Kelet-Magyarország, 2008. december (65. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-27 / 301. szám
2008. december 27., szombat • Gömböc Fesztivál. Komoron második alkalommal rendezik meg december 29-én és 30-án a Nemzetközi Gömböc Fesztivált, ahol az ősi magyar mangalica hagyományos módon történő feldolgozását is megismerhetik az érdeklődők. A verseny, a kóstoló és a kulturális programok után Gömböc-bál zárja a programot. NÉZŐPONT SÍ nélkül van élet? Bednárik Mónika monika.bednarik@kelet.szon.hu Gyermekkoromban, amikor még volt hó, imádtam a telet. Órákig, megunhatatlanul csúszkáltam a Robinson kisebb-nagyobb domborulatatiról. Ha nincs az aggódó anyukám, talán hazamenni is elfelejtek egy-egy önfeledt szánkózásból. Ahogy öregedtem, egyre kevesebb lett a hófehér takaró, vagy egyáltalán nem is volt. Amint az egyik nó'tt, úgy csappant meg a másik, és a kalandvágyam is, s bár számtalan lehetőség lett volna rá, a síelést - mint talán egyetlen sportot, amit még nem próbáltam -, mindig laza mozdulattal hárítottam. Addig nem volt baj, amíg mások élménybeszámolóit hallgattam, és azt ecsetelték, mily magávaí ragadó (és a szabadság tökéletes érzését nyújtó) lecsúszni a hegyről a völgybe. A „miért nem megyek síelni" kérdésre sokáig nem találtam a választ. Aztán rájöttem, túl sok a drága kellék, és itthon nem is hódolhatnék új szenvedélyemnek, mert azzá válna, nyugtattak meg barátaim. A „vegyél (de ha nem akarsz, bérelhetsz is) sírunát, sícipőt, sízoknit, sílécet, síszemüveget, síbérletet..." valljuk be, megrémített. Mégis mennyivel egyszerűbb, gondoltam, egyetlen labdával, két ütővel, vagy a bowling- golyóval a barátokkal közös (sportprogramot szervezni, és még az a veszély sem fenyeget, hogy tragikus oalesetet szenvedek valamelyik hegyről (legyen az Alpok, vagy épp a Tátra) lefelé. Hallottam épp elég riasztó történetet, hogy egykori lelkesedésemből, csak lelkes és persze aggódó barát maradjon. Csak arról vagyunk hajlamosak elfeledkezni, hogy legyen az bármilyen sport, nem úgy megy az, hogy azonnal belevágunk, gyakorlás és erőnlét nélkül. Mert akkor egy labdával, itthon is lehet egyszerre (ahogy Peti tette a kosárpályán) két gipszet szerezni. És a Síelésből máris megkaptuk a Sírást. Mert SÍ nélkül (no lám) nincs élet. Karácsonyi séta. A csípős hideg ellenére a ragyogó napsütés mégis sokakat kicsalogatott Sóstóra egy kis karácsonyi ebéd utáni sétára. (Fotó: Racskő Tibor) V1LLÁMV0KS Ön szívesen száll vonat helyett buszra? Szavazók száma: 73, 2008. 12. 26. 19 óra ,9en se,9% | Következő kérdésünk: Önnek sikerült örömet szereznie szeretteinek karácsonykor? www.szon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. KILÉT HÁTTÉR /3 Csússzunk biztonságban! ■ A havas lejtőkön Muprhy-törvénye nagyon működik, az orvos pedig drága. Nyíregyháza (KM - B. M.)- Attól függetlenül, hogy kis hazánk sem hóban, sem síelőket elkényesztető magas hegyekben nem dúskál, mégis igen népszerű honfitársaink körében a havas lejtőkön lefelé száguldozás. Arra már kevesebben gondolnak, hogy bármennyire is tapasztaltak és képzettek, baleset bármikor, bárkivel történhet, az utazás során számos más veszély is leselkedik az emberre. Az pedig egyáltalán nem mindegy, hogy az ellátás vagy a kár költségeit a biztosító állja, netán saját zsebből kell kifizetni. Egyre többen váltanak- Évről évre nő azon utasaink száma, akik már az utazás előtt megkötik a biztosítást. A síelni ff*“* ............ Egyre többen kötnek az utazásuk idejére biztosítást, de ez még mindig nem elég. Bicsérdy Rita ...............................................ff indulók nagyobb arányban döntenek így, de a felszerelésüket nem biztosítják be - összegzi a tapasztalatokat Bicsérdy Rita, az egyik nyíregyházi utazási iroda vezetője. - Egyre többen váltják ki az Európai Egészség- biztosítási Kártyát is, ez azonban nem nyújt mindenre fedezetet, sürgősségi és alapellátásra vonatkozik. Mivel nem ad teljes körű biztosítást, így például azokban az uniós országokban, ahol az orvosi ellátás önrészköteles, azt a magyar turistának is ki kell fizetni. A mindenre vonatkozó BBP (baleset, betegség, pogyász) biztosítás már napi 350 forinttól elérhető. Bicsérdy Rita érdekességként említi, hogy a hazai kötelező gépjármű-biztosítással automatikusan jár a nemzetközi zöldkártya. Az autók ilyen szempontból jobb helyzetben vannak mint az emberek. Síelők csak kevesen...- Magyarországon a külföldre utazók alig negyven százaléka, a síelőknek viszont a harmada köt utasbiztosítást - mondja a biztosítási szakember. A nem várt, kellemetlen események elronthatják a pihenés hangulatát. Az elveszett csomaghoz, az ellopott okmányokhoz, a váratlan sérülésekhez, az orvosi ellátáshoz és az utazás árához mérve a biztosítás díja elenyésző. Az utasbiztosítási szerződésben többfajta szolgáltatást kapunk egyszerre, egy csomagban. A szakember arra figyelmeztet: fontos, hogy már a biztosítás megkötésénél tisztázzuk a biztosítási fedezetet, hogy ne érjen senkit újabb váratlan meglepetés! Árak Ausztriai árak (tájékoztató jelHelikopteres hegyimentés ára: ___________5-6 millió forint Napi kórházi kezelés ára: _____________70-90 000 forint Törés, ficam teljes kezelése: 150 000-1 000 000 forint Emlékezetes balesetek Fiatal baráti társaság indult te egy kevésbé képzett síelő, az Alpokba síelni, de a jóked- A biztosításnak hála, a több vű pihenésből majdnem tra- százezer forintos kórházi költ- gédia lett. A csapat egyik tag- séget, és a hazaszállítás irdat- ját a profiknak kijelölt pályán lan - majd milliós - összegét (ő az volt) szabályosan elütöt- a biztosító fizette. Nem volt ilyen szerencsés az a fiatal lány, aki vízisíelés közben törte több csontját. A biztosítást feleslegesnek gondolta mindaddig, amíg a négyszáznyolcvanezer forintos orvosi ellátást ki nem kellett fizetnie a családjának. Itthon is lehet síelni ■ A környező országokban változó a kép, a nagy síterepek azonban már mindenhol fogadnak. Nyíregyháza (FH) - Kedvez az időjárás a téli sportoknak; egyre több helyen nyitnak ki a síterepek. Magyarországon egyelőre nem volt jelentős havazás ezen a téleb, a magasabban fekvő területeken mégis 10-30 centiméter hó van. A mátraszentistváni sípálya a tervek szerint pénteken nyit ki, de jövő héten az eplényi és a kékestetői is követi. A környező országokban változó a kép, a nagy síterepek azonban már mindenhol fogadják a vendégeket. Siterepek és hóhelyzetek M.igyarországo most még mindegyik sípálya zárva tart: a nagyobb hófelhők egyelőre elkerülték a hazai vidékeket. Az Északi-középhegységben is alig 10 centiméter hó van eddig, a legtöbb pedig Mátraszentistvánon esett, ez 32 centiméter volt. Ezt a pályát egyébként a tervek szerint mára megnyitották. December 27-től az eplényi, december 30-tól pedig a Kékestetön fekvő pályákat is ki lehet majd próbálni. A magyar pályabérletek általában 4000 és 5000 forint között vannak. _____________________ jóval több hó hullott: a pályák mindenütt működnek. Minimum 20 centiméter hó mindenhol van, a magyarok által kedvelt sírégiókban azonban nem ritka a 150-200 centi- méteres hóréteg sem. Az osztrákoknál a hóutánpótlásra sem kell várni: időnként újra és újra havazik. Az idelátogatóknak egyébként nagyjából a magyar árak dupláját kell kifizetni egy napra, az árak 30-40 euró, vagyis 8 és 10 ezer ötszáz forint körül mozognak. Itt azonban a magyar terepeknél jóval hosszabb pályákon lehet sportolni, de több a kapcsolódó szolgáltatás is. _____________ Szlovákiában jelenleg is folyamatosan havazik, hideg, mínusz 10 fok körüli a hőmérséklet. A nagyobb pályákon 60-70 centiméter hó hullott, az alacsonyabban fekvő hegyeken azonban egyelőre nincs sportolásra alkalmas hó. Többnyire 20-30 euróért lehet használni a pályákat, ami 5 és 8 ezer forint körül van, de például Tálé síterepén alig 16 euróért, 4000 forintért is lehet síelni. _________ a legvastagabb hó, a legtöbb helyen egy méter körüli, de a pályákon is legalább 40 centi a hóréteg. Napos-felhős idő van és a folytatásban is erre számítanak. A sípályák napi használatáért 700 cseh koronát, vagyis nagyjából 7000 forintot kell fizetni egy felnőttnek a főszezonban. _________________ Szlovéniába Povec-Kanin síterepén van a legvastagabb hóréteg: van, ahol 670 centimétert mértek. A minimum 25 centiméter, de többnyire 1-2 méter körüli hó esett. Itt is napos-felhős idő várható, de elszórtan lehet havazás is. A pályahasználat díja 25 és 29 euró között mozog, vagyis 6500 és 7500 forint körüli összeget kell fizetni. _______________ Olaszországb felhőtlen, derült idő van, de a hőmérséklet a következő napokban is csak mínusz 5 fok körül várható. A siterepeken van elegendő hó a sportoláshoz: 70 és 200 centiméter közötti a hóréteg. Az olasz lejtők és felvonók használati díja magasabb a környező országokénál: egy napért 35-45 eurót, vagyis 9-12 ezer forintot kell fizetni._________ Franciaországban minimum 40 centiméternyi hó mindegyik pályán van, és az időjósok szerint utánpótlás ezután is lesz. A pályák használatáért 39-47 eurót kell fizetni, ami nagyjából 10 és 12 ezer 500 forint naponta. Lavinaveszély nincs az országban: egy 5-ös skálán 3-as fokozatot mutat ennek értéke. A rendőrség nyomoz a tűz keletkezése ügyében (Fotó: Pusztai Sándor) További fotók: CÖ--- • Súlyos tragédiától mentes volt a kétnapos ünnep ■ Ilyen csendes, eseménymentes karácsony régen nem volt a megyében. Nyíregyháza (KM) - Egy könnyű sérüléssel járó baleset Nyíregyházán és egy épülettűz Bökönyben, így lehetne summázni a karácsony három napjának történéseit. A rendőrségnek és a mentőknek az Északi körúton oszlopnak csapódott Suzuki adott munkát. A kocsi az erősen jobbra ívelő kanyarban feltehetően az esti lehűlés nyomán eljegesedett aszfalton nem tudta követni az út vonalvezetését, fékezés közben felugrott a két oldalt elválasztó zöld sávra, majd orral egy villanyoszlopnak ütközött. A baleset nyomán a kocsiban egyedül utazó személy könnyű sérülést szenvedett, ezért a mentők kórházba vitték. Az autóban keletkezett anyagi kár több százezer forint lehet. A rendőrség is vizsgálja, miért égett le egy épület 24-én délelőtt Bökönyben. A tűzoltókat egy kisházhoz riasztották, amelynek egyik helyisége teljesen kiégett. A tűz során személyi sérülés nem történt, az anyagi kár jelentős. Mivel fennáll annak a lehetősége, hogy gyújtogatás történt, a vizsgálat szakértők bevonásával folytatódik.