Kelet-Magyarország, 2009. március (66. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-28 / 74. szám
2009. március 28., szombat KIÜT .'\fl /20 • Operaija. Történetében először tartják Közép-Euró- pában a Plácido Domingo által 16 éve életre hívott Operalia nemzetközi énekversenyt; a középdöntőt Pécsett, míg a döntőt Budapesten rendezik a nyáron. A NAP VIDEÓJA Élő legenda Több mint egy év kényszer- pihenő után ismét kényezteti a futballrajongók szemét a jelenkori labdarúgás egyik élő legendája, Ronaldo. m video.szon.hu Örökbefogadás Lilongwe (MTI) - Mercy Jamesnek hívják azt a 14 hónapos árva kislányt, akit Madonna következő gyermekének választott. Az amerikai popsztárnak egyik gyermeke, David ugyanabból a malawi árvaházból való, ahol Madonna rábukkant a kislányra. Sorozatos lemondás Budapest/New York (MTI/AP) - Lemondások és balesetek „tizedelik" a New York-i Metropolitan Opera 2009-es programját. Előbb a sztártenor Rolando Villazón, majd a neves Wagner- szoprán, Christine Brewer kényszerült visszalépni előadásaitól. Villazón már februárban lemondott egy Lammermoori Lucia előadást, helyette a nézők - a budapesti, Művészetek Palotája-beli közvetítésen is - Piotr Beszalát hallhatták. Nemrég pedig A szerelmi bájital című Donizetti opera márciusi és áprilisi sorozatát mondta vissza Rolando Villazón. Christine Brewer amerikai drámai szopránt baleset érte. Darth Vader ajándékba London (MTI) - „Oltári” meglepetést okozott Darth Vader egy vőlegénynek: az illető menyasszonyát kísérte az oltár elé. A vőlegény 35 éves, és már jó ideje nem gyerek, de amikor az volt, arról álmodozőtt, hogy egyszer találkozik egy Star Wars szereplővel. 30 esztendős menyasszonya úgy gondolta, a legjobb, ha még emlékezetesebbé teszi egybekelésük napját, és suttyomban felbérelt egy Darth Vadért násznagynak, két birodalmi harcost és egy parancsnokot „nyoszolyólányoknak” a ceremóniára, hogy ők kísérjék az oltárhoz. „Minden terv szerint ment, a vőlegényem teljesen elképedt. Egy baj volt csupán: „Darth Vader állandóan a ruhám szegélyén taposott” - idézte a újdonsült feleséget a The Sun című brit lap. Tíz napot töltött dögkútban Ungvár (MTI) - Tíz napot töltött el egy férfi egy 15 méter mély dögkútban a dél-ukrajnai Zaporizzsja megyében. A megyei rendkívüli helyzetek főosztályát pénteken értesítették arról, hogy a Primorszki járásban, egy dögkút fenekén egy ember található. A helyszínre kivonuló katasztrófa-elhárító egység és a mentők kiemelték a mélységből a férfit - jelentette az Interfax-Ukraina hírügynökség. A teljesen kimerült 50 éves primorszki lakost a járási kórházba szállították kivizsgálásra. Mint kiderült, eltűnését tíz nappal ezelőtt jelentették a helyi rendőrségnek. Két maki. A négyhónapos Bili ápolója segítségével ismerkedik ajándékba kapott új plüssjátékával a frankfurti állatkertben. (Fotó: dpa) MEGÉR EGV MOSOLYT- Jean, miért iszik üres pohárból?- Nem vagyok szomjas, uram. humor.szon.hu „Kiröhögték magukat" London (MTI) - Kiröhögte magát egy színdarabról egy pár Nagy-Britanniában: annyira kacagtak, hogy a személyzet nem engedte vissza őket a szünet után. A darab nem tragédia, hanem vígjáték, és a színház hirdetése szerint annyira kacagtató, hogy a kipenderí- tést kockáztatja, aki megnézi. Bejött - bár eddig csak ennél a párnál. A 41 éves hölgy és 42 éves párja igencsak elcsodálkozott, amikor útjukat állták, mondván, több néző panaszkodott, hogy a darab olyan pillanatain is röhögtek, amelyek egyáltalán nem voltak viccesek, közben nevettükben rugdosták az előttük lévő székeket. „Úgy bántak velünk, mint rosz- szalkodó kölykökkel. Szégyenemben legszívesebben elsüllyedtem volna!” - mondta a nő a Lincolnshire Echo című brit lapnak. Ugyanakkor ingyen röhögtek sokat: a színház visz- szafizette jegyük árát. naqyvTTat^zőn Jiu További cikkek. Rózsaszínben, az amerikai énekes Alicia Moore - ismertebb nevén - Pink lépett fel nagy sikerrel a Budapest Sportaréna színpadán. (Fotó: MTI) Világhírű cukrászművész Nyíregyháza (MTI) - Kopcsik Lajos Oscar-díjas, tizenkilencszeres olimpiai és világbajnok cukrászművész alkotásaiból nyílt kiállítás a nyíregyházi Jósa András Múzeumban pénteken. A mestercukrász, aki az 1996- os berlini olimpián szerzett tíz aranyérmével, valamint a világ legnagyobb, három és fél négyzetméteres, cukorból készült faliképével bekerült a rekordok könyvébe is, az MTInek elmondta: Nyíregyháza után az ország más városaiban is tervez bemutatót. Az általa eddig készített mintegy 120 mű zöme az egri Kopcsik Marcipániában látható. A nyíregyházi Jósa András Múzeumban a cukortésztából készült, kikevert porcukor- és tojásfehérje-masszával díszített, valamint temperával festett, élethű alkotások, köztük szobrok, festmények, vázák és más tárgyak április 20-ig láthatók. Harmóniában. Makai Mónika szívében ketten is elférnek. Egyrészt évek óta tartó boldog párkapcsolatban él, és újabban egy kiskutyus is feldobja mindennapjait. További képek és videó Mónikáról: caitíh www.szon.hu 1181 (Fotó: Racskó Tibor) Ötven év elteltével újraforgatják ■ Fél évszázaddal a bemutatót követően újraforgatják a Ben Hurt. Hamburg, Budapest (MTI/ dpa) - A legendás filmeposzt azonban nemcsak tévéfilmként láthatja viszont a közönség, hanem nagyszabású színpadi show formájában is, amelyet Budapesten is bemutatnak. A Ben Húr Live címet viselő pro- ' dukció világpremierjére szeptember 15-én kerül sor Londonban, a magyar közönség pedig a december 11-12-i hét végén láthatja az élő előadást a Sportarénában. Tizenegy Oscar-díj „A show egy rockkoncert erejét, egy Broadway musical lendületét, egy színházi előadás korhűségét és egy igazi hollywoodi nagyprodukció látványgazdagságát egyesíti” - fogalmazta meg Franz Abraham, az előadás producere. A 2500 négyzet- méteres színpadképben 400 színész és 100 állatszereplő tűnik fel. A zenét Stewart Copeland, a Police alapítója jegyzi, a forgatókönyvet pedig Shaun McKenna, A Gyűrűk Ura londoni színpadi változatának szerzője. A rendezés a Hair című musicalt a Broadwayn színre állító Philip Wm. McKinley munkája - ismertette a magyar szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye. Az eredeti Ben Hurt, William Wyler rendező 1959-ben bemutatott monumentális történelmi kalandfilmjét 11 Oscar-díj- jal tüntették ki annak idején. A közel harminc éve elhunyt egykori rendező fia, David Wyler producerként vesz részt az újraforgatásban. „Apám filmje egyszerűen felülmúlhatatlan, ezért kellő óvatossággal közelítünk a forgatáshoz” - ígérte. „Ez egy új generáció számára készülő Ben Húr lesz. A barátság és az odaadás témája azonban ma is aktuális” - tette hozzá. A 22,5 millió dolláros (5 milliárd forintos) költségvetésből készülő Ben Hur-tévéfilm forgatási munkálatai május 5-én kezdődnek Marokkóban. Eddig hivatalosan meg nem erősített információk szerint a főszerepekben Joseph Moore és Steven Campbell-Moore tűnik fel. Robbie Williams kész visszatérni London (MTI/dpa/AFP) - Robbie Williams brit popcsillag készen áll a Take That együttesbe való visszatérésre, és rendszeres kapcsolatban áll a kilencvenes évek sikercsapatának tagjaival - írja a Daily Mirror című napilap pénteki számában. „Egyre valószínűbbnek tűnik a dolog, rendszeresen beszélünk, és úgy tűnik, a srácoknak is kedve lenne a dologhoz. Óriási lenne” - mondta a 35 éves híresség, aki 1995-ben hagyta ott a bandát. Pletykák szerint Williams már csak egy telefonhívásra vár Gary Barlow, a Take That vezéregyénisége részéről, akivel távozása előtt romlott meg a kapcsolata. Robbie Williams szólókarrierje miatt lépett ki az együttesből, amely 2005 óta újra nagy sikereket ér el. Visz- szatérésük óta 6 millió lemezt adtak el, Williamsről ugyanakkor kevesebbet lehetett hallani az utóbbi években. Az énekes néhány hónapja költözött visz- sza Kaliforniából Nagy-Britan- niába, ami csak fokozta a bandába való visszatéréséről szóló spekulációkat. Gettómilliomos. Indiai gyerekszínészek, Rubina (balra) és Ahas- seddin az idei Oscar- díjas Gettómilliomos című film sztárjai vonultak fel egy indiai divat- bemutatón. (Fotó: EPA) az ereaeti rum illusztrációja (Fotó: internet)