Kelet-Magyarország, 2009. január (66. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-24 / 20. szám
2009. január 24., szombat KELET MINDENFELŐL /2 Nem ugyanaz Szőke Tímea timea.szoke@naplo.haon.hu Többpárti intézkedéscsomag készül az építőipari válság kezelésére. A Fidesz kezdeményezte a „csomagot" (milyen rossz emlékű szó, de hol vannak már a békés Bokros-idó'k!) kidolgozó testület létrehozását, a szocialisták és az SZDSZ pedig azonnal elfogadta az ajánlatot. A magyar közéleten szocializálódott állampolgárnak már ettől elakad a lélegzete és sokszorosan bánja, hogy nálunk ilyesmi csak akkor működik, ha már a szánk széléig ér a gazdasági posvány. A tervezetben többek között Dérlakásprogram szerepel. Egy ilyen nevű dologért évek óta sírva könyörögnek a munkaerőpiac szakemberei. Merthogy nem vagyunk mobilok, odaszegez minket szülőhelyünkhöz a megszokás, no meg a saját lakás, idegenben meg a főbér- lő-hiénák várnak. Ez a program azonban, sajnos, csak a nevében hasonlít az áhítottra, nem arra fog szolgálni, hogy az ország nyugati végébe továbbítsa a keleti munkaerőt, mert mostanra előbbiben is bezárt a gyár. Azt célozná, hogy az állam a fizetés- képtelenné vált tulajdonosok lakásait megvegye és az érintetteknek bérbeadja. Nem valami biztató, ha a várható tömeges hitelbedőlések okán szövődnek tervek, és az sem vigasztal, hogy a különböző színű pártok harmonikus együttműködésében folyik a „csomagolás". Nagyobb recesszióval számolnak Gyurcsány Ferenc tájékoztatója az egyeztetés után (Fotó: mti) ■ Gyurcsány Ferenc: „Az uniós prognózisnál nagyobb recesszióval számol a kormány" Budapest (MTI) - „Szakértők azt ajánlották a kormánynak, hogy az Európai Unió és a Nemzetközi Valutalap 2009- 2010-re vonatkozó előrejelzéseit vegye alapul, és azoknál óvatosabban számoljon” - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt követően, hogy világgazdasági folyamatokat elemző szakértőkkel egyeztetett a Parlamentben. Az Európai Unió héten közzétett prognózisa Magyarország számára 2009-re 1,6 százalékos gazdasági recessziót vetített előre. Lakáshitel-védelem Gyurcsány Ferenc közölte: a költségvetés újratervezésekor a kormány a korábban rögzített 4,5 százalékos infláció helyett annál lényegesen alacsonyabb pénzromlási ütemmel számolja majd át az idei büdzsét. Kiemelte, hogy a szakértők szerint a világgazdasági válság a világ minden régióját eléri, a becslések szerint mintegy 30 ezer milliárd dollár tűnik el összesen a világgazdaságból. Ez a világban egy évben megtermelt összes jövedelem fele, az USA-ban képződött éves jövedelem kétszerese. Az elmúlt napok tartós forintgyengülését feszegető kérdésre a kormányfő kiemelte: a kormány a jegybankkal együttműködve azon dolgozik, hogy a forint érték- állóságát biztosítsa és elkerülje a gyors, hektikus árfolyam- mozgásokat. Gyurcsány Ferenc szerint a legnagyobb kockázatokat a forint túl gyors árfolyammozgása idézheti elő, mert ahhoz lehetetlen alkalmazkodni. A miniszterelnök elmondta: majdnem teljesen kész van a lakásgarancialap koncepciója. Hozzátette: a koncepció törekvése szerint az állam átmeneti időre beszállna az adós helyett a lakáshitel törlesztésébe, de nem úgy, hogy ezzel „ajándékpénzt” adna a hitelfelvevőnek. A kormányfő elmondta: az utóbbi időben nem egy esetben jelentős értékű lakások tulajdona került veszélybe a lakás értékénél lényegesen kisebb tartozás miatt. „Nemcsak a lakás veszhet el a család feje felől, hanem az értékénél lényegesen alacsonyabb áron cserél gazdát a lakás, ez senkinek sem jó” - emelte ki a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc rámutatott: a lakásgarancialappal kapcsolatos előkészítő munkát a kormánynak fel kell gyorsítania, mert nem szabad megengedni, hogy a személyes vagyonok a nem fizetett lakástörlesztések miatt semmivé váljanak. A kormányfő elmondta: szombaton találkozik Veres János pénzügyminiszterrel, hogy áttekintsék az aktuális folyamatokat. Vasárnap társadalmi partnerekkel, szakmai, érdekképviseleti vezetőkkel, szakértőkkel tárgyal. KEL EJ kmtippek.szon.hu • Recessziós előrejelzések (PDF, 87 kB) „Csak látszatintézkedések..." A Fidesz szerint a kormány továbbra is képtelen a gazdasági válság kezelésére. „Gyurcsány Ferenc látszategyeztetéseket kezdeményez, pedig inkább cselekedni kellene - mondta sajtótájékoztatóján Navracsics Tibor, majd hozzátette: a Fidesz szerint a január 29-i, rendkívüli parlamenti ülésre sem készül érdemi tervekkel a miniszterelnök, ezért az országnak mihamarabb egy új kormányra van szüksége. Gázhiányos krízis és kompromisszumkötés után... valósításra a magyarországi OTP Bank által a Raiffeisen- Ukrajna Bank felvásárlásával. Megvalósítás alatt állnak többek között a tiszai kis vízierőművek, a záhonyi régió kohászati gyárának építési terveire vonatkozó közös beruházási projektek. ÉKN: Mennyire tartja biztonságos befektetési terepnek a Dmytro Tkach (Fotó: Osztie Tibor) ■ Ukrajna és Magyarország közt nagyon szoros, sokoldalú és rendszeres kapcsolat van. Miskolc (ÉKN) - A gázkrízisről, Ukrajna európai uniós törekvéseiről, a magyar-ukrán gazdasági, kereskedelmi és politikai kapcsolatokról kérdeztük a napokban szerkesztőségünkben vendégeske- dőt Dmytro Tkach ukrán nagykövetet. Látogatásának különös jelentőséget adott a gázvita, de arról is szó esett, hogy milyen helyzetben vannak az országában élő magyar anyanyelvű állampolgárok. ÉKN: Hogyan befolyásolja reménybeli EU- és NATO-tagsá- gukat a gázkrízis? Dmytro Tkach: Természetesen az ukrán-orosz gáz konfliktus hatása észlelhető volt úgy az EU-ban, mint a NATO-ban. A konfliktus kezdetekor Ukrajna elnöke, Viktor Juscsenko 2009. január 1-jén reggel levelet küldött az európai országok elnökeinek, illetve az EU vezetőségének, majd folyamatosan informálta őket Ukrajna aktuális helyzetéről ebben a konfliktusban. Ennek köszönhetően Ukrajna demonstrálhatta nyitottságát és azt, hogy képes folytatni az integrációs folyamatokat. Ellenben a továbbiakban közös együttműködési rendszert kell teremtenünk Oroszországgal a gáz kérdésben, amely megakadályozza bármelyik felet abban, hogy saját feltételeit diktálhassa. Érdekünkben áll az EU országaival való együttműködés. Regionális politikai kérdésekben úgy viselkedünk, ahogy EU-s partnerekhez illik, ily módon mutatjuk meg, hogy Ukrajna komolyan törekszik a jövőbeli Európai Uniós tagságra. ÉKN: Nem érzi-e úgy, hogy a gázkrízis miatt szerte Európában, így nálunk is, elsősorban Ukrajnát hibáztatják? Dmytro Tkach: Örömteli, hogy a gáz már eljut Magyarországra. A tárgyalási folyamat Oroszországgal ebben a kérdésben nem volt egyszerű, Oroszország szilárd pozíciót vett fel. Ettől eltekintve, megtalálták a kompromisszumot. 2010-től a földgáz árának megállapítása és az európai országokba történő szállításának tranzit díja piaci alapon történik. Ukrajna újfent megmutatta ezen problémás kérdések megoldásának készségét a saját érdekei árán. Ami Ukrajna vádolását illeti ebben a gáz-konfliktusban, szeretném megjegyezni, hogy az európai sajtóban megjelent, orosz forrásokon alapuló, megalapozatlan értesítéseket elvetve világos lesz, ahogyan azt gázipari szakértők is értik, Ukrajna nem vétkes. ÉKN: Mit tesz és mit tehet a diplomácia, hogy jelentősebbé váljon az ukrán gazdasági jelenlét Magyarországon? Dmytro Tkach: Ha két ország kapcsolatainak fejlesztéséről van szó - legyen ez kultúra, egészségügy, vagy haditerületen való együttműködés - a diplomáciának nagy jelentősége van. Még nagyobb jelentősége van a diplomáciának, ha gazdasági kérdésekről van szó. Ukrajna és Magyar- ország közt nagyon szoros, sokoldalú és rendszeres diplomáciai kapcsolatok vannak. Országaink közt évente sokoldalú kérdésből a tárgyalások a legmagasabb elnöki, miniszterelnöki szinten folytatódnak. Röviden sorolnám azokat a főbb gazdasági kérdéseket érintő rendezvényeket, amelyek 2009-ben lesznek: az ukránmagyar gazdasági együttműködési vegyes bizottság második ülése, az agrár-komplexum, ipari, energetikai, közlekedési munkacsoportok ülései. Sor kerül ebben az évben a mezőgazdasági kérdésekért felelős minisztériumok közötti szerződés aláírására. ÉKN: Véleménye szerint mely gazdasági területen érdemes befektetniük a magyar vállalkozóknak Ukrajnában? Dmytro Tkach: A kis- és közepes üzletkötések által az elmúlt években megvalósított közös gazdasági projektek sokasága mellett szeretnék kiemelni néhány nagy üzletkötést. így 2004-ben a legnagyobb kohászati kombinát, a Dunaferr privatizációjával megvalósult egy nagy ukrán projekt, 2006-ban pedig hasonló méretű projekt került meghazáját, politikai és geopolitikai értelemben? Dmytro Tkach: Létrehoztuk a regionális innovációs fejlődési központok hálózatát. Ezek azok a központok, amelyek tevékenysége a kedvező előfeltételek és olyan innovációs projektek kidolgozására irányul, amelyekkel állami támogatáshoz juthatnak a helyi cégek. Megkezdődött a régiók olyan szociális-gazdasági fejlődési modelljének kidolgozása, amely az önellátásukra irányul. ÉKN: Nem tudunk róla, hogy az ott élő, magyar anyanyelvűek elégedetlenek lennének jogaikkal, lehetőségeikkel. Ez azért van így, mert nincs is panaszra okuk? Dmytro Tkach: Ukrajna Alkotmánya és a nyelvtörvénye jogi alapul szolgál a kisebbségi nyelvek szabad fejlődéséhez, használatához és védelméhez. Például a 2007/2008 tanév végén érettségiző tanulóknak, akik valamelyik nemzetiségi kisebbség nyelvén végezték középiskolai tanulmányaikat, Ukrajna Oktatási és Tudományügyi Minisztériuma az érettségi, illetve felvételi tesztekben szereplő feladatokat átfordította az adott kisebbségek nyelveire, többek között a magyar nyelvre is, kivéve azokat, melyek az ukrán nyelvhez és irodalomhoz tartoznak. Az ukrán nyelvből és irodalomból összeállított feladatok, a magyar nyelven oktatást folytató középiskolák részére készült különleges tanterv alapján lettek kidolgozva. A magyar anyanyelvű ukrán állampolgárok ugyanazokat a jogokat élvezik, mint Ukrajna más anyanyelvű állampolgárai, jogrendszerünk szigorúan tilt bármilyen nemű megkülönböztetést származási, anyanyelvi vagy bármilyen más alapon. A TÉNYEK- Az utóbbi évek során a kétoldalú kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok vonatkozásában az áru- és szolgáltatáscsere forgalom jelentős növekedé- sp figyelhető meg ______________- Az utolsó négy évben a kölcsönös áruforgalom több mint kétszeresére emelkedett és előrejelzések szerint 2009-ban a kétoldalú áru- és szolgáltatáscserében elérjük a 2,6-2,7 milliárd dollárt ______________-Az ukrán vállalatok Magyarországgal történő együttműködési érdeke stabilan magasnak mutatkozik. Fejleszthetők-e a gazdasági kapcsolatok? A világgazdasági pénzügyi válság idejében a kétoldalú ukránmagyar együttműködés megtartása és elmélyítése érdekében fontos a közös munka folytatása regionális szinten az élet minden területén. Az ukrán nagykövet szerint a negativ jelenségek, amelyek a modern gazdasági, szociális és ökológiai folyamatokat követik, nemzetek feletti tulajdonsággal bírnak és átlépik a határokat. Ezért a problémák megoldásához a folyamatok résztvevőinek együttműködésére van szükség, mivel csupán közös tettekkel lehet küzdeni az olyan problémákkal, mint a fejlődési szint növekedésének aránytalansága, szegénység, munkanélküliség, a környezet minőségének romlása. „Az együttműködés által korlátozni lehet a krízis negatív következményeit, és mindamellett kihasználni azokat a lehetőségeket, amelyek az együttműködés során jönnek létre. Konkrétabban a határokon átnyúló együttműködésre gondolok. A szomszédi viszonyok megerősítése és a határ menti területek fejlesztése, olyan infrastruktúra kiépítése, amely kilép az ország határán, kulturális csere, az utazás és turizmus fejlesztésének támogatása a határzónában, a gazdasági együttműködés fejlesztése, társadalmi, humanitárius tevékenység, környezet- védelem és a természeti kataklizmák megelőzése. Mindez elvezet a határ menti kapcsolatok fejlődéséhez gazdasági és szociális téren, amelyek idővel átnőnek egy dinamikus, határokon átívelő együttműködéssé.” ■MnKgai ÉKí -INl RlÜfl Dmytro Tkach magyarországi ukrán nagykövettel