Kelet-Magyarország, 2009. február (66. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-13 / 37. szám
2009. február 13., péntek KULIT HÁTTÉR /3 MÉZÖMMT Péntek 13. Lefler György lefler@kelet.szon.hu tivétve, egy évben akár háromszor is eshet tizenharmadik'a péntekre. Az idei esztendő ilyen. A péntek 13-tól való félelem a földkerekség szinte minden szegletében máig tartja magát. Ez a babonákkal átszőtt, irracionális fóbia tudományos elnevezéssel is bír: nemes egyszerűséggel kiejtve, ez a paraszkevidekatriafóbia, avagy a friggatriszkaidekafóbia. Szellemi atyja, dr. Donald Dossey szerint, aki ezt ki tudja mondani, az már meg is gyógyult. Bár napjainkra a népi babonák egy része már eltűnőben van, még mindig akadnak, akik aggodalmaskodva tekintenek a naptár eme napjára. Az egyik oldalon megmosolyogják e babonákat, míg a másikon halálosan komolyan veszik. Önmagában a 13-as szám is számtalan hiedelem forrása. Az volt már az ókori Egyiptomban is, de eredetét sokan az utolsó vacsorához kötik, a Krisztust körülülő tizenkét tanítvány közül a 13-ik helyet Júdás foglalta el, s Krisztust pénteken feszítették meg. A rómaiaknál péntek a keresztre feszítések napja volt, a későbbi Angliában pedig az akasztások napja. Szóval: eléggé „lógós" nappá vált a péntek. Mára mindez annyiban szelídült meg, hogy mint a hét utolsó munkanapját, szeretnénk azt akasztás nélkül lógóssá tenni. A péntek nálunk dologtiltó nap, nem szabad, illetve nem érdemes semmi új dologba kezdeni. Az a tapasztalatom, nagyon már a régibe sem. A 13-at említve pedig ismeretes: sok amerikai szállodában nincs 13. emelet, s pláne nincs 13. számú szoba, illetve néhány városban nincs 13-adik utca. A mi nyugdíjasaink ezt annyival toldhatják meg: már nincs 13. havi nyugdíj sem. donitani a babonáknak, viszont nem is ítélem el azokat, akik hisznek benne. Úgy gondolom, ez az ő magánügyük - jegyezte meg a nyíregyházi Garda Sándorné. Homa Csaba (Nyíregyháza): - Nem vagyok babonás, egyáltalán nem hiszek bennük. Viszont péntek 13-án mindig veszek egy lottószelvényt, hátha mégis ezen a napon szerencsével járok. Nem vagyok babonás, az ilyen hiedelmeket a nép hozta magával évszázadokon át, és így maradt meg nekünk, az utókornak. Csak megjegyzem: Én a Legyező utca 13. szám alatt lakom, és szerencsésnek tartom, hogy itt lakhatok - mondta el lapunknak a nyíregyházi Kovácsné Mráz Ágnes. Ön hisz a babonákban? Urban György (Nyíregyháza): - Abszolút nem hiszek a babonákban. Legfeljebb viccelődni szoktunk a babonákról. Akik hisznek benne, azokat nem ítélem el, de nem tudok azonosulni velük. A nyírteleki Veress Jánosné elmondta: - Nem vagyok babonás, és régebben sem hittem a hiedelmekben. Természetesen különbözőek vagyunk, ki mennyire hisz benne. Van, aki igen, van, aki nem, de nem ítélem el őket. A nyíregyházi Kruták Mária is hasonlóképpen gondolkodik: - Nem vagyok babonás, szerintem csak arra jók, hogy az emberek a rosszat magukhoz vonzzák. Azt gondolom, ha azt akarjuk, hogy jó dolgok történjenek velünk, akkor kellemes élményekre kell gondolni. Nem szoktam nagy jelentőséget tulajUrbán György Veress Jánosné Kruták Mária Garda Homa Sándorné Csaba Kovácsné Mráz Ágnes VIL.LAMVOKS Ön szerint meg lehet fékezni az iskolai erőszakot? Szavazók száma: 65, 2009. 2. 12. 19 óra Igen 61,54% I Nem 38,46% Következő kérdésünk: Ön szerint több önkormányzati lakásra lenne szükség megyénkben? Ba ___www.szon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Kétezer lakásra négyezren Nem épít új bérlakásokat, de nem is adja el a meglévőket az önkormányzat. Nyíregyháza (KM) - Az utóbbi négy évben stagnál a bérlakásállomány, viszont folyamatosan nő az igénylők száma. A megyeszékhelyen mintegy kétezer önkormányzati bérlakás található, s ugyanennyien vannak, akik arra várnak, egyszer beköltözhessenek egy ilyenbe - mondja dr. Pazonyi Péter, a bérlakások üzemeltetésével megbízott Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. osztály- vezetője. A város nem áll rosszul bérlakások tekintetében, hiszen 2005-ig érezhetően nőtt a számuk. - Korábban pályázati támogatást lehetett nyerni használt ingatlanok vásárlására. Csupán önkormányzati forrásból nem lehet finanszírozni az állománybővítést - magyarázza a jogi és igazgatási osztályvezető. Itt megmaradt a pontozásos rendszeren alapuló névjegyzék, s ezt alkalmazzák a szociális alapú igénylés, valamint a költségalapon meghatározott lakbérű igénylés esetén is. Pazonyi Péter is hallott arról, hogy a lis.......................... Az önkormányzatnak nem kötelessége és nincs is rá lehetősége, hogy mindenkit lakáshoz juttasson... Dr. Pazonyi Péter ..........................................ff tán megfelelő ismeretség révén előrébb lehet kerülni, ám a számítógépes rendszer zárt, a lista kötött, így erre nincs lehetőség. - Arra viszont igen, hogy ha olyan ok, változás következik be az igénylő családi vagy anyagi helyzetében, ami pluszpontot ér, akkor azt figyelembe vegyék, s adott esetben felkerülhessen a listára - sorolja a szakember. A MSUJ kmiippek.szon.hu • Bérlakások. Az önkormányzat rendelete letölthető. (PDF, 138 kB) listát és a felkerüléshez szükséges minimális pontszámot minden esetben a szociális és lakásügyi bizottság határozza meg. A polgármesternek is csak javaslattételijoga van, amit mindig a közgyűlésnek kell jóváhagynia. Ösztönözni kell Ez többnyire olyan esetre vonatkozik, amikor rendkívüli esemény (beszakad a tető, összedől a ház stb.) miatt van szükség a család azonnali elhelyezésére. Sokakban felmerül a kérdés, hogy aki költségalapon meghatározott díjú bérlakásban él, miért csak egy, míg a szociális célú lakásba élők 5 évre szerződhetnek. A magyarázat egyszerű: ezzel szeretnék ösztönözni a bérlőket, hogy saját tulajdonú lakásba költözzenek, takarékoskodjanak. - Nagyobb is közöttük a rotáció, a kis jövedelmű embereknek kevesebb az esélye - teszi hozzá Pazonyi Péter. Sőt. Nem egyedi eset, hogy a romló anyagi helyzet miatt dönt úgy a család, hogy az összkomfortos lakásból alacsonyabb komfortfokozatú lakásba költözik a korábbi bérleti díj töredékéért. - Az önkormányzatnak nem kötelessége és nincs is rá módja, hogy mindenkit lakáshoz juttasson, aki beadja az igénylését, de a lehetőségekhez mérten mindent megtesz - jelenti ki Pazonyi Péter. Nincs lejjebb Kiss Lászlóné évek óta önkormányzati bérlakásban él. Korábban egy Ószőlő utcai lakásban, most pedig a Huszártelepen lakik négy gyermekével és édesanyjával - innen már nincs lejjebb. - Amikor még minden rendben volt, saját lakásunk volt a Fazekas János téren, de azután megszülettek a gyerekek, s a mindennapi megélhetésünk is veszélybe került. Az Ószőlő utcán egy jobb komfortfokozatú bérlakásban laktunk, ám onnan egy brutális, alkoholista szomszéd miatt el kellett jönnünk, így kerültünk ide. Ez egy kétszobás lakás, sajnos penészes és omlik a falról a vakolat, de jobb, mintha az utcán kellene élnünk - mondja az édesanya, akinek a penészes falak jelentik a legkisebb gondot. Nem tudták ugyanis fizetni gázfűtéses házuk számláit, így a gázt több hónappal ezelőtt kikötötték. Azóta feltöltős, kártyás villanyórájukat használják - feltéve, ha feltétlenül szükséges, most jó az idő, így nem fűtenek. De a 17 ezer forintos lakbér kifizetése is nagy gondot jelent, még akkor is, ha ez az ár jóval alacsonyabb, mintha albérletben laknának, s bérleti díjat kellene fizetniük. Az összkomfortos 312, a komfortos lakás bérleti díja 311 Ft/nm/ hó, _______________________ A költségalapon fizetők bérleti díja 350 Ft/nm/hó. ______________ Van olyan lakóövezet, ahol lakbér- támogatás vehető igénybe. Az önkormányzat nem adja el A ’90-es évek elején tör- tek a rendszerbe azok közül, téntekből okulva és az egyre akik a lakás megvásárlása növekvő igények miatt nem mellett döntöttek. Sokan pusz- tervezik a bérlakások érté- tán az üzleti haszon reményé- kesítését. Akkori tapaszta- ben vették meg a lakásukat, lat, hogy sokan visszakerül- majd eladták. Bérlakás: építettek és felújítanak VHUbÁtSKÉRBÉSSK- Bérlakásban élek és elromlott a gázkonvektor. Kiknek a feladata a javítás?- Ez a bérlő kötelezettsége.- Ha olyan házban van a bérlakás, ahol a magántulajdonosok a felújítás, korszerűsítés mellett döntenek, csatlakozik-e ehhez a bérbeadó is?- Igen, a többségi tulajdonos döntéséhez igazodunk. ___________- Kezdeményezheti-e a csak bérlők alkotta lakóközösség, hogy fűtéskorszerűsítési (költésgelosztó felszerelés) egyéb (panel) felújítási munkálatokat végezzenek a házban illetve a lakásokban.- Az anyagi lehetőségekhez mérten minden rekonstrukciót, felújítást támogatunk. Amire van fedezet, azt megvalósítjuk - válaszolta dr. Pazonyi Péter. ■ Korábban nagy volt a kereslet, de ma már a gazdasági válság okán kevesebb az igénylő. Fehérgyarmat, Kisvárda (KM) - A fiatalok letelepedésének segítése céljából bérlakást épített az önkormányzat néhány éve Fehérgyarmaton. Az Iskola közben létesített épületben rendeletben szabályozott feltételek szerint igényelhető lakás.- Itt 27 lakást alakítottunk ki, amelyekre korábban nagy volt a kereslet, de ma már a gazdasági válság okán kevesebb az igénylő - tájékoztatott Kanyó András, a polgármesteri hivatal műszaki irodájának vezetője. Önkormányzati bérlakások találhatók a gimnázium melletti ingatlanon is, azokat az intézményben, valamint a szakközépiskolában oktató tanároknak adják bérbe. Ez utóbbiak többsége elavult állapotban van, ezért az önkormányzat a kedvező pályázati lehetőségre vár. Szükséglakás- Kisvárdán új önkormányzati bérlakások építésére egyelőre anyagiak hiányában nincs lehetőség - fogalmazott érdeklődésünkre Bodnár Béla, a városháza műszaki osztályának vezetője, hozzátéve: - Bár a korábbi években minden esztendőben ütemesen sikerült felújítani a legrosz- szabb állapotban lévőket, tavaly - éppen a már említett pénzszűke miatt - egyetlen bérlakást sem tudtak renoválni. Ami az önkormányzati bérlakások számát illeti, a városban 267 van, s ezek közül 18 az úgynevezett szükséglakás - a mindössze 15 négyzetméteres (szoba-konyhás) komfortnélküliek - zöme a város északkeleti részén, a vasút mentén fekvő Rigó Jancsi utcán épült. Vonzóbbá tennék a menetrendet Lakossági fogadóórákat szerveznek, hogy alkalmazkodjanak az utazási igényekhez. Nyíregyháza (KM) - A Közlekedési Minisztérium által létrehozott Regionális Közlekedésszervezési Irodák fontos feladata az utazással kapcsolatos igények, vélemények pontos megismerése. Ennek érdekében az irodák lakossági meghallgatásokat szerveznek országszerte. A KTI Észak-Alföldi Regionális Közlekedésszervezési Irodája lehetőséget biztosít arra, hogy az utasok személyesen elmondhassák a vasúti és autóbusz-közlekedéssel, a menetrenddel kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat.- Az utasok többségének érdekét szolgáló javaslatokat az irodák továbbítják a szolgáltató társaságok felé. Célunk az, hogy a menetrendek mind teljesebb mértékben igazodjanak a lakosság valós - elsősorban hivatásforgalmi (munkába és iskolába járási) - utazási igényeihez és a teljesíthető kéréseket a szolgáltatók a menetrend módosítása során figyelembe vegyék, és ezzel is növeljék a közforgalmú, közösségi közlekedés vonzerejét - közölte Szántóné Munkácsi Anikó, vasúti menetrendi szakértő. 600 ezer. Ennyi aláírást gyűjtött össze Seres Mária. A nyíregyházi családanya népszavazási kezdeményezése, amely arra vonatkozik, hogy az országgyűlési képviselők ne „bemondásra” kapjanak költségtérítést. (Fotó: Sipeki Péter) „Nagyon nehéz körülmények között élünk, de mégis jobb így, mint az utcán" (Fotó: Sipeki Péter)