Kelet-Magyarország, 2009. március (66. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-16 / 63. szám

2009. március 16., hétfő HAZAI TÁJAKON /8 • Elismerés. A nemzeti ünnep alkalmá­ból Jászai Mari-díjat kapott Horváth Lász­ló Attila, a Móricz Zsigmond Színház művé­sze. • Élet a Vécseyben. Iskolára hangoló fog­lalkozásokra várja a leendő elsősöket és szüleiket március 20-án és 27-én 15-16 óra között a nyíregyházi Vécsey Károly Általá­nos Iskola. • Nyelvpárbaj. Április elsején 14 órától ismét megrendezi hagyományos angol-né­met szavalóversenyét a 6, 7 és 8. osztá­lyos diákok számára a nyíregyházi Kazinczy Ferenc Általános Iskola. További informá­ció: 42/437-035. A legkisebbek is részt vettek Tiszavasváriban az ünnep- ségen (Fotó: Balogh Tamás) Ifjúsági díj a pedagógusnak Tiszavasvári (KM) - Az 1848-49-es for­radalom és szabadságharc 161. évfordulójá­ra, valamint a város szülöttjére, Vasvári Pálra is emlékeztek március 15-én Tiszavasváriban. Vasvári Pál egykori szülőháza helyén felállított szobránál a város vezetése, intézményei, civil szervezetei és polgárai együtt ünnepeltek. Az ünneplő tömeget Rozgonyi Attila polgármes­ter köszöntötte, majd ünnepi beszédet mondott. Ezután történelmi visszaemlékezést tartott dr. Bene János megyei múzeumigazgató. Az ünne­pi rendezvényen hagyományosan idén is átad­ták a Vasvári Pál Ifjúsági Díjat, amelyet Veres Tibor zenetanár vehetett át. A kellemes tava­szi délelőttöt a Városi Fúvószenekar térzenéje, Polgári Hagyományőrző lovas huszárok bemu­tatója és a Nyolckor Színház ünnepi műsora színesítette. Az ünnepi megemlékezés a görög katolikus templomban a Sybelius Vegyeskar és Ringer István tárogatóművész közös hang­versenyével ért véget - tájékoztatta lapunkat Balogh Tamás. Koszorúzás a szobornál Nagyhalász (KM) - Kellemes, napsütéses időben ünnepelhettek a nagyhalásziak az 1848- 49-es forradalom és szabadságharc kezdetének évfordulója alkalmából rendezett megemléke­zésen. A Himnusz elhangzását követően Orosz Károly polgármester mondott ünnepi beszé­det, majd a Csuha Antal Általános Iskola tanu­lóinak szavalatát hallgathatták meg a rendez­vény résztvevői. A múlt eseményeinek felidézé­se után a városi önkormányzat, a Nagyhalász­ban működő intézmények, valamint a pártok és civil szervezetek vezetői koszorút helyeztek el Petőfi Sándor szobránál. Az ünnepséget, a Talentum Alapfokú Művészeti Iskola zenekará­nak előadásában a Szózat hangjai zárták - írta lapunknak Lisovszki Róbert. Fáklyás felvonulás. A Nemzeti Őrsereg, a POFOSZ és a Jobbik koszo­rúzta meg Petőfi Sándor szobrát szombat este Nyíregyházán, a Petőfi téren. Ezt követően fáklyás felvonulás keretében vonultak a Kossuth térre. További fotók: CST jBütimte (Fotó: Pusztai Sándor) ■ Összefogással, közös erőfeszítéssel kilábalha­tunk a válságból - hang­zott el a Kossuth téren. Nyíregyháza (KM - B. M.) - Mit kíván a magyar nemzet? - kiabálták a megyeszékhely fő­terén a korabeli ruhába öltözött rikkancsok, s mindenkinek át­nyújtották a 161 évvel ezelőtt meg­fogalmazott, híres 12 pontot. Nyír­egyházán több mint félezren gyűl­tek össze a Kossuth téren, hogy az 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra emlékezzenek.- Európai parlamenti képvi­selőként arról szeretnék szólni, milyen fontos az összefogás, az, hogy korra, nemre és a politi­kai hovatartozásra tekintet nél­kül együtt gondolkodjunk és hozzunk olyan döntéseket, ame­lyek előreviszik Magyarországot - fogalmazott az ünnepi szónok, Dobolyi Alexandra EP-képviselő. Az ünnepi műsorban szerepeltek a nyíregyházi Művészeti Középiskola és Kollégium diákjai További fotókról www.szon.h u . (Fotó: Racskó Tibor) Véleménye szerint csak közösen van arra lehetőség, hogy kilábal­junk a gazdasági válságból, s elő­rehaladjunk. Ha innen indul az összefogás, az hamar elér Brüsz- szelig - tette hozzá. A politikai fel­hangoktól mentes, békés ünnep­ség koszorúzással, a művészeti szakközépiskola diákjainak szín­vonalas, múltat megidéző műso­rával, a Sebő együttes zenéjével ért véget. Röplapok a rikkancsoktól Kokárdás jubileum Csengerben Apáti György polgármester a jelfa kicsinyített mását adta a testvérte­lepülések polgármestereinek (Fotó: Fodor László) ■ A nemzeti ünnep mel­lett a várossá válás 20. évfordulójára is emlé­keztek a csengeriek. Csenger (KM) - Testvérvá­rosi jelfát avattak vasárnap Csengerben, a romániai testvér- városok (Negresti-Oas, Tasnád, Kovászna, Óvári-Vetés) részvé­telével a polgármesteri hiva­tal parkjában. Az ezt köve­tő ünnepi megemlékezésen dr. Veres János pénzügyminisz­ter mondott beszédet, majd az Ady Endre-iskola növendékei adtak műsort az oktatási intéz­mény aulájában. Apáti György polgármester elmondta: kettős ünnep idén március 15-e a tele­pülés életében, hiszen a nemzeti megemlékezés mellett a 20 éves város történelmére is emlékez­nek Csenger lakói. A jubileum alkalmából az iskolában város­történeti fotókiállítás is nyílt. Kitüntetés az igazgatónak Mátészalka (KM) - A márciusi forradalom évfor­dulója alkalmából Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta Pankotai Ferencnek, a Mátészalkai Gépészeti Szakközépisko­la nyugalmazott igazgató­jának. Az elismerést a köz- társasági elnök megbízásá­ból Hiller István oktatási és kulturális miniszter adta át ünnepélyes körülmények között március 14-én. Elismerés. Dr. Nagy János pü. altábornagy a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka kitüntetéseket adott át a médiában dolgozóknak, köztük Fullajtár András újságírónak, lapunk volt munkatársának. (Fotó: amatőr) APEH-jutalmak Nyíregyháza (KM) - Példa­mutató szakmai munkájáért elismerést kapott március 15-e alkalmából az APEH Észak-al­földi Regionális Igazgatóságá­nak számos nyíregyházi dol­gozója. Kitüntetések Miniszteri Elismerő Oklevél: Tóth Lászlóné ________________ Miniszteri Emléklap: Timkó Józsefné ____________________ Bezerédj-díj (arany): Bodnárné Martin Klára, Gombkötő Erika Bezerédj-díj (ezüst): Harmanné Simkó Krisztina_______________ Bezerédj-díj (ezüst) Posthumus: Fülöp János ______ Elnöki dicséret: Kiszely Andrásné, dr. Németh Lajos, Vassné Oláh Katalin ___________ Igazgatói dicséret: Ferenczi Jánosné, Fodorné dr. Imre Krisz­tina, Sajben Zsolt, Spanyol Gáborné, Tarczali Szilárd Az akció március 16-tól március 31-ig illetve a készlet erejeig érvényes! 4400 Nyíregyháza, Tiszavasvári út 37/D. Tel.: 42/420-273,42/420-274 4600 Kisvárda, Árpád u. 27. Tel.: 45/415-214,45/416-142 3950 Sárospatak, Wesselényi u. 36. Tel.: 47/ 511-419,47/511-418 HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents