Kelet-Magyarország, 2009. február (66. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-03 / 28. szám

2009. február 3., kedd KIÜT RÖVIDEN • Művészzsűri Pályázati hangversenyt tart a Művészeti Középiskola zeneművésze­ti tagozata február 5-én 18 órától az intéz­ményben. A zsűri tagjai: Baranyai László zongoraművész, Kardos Ildikó hegedűmű­vész, Novák András klarinétművész. Nem túl rózsás a helyzet ... Nyíregyháza (KM) - Ismét megrendezte tag­jai részére a már hagyományos éves továbbkép­zését hat megyével karöltve a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Mezőgazdasági Szövetség. A Haj­dúszoboszlón lezajlott szakmai programról Hajas Tamás, a szövetség titkára számolt be lapunknak. - Máhr András, az FVM szakállam­titkára az ellentmondásos tavalyi évről elmond­ta: a növénytermesztés szempontjából kimagasló terméseredményeket produkált, de az így kiala­kuló piaci viszonyok mentén igen nyomott ára­kat eredményezett. Az állattenyésztésben tevé­kenykedők közül a tejtermelők kerültek a legkri­tikusabb helyzetbe, hiszen idén januárban már 50 Ft/liter alatti tejfelvásárlási árak is érvénye­sültek, mélyen az önköltségi szint alatt. Az FVM egy 2,5 milliárdos „csomaggal” kíván enyhíte­ni a termelők helyzetén részben uniós, részben nemzeti forrásokból. A fórum résztvevői tájékoz­tatást kaptak Margittai Miklóstól, az MVH veze­tőjétől a különböző támogatási formák állásá­ról, és az is elhangzott, hogy 2009-ben az agrár­ágazat várható össztámogatása - áthúzódókkal együtt - 483 milliárd forint lesz. Lengyel László, a Pénzügykutató Zrt. elnöke a pénzpiaci válság várható hazai hatásairól szólva megállapította: idén a magyar recesszió mértéke -2,5-3 százalék lesz. A hitelpiaci nehézségek igen nehéz helyzet­be hozhatják a reálgazdaság - így az agrárága­zat - szereplőit is. Orvvadászok. Tóth József gátőr és i társa a szokásos bejárás alatt lett figyel- | mes erre a hurokban elpusztult őzre, és sok, prédára váró orvvadászeszközre. (Fotó: Racskó Tibor) Esélyt teremtő tanulás Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - Látás-, moz­gás- és hallássérült gyerekek, fiatalok jelentke­zését várja az NGYIK Szakképző Iskolája, Spe­ciális Szakiskolája és Kollégiuma Nyíregyhá­zán. Az országos beiskolázású intézmény a köz­elmúltban tartott nyílt napon mutatta be képzé­si lehetőségeit: számítógép-ismeret és informati­ka, s irodai asszisztens adja a képzés fő profilját, de indítják a PC-szerelő és gazdasági informa­tikai képzést az új OKJ-rendszer szerint. A kép­zést általános rehabilitációs foglalkozás teszi tel­jessé, az intézményben a kollégiummal együtt akadálymentesített körülmények fogadják a tanulókat. Az intézményben február 15-ig várják a fogyatékkal élők jelentkezését. Az informatika az egyik esély a fogyatékkal élők kép­zésére (Fotó: Racskó Tibor) Családi vasárnap Nyíregyháza (KM) - Családi vasárnapra hív­ja a kicsiket és nagyokat a farsang jegyében a Mesekert Bábszínház február 8-án 9.30-12 óra között. A résztvevőkre kézműves-foglalkozások - maszkok és álarcok készítése - várnak, lesz álla­tok farsangja - dramatikus játék bábok alkal­mazásával, a résztvevők bevonásával. Az „Itt a farsang, áll a bál” zenés foglalkozásra belépés csak jelmezben! Lesz még táncház kicsiknek és nagyoknak, program 3-60 éves korig ajánlott.- Helyszín a Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrum kamaraterme. HAZAI TAHIKON /4 Ne élje meg otthon maradni! ■ Az önkormányza­tokra komoly terhet ró a foglalkoztatás, de a segély még többet... Nyíregyháza (KM - L. T. L.) - Érdemes dolgozni? Avagy ölbe tett kézzel várni otthon a segélyt? Indulat nélkül nehéz véleményt alkotni a nagyon is aktuális kérdések hallatán. Magyarországon 230-240 ezren részesülnek rendszeres szociá­lis segélyben. Az Út a munká­hoz program révén legalább 100 ezren találhatnak boldogulási lehetőséget a 97 milliárd forin­tos projekt keretében. Nehéz év elé nézünk Vámosorosziban a lakosság egytizede, ötvenhat fő részesül szociális segélyben. Arról nincs pontos adata a polgármesternek, hogy rajtuk kívül hányán mun­kanélküliek, álláskeresők.- Aki akar dolgozni, annak igyekszünk megteremteni a fel­tételeket. Nem egyszerű a helyzet, hiszen amellett, hogy közel 30 millió forintos az éves hiányunk, az új közfoglalkoztatási program mintegy 6 millió forintos terhet ró ránk, amit saját erőből kel­lene kigazdálkodnunk - közölte Végh Endre. - Munkát, felada­tot tudunk találni (például télen fakivágás, gallyazás, egész évben kisegítő munka az intézmények­ben), a problémát a pénz előte­remtése jelenti. Az első hónapot ugyanis az önkormányzatnak kell finanszíroznia, a másodikat pedig visszatérítik központilag. A legtöbb település igyekszik munkát biztosítani, ám erre nincs elég forrásuk (Illusztráció: Sipeki Péter) 28 500 forintos rendelkezésre állá­si támogatás 20 százaléka is az önkormányzatokat terheli, amit ha összeadunk, újabb tételként jelentkezik. Mindent egybevéve, Vámosorosziban 6 millió forintot kellene előteremteni, hogy megfe­leljünk az új feltételrendszernek. Nehéz év elé nézünk... Gondot jelenthet Gyulaházán eddig is sok mun­kanélkülit alkalmaztak, igen jelentős volt a közcélú és köz­hasznú foglalkoztatás is. Vall­ják, munkájuk nélkül a község szinte minden területen szegé­nyebb lenne.- Mi eddig is igyekeztünk hasz­nos munkát biztosítani a munka- nélküliek részére, szinte állandó jelleggel 30-40 főt foglalkoztat­tunk. A jövőben azonban gondot jelenthet a tömeges foglalkozta­tás feltételeinek megteremtése. S itt nemcsak a személyi feltételek­re gondolok, hanem a különbö­ző szociális, melegedő-, pihenő­helyiségek hiányára is - mondta Bárdi Béla polgármester. - Ezen túlmenően nagyon fontos, hogy megfelelő munkát tudjunk bizto­sítani a különböző szakképzett és szakképzettséggel nem ren­delkező személyeknek. Mivel a településen több mint kétszázan vannak munka nélkül, alkalma­zásuk nagy kihívást jelent. Saj­nos sokan vannak, akik a rend­szerváltozás időszakában, vagy az azt követő években kerültek be a segélyezetti körbe, és azóta is ez a fő megélhetési forrásuk. Őket már koruk és egészségi álla­potuk miatt aligha lehet vissza­vezetni a munka világába. Gon­dot jelenthet, hogy a rendelke­zésre állási támogatásban mara­dó nem foglalkoztatottak ellátá­sa az önkormányzatoknak dup­la költségébe kerül. ..................................................M mentén fát vágnak, cserjét irta­nak, heten az intézményekben látnak el kisegítő munkát. A Húsz-huszonöt embert tudunk foglalkoztatni, jelenleg tízen napi hat órában a település földútjai >1....................... Munkát, fel­adatot mindig tudunk találni, a problémát a pénz előteremté­se jelenti. Végh Endre Világosságot! Ajakon tavaly kevésnek bi­zonyult a közcélúakat és köz- hasznúakat foglalkoztató keret, többen dolgoztak volna, mint amennyit lehetővé tehettek szá­mukra. Kerekes Miklós polgár- mester bízik benne, hogy minél többen ráléphetnek a munká­hoz vezető útra idén. - Több mint kétszáz munkanélkü­li van a községben, közülük sokan vállalnának munkát, ha lenne rá módjuk - említet­te a 4070 lelkes település veze­tője. - Csak az maradjon otthon a segélyért, aki nem bír dolgoz­ni! Tudunk feladatot adni, és jó volna, ha bővítenék a munka­végzés körét. Szükség van irá­nyító személyekre és a techni­kai felszereltségre is. Ez utób­bi pluszköltséget jelent, amit központilag kellene biztosíta­ni. Munkát tehát tudunk adni, csak ismerjék el az igyekeze­tünket. Arra kell törekedni, hogy aki munkaképes, ne jár­jon jobban, ha otthon marad! E téren a kormánytól világosabb szabályozást és konkrét állás- foglalást várok, amit megfele­lő módon kell kommunikálni a legszélesebb körben, az egész ország lakosságával. Összesen négyszáznegyvenen vették át diplomájukat Hozzátartozók, rokonok, ismerősök A végzősök januárban tettek sike- is részt vettek az eseményen rés záróvizsgát A karok dékánjai és az intézmény vezetése (Fotók: Racskó Tibor) Ferencziné Ács Ildikó dékán gra­tulál Mádi Zoltán is szólt a diplomaosz­tó résztvevőihez Dr. Jánosi Zoltán rektor köszöntöt­te a végzősöket

Next

/
Thumbnails
Contents