Kelet-Magyarország, 2008. december (65. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-09 / 287. szám
2008. december 9., kedd RÖVIDEN • Civil találkozó. Az Első Nyírségi Fejlesztési Társaság „Partnerségben a kistérségért" című projekt keretében, a vásárosnaményi kistérségben szeretné segíteni a kistérségi civil szervezetek és önkormányzatok közötti együttműködését. Ez alkalomból megszervezik a Vásárosnaményi Kistérségi Civil találkozót december 9-én 11 órától a helyi polgármesteri hivatalban. Változnak a kedvezmények Budapest (FH) - Változnak az életkorhoz kötött vasúti kedvezmények: vasárnaptól már mindenkinek jár 55 év felett a 20 százalékos kedvezmény. A nőknél ez korábban is így volt, a férfiak azonban csak akkor vehették igénybe, hogyha már a 60. életévüket is betöltötték. Az elmúlt bő egy hétben pedig egyáltalán nem járt a kedvezmény senkinek. A 20 százalékos, úgynevezett életkorhoz kötött vasúti kedvezményt korábban a nők az 55., a férfiak pedig a 60. életévük betöltése után vehették igénybe. December elsejétől azonban a vasúttársaság ezt teljesen megszűntette, mert az Európai Unió tiltja a nemek közötti és a kor szerinti diszkriminációt. így bő egy hete ez az életkor szerinti kedvezmény nem jár az utasoknak. A MÁV Start hétfői közleménye szerint a „diszkrimináció feloldása” érdekében változtatnak a szabályokon. KILÉT HAZAI TÁJAKON /4 A cigányság fél a Gárdától ■ „Baktán tőlem azt kérdezték, hogy most minket is fel fognak gyújtani? " Vaja (KM) - Tapintható feszültség előzte meg azt a kerekasztal beszélgetést, amelyen nyilvánosan első alkalommal ültek le egymással tárgyalni a cigányság vezetői, illetve a Jobbik Magyarországért Párt és a Magyar Gárda Egyesület tagjai. Az egyedülálló fórumot Tisza Sándor, Vaja polgármestere és Balogh Gyula, volt ország- gyűlési képviselő, vállalkozó szervezte. Az izgalmas tanácskozás súlyát növelte, hogy Vona Gábor, a Jobbik és a Magyar Gárda Egyesület elnöke is részt vett a fórumon. Jelentkeztek feszültségek A kerekasztal beszélgetésen a cigányság vezetői mellett a környező települések polgármesterei, és a Jobbik Magyarországért Párt, illetve a Magyar Gárda Egyesület több tagja is helyet foglaltak. Tisza Sándor a fórum kezdetén kijelentette: annak ellenére, hogy Vaja esetében nem lehet cigánykérdésről beszélni, Rákóczitanyán már jelentkeztek feszültségek. - Mindez azóta figyelhető meg, amióta Borsodból problémás cigány családok települtek be. Mindemellett Vaja a nyugalom szigete - mondta Tisza Sándor. Vona Gábor szerint a cigányságnak két fő ellensége van: a politikai hatalom és a saját vezetése. Vona szerint a politika démonizálja a Jobbikot és a Magyar Gárdát azért,mert megpróbálnák megoldást találni a cigánykérdésre. - A cigányság Vona Gábor és Balogh Gyula szerint is közös feladatuk a probléma megoldása (Fotó: szón) esetében is szükség lenne rendszerváltozásra - mondta -, s hozzátette: a cigányvezetés a saját érdekei szerint használja fel a cigány társadalmat, úgy vélte, kézzelfogható lépésekre lenne szükség. - A segélyért dolgozzon meg mindenki - jelentette ki. Szerinte a segélyek egy részének jegyben való kibocsátása és a harmadik gyermek »...............* ................................................ A politika és a média rettegni- való dolognak állítja be a Gárdát és a Jobbikot. Gyüre Csaba .......................................ff után már adókedvezmény formájában folyósított családi pótlék megoldást jelentene a jelenleg is folyó „porontybizniszre”. A cigányságot képviselő Varga József, a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei Kisebbségi Önkormányzat szövetségi elnöke és Csorba Csabáné, Baktalóránt- háza Kisebbségi Önkormányzatának elnöke közösen hangsúlyozta, hogy a romák helyzete nagyon nehéz és elszomorító, de a feszültségeket minden esetben helyi szinten kellene megoldani. A két képviselő egybehangzó véleménye szerint a cigányság fél a Gárdától és a Jobbiktól. Szóba kerültek a romákat ért atrocitások is, melyek megszűnésében reménykednek a cigányság vezetői. - Baktán tőlem azt kérdezték, hogy most minket is fel fognak gyújtani? - mesélte Csorba Csabáné. Gyüre Csaba, a Jobbik Magyarországért Párt Szabolcs- Szatmár Bereg megyei elnöke ezzel kapcsolatban kijelentette: a problémák abból adódnak, hogy nem beszélünk egymással. A politika és a média rettegni- való dolognak állítja be a Gárdát és a Jobbikot, az emberek pedig elhiszik mindezt. Kölcsönös párbeszéd A kerekasztal beszélgetés végén a felek úgy értékelték a napot, hogy bár Magyarország ma közel van a polgár- háborús helyzethez, a kölcsönös párbeszéd megoldás lehet arra, hogy ezt elkerülhessük. - A háború háborút, a pofonok pofonokat szítanak, de közös feladatunk, hogy ez ne történhessen meg - összegzett Balogh Gyula. kmtippekszon.hu • Bővebben. A témával kapcsolatban további részletek és információk letölthetők. (PDF, 42 kB) HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Nyh Debreceni úton 1080 nm, öss- zközműves aszfaltozott telek eladó. 15,5 M Ft. T:20/5733-940 75663 Papon családi ház, beköltözhetően eladó. Irányár: 5,5 M Ft. Érd.: 30/ 218-5387 vagy 70/371-6301. 73906 Társasház építésére alkalmas ingatlan Újfehértő központjában eladó. T: 30/361-1603 _______ 75189 LAKÁSELADÁS Új IV. emeleti lakások 8,5 M Ft-tól csak 2008. dec. 20-ig. 30/915- 4422. 62720 Akcióban Nyíregyházán főiskolával szemben 3 szobás összkomfortos lakás hőfokszabályzós, műanyag nyílászárós, kerámia burkolatú nappali és konyha, szalagparkettás hálószobákkal eladó. Ar: 130 E Ft/nm. Tel.: 20/208-6027. ___________________________________74646 Arany J. utcán 38 nm-es 1 szobás rendezett gázfűtéses kis rezsijű lakás azonnal költözhetően eladó. 20/9616-812. ___________75797 Ferenc körút 2. sz. alatt másféj szobás lakás sürgősen eladó. Érd.: 20/200-1707. ___________76180 Nyíregyháza, Szalag utcán 4 emeletes társasházban 2. emeleten 49 nm, igényesen felújított lakás eladó. 8,1 M Ft. Érd.: 20/530-5430. 75100 Örökösföldön 2+ étkezős lakás áron alul eladó. 6,7 M Ft. 20/490-3263. 75936 ÉPÍTÉSI TELEK Építési telek Nyíregyháza, Lomb utca elején sürgősen eladó. Érd.: 20/341-9098. __________76281 Nyíregyháza belvárosában Csillag út 1. sz. alatt 520 m2-es, társasház épitésésre is alkalmas, 50 %-ban beépíthető telek, 24 m-es utcafronttal eladó. Érd.: 30/322- 3837, 42/407-455 _______76463 Nyíregyháza, Kálmánházi útból nyíló Lomb utcán építési telek 30 nm-es faházzal és pincével eladó, ill. jószág vagy személyautó csere érdekel. 20/779-6979. 76424 ÜZLET, MŰHELY, IRODA f Nyíregyházán, Debreceni úton,' a Lidi szomszédságában 100 és 500 nm közötti, utcafronti 1 üzlethelyiségek kiadók! |\ Telefon: 30/678-4820. / K ' __________________________■c Nagykálló központjában 792 nm összetrületű 197 nm üzlet és raktár eladó! Érdeklődni: 30/ 251-3796. 69384 Üzlet+iroda nagy alapterületű, egylégterű 2009. január 1-től kiadó. Tel.: 20/341-9098. _______76499 GÉP, SZERSZÁM Új műtrágyaszóró, RZ 1,6-2-3 m szárzúzó, kombinátor, eke 3-4 fejes, talajmaró, gödörfúró, fűkasza, borona 5,5 m, tárcsa 2-3 m, hitelre is eladó, www.agroman.hu . Tel.: 42/520-170, 30/9354-160. 76509 Horganyzott acél öntözőcsövek és fóliasátorváz eladó. Érd.: 30/5577- 911 __________________75243 HV 6011, billenős pótkocsi, műszakival, 1000-es gumival, jő állapotban eladó. Érd.: 30/616-7456 75125 T-088-as trágyaszóró felújított álla- pótban eladó. Érd.: 20/9282-375 76181 Szántó K. J. utcán 1,5 szobás, gázfűtéses, műa. ablakos lakás eladó. 7,3 M Ft. 20/490-3263. 75928 3,51. diesel targonca, fix Ifa pótkocsi, 41. trágyaszóró eladó. Tel.: 30/9584-476. ___________75996 AUTÓ 1989. évjáratú 1300-as Lada eladó. Érd.: 42/341-057. 75667 Fiat Punto 1,1B 5 ajtós, arany- metál, 98-as el.ablak, kp. zár, alufelni, vonőhorog, friss műszaki, alacsony fogyasztással, szép megkímélt állapotban eladó. Ár: 730 E Ft. Érd.: Nyháza, Debreceni u. 179. szo-va is nyitva. Tel.: 30/9357- 972. 76023 LADA NIVÁK 1986-2005.évj. (10 db) benzines és gázos üzemmódban tulajdonostól megkímélt állapotban eladók hitel csere lehetőséggel. Ár: 350 E Ft-tól. 30/9537-869. _______________tssis M. Vito 110 CDI 5 személyes, frisk műszaki, sok extrával eladó. Szgk. csere. 30/9956-916. ______76511 Suzuki Swift 1.3GLX 98-as 5 ajtós, kékmetál, kp. zár, alufelni, friss műszakival, hibátlan eredeti állapotban eladó. Ár: 630 E Ft. Érd.: Nyháza, Debreceni u. 179. szo-va is nyitva. Tel.: 30/9357-972. 76024 Suzuki Swift 1996 és 1999-es, sedan 1,3 16V 2003-as és Suzuki Ignes 1,3 WT 2004-es évjárat 5 ajtósak, metálszínűek, megkímélt állapotban, hitel-cserelehetőséggel, utalvány beszámítással eladók. 42/480-610, 20/9356-445. 76432 1200S Lada műszakival, vonóhoroggal, jó állapotban eladó. 30/ 9956-916. _____._______76514 1989. évj. 1300-as Lada eladó. 42/341-057, ___________75605 BÚTOR Kiságy, komód, járóka, babakocsi eladó. Érd.: 30/278-8238 76513 RUHÁK Végkiárusítás (felszámolás miatt) ruhaipari kellékek: alapanyag, bélés, vlizelin, céna, stb. Női, férfi kabátok, kosztümök, blézerek, szoknyák, blúzok, ruhaipari gépek sürgősen eladók ár alatti. Máriapócs, Állomás tér 1/a. Tel.: 30/205- 4281. 75108 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Kisbálás lucerna eladó. Ár: 500 Ft/db Érd.: 70/519-4737 75570 ÁLLAT FEHÉR vágnivaló CSIRKE kapható. Nyíregyháza, Tiszavasvári út, Benkő- bokor. Kopasztási lehetőség van! 7- 16 óráig. 20/9436-466. 76506 Fiatal hússertés 120-160 kg-ig, ha kell, házhoz szállítva is eladó Nyírbátorban. Érd.: 30/3715-325. ___________________________________75218 Jó hámos lovak és csikók eladók, vagy cserélhetők vágőlóra. 20/779- 6979. 76426 Mangalica hízók (120-150 kg) ela- dók. Tel.: 30/9723-574. 75723 Négy hónapos magyartarka üsző és bikaborjú eladó. 30/3165-165. 75920 Shih-tzu kiskutyák eladók Fehér- gyarmaton. Érd.: 70/941-1139, 30/305-3056,44/362-289 75945 1 db friss ellős, előhasú üsző eladó. Érd.: 20/311-4220 75095 NÖVÉNY Karácsonyfa (lúc, ezüst, jegenye) termelői áron kapható! Nemcsák László Pálháza Tel.: 30/9676-891 59262 EGYÉB ELADÁS Akció! Alma tűzifa olcsón eladó. Szállítás megoldható. Tel.: 30/347- 0910, 20/917-0516. ______isms Elektromos rokkantkocsi, lakásban és utcai használatra is alkalmas, összecsukható, könnyen szállítható, eladó. Ár: 140 E Ft. Érd.: 20/241- 7386 ___________________________________75696 Szupererős mágnes (70-150-200 kg-os) egyedi felhasználásra eladó. 15-40 E Ft. Érd.: 70/346-3046. 76517 SZOLGÁLTATÁS Ablak (műanyag, fa), szúnyogháló, redőny, reluxa, szalagfüggöny, gurtnicsere, párkányok, küszöbborítás. KICSÁKNÉ 20/9593-200. 977975 ER-ZSO Bt. Redőny, reluxa, szalagfüggöny, harmonikaajtó, hevederzár, szúnyogháló, roletta. Műanyag és fa nyílászárók, párkányok forgalmazás, szerelés. DRISZKU ZSOLT. 42/492-090, 30/522-2170. 66547 VÁLLALKOZÁS 500-1000-1500 Ft-os új ruházat, lábbeli bizományos értékesítéséhez vállalkozással, hellyel rendelkezőket keresünk + kiegészítő jövedelemként. Érd.: 30/3715-325, 70/ 6239-647. 75220 PÉNZ Ki nem fizetett vevő tartozás finanszírozása. 30/466-1217, 20/411- 9515._________________43403 MUNKAHELYET KÍNÁL Korai munkakezdéssel hírlapkézbesítőt keresünk Nyírszőlős területére. Érdeklődni: 20/958-9916 J Folyamatos műszakba nyíregyházi takarítókat keresünk. Tel.: 70/259- 6775._________________75898 Nyíregyházi étterembe felszolgálólányokat felveszünk. Érd.: 30/ 554-0177. _____________76436 Vegyészt, mikrobiológusz, élelmiszermérnököt keresünk laborunkba. Tel.: 20/562-9056, e-mail: labor21@freemail.hu . ______76000 Villanyszerelőt keresünk karbantartói feladatok ellátására Tiszavas- váriba. Tel: 06-30-278-92-53 74487 OKTATÁST VÁLLAL Angol, német kezdő haladó indul! 40 Ó/20.900 Ft. London Stúdió 30/911-6567, 42/406-847. 74983 HÉTVÉGI SZAKKÉPZÉSEK: dajka, csecsemő-kisgyermekgondozó Krúdy Tel: 06/309518061,06/ 304341350 76199 Ingyenes Ügyintézőtitkár és ECDL képzések munkanélküli pedagógusoknak, egészségügyi végzettségűeknek, a közszférából létszám-leépítetteknek és a felmentési idejüket töltőknek. Tízujjas gépírás indul önköltségesen, lmok Bt. 42/314-180, Ny.sz.: 15020605. 74978 Pénzügyi-számviteli ügyintéző és mérlegképes könyvelő tanfolyamok indulnak decemberben Nyíregyházán. Utoljára a régi OKJ szerint. Open Felnottképző, Nysz: 15-0175-05. Telefon: 30/925- 0262. 76423 KÖZLEMÉNY A Pepperone Pizzéria Család u. 96. December 12-én 12-től újra nyíltva! 13-án szombaton torkosnapot tartunk. Beülős vendégeinknek 50% kedvezményt adunk az ételfogyasztás árából. Asztalfoglalás: 70/385- 8810, 42/726-644. Decemberben minden vasárnap nyitva! 75603 VEGYES Akác és alma tűzifa eladó. Szállítás megoldható. 20/4486-870, 20/ 236-4476. _____________33974 Akác tűzifa eladó kuglizva. 1800 Ft/q. 70/629-4404. _______74832 Drótfonat szezonvégi kiárusítása. Nyíregyháza, Kemecsei út 20. Tel.: 30/915-4422. ___________62745 Dunnát, párnát, tollat keresek megvásárlásra. Hívásra hétvégén is ház- hoz megyek. 30/282-3706. 75597 Műholdas beltéri (okosított) 40 db magyar csatornával eladó. 20-25 E Ft. 70/346-3046. ________76516 Olcsó akác és alma tűzifa megrendelhető, szállítás megoldható. Tel.: 20/216-2738, 20/667-2899. ___________________________________54673 Szilárdtüzelésű kazán 30 KW teljesítménnyel garanciásán eladó. Tel.: 30/8722-124. _______zseoe TŰZI KFT téli tűzifa akció! Akác és tölgy tűzifa 1900 Ft/q kugliban. Szállítás és mérési lehetőség megoldható. 30/302- 4710. 76501 HIRDETÉSEK Koncert. A kürt és a trombita tanszakon tanuló növendékek adtak hétfőn koncertet a Művészeti Szakközépiskolában. (Fotók: Sipeki Péter) További fotók: fgj www.szon.hu I Ma''' 116% kedvezmény HR mindenre! & , BRILLIANTE ■ ékszerüzletben HR Korzó Üzletház „A” épület _______111, ein. Tel.: 42/688 243