Kelet-Magyarország, 2009. február (66. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-03 / 28. szám
2009. február 3., kedd KIÜT LADIK, SÉTA /13 Koncentráció. Itt éppen a tavalyi országos döntőbe jutás volt a tét! SAJTÓ ÉS TANULÁS A baj oka: fényszennyezés Fényszennyezés. Sokan nem is hallották ezt a fogalmat és a jelentését sem ismerik. Pedig nagyon is létezik. Oka a rosszul tervezett és kiépített közvilágítás. Ha a mesterséges fényforrás pászmája az égboltra irányul, ahelyett, hogy lefelé világítana, megváltoztatja az éjszaka sötétjének szintjeit és változási ritmusát. Ez viszont nagy baj forrása lehet az evolúció során oly nehezen, ezekhez a szintekhez és ritmusokhoz alkalmazkodott éjszakai állatokra nézve. Ahol az emberi fények behatolnak a természetbe, megzavarják az élőlények mozgási, táplálkozási és szaporodási szokásait - alapjaiban rengeti meg az életüket. Ma már az emberek legnagyobb része többszörösen átfedő fénykupolák alatt éli az életét. A túlvilágított városok, gyárak, autópályák ostorlámpái egyszerűen megsemmisítik az éjszakáink sötétjét. Európa túlnyomó részének égboltja egyetlen óriási, derengő fénykupolaként borul a kontinens fölé, ahogyan az Egyesült Államokra és Japánra is. Nem jobb a helyzet Dél-Amerika, India és Kína nagyvárosaiban sem. Sajnos oly természetesnek vesszük az örökkévaló, tompa éji derengést, hogy elképzelni sem tudjuk, vajon milyen lehetett látni a Sarkcsillag árnyékvető erejét vagy rádöbbenni, hogy a Tejútrendszer sok millió csillaga mennyire csodálatosan tükrözné ránk a fényét. Molnár Ádám LADIK: jön a második forduló ■ Külön díjazzuk az ötletességet, egyediséget - úgy a szöveg, mint a képek bírálatánál. Nyíregyháza (KM) - Megyénkből 48 csapat nevezett és küldte be szerkesztőségünkbe a LADIK-verseny első fordulóját jelentő teszteket. Ez a feladat amolyan bemelegítés volt, kicsit beugratós stílusban, most következik a második forduló: a csapatok mutatkozzanak be egy 3000 karakteres terjedelmű írásban, fotókkal illusztrálva. Külön díjazzuk az ötletességet, egyediséget - úgy a szöveg, mint a képek bírálatánál. Itt aztán el lehet engedni a fantáziát! Akkor lesz jó a mű, ha lendületes (fiatalos), laza stílusú, ám minden fontos információt tartalmaz, és mindemellett olyan egyedi jegyeket is felmutat, amelyek senki másra nem A csapatok mindig egyenpólóban küzdenek jellemzőek. Ez már igazi újságírói feladat, szép kihívás. Figyelem! A beküldési határidőt módosítottuk: március 3-ig várjuk a bemutatkozó anyagokat. Az elkészült munkát e-mail címen (nyeki@kelet.szon. hu) és postán is fogadjuk (Kelet(Fotók: KM-archív) Magyarország Szerkesztősége 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6.), a borítékra kérjük, írják rá: LADIK. A tanárok a megyei döntő helyszínén figyelték diákjaik munkáját... a diákok pedig lendülettel vetették magukat a versenybe! Megszabadulni a káros köteléktől Érdemes elnyomni - de legjobb el sem kezdeni! (illusztráció: sipeki Péter) ■ Azzal a dohányzó társadalom is tisztában van, hogy nem azért gyújtanak rá, mert az olyan jó. Miért is fontos az egészségünk? A témát egy egészen más aspektusból próbáltam megközelíteni, közvetve személyes élmények alapján. Van egy két évvel fiatalabb húgom, aki két komoly műtéten esett át nemrég, és arról panaszkodott nekem, hogy ő mennyit szenved az egészsége érdekében, más pedig már tizenévesen tönkreteszi az életét káros szerekkel, legyen az alkohol, cigaretta vagy akár drogok. Azzal a világ dohányzó társadalma is tisztában van, hogy nem azért gyújt rá, mert az olyan jó. Aki már régóta dohányzik, annak egy-egy szál elszívása az idők során már rutinszerű mozdulattá vált, olyan ez nekik, mintha mi beletúrnánk a hajunkba vagy megigazítanánk a ruhánkat. Sajnos, azt is nap mint nap tapasztalom a körülöttem élőkön, hogy már nem is a nikotinhiány, hanem a mozdulat számít. Megannyi közvetlen és közvetett káros hatása van ennek a szernek, s hiába benne van az emberek eszében, nem vesznek tudomást róla. A dohányfüst és a nikotin gyorsítja a szívverések számát, ezzel a vérnyomást is növeli, az emberek ezért gondolják, hogy egy-egy szál cigaretta elszívása után fittebbek, jobban képesek gondolkodni. A nikotin azonban rendkívül erős méreg. Egy erős dohányos óránként 1-2 centigramm nikotinnal mérgezi magát. Az orvos- tudomány számos olyan betegséget ismer, amelyek nagyrészt a dohányosok körében fordulnak elő, ilyen az ajak-, a gége-, valamint a tüdőrák. De nemcsak a rák, hanem megannyi betegség is a dohányzáshoz köthető. Ilyenek a különféle gyomorbán- talmak, de az érhálózat megbetegedései is, úgymint a trombózis vagy a szívinfarktus. Édesanyámtól tudom, hogy a dohányzásról való leszokás nem könnyű, de nem is nehéz. Neki egyik napról a másikra sikerült megszabadulnia a káros szenvedély kötelékétől. Neki sikerült. Zárszóként pedig szeretném kihangsúlyozni: minden akaraterő kérdése. Dezső Attila BOGÁRBÓL Eredeti helyesírással Zrínyit a bécsi kamarilla által felbérelt ólmozott vadkan ölte meg._______ Az őserdő olyan terület, ahova embe- ri kéz még nem tette be lábát. A zsidó egyházi zene legismertebb tekintélye Palesztina volt. ________ Kolombusz háromszor indult útnak, bár a második útján meghalt. Szulimant a szigeti ostromnál megölték, ezért egyelőre felhagyott azzal a szándékával, hogy Magyarorszáqot meghódítsa ________________ Ady Boncza Bertalant vette feleségül __________________________ Bombay éghajlata olyan egészségte- len, hogy lakosai máshol laknak. A Toldi olyan mű, amelyben a főhőst feldolgozzák. __________________ A kőolajat kövekből sajtolták. Eötvös József többek között Budán született.______________________ A XVIII. századi főurak palotakertjei tele voltak szépen nyírt szökőkutakkal.______________________ Anonymus III. Béla névtelen jegyese volt. _______________ Bibliát Guttenberq találta fel. A kutatók az őshazában megtalálták az ősmagyarok hátrahagyott részeit. _______________________ Akkor itt van egy c sebességgel mozgó ember... (gy.k. c = fénysebesség) _______________________ A Magna Charta Libertatum kimondta, hogy ugyanazért a bűnért senkit nem lehet kétszer megölni. ______ Egyiptom öslakói a múmiák. ______ Julius Ceasart a márciusi Idusok ölték meg. ____________________ És akkor a költő megírta Szundi két apródja című versét. Felkészítő tanár: ________Kondor Borbála Tóth Margit Bajcsy-Zsilinszky Endre Gimnázium és Szakképző Iskola, Újfehértó A felkészítő tanár: Jáczint Zoltán Dezső Attila Deák Ferenc Gimnázium, Fehérgyarmat Felkészítő tanár: ________Kondor Borbála Molnár Ádám Deák Ferenc Gimnázium Fehérgyarmat Csoki! A westsikes diákok ilyen finomságot is tudnak már készíteni. (Fotó: Nyéki Zsolt) ............................................/ Fájó búcsú az iskolától, a diákoktól ■ Elköszönt Újfehértón a „bajcsys" tanítványoktól Uzonyi-Bordák Zsuzsa tanárnő. A búcsúzás alkalmából beszélgettem vele. Tanárnő mindig tanár szeretett volna lenni?- Nyolcadikos koromban döntöttem el, hogy angoltanár szeretnék lenni. Mikor megnyertem egy iskolai angolversenyt, akkor elhatároztam, hogy angoltanár leszek. Diákként ez a nyelv volt a kedvenc tantárgyam. Elhagyja iskolánkat. Hogyan tovább?- Otthon vállalkozóként fogok tanítani. Főállásban foglalkozom majd olyan diákokkal, akik nyelvvizsgázni szeretnének, vagy esetleg korrepetálásra szorulnak. Egészen kicsi gyermekeket is szeretnék bevezetni az angol nyelv világába, olyanokat, akik még nem tanultak angolt. Melyek voltak a legkellemesebb élményei az iskolánkban?- Az, hogy megismerhettem a tanulókat, nagyon jó dolog. Nagyon tetszik, hogy az iskolában ilyen sok színes egyéniség van, lehet szó, akár jó, vagy kevésbé jó tanulóról. Sok esetben próbáltam nem arra koncentrálni, hogy valaki hogyan teljesít, hanem a személyiségükben rejlő értékeket meglátni. Mit üzen a diákjainak, az osztályának?- Tanuljatok! A tanulás nemcsak arról szól, hogy megtanulsz egy tantárgyat. A tanulással tanulsz kitartást, tiszteletet emberek felé, megbecsülést a diáktársaid felé. Tóth Margit