Kelet Magyarország, 2008. november (65. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-27 / 277. szám
2008. november 27., csütörtök KIÜT ÉPÍTKEZŐ /12 • Zajcsökkentés. A hőszigeteléssel és az ablakok cseréjével csendesebbek lesznek ugyan a panelházak, de a belső zajok a felújítás után is megmaradnak. A strangokban futnak azok a vezetékek, amelyek a szennyvizet a csatornákba továbbítják a legfelső emelettől egészen a földszintig. A zajokat a vezetékek anyaga befolyásolja, csökkentését a lemezburkolat hangszigetelése segítheti, vagy az, ha purhabbal töltik ki a szabad nyílásokat. Takarékossá alakította a gázkonvektort Nyíregyháza (FH) - Egy nagykanizsai feltaláló által kifejlesztett átalakított konvektor állítólag 60 százalékkal kevesebb gázt fogyaszt. A 82 éves férfi által alkotott szerkezetet már minden illetékes hatóság bevizsgálta és igazolta eredményét, gyártót azonban egyelőre nem talált. Sipos József a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy bármely hagyományos gázkonvektort át lehetne alakítani úgy, hogy a jelenlegi mennyiségnek kevesebb mint a felét fogyasz- sza. Találmánya lényege, hogy csöveket helyez a gázkonvektor belsejébe, aminek ezzel megnő a fűtőfelülete és több hőt ad le. A férfi szerint a jelenleg használatos konvektorokból a hőmennyiség jelentős része a szellőzőberendezésen át a szabadba távozik. Az ő találmányával ezt a hőmennyiséget a lakásban lehet tartani. Az eddig legyártott két prototípust már minden hatóságnak bejnutatta, és a mérések igazolták a 60 százalékos megtakarítást, vagyis azt, hogy ugyanakkora hőleadás mellett ennyivel kevesebb gázt fogyaszt a konvektor. A 82 éves férfi szerint találmánya egyben biztonságosabbá is teszi a konvektorokat, és az általa átalakított fűtőtest megfelel a magyar szabványoknak. Sipos József elmondta: 30 ezer forintba kerül egy hagyományos konvektor átalakítása, de a jelentős megtakarítás miatt a befektetett összeg egyetlen év alatt megtérül. A férfi, aki eredeti szakmája szerint autószerelő, már szabadalmaztatta találmányát, gyártót azonban még nem talált. Szeptembertől tárgyal egy nagykanizsai vállalkozóval és abban bízik, hogy még idén elkezdődhet a gyártás. ■ Az ingatlanokat energiahatékonyságuk alapján címkézik, mint a háztartási gépeket. Palicz István istvan.palicz@kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - Azt már tudjuk, hogy a mosógépnek, a hűtőszekrénynek és általában minden elektromos háztartási gépnek van címkéje, egy A-tól G-ig terjedő energiahatékonysági, jelzés attól függően, hogy működés közben mennyi energiát fogyaszt. Van élelmiszercímke, méltányos kereskedelem címke, biotermékcímke, újrahasznosítható címke, meg újrapapírból készült címke... Címkézett szép, új világunk legifjabb tagjáról, az ingatlanunk energiahatékonyságát jelző címkéről (közismertebb nevén a lakcímkéről) Tömöri Lászlóval, az E-misszió Egyesület elnökével beszélgettünk. »1 Érdemes szabályozhatóvá alakítani a társasházak távfűtési rendszerét (Fotó: ÉKN-illusztráció) rdemes „A” kategóriájú, vagyis a legjobb energiahatékonysági címkéjű ingatlanminősítésre törekednünk. Tömöri László ......................................- Idén nyáron jelent meg az a rendelet, amely szerint az ingatlanokat energiahatékonyságuk alapján kategóriákba sorolják, vagyis hasonlóan címkézik, mint a háztartási gépeket. A rendelet, mely 2009. január 1-től hazánkban is hatályba lép az uniós irányelveknek megfelelően, az épületek kötelező energiahatékonysági tanúsítványának beszerzését a lakossági ingatlanoknál is előírja, méghozzá két ütemben: 2009. január 1-től az újonnan VEI CT 0,vassa el! Az ingyenes Lakcímke füzet 1 megrendelhető vagy letölthető: lakcimke@ energiaklub.hu, 06/1/411-3518, www.lakcimke.hu épült ingatlanok esetében kötelező lesz kiállítani az energiahatékonysági tanúsítványt, közkeletűbb nevén a lakcímkét, míg a használt ingatlanoknál a tanúsítás 2011. december 31-ig önkéntes minden olyan esetben, amikor az ingatlan adásvételére vagy bérbeadására kerül sor. Értékes befektetés A lakcímke-tanúsítvány pénzbe kerül. A világszerte dráguló energiaárakat tekintve érdemes „A” kategóriájú, vagyis a legjobb energiahatékonysági címkéjű ingatlanminősítésre törekednünk. Ehhez talán le kell cseréltetnünk a koros nyílászárókat, meg kell győznünk a táringatlanunk értékét ;lzi, nemcsak a vevőket tájékoztatja a kiszemelt ingatlan várható rezsiköltségeiről és komfortfokozatáról, nemcsak a beruházókat, építtetőket ösztönzi hatékony energiafogyasztású ingatlanok tervezésére, építésére, hanem közvetve elősegíti az energiafelhasználás, valamint az éghajlatváltozást okozó széndioxid-kibocsátás csökkentését is, védi a Föld éghajlatát, védi a jövőnket. sasház lakóit, hogy alakíttassuk szabályozhatóra a távfűtési rendszert, de hosszú távon megtérül a befektetésünk, értékesebbé és hőtakarékosabbá válik ingatlanunk. Nem csodálkoznék, ha a jövő ingatlanhirdetése már így festene: „Panellakás „C” lakcímkével eladó!”. Az Energia Klub szakszerű, hasznos és ingyenes tájékoztató kampánya minden ingatlantulajdonosnak segít válaszolni a felmerülő kérdésekre - mondta el Tömöri László. Százezren már tudják... Az Energia Klub nevű civil szervezet tájékoztató lakcímke- kampánya egyedülálló a maga nemében, hiszen üzleti érdekektől mentes, komoly szaktudásra épül, amelyet a helyi partner szervezet (E-misszió Egyesület) bárki által igénybe vehető, ingyenes energetikai tanácsadó szolgálata egészít ki, valamint az ingyenesen igényelhető Lakcímke kiadvány tesz teljessé. (h) Husqvama Husqvama motorfűrészek már 49 900 Ft-tóll Husqvama 349« 45 cm3 3,0 LE, 4,8 kg 109.900,Husqvarna 340 40,8 cm3 2,0 kW, 12,7 LE, 4,8 kg 89.900,Az akció 2008. november 15-től a készlet erejéig tart. Az árak áfás árak. Nyírbogát, Kossuth L. u. 34. Tel.: 42/286-288 Mátészalka, Szálkái L, u. 13. Tel.: 44/314-135 Tóth kisgépszaküzlet - Nyíregyháza, Vasgyár u. 2/F. Telefon: 42/504-082, 30/9389-039 Panellakás „C" lakcímkével eladó! Hirdessen Ön is Hirdetési ügyekben keresse kollégáinkat! Csaba Gyöngyi 06-20/9589-940 Cseklán Csaba 06-20/4246-805 Papp Szilvia 06-20/434-3550 Pataki Sándor Tamás 20/5799-250 Juhász Edina 06-20/511-9044 Kisvárda: Farkas László 06-20/9589-913 Mátészalka: Dobos Kata Nyíregyháza, Rákóczi út 102. Tel.: (42) 501-300 E-mail: biro.k@premierablak.hu Nyíregyháza. Pazonyl u. 41. Tel/fax: 42/403-700. 42/509-003 akció Rendkívüli ajánlatunk, hogy a PREMIER nyílászárók most akár 42%-os kedvezménnyel rendelhetők! Termékeink Guardian ClimaGuard Premium bevonatos üveggel készülnek. s s (fr*% Ccü □ -ur1 y=y □ n— n Bwrtitele költségeit megelőlegezzük! \ 4. RÉGI . AS HITELÉT. ib, VÁLTSA KI KEDVEZŐBB HITELLEL! \ v!^Sstv>S* j Hiteleink kockázatos íletbiztosítás,/ AjANiÁsÁvAi ! j befektetés nélkül felvehetőkl S A bank! szigorítások ellenőre megtaláljuk Unnék a LEGKEDVEZŐBB HITELT, \/ _________deviza és forint alapon IsiII FLk-vel kombinált hitel GYORS hitelek, I Például: 10 évre 1S övre rövid Idő alatt 1.000. 000 _10,364________8.363____ 7_ 5 millió ft-iq 3.000. 000 29.091 ________25.091 u ,, “ 5.000. 000 49.819 ________41-B91 Akar értékbecslési és thm: 10.56% iq.33% közjegyzői díj nélkül < kedvező hitellehetőség akár 40 áv futamidőre/ y Nyíregyháza, Jókai tér 1. fsz.1. mikkei»* Tel.: 42/789-995, 20/916-9356 EVV/“3 Mátészalka, Szálkái út 15. www.credithill.hu Tel.: 44/502-678, 06-20/377-7628 FH-K-vm! kombinált hltol Például: 1 O évre 1 5 évre 1.000.000 10.364 8.363 3.000.000 29.091 25.091 5.000.000 49.819 41.891 THM:-1 0,56%-1 0,33% NEM KAP HITELT? DRAGA A LÍZING? VEGYEN ftÉSZUrme LAKÁST TŐLÜNK! TEHEZIA-HAZ PEST Vili.. Kisfaludy GELLERT-HAZ BUDA: XI. BICSKEI Ü. 3-7 MARIA HÁZ PEST: Vili, KISSTACIO U 1 3. rar» fctMf kfciekeáé Koltd/ec 7VA OtCttétl 39. PLATAN HÁZ BELVÁROS IX.. Mr-,let u 26 78 ? gyremek kflzetaien kwafc tó/tekettenel j hetek!etetnek a nü Untat ki «telesen -fi adonstyN eqítíi Üalaköaui tatauAat kínaiunk j \ f ERZSEBET-PARK i I /UGLO XIV, 1 j HASKAILEAU. 11-16 ; tikifí'jk krttíie'ök ^ | ***** ...Jm 1 TI 1 i. mm m/,: I i 77 \ rom im IFI e ■ r jjfíí E||| ÍIC ÍÍÍWPB j mm 11 siS SAJAT BERUHÁZÁSÚ EPITKEZESEK Értékesítési iroda: 1133 Budapest, Hegedűs Gyula u. 69. Előzetes Időpontegyeztetés: Tel: 270-11-11 ertekesites@reax.hu • www.reax.hu HIRDETÉSEK