Kelet Magyarország, 2008. november (65. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-06 / 259. szám

2008. november 6., csütörtök RÓNIKA / 24 • Talpraesett áldozat. Bevitte a rendőr­ségre megerőszakolóját egy nő Új-Zélan- don kihasználva, hogy a férfi elszunyókált. A 22 éves támadó egy bárban ismerkedett meg a hölggyel, akit kiinvitált a parkoló­ba, a kocsijába, melynek hátsó ülésén megerőszakolta. Akciója után annyira ki­merült, hogy elszenderedett, a hölgy pe­dig a férfival és annak autójával Auckland főkapitányságára hajtott, ahol aztán letar­tóztatta támadóját. A brit renddező, Ridiey scott Rómában új filmjének bemutatója előtt. A mű főszereplője Leonardo Di Caprio. (Fotó: EPA) Részeg vagyok a kocsihoz? Varsó (MTI) - A rendőrségre autózott egy férfi Lengyelországban, hogy megtudakolja, nem túl részeg-e a vezetéshez. Már az ötlet sem utalt józanságra, akárcsak a szonda. A rendőrök az eredmény láttán a 33 éves férfit rögvest őrizetbe vették, jogosítványát meg elvették. Azt mondta, hogy a cimboráival iszogatott, és rendőrt keresett, hogy tesztel­tesse magát. Csakhát lusta volt elgyalogolni a legközelebbi őrsig - mondta a lengyel sajtó­nak a rendőrség szóvivője. axi-filmek sztárját, Samy Naceri színészt hat hónap börtönbünte­tésre ítélte egy párizsi bíróság szerdán, mert autójával elsodort egy rendőrnőt. A 47 éves színész már korábban is állt bíróság előtt ittas vezetés, gyorshajtás és testi sértés miatt. (Fotó: Archív) Nincs is aranyosabb egy pandakö- lyöknél, legfeljebb egy másik... (Fotó: Archív) ME SÉR EGY MOSOLYT- Milyen az új munkád?- Szo-szo. Tudod egy azon a fejetete- jére állított piramison vagyok szénlapáto­ló, amelyik teljes gőzzel száguld egy olyan sötét alagútban, amelynek a túlsó végét ki sem akarják fúrni. További viccek: huinor.szon.hu Fiatal kínai tervezők bemutatója a pekingi divathét keretében. (Fotó: EPA) Duplázott az ittas Lancaster (Pennsylvania állam) (MTI) - Öt órán belül kétszer karambolozott egy it­tas vezető az Egyesült Álla­mokban, a rendőrség meg kétszer csípte el. Az első esetben délelőtt 11 tájt tör­tént, az 50 éves férfi belehaj­tott egy kocsiba. Senkinek sem esett baja, de a szondá­zás kimutatta, hogy a vétkes vezető részeg. A rendőrök a jogosítványát elvették aztán elengedték. Délután négykor megint vezetett, de ezúttal nem hátulról talált el egy ko­csit, hanem oldalról, balra kanyarodáskor. További hírek a nagyvilágból. Tragikus gondatlanságból? Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb német buszbalesete történt Hannover közelében. Berlin (MTI) - Húsz halot­tat követelt az elmúlt évtize­dek legsúlyosabb és egyben legtragikusabb németországi Szörnyű képek (Fotó: epa) buszbalesete, amelyet feltehe­tőleg egy gondatlan utas oko­zott. Az áldozatok többsége a felismerhetetlenségig ösz- szeégett, ami megnehezítette az azonosítást. A buszon 33 személy tartózkodott, közü­lük 20-an életüket vesztették. Noha a vezető a tűz észlelé­sekor azonnal megállt, a többnyire idős turisták a vil­lámgyorsan elharapódzó lán­gok és a füstmérgezés követ­keztében képtelenek voltak a jármű elhagyására. Ez csu­pán 13 utasnak sikerült, de közülük néhányan életveszé­lyes sérüléseket szenvedtek. Mind nagyobb a valószínűsé­ge annak, hogy a katasztró­fát egy gondatlan utas okoz­ta azzal, hogy a tilalom elle­nére cigarettára gyújtott az autóbusz toalettjében, ahon­nan a tűz kiindult. Túrázgat. A nyír­csaholyi Czimmer- man Anikó igazi ter­mészetjáró, sokat ki­rándul, túrázik. További képek és videó Anikóról: (Fotó: Sipeki Péter) Az erőszak erőszakot szül A vége szélsőséges cselekmény is lehet (Fotó: Archív.illusztráció) Az erőszakos videojá­tékok durvaságra ösz­tönzik a gyerekeket min­den kultúrában. Washington (MTI) - Az erőszakos videojátékok durva­ságra ösztönzik a gyerekeket. Mint Craig Anderson, az Io- wai Egyetem pszichológiapro­fesszora rámutatott: az erősza­kos játékok hatása miatti ag­godalmakat korábban sokan azzal hárították el, hogy jel­legzetesen amerikai jelenség­ről van szó. Mindenütt káros A legújabb kutatások egye­bek mellett a Manhunt 2 já­ték hatását vizsgálták; ebben a főszereplő alakjába bújó gyerekek a legkülönfélébb esz­közökkel és módokon gyil­kolásznak. Amerikában 364 9­A rendőrség őrizetbe vette a kitartó „kotlóst", mert nem volt fegyver- tartási engedélye. Boston (MTI) - Három lő­fegyver került elő egy tolóko­csis férfi ülepe alól az Egye­sült Államokban, amikor 12 éves korú gyereket vizsgál­tak Minnesota államban, Ja­pánban 1200 12 és 18 év közöt­ti fiatal magatartását tanul­mányozták. A kiterjedt kuta­tások során figyelembe vették rendőrök megemelték. A meg­lepő leletre Bostonban buk­kantak a hatóság emberei, miután két férfi elpanaszolta, hogy elrabolták tőlük mobil- telefonjaikat. A rendőrökkel a tett helyszínére mentek, ahol gyanús alakok egész so­rát motozták végig. Utolsó­ként következett egy 22 éves, a gyerekek nemét és szokásait is. Anderson szerint egyértel­műen bebizonyosodott, hogy az erőszakos játékoknak min­denütt káros a hatásuk a gyerekekre. A pszichológia­kerekes székes ifjú, aki állha­tatosan ült, annyira, hogy a rendőröknek kellett megemel­ni. Mint kiderült, három igen komoly fegyvert melengetett, kettő kivételesen tűzerőset és egy lézerirányzékosat. A rendőrség őrizetbe vette a „kotlóst”, mert nem volt fegy­vertartási engedélye. professzor ugyanakkor hang­súlyozta: a tanulmány ered­ménye nem azt jelenti, hogy minden erőszakos játékot ját­szó gyerekből bűnöző lesz. Egy egészséges, normális gye­rekből, akinek az életében nincsenek egyéb, agressziót vagy erőszakot fokozó kocká­zatok, nem lesz iskolai lövöl­döző. De szinte mindig vala­milyen szélsőséges erőszakba torkollik, ha több kockázati faktor erősíti egymást - hang­súlyozta. Sok(k) hatás A felmérések szerint Ame­rikában ma a gyerekes csalá­dok 90 százalékának tagjai ját­szanak videojátékokat. A 8-16 éves gyerekek az 1980-as évek végén hetente átlagosan négy órát töltöttek ilyen játékok­kal, ma ez 13 óra, a fiúk ese­tében 16-18 óra. Lezuhant kisgép Mexikóváros (MTI) - Hatan meghaltak, kö­zöttük a belügyminisz­ter, amikor helyi idő szerint kedden Mexikó­város egyik elegáns negyedének utcájára zu­hant egy kisrepülőgép a csúcsforgalom idején - jelentette a mexikói rá­dió a légiirányítókra hi­vatkozva. A mexikói televízió jelentése szerint a mi­niszter a gépen utazott. A belügyminisztérium megerősítette a hírt, és közölte, hogy a minisz­ter San Luis Potosiba tartott. További hírek a nagyvilágból. Komoly tűzfegyverek a tolókocsis alatt

Next

/
Thumbnails
Contents