Kelet-Magyarország, 2009. március (66. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-07 / 56. szám
235403 2009. március 7., szombat • Nyelvtudorok. Francia, angol és német nyelvi megyei versenyt rendeznek március 9-én a Centrál Nyelviskolában, a Tedd próbára a tudásod! versenyen több mint 150 versenyző küzd a továbbjutásért. • Látogatás. A Debreceni Egyetem Egészségügyi Karára hétfőn amerikai delegáció érkezik, s ismerkedik az intézménnyel. A nő hivatása a férfi mellett Nyíregyháza (KM) - Ha a férfi a család uralkodó királya, akkor a nő a család királynéja. Ha a férfi a család feje, akkor a nő annak a szíve. S ki tudná eldönteni, mi a fontosabb, a sokoldalú képzettség és a testi erő, vagy a jóság és a szeretet. A férfi nevet ad a családnak, a nő pedig életet önt abba. A Biblia szerint Isten az első nőt nem a férfi lábából vette, mert nem rabszolgának alkotta, de nem is a fejéből, hogy uralkodjék a férfin, hanem az oldalából, hogy neki egyenrangú segítőtársa legyen. Ez a nő hivatása, segítse a férfit munkáiban, gondjaiban, részt vegyen örömében-bánatában, mert az is csak így édes, ha valaki őszintén osztozik benne. Védőangyalként gyöngéd kézzel letörölje homlokáról a verítéket, elsimítsa a gondok, a munkanélküliség és a bánat barázdáit. A sikertelenségek miatt csüggedőt felemelje, vigasztalva megerősítse, és számára kellemessé tegye az édes otthont. A teremtő a nőnek e hivatáshoz eszközöket is adott, melyek között az első a nő mosolya, szépsége, kedvessége. Ez olyan erő és hatalom, mellyel másokat nem csak meghódítani, de boldogítani is tud. A nőnek másik eszköze a szíve, amely az isteni teremtés csodálatos remekműve. A nőt szíve sokszor valóságos hőssé tudja tenni. Azt is mondhatnánk: A nő szenvedésre szánt szív, a családban ő kel fel először, és ő tér pihenni utoljára. Isten a nőt a férfi mellé segítőtársul teremtette, egyesült erővel, munkafelosztással kell előteremteni a mindennapi szükségeseket. Vitai Miklós NŐNAPI SMS-EK Becsüld meg az édesanyád! Ő a legnagyobb kincs a világon! Ki öt pótolni tudná, nincs e földön! Müller Andrásnénak Kállósemjénbe! Boldog nőnapot kíván férje, gyerekei és menye! 30/719-5368_________________________________________ Ujfehértóra küldi Lakatos István édesanyjának, feleségének, lányának, menyének, unokáinak, testvérének és sógornőjének nagyon sok szeretettel nőnap alkalmából: 30/511-1594 Koklács Ildikónak Ujfehértóral Nagyon sok, boldog nőnapot kiván Lakatos István: 30/511-1594 _______________________ Boldog nőnapot kívánunk Saroltának és Ramónának! Sok szeretettel Máté és Gergő: 30/430-8765 ____________________ Drága Debikém! Engedd meg, hogy kívánjak sok, boldog nőnapot és megköszönjem az elmúlt 27 évet és kívánom, hogy még legalább ennyit legyünk együtt: Laci! 30/374-2646 _________ Nőnap alkalmából sok szeretettel köszönti Balkányban Pusztai Gábornét és lányait Pusztai Gábor és kisfia, Gáborka: 70/6271737 ________________________________________' ( Sok, boldog nőnapot kíván Paszabra Jancsi és Jocó a három lánynak! 70/545-3019 _____________________________ Boldog nőnapot kívánok neked nagyi, sok szeretettel! Árpika: 70/866-4124 _____________________________________ Ilikének! Nagyon sok, boldog nőnapot kívánokl Árpika: 70/8664124 _______ _ Drága Feleség és Anya! Ezúton is kiván nagyon-nagyon sok, boldog nőnapot férjed, Lukovics György, fiaid: Dániel és Áronl Jó, hogy vagy nekünk! Szeretünk nagyon! 30/995-1871 ________ Fekete Ilikének Nyírszőlősre! Nagyon sok, boldog nőnapot kívánok Neked: Gvuszi! 30/731-7960 ________________________ Vass Gézánénak Kékre! Boldog nőnapot kíván kisfiad: Dávid! 20/385-3826 ________________________'__________ Nagyon szép és sok, kellemes, boldog nőnapot kívánok L. Zsuzsának Felsősimára: 30/518-1702 ________________________ A nemzetközi nőnap alkalmából szeretettel és megbecsüléssel köszöntőm a megyénkben élő nőket! Szilágyi Sanyi bácsi Kisvárdáról: 70/602-7874 ______________________________ Jó, hogy vagytok nekem! Boldog nőnapot kívánok feleségemnek, Évának és kislányomnak, Virágnak: Laci és Lacika! 30/225-6934 _________ | Sok, boldog nőnapot kívánok Nyirgelsére Juditnak! Zoli: 30/3461161 ________________________________________________ Kiss Józsefnének Nagyhalászba! Sok, boldog nőnapot kíván lánya: Erikái 30/473-8866 ______________________________ Demeter Nikolettának Eperjeskére! Köszöntésünk küldjük tavaszi szellő szárnyán, legyen az életed tündöklő szivárvány! Akik téged nagyon szeretnek: 70/388-7S50 ___________________ Nőnap alkalmából! Nagyon sok boldogságot és hosszú életet kívánok feleségemnek, leányomnak, édesanyámnak, anyósomnak, testvéreimnek, sógornőimnek és ismerőseimnek! 70/375- 9377 ( Horgász ] MEGYEI TÜKÖR /9 A jó cím a lelke mindennek ■ Már egyetlen betű eltérés is óriási félreértésekre adhat okot - s mint látjuk, adott is. Nyíregyháza (KM) - Az is baj - bizonyos esetekben ha az ember megkapja a neki címzett levelet, s az is, ha nem. Lukács Sándor immár évek óta azért harcol, hogy a nevére és címére küldött borítékokat - időben - megkapja. A probléma szerinte az, hogy ő a Szélsőbokori úton lakik, de mivel ugyanolyan házszám, mint az övé, van Szélsőbokorban is (utca nélkül) így a levelei olykor hónapokig keringenek a városban. Kikapcsolták a telefont Lukács Sándor hiába várja a küldeményeit- Miután a számlákat nem kaptam meg időben, de még a felszólító leveleket sem, megtörtént, hogy kikapcsolták a telefonunkat, az orvosi leleteim pontosan fél évvel a feladást követően érkeztek meg - sorolja bosszúságait. - Bejártam már a létező minden hivatalt. Voltam a postán, a lakcímnyilvántartóban, de kezdem azt hinni, megoldhatatlan problémával küzdők. És nemcsak én, hanem a közvetlen szomszédok is. Ellenőrizték már az összes cégnél, akikkel kapcsolatuk van, hogy helyes-e a cím, ahová postáznak. - Jól adtuk meg, ezért nem értem.- Azt tudom mondani, hogy helyesen kell feltüntetni a címet - reagál első hallásra dr. Köteles István, a hatósági és építésügyi iroda vezetője. A megoldást abban látja, ha az ott élők írásban kezdeményezik, hogy további megkülönböztetés legyen a két név között, vagy a házszámok változzanak. Ilyen lehetőség, hogy Szélsőbokor nevét ezentúl kötőjellel írják, vagy az, hogy ahol végetér a Szélsőbokori út számozása, ott folytatódjon Szélsőbokoré. Ezt azonban nekik kell kérniük. A kérdés csak az, hogy az ott élők (valamennyien) akarják-e a változtatást?- Az egy valóban szerencsétlen állapot, ha az utcanevekben egyetlen betű az eltérés, vagy ugyanabból az utcából kettő van, de a város különböző részein (például Deák F. utca van Oroson is, csak ott más az irányítószám) - ismeri el Papp László, a Nyíregyházi 1-es posta vezetője. Legyen rend!- Azt próbáljuk az önkormányzattal egyeztetve elérni, hogy ezen a téren rend legyen.- Csak tavaly mintegy 10 millió küldeményt vittek házhoz Nyíregyházán. A gépi feldolgozás a fővárosban megtörténik, majd itt kézzel osztják tovább a kézbesítők a leveleket. - Ilyenkor derülhetnek ki a problémák, a régi, ugyanazon a területen dolgozó postás már ekkor tudja, van-e ilyen nevű lakó azon az utcán vagy sem. - Helyettesítéskor akadhatnak gondok. De tény, már a címzéskor eldől a küldemény sorsa - állítja Papp László. Ha a címzés helyes, elenyészően kicsi a hibalehetőség. Ám, ha a szolgáltatónak rosszul adták meg a címadatokat, komoly problémák fordulhatnak elő. A név nélküli levélszekrények, azok állapota vagy a házszám nélküli ingatlanok sem segítik a munkánkat - teszi hozzá. Jogi tanács 6 ponton ■ Megyénk öt városában kaphatnak ingyenes jogi tanácsokat a rászorulók. Nyíregyháza (KM) - A Jogpont Hálózat keretében Szabolcsban 5 település 6 helyén kaphatnak a munka világában keletkezett vitás kérdések megoldásához ingyenes jogi tanácsokat a munkavállalók és az itt tevékenykedő munkaadók - hangzott el pénteken Nyíregyházán. Szűcs György, az Iposz elnöke az Ipartestületek nyíregyházi székházában avatta fel a megye egyik Jogpont irodáját, mely mellett a megye- székhelyen még a Szakszervezetek Házában, továbbá a megye négy városában is hasonlók várják ingyenes tanácsadással a segítséget igénylőket. A megyei Jogpont Hálózatban 3 jogi szakértő hallgatja meg a rászorulók munkajogi, társadalombiztosítási, társasági és cégjogi problémáit, hogy felvilágosítsák őket a lehetséges jogi lépésekről. Varázskert című legújabb könyvét mutatta be Lévai Katalin, európai parlamenti képviselő a megyei könyvtárban. További fotók: [g] mhU (Fotó: siPeki Péter) Háromból kettő már a pénzénél van Kutyaidő. Még a kutyusok sem szeretik, ha megállás nélkül esik az eső. (Fotó: Sipeki Péter) További fotók: £Q3 ion.hu ■ Nagyon jól halad a nemzeti kiegészítő támogatások kifizetése az MVH-nál. Nyíregyháza (KM) - Február végén megkezdődött a területalapú támogatás nemzeti kiegészítő részének átutalása a Mezőgazda- sági és Vidékfejlesztési Hivatalnál. GOFR-növények - gabonafélék, olajmagvak, fehérje- és rostnövények - esetén hektáronként 10 656 forint összeget utalnak a jogosultaknak. A múlt évben benyújtott területalapú támogatási kérelmek esetén már termeléstől elválasztottan, az ügyfelek rendelkezésére álló bázisjogosultság alapján utalják ki a támogatást. Szabolcs megyében a 21 126 ügyfélből eddig 15 758- nak fizettek ki összesen 1,2 Mrd forintot - tudta meg lapunk Takács Szabolcstól, az MVH területi kirendeltség vezetőjétől. A 2008. évi területalapú támogatás nemzeti részének most zajló kifizetését megelőzi az egységes uniós rész (SAPS) átutalása. A kifizetések decemberben kezdődtek, az egy hektárra jutó támogatás összege 31 429 forint. Megyénkben eddig a kérelmezők 96 százalékának, 25 600 ügyfélnek fizették ki a támogatást, ez mintegy 9 Mrd forintot tesz ki. A fennmaradó ügyfeleknek azért nem lehetett még fizetni, mert náluk a folyamatban lévő adategyeztetés, vagy a helyszíni szemle dönti el, hogy egy adott blokkon belül ki igényelt a sajátjánál nagyobb földterületre uniós támogatást. A törvényes kifizetési időszak 2008. december elsejétől egészen 2009. június 30-áig tart. Színes lesz a Művészeti Hetek ■ Könnyű- és komolyzene, népi tánc, kerámia és mandala - gazdag a választék. Nyíregyháza (KM) - Kiállítás, zene, tánc, színház, irodalmi program - a kultúra számos ága kap helyet a március 14-április 7. közötti Nyíregyházi Művészeti Hetek színes eseménysorozatában, melynek részleteiről pénteken Bohács József, a főszervező, Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrum igazgatója beszélt. A társintézmények és szervezetek - a Kodály Zoltán Általános Iskola, a Vikár Sándor Zeneiskola, a Móricz Zsig- mond Színház, a Móricz Zsigmond megyei és városi könyvtár, a Primavera balettegyüttes, a Nyírség táncegyüttes - képviselői is jelen voltak a tájékoztatón, melyen elhangzott: a programban szerepel többek között táncház, melyen fellép a Parno Grast, a Bürkös zenekar és a Nyírség táncegyüttes, különlegesnek ígérkezik az Erkel-gála, a Maszkabál című zenés műsor és a Fusio Gruop dzsesszkon- certje. Több könyvbemutatót is tartanak, tavaszi koncertre várja az érdeklődőket a Primavera, és látható a Presidance táncgálája is. Lesznek kisfilmek és komolyzenei előadások, de kerámiák és mandalák is láthatók a Nyíregyházi Művészeti Hetek programjai között. A közös kassza közös felelőssége ■ Az APEH csökkenti az adózók adminisztrációs terheit, egyszerűsíti az adófizetést. Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - A válságtól sújtott gazdasági környezetben nagy jelentőséggel bír, hogy a 2012-ig szóló stratégiánkat terv szerint valósítsuk meg - indult ki előadásában aktuálhelyzetből az APEH elnöke Nyíregyházán. Dr. Szikora János, a Szabolcs Megyei Kereskedelmi és Iparkamara fórumán arra utalt: ha elapadnának a költségvetési források, annak hatása azonnal jelentkezne a vállalkozói, a privát és a közszférában egyaránt, s kudarcra ítélné a válságkezelésre tett erőfeszítéseket. - A stratégiát „Szolgáltató adóhatóság” címmel fogadtuk el, s ez jelzi azt a kettősséget, mely munkánkat jellemzi a szolgáltatói és a hatósági feladatkör ellátásában - emelte ki dr. Szikora, hozzátéve: örvendetes, hogy a 9200 milliárd forintos adóbevétel túlnyomó többsége a jogkövető, vagyis az önkéntes adófizetői magatartás eredményeként folyik be. Ennek fokozása érdekében igyekszik az adóhivatal csökkenteni az adózók adminisztrációs terheit, s egyszerűsíteni az adófizetést. (Fotó: Sipeki Péter)