Kelet Magyarország, 2008. november (65. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-06 / 259. szám
2008. november 6., csütörtök KILÉT MINDENFÉLE /5 RÖVIDEN * Nyílt nap a Bánkiban. Csütörtökön 8-13 óráig tartanak pályaválasztási nyílt napot a nyíregyházi Bánki Donát Műszaki Középiskolában. Szülői értekezletet is rendeznek 10 és 17 órától az iskola kollégiumának társalgójában. Csatornázás. Továbbra is folynak a csapadékelvezető csatornarendszer kiépítésének munkálatai a belvárosban, immár a megyei könyvtár melletti szakaszon, ahol várhatóan a hónap végére végeznek. (Fotók: Slpeki Péter) További fotók: www.szon.hu JOBBIK-SAJTÓTÁIÉKOZTATÓ Bűnös, aki magyar Nyíregyháza (KM) - Állami szinten keltenek gyűlölködést a magyarok ellen Szlovákiában. Áki magyar a szomszédos országban, az már eleve bűnösnek számít - hangzott el tegnap Nyíregyházán azon a sajtótájékoztatón, amelyen a Jobbik Magyarországért Mozgalom Párt fejtette ki álláspontját két időszerű kérdésben. Mint Bakó József, a párt megyei szervezetének alelnöke elmondta, a szlovák kormány a szlovák öntudatot úgy akarja növelni, hogy fokozza a magyarság elleni gyűlöletet. Utalt arra is, hogy megismétlődik a Maiina Hedvig-eset, hiszen újra a magyarokra akarják terelni a felelősséget a szlovákok. S mindezzel szemben a magyar kormány „impotensen” viselkedik - emelte ki a politikus, aki ezt követően az államcsődről és annak következményeiről vázolta fel a Jobbik álláspontját. Hangsúlyozta, hogy a gazdasági helyzet sok kérdést vet fel. Hogyan jutottunk idáig? Ki a felelős? Legyen jogi következménye annak, ha valaki csőd közelébe viszi az országot. A bűnösöket - a miniszterelnököt és a hatalmon lévő párt vezetőit - meg kell büntetni - mondta az alelnök. Márton-napi vigasságok Nyíregyháza-Sóstó (KM) - A Sóstói Múzeumfalu - a többi magyarországi szabadtéri múzeumhoz hasonlóan - november 8-án Márton-napi vigasságok címmel programsorozatot szervez, melyen a libához és az új borhoz kapcsolódó gasztronómiai bemutatók és kóstolók, színielőadás, tréfás vetélkedők, versenyek várják az érdeklődőket. Kísérletképpen meghirdetjük a „bájgúnár” és a „buta liba” versenyeket is (kellő számú jelentkező esetén). Számos olyan téli foglalatosságot megismerhetnek a vendégek, amiket a hosszú téli estéken az asszonyok és a gyerekek gyakoroltak (hímzés, stoppolás, rongylabda- és kenőtallú- készítés, tollfosztás, üvegfestés, gyertyamártás stb.). Névnapi meglepetésként a 8-án 10 órakor kezdődő rendezvényre minden Márton nevű látogatót belépőjegy nélkül engednek be, sőt, a gyerekek még ajándékot is kapnak - tudtuk meg Páll István igazgatótól. Idén „bájgúnár" és „buta liba" versenyt hirdetnek a rendezők (Fotó: KM-illusztráció) ■ Semmi sem veszélyezteti az iskola biztonságos működését - írja az igazgató. Nyíregyháza (KM) - A Kelet- Magyarországban 2008. október 20-án megjelent Kikerültek a „fiktív” gyerekek című cikkünkben egy nyíregyházi székhelyű alapfokú művészeti iskola 100 milliós adócsalásával kapcsolatban kértük ki megyénkbeli művészeti oktatási intézmények véleményét. Mohácsi László, az Abigél Többcélú Intézmény igazgatója szerint iskolájuk említése egy másik intézmény büntetőeljárásáról szóló írásban néhány szülő számára félreértésre adott okot, ezért az iskola vezetése az alábbi nyilatkozatot juttatta el hozzánk: „Az Abigél Többcélú Intézménnyel kapcsolatban nem volt és jelenleg sincs folyamatban semmiféle olyan eljárás, amely az iskolánk törvényes és biztonságos működését megkérdőjelezheti. Oktatási intézményünkben a lehető legmagasabb színvonalon képezzük tanulóinkat, melynek ékes bizonyítékai a közelmúltban elért kimagasló eredmények. A 2006-os évben Szathmáry Marietta és Fekete Csaba tanulók a Show-tánc Európa-bajnokságon Európa-bajnokok lettek, 2007-ben Szabó András tanulónk szintén a Show-tánc Európa-bajnokságon Európa-bajnok lett. Szathmáry Marietta, Fekete Csaba és Szabó András nívódíjas táncos kitüntetést kaptak. A jelen tanévben már kiemelkedő eredményeink vannak a Show-tánc Európa-bajnokságon: Bogya Bonni 11 évesen Európa-bajnok, Szabó András 16 évesen Európa-bajnok, III. helyezést ért el felnőtt korosztály szóló kategóriában, Pécsi Kamilla és Szabó András a felnőtt korosztály páros kategória V. helyezését érte el. A Képző- és Ipar- művészeti Tagozatunk növendékei számos országos eredménynyel büszkélkedhetnek. A nálunk végzett diákok közül többen sikeres felvételit nyertek szakirányú felnőttoktatási intézményekbe (Magyar Táncművészeti Főiskola, Képző- és Iparművészeti Egyetem). Nagy Anna tanulónk bejutott az Országos Bartók Béla Zongoraverseny döntőjébe, amely 2008. december 5-7. napján lesz Budapesten. Álláspontunk szerint ezen eredmények is azt bizonyítják, hogy intézményünkben komoly és magas színvonalú szakmai munka folyik.” Kistérségi információs nap Nyíregyháza (KM) - A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete általános kistérségi információs napot rendez november 12-én, szerdán hivatali időben. Helyszín Nyíregyháza, Országzászló tér 8. szám 2. emelet 215 szoba. A rendezvény keretén belül foglalkoztatási fórumot tart délelőtt tíz órától dr. Nagy Sándor jogász, a szövetség országos alelnöke. Az egyesület tagjain kívül minden érdeklődő sérült embert, valamint a megváltozott munkaképességűeket alkalmazó cégek képviselőit is várják a szervezők. ALDI tájékoztató rvjjl TRAVELER Digitális fényképezőgép* • 10 MP • 5 x optikai zoom • 5 x digitális zoom • 2,7" TFT-kijelző • videó-funkció • 22 képprogram és 8 felvételi mód • ezüst vagy fekete színben www.aldi-hungary.hu Ajka. Fő út 31 • n*-rtnn*r*r, Rákóczi Ferenc út 295. • Konyhád, Beák Ferenc u. K)/B • Budakeszi. Szőlősken u. 2. • Budaörs. Kandó Kálmán u. 2L • Budapest XVI. kér., Bokénytofdi út 102. Cegléd, Pesti út 91 * Debrecen. Késhatár út 9. • Debrecen. Ozmán u. 1. • Dunafaktvár, Füzes sor 2-4. • Gárdony, Szabadság út 21 • Gyula. Bicére u. 15/A • Hajdúböszörmény, Külső-Szoöosztö út 2/B Ihfánttlefc. Kortxdy at* Hódmezővásárhely, Kaszap a 31 • Jászberény, Nagykátai a 22/C • Karcag, Kisújszállási út 90. • Kaáncbardka, Hadak útja 9. • Keszthely Tündétek út 2. Mohács, Pécsi út • Mosonmagyaróvár; Kírályh*dai út 63. • Nyíregyháza. Kánéi út • Nyíregyháza, Paaonyi út 40. • Nyíregyháza, Törzs al «Pécs* Árnyasa 25. «Pfeaaba, fő út2.«sadós, Harkányt út 59. Siófok, Attila a 7C« Székesfehérvár; Szeré Flórián tat- tt «Szombathely; Szent Gettért a 49. «TőrökbáBnt, Süssen at • Veszprém, Domyai Béta a 5. «Veszprém, Észak-keleti útgyűrű 6. HIRDETÉS