Kelet-Magyarország, 2008. december (65. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-22 / 298. szám
■c í Uniós pénzekkel a válság ellen Fő cél: őrizzük meg a munkahelyeket Munkahelymegőrző és -teremtő beruházásokra csoportosítja át a kormány az uniós fejlesztési pénzeket, de a kis- és középvállalkozásoknak is több pénz jut majd. Gyorsabban és könnyebben lehet majd uniós pályázati támogatásokhoz jutni, az elbocsátásoktól leginkább sújtott vidékeken pedig regionális válságkezelő alapokat hoznak létre - csak néhány a legfontosabb eszközök közül, amelyekkel a magyar kormány a válság hatásait igyekszik tompítani az uniós források segítségével. Bajnai Gordon, nemzeti, fejlesztési- és gazdasági minisztert kérdeztük.- 1400 milliárd forintos csomagot jelentett be, ez a szám a valóságban ennyi pénzt jelent a magyar gazdaság számára, vagy a csomag által elért hatást jelzi?- Ez a közvetlenül elérhető minimális összeg, aminek Bajnai Gordon nagyobb része uniós fejlesztési pénz, kisebb hányadát a Magyar Fejlesztési Bank forrásai adják 2008 végétől 2010- ig. Most minden felszabadítható forrást a válság hatásainak csökkentésére, azon belül is a magyar munkahelyek többségét biztosító kis- és középvállalkozások megsegítésére kell fordítanunk.-De hiába adják a kkv-k a magyar munkahelyek 65-70%-át, a bankok mégis nehezen állnak szóba velük. Különösen igaz ez most, amikor egyre drágább a hitel.- Régi probléma, hogy a kis- és középvállalkozások hitelezése túlzottan kockázatos a pénzintézetek számára, a válság pedig a maradék bizalmat is elűzte a pénzpiacokról. Épp azért indítottuk útjára az Új Magyarország Mikrohitel programunkat, melynek révén azok a vállalkozások, amelyek éves árbevétele nem éri el a 200 millió forintot, most akár tíz éves futamidőre vehetnek fel forgóeszközre 6, beruházási célra pedig 10 millió forintot a banki alapkamatnál is kedvezőbb kondíciókkal. Ugyancsak a pénzhiánnyal küzdő vállalkozásoknak jó hír, hogy az Új Magyarország Forgóeszközhitei programban januártól további 140 milliárd forint áll rendelkezésre például áru- készlet-feltöltésre, vagy áruvásárlásra, akár 200 milliós hitelplafonig.- Nagy segítség lehet a hitelezésnél az állami garanciavállalás is. Számíthatnak a vállalkozók ilyen segítségre is?- Gondoltunk erre: 100 millió forintos hitelig, az összeg nyolcvan százalékát az Új Magyarország garanciaprogram fedezi, de januártól elérhető lesz a Garantiqua Zrt. megnövelt, 900 milliárd forintos garanciakerete is nagyobb hitelfelvevők számára. A legfontosabb, hogy a válság legnehezebb időszakán átsegítsük a kis- és középvállalkozásokat, de reméljük, egyre többen lesznek, akik fejlesztésekkel és beruházásokkal találják meg a kiutat: nekik hoztuk létre az Új Magyarország Beruházási Hitel programot 50 milliárdos kerettel.- A pénz- és hitelszűke mellett a piacvesztéstől is tartaniuk kell a magyar vállalatoknak, ráadásul a hagyományos exportpiacaink is bajban vannak. Hogyan lehetünk úrrá ezeken a bajokon?- Fölpörgetjük az állami beruházásokat, uniós forrásból 1800 milliárd forint értékben kap a magyar építőipar megrendeléseket, utakat, iskolákat, szennyvíztisztítót vagy szélessávú hálózatot építhetünk. A lehetőségekről bárki tájékozódhat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapjának építőipari piactér nevű aloldalán ( http://www.nfu . hu/epitesugyi _ kereső). Gyorsabbá és könnyebbé tesszük a vissza nem térítendő uniós támogatások pályázati rendszerét, sőt, a sikeresen pályázó vállalkozók aláírás után 40%, az önkormányzatok 35% előleget kapnak. Ezzel lehetővé tesszük a már elnyert pályázatok végigvitelét is.- Az intézkedések legfontosabb célja a magyar munkahelyek védelme. Mik az eszközök?- A kormány minden eszközével küzdeni fog minden egyes munkahely védelméért. Előrehaladott tárgyalásokat folytatok például az Európai Bizottság illetékeseivel és reményeim szerint már jövő év elején elindíthatjuk azt a programot, amelynek köszönhetően minden újonnan felvett munkavállaló után járó kedvezményen túl további öt munkavállaló után kevesebb járulékot fizethet a munkaadó. Az elbocsátásoktól különösen sújtott vidékeken önálló pénzalapokkal rendelkező válság- kezelő központokat hozunk létre, hogy helyben és gyorsan tudjunk segíteni. Mert mindaz, amiről eddig beszéltem, egyetlen célt szolgál, azt, hogy hazánk úgy használja fel az uniós forrásokat, hogy az a lehető legjobban megvédje Magyarországot a válság hatásaitól. Ezen dolgozunk. Az összeállítás az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával készült. A KORMÁNY GAZDASÁGÉLÉNKÍTŐ CSOMAGJÁNAK VÁLLALKOZÁSTÁMOGATÓ ESZKÖZEI: HITELEK, GARANCIÁK, KAMATTÁMOGATÁS, KOCKÁZATI TŐKEALAPOK, UNIÓS TÁMOGATÁSOK* HITELÖSSZEG / ________________NÉV________________ CÉLCSOPORT ELÉRHETŐ FORRÁS ________CÉL________ FUTAMIDŐ KAMAT /DÍJ KERET ____________ELÉRHETŐ____________ HITELEK ÚJ MAGYARORSZÄG Már ma is e|értlető: k&H Bank Zrt., Volksbank Zrt., Agria Bélapátfalvai Takarékszövetkezet, Mikrofinanszlrozó Pénzügyi Szolgáltató Zrt. _____________ «... ... . hon ihi-rioi hihii A« mav -in a,, Megyei Vállalkozásfejlezstési Mikrohitel mikrovállalkozások (200 Forgóeszköz: 6 millió Ft; ^L0z kaocsolódó fomóeszközhitel Pénzügyi közvetítők 586mrdFt Alapítványok: Heves, Szabolcsmlllió Ft éves árbevételig) beruházási: 10 millió Ft annoz Kapcsoiooo lorg^szKoznitei határozzák meg ' Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, BácsForgóeszköz hitel esetén max. 1 év Kiskun, Baranya, Veszprém, Somogy. Zala megyei, Székesfehérvári Információ: http://ummikrohitel.hu/www.mvzrt.hu A Volksbank Zrt-nél elérhető, plusz >• i ll o további kilenc bank indítja hamarosan: .. ... Jelenleg kb.: 8,15/. Budapest Bank, CIB, Erste, K&H, Beruházási Hitel 10-100 millió Ft beruházási hitel max. 10 év cl ipinnR-n 50 mrd Ft OTP, Raiffeisen, Sopron Bank, középvállalkozások EURIBOR 0,75+0,75/. Takarékszövetkezeti Bank, UniCredit + max. 5 /o) Információ: http://www.mfb.hu , http://www.mvzrt.hu Jelenleg kb.: 12,12% 2009. első negyedévétől az MFB-vel Forgóeszközhitei [^i^iiurjif^irtimi 1-200 millió Ft forgóeszköz hitel 1 év »/ + 140 mrd Ft megállapodást kötő hitelintézeteknél középvállalkozások a alapkamat+1,37 % + Információ: http://www.mfb.hu legfeljebb 4%/év) Jelenleg kb.: 7,20% MFB HITELEK . ., , . , 9,20% MFB honlapján felsorolt kereskedelmi iiltivn A.nL változó változó (Jellemzően: 3 havi 160 mrd Ft bankoknál és hltelközvetltőknél középvállalkozások forgóeszközhitel EURIBOR + max. Információ: http://www.mfb.hu ____________________________________________________________|_________________________________________________________________|4-6%)___________________________________________________________________________ GARANCIÁK Vizv L AI.„I A garanciaprogramban jelenleg a K&H A mikro-, kis és ^házás ' Garancla-dll- a Bank és Volksbank vesz részt, középvállalkozások a max. 100 millió Ft-os oarandavállatós januárban pedig további bankok és Uj Magyarország Hitelgarancia részükre a kereskedelmi hitelek 80%-át lehet rotgoeszKoz max.IOév = 28,2 mrd Ft takarékszövetkezetek csatlakozása bankok által nyújtott garantálni finanszírozási mértékének 1/.-a várható a programhoz, például az hiteleinek garantálásával ^ ___eveme Agria Takarékszövetkezeté garanciavállalás információ: http://www.mvzrt.hu Januártól a Garantiqa Hitelgarancia Garantiqa Hitelgarancia SSíf80% max. 25.év 450 mrd Ft Zrt.-nél középvállalkozások [információ: www.hitelgarancia.hu KAMATTÁMOGATÁS [Jelenleg kb.: 15,31% Széchenyi Kártya - mikro-, kis és osminiAn forgóeszköz- .... (1 havi BUBOR+max. 5 mm Ft Január 1-től a KAVOSZ-szal megduplázott kamattámogatás középvállalkozások ma*'"m finanszírozás 6%+ 0,8% - 2% szerződést kötött hitelintézeteknél _________________kamattámogatás)_________________________________________________________________ KOCKÁZATI TŐKE UJ Magyaro^g^KocWjzatl töke kis. és Középvállalkozások n/a 35 mrd Ft 2009. tavaszán Innovatív, növekedni Japán-Magyar-kockázati tőkealap kis- és középvállalkozások 1,3 - 1,8 milliárd Ft fejlesztése'* 3-4 év 26 mrd Ft Várhatóan 2009. I. negyedévétől támogatása VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁSOK Új Magyarország Fejlesztési Terv Hazai vállalkozások 2009-10-ben 500 mrd Ft kn^szeívez^teknélUniÓS Pál/ázatokat 2009-104»» 400 mrd Fi A jelenleg 25%-os előleg 40%-os Előleg P*[y?*°'^ny8rtes váSozások^ 3 -100 mrd forint 2009. januárjától nazai vállalkozások finanszírozási nehézségeinek csökkentése *A táblázatban szereplő információk tájékoztató jellegűek és nem minősülnek ajánlattételnek.