Kelet-Magyarország, 2009. február (66. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-21 / 44. szám
2009. február 21., szombat RÖVIDEN • Felelőtlen. Felelőtlennek nevezte lányát a kaliforniai nyolcas ikrek nagyapja Mint Ed Doud kifejtette, lánya, a 33 éves Nadya Suleman, ahogy kezelőorvosa is "abszolúte felelőtlen" volt. A 33 éves egyedülálló anya, akinek már volt hat gyermeke, lombikbébiprogram segítségével nyolcas ikreknek adott életet. Eladó Kate Moss műve is szerepel a Bonham's londoni műtárgyaukcióján. (Fotó: EPA) Káosz a hóban Szófia (FH) - Közlekedési káoszt okozott a hirtelen jött havazás Bulgáriában: a legforgalmasabb utakon alig lehet közlekedni, tucatnyi repülőjárat késett és az egyik Fekete-tengeri kikötőt is le kellett zárni. Több száz település maradt áram nélkül, miután az elektromos vezetékek leszakadtak a hó súlya alatt. Akadozott a vízszolgáltatás is és több helyre az élelmiszer sem jutott el. Csaknem 40 iskolába rendeltek el hószünetet. Több falvai a hó teljesen elvágott a külvilágtól. Több száz autós töltötte az éjszakát járművekben. Több lavina is kialakult a térségben, ezek eddig nem követeltek áldozatokat. A Bulgária nyugati és keleti részét összekötő Trakia és Hemus autópályákat le kellett zárni, miután a hófúvás miatt hatalmas hótorlaszok alakultak ki. A NAP VIDEÓJA Botkezű nők négykeréken A"jP .. A Nap villaója v i d e 6 ján ügyetlenkedő sofőröket nézegetve felmerül a kérdés: ki adott ezeknek A diákok is gondozták? (Fotó: Archív) Vadkender az iskolában London (MTI)- Hatalmas vadkenderültetvényt találtak a Scotland Yard detektívjei - egy londoni általános iskolában. A kannabiszfarmot a brit főváros déli Streatham kerületének egyik tanintézetében, a kazánházban létesítette a gondnok, aki ellen már vádat is emeltek kábítószervétség gyanújával. A rendőrséget egy áramszolgáltató cég értesítette, miután feltűnt, hogy az intézmény rendkívüli mennyiségű áramot fogyaszt. A 44 éves pedellus, Michael Griffin ugyanis nem csupán az iskola tanulóinak teremtett kellemes hőmérsékletet a helyiségben, hanem nagy teljesítményű melegítőlámpák segítségével az ott termesztett vadkenderpa- lántáknak is. Profi módon berendezett kannabisz- ültetvényről van szó, amely már hónapok óta az iskola alagsorában volt. Dilemma ■ Ki tudná megmondani, hogy most kint maradjunk vagy kúsz- szunk vissza barlangunkba? (Fotó: Archív) MEGÉR EGY MOSOLYT- Nem vennéd meg a pizsamámat?- Miért akarod eladni?- Áthelyeztek az éjszakai műszakba. További viccek: humor.szon.hu IK - 8 e Szemrevalo. Már az első napon sem volt hiány látványos modellekben a londoni divathéten. (Fotó: EPA) Válogatott fotók a világból. Feleség bérelhető, legalábbis mosásra Zaporozsje (FH) - Alig 2000 ezer forintért lehet férjet vagy feleséget bérelni egy- egy órára a nyugat-ukrajnai Zaporozsjében (ukrán nevén Zaporizzsjában). A szolgáltatás nincs összefüggésben a szexszel: a kikölcsönzött hölgyek és urak kizárólag az alkalmi házimunkákat végzik el. A világválság miatti munkanélküliség folytán pillanatok alatt túljelentkezés támadt a kibérelhető férjek vagy feleségek szerepére. Elsősorban a bérférjekre van a legnagyobb igény, akiket az esetek többségében valamilyen barkácsfeladat elvégzésére hívnak házhoz őket. Az egy-egy órára kölcsönözhető háziasszonyoknak elsősorban a mosás, a varrás és a főzés terén kell jeleskedniük. Repülőstragédia Luxorban Luxor (FH) - Meghalt egy ukrán teherszállító repülőgép ötfős személyzete, amikor a gépen tűz ütött ki felszállás közben az egyiptomi Luxorban pénteken. Az orosz gyártmányú Antonov 12-es típusú gép Tanzániából indult hazafelé, és azért szállt le a dél-egyiptomi város repülőterén, hogy feltankolják. A gép a start után kapott lángra, és hiába siettek a helyszínre a reptéri tűzoltók valamint a mentőegységek, az ukrán gép ötfős személyzetén már nem tudtak segíteni, tegnap még nem tudták, hogy mitől gyulladt ki a teherszállító repülőgép. Légörvénybe került egy gép Tokió (MTI) - Megsérült egy Tokióba tartó amerikai repülőgép 38 utasa, mert a gép váratlanul légörvénybe került és süly- lyedni kezdett. A Boeing 747-es Manilából tartott a japán fővárosba, fedélzetén 408 utassal és 14 főnyi személyzettel. Már a szigetország keleti partjánál, Csiba térségében járt, amikor helyi idő szerint péntek dél körül hirtelen légörvénybe került, emiatt rázkódni és süllyedni kezdett, és akinek nem volt bekapcsolva a biztonsági öve, az kibillent az üléséből. A sérültek valameny- nyien utasok, súlyos sebesülést egyikük sem szenvedett. Szülinapos. Balázs Tünde ma ünnepli születésnapját és ezzel a képpel Angliából szeretné köszönteni ismerőseit. További képek és videó Tündéről: CSűI®«' (Fotó: Racskó Tibor) A való életben is díler? Szteroidok miatt bukott le az Oscarra jelölt Mickey Rourke filmjének egyik szereplője. New York (MTI) - Szteroidok miatt bukott le New Yorkban az a színész, aki az Oscarra jelölt Mickey Rourke The Wrestler című filmjében a szteroiddílert játszotta. Csak élethűbben Scott Siegelt filmbe illő hajsza után fogta el szerdán éjjel New York egyik külvárosában a rendőrség. A 34 éves színészt kábítószer-kereskedelem és testi sértés miatt vették őrizetbe. A nyomozók 1500 palack anabolikus szteroidot és több tízezer dollár kézpénzt találtak a férfi és szülei lakásában. A hatóságok szteroidkereskedelem után kutatva jutottak el Siegelhez. Szerda éjjel szülei Westchester A film egy másik fontos szereplője Marisa Tóméi valószínűleg nem a dupla-diler esetén derül (Fotó: epa) seket tett rájuk, majd elhajtott. Mikor kisvártatva visszatért, már számos rendőrautó üldözte. Kerítéseken gázolt át, kocsikat tört össze, és mikor sarokba szorították, végül gyalogosan próbált menekülni, de elfogták. Szerepgyakorlat A The Wrestlerben (A pánk- rátor) Rourke kiöregedett pank- rátort játszik, aki megpróbál visszakapaszkodni a ringbe. Az alakításért Oscar-díjra jelölték, s a szakértők szerint nagy esélye van rá, hogy vasárnap át is veheti az Amerikai Film- akadémia elismerését. Siegel kisebb szerepet kapott Darren Aronofsky filmjében: szteroidok- kal kereskedik abban az edzőteremben, ahol a Rourke alakította pankrátor edz. További érdekességek a világból. Megölték az albínó kislányt a lábaiért ■ Gyakran eladják varázslóknak, akik szerencsét hozó ereklyeként használják fel a végtagokat. Mwanza (FH) - Két embert letartóztattak Tanzániában azzal a váddal, hogy meggyilkoltak egy 14 éves albínó lányt az afrikai ország Mwanza nevű régiójában. A gyanúsítottak között van a lány apja. A rendőrség szerint ő és még négy férfi szerdán betörtek a kislány szobájába, végeztek vele, majd levágták mindkét lábát. A hatóságok úgy vélik, hogy a támadók több ezer dollárt kaptak a kislány lábaiért a megrendelőtől, aki valószínűleg egy varázsló lehetett. A régióban ugyanis rendszeresen vadásznak az albínókra, hogy a levágott testrészeiket eladják varázslóknak, akik szerencsét hozó ereklyeként használják fel a végtagokat. Januárban egy másik albínóval hasonlóképpen végeztek. Díjazták. Plácido Domingo nyerte el első ízben az egymillió dollár értékű Birgit Nilsson-díjat. A legendás svéd szoprán halála előtt hozta létre alapítványát. (Fotó: Archív) megyei házánál álltak lesben a nyomozók, amikor megpillantották a kocsijából egy barna dobozzal kikászálódó színészt, aki szintén észrevette őket, és kocsijukhoz lépve megjegyzé-