésének feltétele, hogy az elhelyezni kívánt összeg Erste Bankon és ERSTE BEFEKTETÉSI ZRT n kívüli új forrásból származzon, azaz 2009. 02. 27. előtt nem volt sem az Erste Bank, sem az ERSTE BEFEKTETÉSI ZRT. kezelésében, sem látra szóló számlán, sem lekötésben, sem befektetésekben és az elhelyezendő összegnek min. 100 000 forinttal kell növelnie a 2009. 02. 27-i megtakarítási állományt. A fenti betéti kamat kizárólag az első lekötési kamatperiódusra vonatkozik, a következő kamatperiódusokban a lekötött betét az elhelyezett összegtől függően a mindenkor hatályos Lakossági bankszámla és betéti kamat Hirdetmény 6 és 12 havi folyamatos betétlekötésre megállapított kamatával és EBKM mértéke szerint kamatozik tovább (EBKM értéke a jelenlegi nem akciós kamattal: 6 hó: 8,81%, 12 hó: 9,13%). Az ajánlatban foglalt standard betéti kamatok a 2009. 03. 16-tól hatályos Hirdetmény alapján kerültek feltüntetésre. Az egy Betétes által Érste KamatBiztos Betétben elhelyezett megtakarítási állomány összértéke - bármely időpontban vizsgálva - nem haladhatja meg a 25 millió Ft-ot. Az Erste KamatBiztos Betét szerződési feltételeit a vonatkozó betétlekötési megbízás, a Lakossági bankszámla és lekötött betét Általános Szerződési Feltételek, aktuális kondícióit a mindenkor hatályos Hirdetmény tartalmazza. A tájékoztatás nem teljes körű, részletek a bankfiókokban és a www.erstebank.hu honlapon. HIRDETÉS