Kelet-Magyarország, 2009. február (66. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-06 / 31. szám
2009. február 6., péntek RÖVIDEN • Betelt a létszám. A tiszaberceli ultiparti szervezői arra kérik a sportbarátokat, hogy a február 7-i versenyre már ne jelentkezzenek. A létszám ugyanis betelt, szombaton száznegyvenen versengenek a serlegért, s az értékes díjakért. Megyei kapcsolatfejlesztők Nyíregyháza (KM) - A romániai és magyar fiatalok közötti kapcsolat építése, egymás megismerése segíthet abban, hogy kisebb legyen ebben a korosztályban az előítélet. A gazdasági, kulturális együttműködés erősítése pedig mind a két megye közös érdeke - fogalmazott tegnap Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke, miután megbeszélést folytatott a romániai Beszterce-Naszód Megyei Tanács elnökével, Líviu-Mihai Rusuval és delegációjával. Az elnöki eszmecsere azzal ért véget, hogy a két megye testvérmegye lesz, s erről mindkét országban már a márciusi közgyűlésen, illetve tanácsülésen döntés születik.- A gazdasági együttműködés egyik fontos pillére lehet, hogy a romániai megyében igen kiterjedt az erdőfelület, és sok felaprított fával rendelkeznek. Intézményfenntartóként azt vizsgáljuk, hogy a gáz mellett milyen más energiaforrásokat használhatunk fel. Ez is lehetőség, nemcsak nekünk, de akár a lakosság számára is - fogalmazott a szabolcsi elnök. A romániai 5 ezer 500 négyzetkilométer területű megyében 316 ezren élnek, közülük 18 ezren magyarok - derült ki. így nagyon fontosnak tartják a magyar kultúra ápolását és a nyelv megőrzését. A Beszterce-Naszód megyei vezető szerint a két megye közötti kapcsolat alapja nem lehet más, mint az ember. - Mert bármit is teszünk, ha nem az ember van a középpontban, akkor az befejezetlen, és nem értékes - jelentette ki Líviu-Mihai Rusu. Ékszerek. Nyakláncokat, karkötőket és egyéb érdekes tárgyakat is készítenek gyöngyből az EMMAUS Evangélikus Szeretetotthon lakói. (Fotó: Sipeki Péter) További fotók: WWW.SZon.hu Bennégtek az állatok Nyíregyháza (SZÓN - P. S.) - Több járművel, kiemelt fokozatú riasztást követően indultak csütörtökre virradó éjszaka a nyíregyházi tűzoltók Felsősimára, ahol egy tűzben több ló és sertés égett meg. Az M3-as közelében lévő tanyán éjfélhez közeli időpontban vették észre, hogy több ponton egy időben lobbantak lángok. A melléképület közelében tárolt száraz takarmány és alom nagyon gyorsan és nagy lánggal égett, védőeszköz nélkül nem lehetett már a közelébe menni. Az istállóban rekedt ló és csikója, valamint egy koca és hét kismalac elevenen elégett. A kárt több adat szerint is szándékos gyújtogatás előzhette meg, ezért a rendőrség is bekapcsolódott az oltást követő vizsgálatba. Az anyagi kár megközelíti az egymillió forintot, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság nagyobb kárt okozó rongálás bűntett megalapozott gyanújával ismeretlen tettes után nyomoz. oltás közben a tűzoltók (Fotó: Pusztai Sándor) További fotók: [g] www.szon.hu KELET MEGYEI TÜKÖR /6 Nagykálló I Érkezés 11.15 j __Indulás 12 j Pócspetri "J^Wáriipöcfl Indulás 6 óra Kálíósemjén Érkezés 9 Indulás 10 Hajdúdorog Érkezés 22 óra Újfehértó Érkezés 15.30 Indulás 17 ....... (Az időpontok tájékoztató jellegűek.) Szombaton költözik a kegykép ■ Gyalogos zarándoklattal viszik el a csodatévő kegyképet Hajdú- dorogra. Máriapócs (KM) - Ideiglenes otthonába, a hajdúdorogi bazilikába szombaton költözik Máriapócsról a könnyezéséről világhírű, csodatévő kegykép, amely Szűz Máriát és gyermekét ábrázolja. Gyalogos zarándoklat Mint már korábban is írtunk róla, átalakítási munkálatok kezdődnek hamarosan a máriapócsi görög katolikus bazilikában, valamint a templom udvarán és az előtte lévő téren, ezért az a döntés született, hogy fél évig Hajdúdorogon legyen a csodatévő kegykép. A nagyszabású átépí- ............................................... Remélem, sikerül majd tartanunk az előzetesen megállapított időpontokat az állomások között. Dr. Seszták István tésekkel kapcsolatos az is, hogy augusztus 31-ig a máriapócsi búcsúkat Hajdúdorogon rendezik meg. Az Istenszülő-képet gyalogos zarándoklattal viszik át február 7-én, szombaton Máriapócsról a hajdúsági városba.- Átlagban közel ötszáz fős menet kíséri majd a kegyképet Máriapócsról Hajdúdorogra, ezért kérünk minden autóst, hogy a megszokottnál is óvatosabban vezessenek a zarándoklat útvonalán. Természetesen a rendőrségen is bejelentettük a zarándoklatot- mondta el érdeklődésünkre dr. Seszták István teológiai tanár, a zarándokmenet egyik szervezője. - Az Istenszülő-kegykép viteZarándokok kísérik majd végig az útján a kegyképet Máriapócstól Hajdúdorogig (Fotó: archív) lére 8 fős csoportok jelentkezését kértük, végül erre a nemes, felemelő feladatra 50-55 egyház- községi csoport jelentkezett, s majd 800-1000 méterenként váltogatják egymást. Máriapócsról Pócspetri érintésével jutunk ki A zarándoklat útvonala a Nagykálló-Nyírbátor közötti főútvonalra, s úgy érkezünk meg Kállósemjénbe, ahol az első pihenőt tartjuk. Kálíósemjén és Nagykálló között az autóforgalom zavarása nélkül, biztonságosan haladhatunk, hiszen a közelmúltban elkészült kerékpárutat használjuk majd. Nagykállóban a sportpálya melletti úton érjük el a főteret. Itt szintén lesz egy órás pihenő, s majd Újfehértó következik, ahol az utolsó szakasz megtétele előtt szintén felfrissülhetnek a zarándokok. Püspöki liturgia- A terv szerint a kegykép és a zarándokok menete 22 óra körül érkezik meg a hajdúdorogi székesegyházhoz. Remélem, sikerül majd tartanunk az előzetesen megállapított időpontokat. Hajdúdorogon a zarándokok meg- áldása után virrasztás kezdődik. Február 8-án 10 órakor püspöki szent liturgia lesz a hajdúdorogi székesegyházban. MI, kmf/ppek.szon.hu • Máriapócs. A várossal kapcsolatos korábbi írások letölthetők. (PDF, 68 kB) Válaszút előtt a fiatalok Időszerű kérdésekről tartott előadást a konferencia résztvevőinek Tukacs István kormánybiztos (Fotó: M. Magyar László) ■ A pénzügyi válságból kialakult gazdasági válságot a csodaországok sem tudták elkerülni. Nagykálló (KM) - A 16-24 évesek kilátásairól, pályaválasztási lehetőségeiről rendszeresen szervez „Válaszút” címmel konferenciát a XXI. Század Egyesület. A 8. alkalommal megrendezett tanácskozásnak csütörtökön Nagykálló adott otthont. Mint Tisza Gabriella, az egyesület elnöke elmondta, a konferencia részeként szerdán Nyíregyházán négy szekcióban kaptak a fiatalok tájékoztatást továbbtanulási lehetőségekről, aktuális képzésekről, tanfolyamokról. Hagyomány az is, hogy a foglalkoztatási lehetőségek mellett előadás hangzik el egy-egy időszerű témáról is. A nagykállói konferenciára Tukacs Istvánt, a gazdasági válságövezetek kezeléséért felelős kormánybiztost hívták meg, aki a gazdasági válság kezeléséről, illetve az intézkedések hatásáról szólt, a foglalkoztatottságot tekintve. Mint a kormánybiztos elmondta, a pénzügyi válság váratlanul átcsapott gazdasági válságba, s ezt olyan csodaországok sem tudták kikerülni, mint Írország, az Egyesült Királyság vagy Németország. Magyarországot is elérte a válság, amelynek megoldása nem egyszerű és nem egymondatos - fogalmazott a politikus. Az alapmegoldás: pénz kell a gazdaságba, de nem mindegy, hogy-milyen módon. További tennivalók: a nehézségek ellenére meg kell tartani a munkaerőt, munkahelyteremtő- ket kell csábítani az országba, segíteni kell a forgóhitelezést, a fejlesztési hitelezést. A válság nem lesz gyors lefolyású, rosszabb helyzet is bekövetkezhet. Éppen ezért a kormány figyel minden apró mozzanatra, s készen áll, hogy gyorsan reagáljon a változásokra - fejezte be a kormánybiztos. A konferencia további részében előadás hangzott el a foglalkoztatási helyzetről, a régió munkaerő-piaci helyzetéről, a fiatalok elhelyezkedési esélyeiről, a pályázati programokról. Kórházi közmunkások Nyíregyháza (KM) - Amint arról novemberben beszámoltunk, a szakminisztérium tervei szerint a kórházakban közmunkások segíthetnék - többek között - a szakápolók munkáját. A képzéssel együtt kilenc hónapig (április 1-től december végéig) tartó program uniós forrásból, összesen 4,5 milliárdos befektetéssel valósul meg. Az ötven jelentkező intézmény - megfelelő képzést biztosítva -, ápolási, kórházi kisegítő és adminisztratív területre várná a közmunkásokat. A Jósa András Oktató Kórház is benyújtotta a szándéknyilatkozatát, ebben 15 ápolási asszisztens foglalkoztatását jelezték a minisztériumnak. Visszajelzésre várnak, s bíznak a kedvező 2 elbírálásban - tudtuk meg. www.volkswagen.hu Az új Golf. Élményekkel és tapasztalattal. A legújabb technikájú 1.4 TSI 122 LE-s turbo motor, 200 Nm nyomatékkai! Az 1.6 SRE, 102 LE-s motorral szerelt változathoz képest 149.000 Ft felárral. A Volkswagen Golf motorizáltságtól függő, kombinált átlagfogyasztása: 4,9-7.11/100 km, GO.-kibocsátása: 128-166g/km. Az Ön Volkswagen márkakereskedője: Autó Széles 4400 Nyíregyháza, Hunyadi u. 57. Tel.: 42/508-280/111 m. Fax: 42/409-520 E-mail: vw@autoszeles.hu Web: www.autoszeles.hu HIRDETÉS