Kelet Magyarország, 2008. november (65. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-22 / 273. szám

2008. november 22,, szombat FÓRUM n ÜZENET • A Széles Lászlóné, tiszaberceli ' * olvasónktól: A jó modor azt jelenti, hogy eltitkoljuk, milyen sokat tanunk magunkról és milyen keveset a többiekről. Mark Twain Megújul az aszfalt. Tiszavasvá­riban a Városháza téren teljesen megújul az aszfalt, így elkerülhetetlenné vált a Szegélykövek cseréje is. (Fotó: Racskó Tibor) JÓKÍVÁNSÁGOK Tóthné Takács Tímeának Nyírvasváriba! Születésnapja alkal­mából sok boldogságot kíván: anya, apa. Jani és Hugi! 30/637-4431 ______________________;______________ Azért mert szerettek, jöttem a világra! Lettem új csillagfény, nagyszülők boldogsága. Szeressetek mindig igaz szeretet­tel, a kincsetek vagyok, pici kincs, de ember! Somos Boglár­ka Napsugárt Márkén 6. születésnapja alkalmából köszönti Koch mama, Koch papa és Melinda! 30/613-4415 __________ Illés Fecónak Jándra! Nagyon sok, boldog születésnapot kívánnak szülei és testvérei! 20/250-7868 _________________ Lakatos Zsuzsának Felsősimára! Szia Zsu! Mindegy, hogy mit tettél, vagy mit csináltál az elmúlt időben! Nem érde­kel, mert én akkor is nagyon-nagyon szeretlek! Meghalnék érted, meg a gyerekért. Simáról Jani: 30/518-1702 __________ 22. szombat: Cecília ______■ ______ 23. vasárnap: Kelemen ."Jókívánságait születésnap, névnap, évforduló alkalmából SMS-ben a 90/612-222-es, emelt díjas (162 Ft+áfa) telefonszámra küldheti. Amennyiben 16 órá­ig ezt megteszi, a másnapi Kelet-Magyarországban megje­lenik jókívánsága. A jókívánságot kjk (utána szóköz) betűk­kel kell kezdeni. ELŐFIZETŐINK FIGYELMÉBE! Kedves Előfizetőnk! Ha bármilyen észrevétele van lapunk terjesztésével kapcsolatban - legyen az késés, kézbesítési probléma vagy bármi, amit a terjesztés kapcsán fontosnak tart -, hívja a 06-40/424-424-es, helyi tarifával hívható számot! Kollégáink hétfőtől péntekig reggel 7 és este 8 óra között, szombaton délelőtt pedig 8 és 11 óra között fogadják hívását, a szám hívható vezetékes és mobilszámról egyaránt. * OLVASÓINK ÍRJÁK 3 v j yc ~ 'c ^ . Ne ítélkezzenek! A Kelet-Magyarország november 18-i számában „Éle­tüket kockáztatják” címmel jelent meg egy levél. Nagyon szeretem az ilyen okosko­dó embereket, akik a tények ismerete nélkül mondanak véleményt, ítélkeznek. Saj-. nos, nagyon megbűnhődtek a testvéreim, az egyikük a mai napig kómában van és leg­alább fél év kell a teljes fel- gyógyulásához, a másik test­vérem - aki szintén a kocsiban ült - a lábát törte, s az anya­gi kár is jelentős. Természe­tes, hogy édesanyánkat nagyon megviselte a baleset, különö­sen, ha ilyen cikkeket olvas, felidéződik benne a szörnyűsé­ges éjszaka. A rendőrség sem zárta le az ügyet, nem bizonyo­sodott be, amit Ön állít. Nem kívánjuk mi senkinek sem azt az érzést, amiben a családunk részesült. Azonban felháborító­nak tartom, hogy olyan orszá­gos - politikai felhagyással bíró - üggyel hasonlítja össze, mint a Teve utcai lövöldözés. Ők önmagukon kívül senkinek nem okoztak kárt, így alapta­lan az Ön vádaskodása! Ecy családias Mentalitás Mára már nyilvánvaló­vá vált, hogy mi a különb­ség a kapitalista és a szocialis­ta, ill. a kommunista szemlé­let között! Addig, míg apáink a II. világháború után, mikor a lerombolt országot újra kel­lett építeni, önként jegyeztek - olykor erőn felül is - békeköl­csönt, addig a jelen milliárdo­sai, csak a megszorítások szük­ségességéről papolnak. Az nem A temetőben emlékeztünk Ma is hálásak vagyunk Negyven év! ízlelgetem a szavakat, óriási idő. 1968- ban, ballagás előtt, egymást biztattuk, segítettük. Per­sze azért örültünk az érettsé­gi után, hogy vége az egész­nek. Pedig ez volt életünk leg­szebb időszaka. Nem volt kis dolog a nyíregyházi Kossuth Lajos Szakközépiskola IV. A osztályos (autószerelő) tanuló­jának lenni. Még ma is büsz­kék vagyunk arra a négy évre, itt „faragtak” embert belőlünk. Ha fájt is az akkori szigor, hisz olyan könnyen az utcán találta magát a diák (elég volt a hosz- szú haj, a túl divatos öltözék), ma hálásak vagyunk. Bez­zeg, most már szívesen horda­nánk a zöld színű „spenótos” (akkor így becéztek bennün­ket) diáksapkát. De sokszor elhangzott a mostani negy­venéves találkozón: emlék­szel azokra a klubdélutánokra, az ott szövődő szerelmekre, a kirándulásokra, a Tisza-parti táborra, a nyári gyakorlatok­ra, amikor a szakiktól megta­nultuk mi is az az élet? Érde­kes, mintha ma történt vol­na, minden úgy megmaradt bennünk. Tanáraink, oktató­ink, drága osztályfőnökünk, Németh Pista bácsi szavai „jó (Fotó: amatőr) földbe hullottak”. Sajnos ő és még sok kedves tanár, vala­mint két osztálytársunk már örökre itt hagyott bennünket. De mi eljöttünk, húsz év után újra. Először a temetőben rót­tuk le kegyeletünket, majd a régi alma mater falai között, Harcsa Zoltán (tiszteletbeli osztályfőnökünk), Házi Mik­lós és Munkácsi Tibor tanár urakkal együtt elevenítettük fel a múltat, s számoltunk be a négy évtized történéseiről. Nem maradhatott el a finom vacsora, a vidám beszélgetések sem. Azzal búcsúztunk, hogy nem várjuk meg a következő húsz évet! Dankó Mihály jut eszükbe, hogy ők is tehetné­nek valamit annak az ország­nak az érdekében, amely­ben születtek! Azokról beszé­lek, kik a több száz milliárdot meghaladó vagyonukból nyu­godtan jegyezhetnének a „vált- ságkötvényből” pár száz milli­ós nagyságrendben. De sajnos, hogy országunkban a politi­kai elit nagyobb része; a nagy- vállalatok igazgatói, bankárai, politikusai, mindig a győztes oldalán szeretnek téblábolni, s VÉLEMÉNYEK A SZQN-ROL ha dicstelen ténykedésük nem biztosít profitot számukra, egy­szerűen odébbállnak egy ház­zal! Az úgynevezett „első száz” • milliárdos, nyugodtan kise­gíthetné az országot a bajból, mert hosszú távon még ezen is csak nyernének! Ma egyik oldal sem mutogathat a másik­ra (kormány és a parlamen­ti ellenzék),, mert ez az álla­pot a közös „a kákán is csomót kereső” mentalitás gyászos végeredménye! A parlamente­A HÉT LEVELE két terheli még a multiknak adott „észnélküli” kedvezmé­nyek sorozata, értem ez alatt a 7 éves adókedvezményt, a has­ra ütött szerződések megköté­sét, semmi ellentételezés nél­kül! A felelőtlen privatizálások sorozatát, áron aluli eltékozlá- sát javainknak! Nem alkottak törvényt a magyar áruk elsőd­legességéről, védelméről sem, melynek hiányában összeomlik a mezőgazdaság! E. Nagy István RAKÉTÁKAT TESZTELNEK A NYÍRSÉGBEN Már a 70-es évek elején láttam, ahogy keresztülmentem Nyírtelek végén, a vasúti átjárón ki volt rakva egy „Megállni tilos" és egy „Fény­képezni tilos" tábla. Természete­sen egyből lassítottam, és elkezd­tem „keresni" valamit, amiért nem lehet megállni, de nem láttam sem­mit. Egy évre rá bevonult az uno­kabátyám katonának, és a nyírte­leki objektumban volt gépkocsive­zető. Ekkor esett le a tantusz, hogy miért nem lehet fényképezni és meg­állni. Ez ma már nonszensz. Egyéb­ként, amikor megérkeztek hozzánk a francia rakéták, azt is ott tárolták és helyezték üzembe. Gratulálok az ott dolgozó, kiváló szakembereknek! JOSIFTOT A REKTOROK MAGASA8BRA TEN­NÉK A LÉCET Én nem tartom jó ötletnek a pont­határok emelését, mert elég sok középiskolában és gimnáziumban skatulyáznak. És én is nem egy esetről tudok, aki közepes átlaggal került főiskolára, és ott meg szinte kitűnően teljesít, van olyan is, aki négyes-ötössel bekerülve, az első félévben kiesik. Én nem a pontha­tárokat emelném, hanem a teljesí­tendő vizsgakövetelményeket. Initiale MINDEN ÚT ROMÁBA VEZET? Lám-lám, kiszabadult a szellem a palackból... Nincs ma kishazánkban olyan fórum, olyan társaság, olyan spontán közösség, ahol nagyon rövid időn belül ne vetődne fel a romakérdés, és ne lenne minden­kinek véleménye... legtöbbször tel­jesen hasonló. BEREGI C33 További hírek, fotók és videók. Ennyire szegények vagyunk? ■ Örökké menjen el a kedve, hogy olyasmihez szóljon hozzá, amiről fogalma sincs. „Sorkoszton” volt a címe Vígh Gyula levelének, melyben egy „felülről jövő”, okoskodó ember­rel száll vitába olvasónk. „Azt mondta az az Okos Tóbiás, hogy a kis falvakban, ahol meg kell szüntetni az iskolai oktatást, fog­janak össze a szülők, s tartsák el élelemmel, biztosítsák lakás­sal a pedagógusokat, azok majd ellátják a tanítási munkálatokat.” „A kibicnek soha, semmi sem volt drága!” - teszi hozzá, hisz ő próbálta egykor néptanítóként: „Akkoriban ezt úgy hívták, hogy sorkoszt.” „Akkor volt a legna­gyobb szegénység kora. Két dél­ben elmentem. Az arcomról lesült a bőr! Természetes, hogy csirkét vágtak - úgy illett. Az asztalnál a tanító úr ette a csirkelevest, a csirkepaprikást, a család meg nyelte a nyálát, meg a sovány per­gelt levest. Harmadik nap már nem mentem. Nem bírtam volna nézni azt a rettenetes igazságta­lanságot.” Nos, mindez több mint 60 éve történt. Most, akkor lép­jünk vissza? Szóval megint egy okos ember feltalálta a „spanyol­viaszkot”. Az íróasztal mellett olvasott, hallott arról, hogy egykor miként próbáltak segíteni magu­kon a szegény emberek. Nem hin­ném, hogy XXI. század elején ez lenne a megoldás. (Szerk.) VENDEGSOROK A kár haszna Angyal Sándor kelet@kelet.szon.hu igazolódni látszik a régi tétel, mely szerint nincs olyan kár, ami ne járna haszonnal. Napjaink­ban pedig a kár, a csőd lassan a nyakunkig ér, ezért érdemes utána­nézni a vele járó haszonnak is. Azt aligha vitatja bárki, hogy bajaink fő forrása a túlköltekezésünk, ami­ben egyik kormány igyekezett felül­múlni a másikat, kiváltképp válasz­tási kampányígéretek idején. Jutott a hitelek révén kreált jólétből a magunkfajta mezei állampolgárok­nak is valamennyi, miért tagadnánk. Csak érdekes módon a mi életní­vónk nem tartott lépést az össze- tarhált kölcsönökkel. Sejtettük ezt persze sokan, most azonban már nyíltan és szemérmetlenül beszél a politika arról: egyes állami veze­tőknek maguk felé húzott a keze, pedig nem is voltak szentek. Nem ritka mára az állami cégek vezetői­nek a több mint 3 milliós havi fize­tése, plusz a sok kis cigehőr, a suha­nó luxusautótól a cafetériáig, hogy az éves prémium summájáról mar ne is beszéljünk. Hogy jön mind­ez ide? Úgy, hogy a héten dön­tés született róla: az idén az álla­mi cégek főnökei búcsút inthetnek a prémiumjuknak, ami fejenként és átlagban csaknem másfél milli­ós kiesés nekik. Jövőre pedig ennek a duplája lenne, de akkor sem kap­nak. Nos, ez máris egy példa arra, hogy a gazdasági helyzet slamasz- tikaja haszonnaf is jár: az így meg­takarított milliárdokból új munka­helyeket lehet teremteni az utcán lévőknek. Aztán: kormánypárti­ak és ellenzékiek is rájöttek, sem­mi szükség arra, hogy az álla­mi cégek felügyelőbizottságaiban és igazgatótanácsaiban hemzseg­jenek a pártok képviselői, persze hogy nem egy szárazkifli áráért. (Évekkel ezelőtt egy magas poszt­ra kinevezett hivatalnoknak gratu­láltam, miközben ő legyintett: ezzel az előléptetéssel havi negyedmilliót veszített, búslakodott, mert le kel­lett mondania egy dúsgazdag vál­lalat bizottsági posztjáról, összefér­hetetlenség miatt.) Számtanból nem voltam eminens, de nem kerülne nagy erőfeszítésbe az így nyerhe­tő újabb milliárdok összeszámlá- lása, kiváltképp, ha még az ellen­zék óhaja is teljesül: a megmara­dó harmadnyi testület tagjainak tisz­teletdíja ne haladja meg a minden­kori átlagkeresetet. De ne álljunk mep, haladjunk sorjában! Megta­karíthatna az ország 130 milliár­dot, ha a felére csökkentenék az önkormányzati képviselők számát, akik most nuszonhatezren vannak, mely luxust még Anglia sem enged­heti meg magának. Ha lehet hin­ni első városunk főpolgármesteré­nek, akkor egy magyar képvise­lő évenként átlagosan 1o millióba kerül, vagyishogy ennyiért szolgálja a közt. (Megintcsak egy emlék: haj­danán egy városi tanácstagnak leg­feljebb ingyen busz- vagy villamos- jegy járt, parkolókártya nem, mert nem volt kocsija...) Aztán a tetejé­ben ott van még a sok parlamen­ti mandátumos, remélhetőleg nem sokáig. Számoljunk csak, ember­társak! Mennyi hasznot hozhat e téren egy naarágszíjszorítás az egy­re többen nélkülözők javára. Külö­nösen akkor, ha valami jogi zsong- lőrködéssel, vagy - Isten bocsás­sa meg nekem - adóellenőrzéssel $ sWrfT'sj.jjS az államiakon túl a magánszféra túl­díjazott és felturbózott menedzs­mentjét is sikerülne képbe hozni. Mert ugyebár az ott keletkező forin­tok sem az égből pottyannak, gyö­nyörűségesen beépülnek azok is az élelmiszer, a ruházat, a szolgáltatá­sok áraiba az utolsó fillérig. Hanem még mielőtt túlli­hegném mondandómat, eszem­be jut, jó szándék vezérelte azo­kat is, akik a feltűnően nagy pro­fit miatt különadót kezdeményeztek kivetni az energiatermelő ágazat­ra. Paraszthajszálon múlott csupán, hogy átcsúszott a parlamenti szava­záson. Persze ezt is a csökkent lét­számnak köszönhetjük: többen hiá­nyoztak az ülésről. Hála legyen a teremtőnek, aki megadhatná már nekünk azt az örömet, hogy más kárán tanuljunk. i

Next

/
Thumbnails
Contents